Poznan 2.

2009.09.04. 21:24

Már majdnem egy hét telt el a világbajnokság óta. Ez az idő arra volt elég, hogy visszanézhessem (nézhessük) a VB futamait, a versenyeket, az örömöt, a küzdelmet. A FISA.org idén is újabb fejlesztésekkel, kreatív megvalósításokkal kedveskedett az evezés rajongóinak. Ilyen például a videó archívum, vagy a VB alatt folyamatosan készülő videó interjúk.

Bevallom őszintén, sajnos nem minden futamot tudtam élőben végignézni, de talán épp ezért sokkal nagyobb élmény volt felvételről, akár többször visszatekerve is megnézni a versenyeket.

Varga Tomi futamát is ennek köszönhetően tudtuk megnézni, hiszen a Eurosport sajnos nem közvetítette azt. Korábbi cikkemben azt írtam, ha Tominak sikerül bejutnia a döntőbe bármi megtörténhet. Nos, a végeredmény mindenképpen kielégítő, sőt talán sokak előzetes várakozását felülmúlja a versenyző 5. helye, de ez ugyanakkor azt jelenti, hogy nem sikerült felülmúlnia 2001-ben elért helyezését, amiért kicsit szomorkásak lehetünk. Azonban mindenképpen el kell ismernünk teljesítményét, sőt. Ellenfelei, legalábbis a dobogó első három helyezettje nem hagyott túl sok esélyt, sőt Duncan Grant, mintha egy külön futamot evezett volna a görög Polymeros és a dán Rasmussen előtt. Vagyis mindez így nézett ki az utolsó 200 méterig, ahol a görögnek sikerült feljönnie az újzélandira, de számot évek óta nyerő Grantet nem sikerült megfognia ördögi finisével.

Ami a többi futamot illeti, a legjobban a férfi négypárt vártam, sőt a szkiffek mellett talán mindenki. Vajon sikerül-e a lengyeleknek a bravúr – hazai közönség előtt bemutatni a tudományukat. A kérdésbe a várakozások szerint leginkább a horvátok voltak esélyesek beleszólni, illetve erős csapatnak ígérkezett a német (Hackerral és Brodovskival), illetve a szlovén (a legrutinosabb Coppal). Nos, az igazat megvallva meglepetten álltunk a középfutamok után, mikor azt láttuk, hogy a szlovénok kiesnek, a horvátoknak pedig épphogy csak sikerült a döntőbe jutni. A döntőben már csak másodlagos szerep jutott nekik, az évközi sztársághoz képest és a lengyelek legnagyobb ellenfele a frissen beérkezett ausztrálok voltak. Ezer méternél már tisztán több mint egy hajóval elszakadtak a mezőnytől és egymással küzdöttek. De a lengyelek nem bízták a véletlenre és Korol vezetésével légszekrénynyi előnyüket először háromnegyed hajóra növelték, majd szép nyugodtan figyelték, hogy mikor jön a célvonal. Megfoghatatlanok voltak. Ezek után történt az, ami legjobban kifejezi a verseny evezés lényegét. A csapat legidősebbje, Adam Korol a beérkezést követően először a magasba emelte kezét, csapatával az égbe kiáltott, majd szép nyugodtan teste mögé vezette két lapátját, kikapcsolta a lábtartóját és lassan felállt. Két karját a magasba emelte és így nézett végig a Málta tavon és közönségén. Kiélvezve győzelmének mindenegyes pillanatát az elmúlt húsz év fáradságos munkáját. Talán újra élte az összes futamát, versenyét, küzdelmét, minden örömét boldogságát, szomorúságát, azt amiért evez, dolgozok, küzd – ez látszott tekintetén, a büszkeség, hogy otthon is megmutathatta kicsoda ő és csapata.  A lengyelek lehet, hogy negyedik VB-jüket nyerték, lehet, hogy túl vannak az olimpiájukon, mégis most, 2009-ben Poznanban hazai közönség előtt evezték a legnagyobbat és ez Korolnak, aki ráadásul innen származik a korona volt, az elmúlt 20 év megkoronázása. 1996-ban 13. volt az olimpián dublóban, 2000-ben már hatodik ugyanebben a számban, 2004-ben már négypárban csupán századokkal lemaradva negyedik, 2008-ban győzelem és most 2009-ben, otthon a valódi csúcs, amit csak arcáról lehetett leolvasni, amint ott állt nyugodtan, mint egy szobor, kezét a csípőjére téve a hajóban és körbe tekintett.

A legjobb verseny kétségtelenül a férfi „felássuk a pályát” dublóban volt látható. Itt az abszolút favorit újzélandiak viszonylag hamar kiestek a versenyből, amit 500ig még Spik testvérek vezettek, szorosan a nyakukban az ellenfelekkel, majd az észtek jöttek és egyszer csak a németek ugrottak elő a franciák árnyékában. Mindeközben az újzélandiaktól láthattunk egy két durva tempóváltást a háttérben, amiből sehogyan sem tudtak közelebb kerülni az első helyhez. Majd 1500nál a németek elgondolkodtak és egyszer csak ledobva béklyóikat, olyan őrjöngésbe kezdtek, amire valahogyan még tudtak reagálni az ellenfelek, de az biztos, hogy nem sebesség növeléssel.

A nő szkiffben, először azt hittem, balgán és oda nem figyelve, hogy eltűnt az örök favorit a belorusz Karsten, de örömömre ott volt a döntőben. Igaz, egy vállsérülés miatt nem indult egész évben versenyeken és a verseny közben sem mutatott sokat, hisz nem futamgyőztesként ment tovább, így joggal kerülte el a figyelmemet. A futam nézése közben az volt a nehéz, hogy mintha már 1000-nél eldőlt volna, Katharine Garnger átvette a kínai Zhangtól a vezetést, Knapkovát is maga mögött hagyta, és nagyban robogott a VB cím felé. Majd egyszer csak 1500-nál felbukkant Karsten a második helyen, és szép lassan araszolgatott az angol elé és egy hibás kameraállás után, már első volt, de nem egy orrlabdával.

A legszebben a KS négyesek eveztek (ez edzői meglátás), a VB legnagyobb divatja a hajóban felállás volt, illetve a lengyel ks négyes sztókja gyönyörűen tépte szét pólóját a célba érve. A legnagyobb öröm Karsten „Ez az” kiintése volt a célban. A német nyolcas beért és a 189-es átlag magasságú csapat megmutatta nem kell óriásnak lenni ahhoz, hogy VB nyerjen az ember.

Varga Tomi érte el a magyar csapat legjobb eredményét a ks szkiffek között. A legértékesebb helyezés Ali Annéá és Hajdú Zsuzsié a női ks dublóban. A ks nyolcas pedig jövőre készülhet már most. A hétvégén zajlik Bécsben a veterán VB drukkoljunk ott is a magyaroknak, illetve a következő nagy verseny az EB lesz Bresztben.

Hajrá, Hajrá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr981360828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása