I miei idioti

2010.04.24. 21:47

...igen, igen elértem a blog írásának, azon napjához, mikor a már oly régóta gyülemlő témák, ötletek kidurrantak az agyamban és igazából, már a címet is az esti sitcomból veszem. A pótcselekvések hosszú sorát alkalmazom, hogy ne tegyem meg, amit a valóságban meg kellene tennem – vagyis nem nem írok, annyit és olyat mint szeretnék...

...de akkor a fenti sorok bitbe vésése után két, vagy három nappal, immár itthonról írok. Biztos volt aki, ha nézte az oldalt, várta, hogy kommentezzem/kommentezhessük a válogatót, vagy a Széchenyire egy újabb felhívás, esetleg valami „iszonyatosan” érdekfeszítő hír a világ evezős életéből, esetleg egy szakmai gondolat kibontogatása várja. Sajnálom, nem ment, se időben, sem energiában, helyette inkább egy anekdota...

...történt egyszer, nem régen, de nem is tegnap: Leeveztünk egy hosszú Dunavarsányt, egy vasárnap délután valamikor nyáron, mikor a nap már magasan járt az égen és senki sem evezett a kisdunán. Vasárnap volt és meleg. Lefelé 16 és vissza 16. Az elhagyatott dunavarsányi stégen megpihentünk 5 percre Lacival, sőt ha jobban visszaemlékszem még beraktunk 4x7,5’/4’-et, hogy eleget tegyünk Dezső bá edzéstervének. Persze lefelé az egészet. Lent a szigetszentmiklósi hídnál nem várt minket senki és semmi csak a hőség, az oszlopok, a szöszök és néhány motorcsónakos. Ha eveztél már a kisdunán tudod, hogy mire kell figyelni, a lényeg igazából csak annyi, hogy 2 óra pár perc alatt visszaértünk, lepacsiztunk Kálmánnal, a gubacsi telep 2 méter magas 130 kilós védelmezőjével, bevágodtunk a bogárba és beszáguldottunk a városba. Pontosabban a IX. ker.be, ahol a szokásos kínai után megpihentünk végre a város legjobb kávézójában, a Morriconében egy bögre tejeskávé felett. Elejtőztünk a kávé felett a barna fa asztalokon és csak bámultunk ki a fejünkből, hogy ma is meg volt a betevő 32 kilóméter...

...Az a 32 kilometer, ami nagyon hiányzott a múlt hétvégi versenyen, és amit nagyon jó lenne újra élni, de ahogy „a bölcs, a don, a lobogó hajú dzsigoló, danubius ördöngös centere megmondta, mikor a másfél órás hegyi futásból március 15én visszaértünk a klubba...

...Orbán! egy dologra gondolj: semmi sem lehet olyan, mint volt...

...A lényeg a lényeg, lement az első válogató, ismét kétezer méteres pályán, Velencén. Ami jó. Jó az is, hogy a serdülő válogatóval egybe volt szervezve és így a kisebbek is egyenlő esélyekkel indulhattak egymás ellen, nem a csepeli, „jobb-ívem-volt-beee” versenyen. Végignézve a jegyzőkönyvet jó volt látni, hogy 36 ifi indult férfiaknál és a női mezőnyben is voltak 18-an. Felnőtt ks és ns női szkiffben is kettő-kettő futamot rendeztek és Rudi is elindult és ismét odavágott. Krausz és Jet, Dóri és Dóri, és mindenki más is küzdött az utánpótlásban Hénap „-15” Zsolt is megmutatta magát, remélhetőleg villantani is fog valamit. Sőt a végére már három danubiusos ks jutott a döntőbe (Szent, Csep, Rác). Ali Anna ismét felejthetetlen teljesítményt nyújtott és Szekér Laci megmutatta, hogy nem lehet megállítani...

...Persze voltak nem annyira jó dolgok is – mint a jegyzőkönyv minősége (LEGALÁBB OLYAN NE LEGYEN BENNE, HOGY A 3. JOBB IDŐT MEGY MINT A MÁSODIK – EGYSZER VALAKI NÉZZE ÁT MIELŐTT FELKERÜL A NETRE), de ezen áttudunk lépni, hiszen a verseny fontos...

...Most sokkal inkább a Széchenyi van fókuszban. A verseny idén jubilál! Rengeteg munkát tett bele mindenki, és rengeteg embert hívtunk. 18 céges csapattal és 10 egyetemi csapattal az ORSZÁG legnagyobb amatőr evezős eseménye lettünk. Nem is beszélve arról, hogy a szolnoki nyolcas indulásával ismét megindult a nagy dunai nyolcas versenyünk fellendülése. Sajnálatos, hogy a főváros kicsit ellehetetleníti a versenyt magát, a sziget erődként való kezelésével, de sebaj, ezeket még mindig megoldottuk...

...Holnap még sokat kell dolgozni, hogy kerek legyen az esemény, de kerek lesz és remélhetőleg mindenkinek jó élmény...

...Előre KÖSZÖNET mindenkinek, aki segít a szervezésben, akár egy üveg bor ajándékként való felajánlásával, akár egész napos önkéntes munkával, akár bármivel, amivel hozzá tesz ehhez az eseményhez, ami a következő 20 évben is a Margitszigeten ”fogja” tartani az evezést és a Danubiust...

Big up és mindenki hozzon „még-egy-embert” vasárnap (és szombaton is)!

Big up.

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr711948885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

allianna 2010.04.26. 11:08:36

Írj gyakrabban - jó olvasni :)
Szép napot, üdv. mkinek!

dalospet 2010.04.26. 11:15:59

Kösz a napi-heti-havi betevő olvasnivalót.
Meg a Szécheny-szervezést (neked is). Mi jól éreztük magunkat, szívmelengető látni a verseny és a klub fejlődését.
Egy építő javaslat: nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az etetésre-itatásra, több ülőhellyel, úgy többen és hosszabban maradnának szerintem a "látogatók" közül is. üdv

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.04.26. 22:48:43

@allianna: Köszi Anna; Próbálok, fogok, akarok ;)

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.04.26. 22:51:20

@dalospet: Neked pedig köszi, hogy jöttél!

Tanácsodat megfogadjuk - évről évre próbáljuk javítani, és szerény eszközeinkkel, amiknek nagy részét ajándékba kaptuk a versenyre (catering cucc, uszodában főzés,...) jól kihasználni.

Jövőre jobban ráfekszünk a padokra is - de akkor, hogy tudunk majd est 6kor haza menni? ;D

G
süti beállítások módosítása