Élmények otthonról

2010.06.02. 23:22

Mi a legmeghatározóbb élményed az elmúlt egy hétből? Gondold csak végig szép lassan. Biztos van valami amire emlékezni szeretnél 30 év múlva is…

Nekem csak szép sorjában végig kell mennem az elmúlt egy héten. Minden napon, minden percen, minden pillanaton, minden csapáson. Kb. 100 órát kell így végig gondolnom, amit Magyarországon töltöttem és még 24-et, amit ismét úton.

1.     nap

Már másképp csinálom. Másképp indulok neki a nyolc és félórás útnak, ami mindig lassan indul és majd még inkább lelassul, úgy Ljubjana környékén. Majd ismét beindul, mikor Pilisjászfalunál, vagy ahogy mi ismerjük Szárazágnál, rá kanyarodok a 10-es útra Esztergom felé.  Még Velence előtt (de nem a magyar Velence előtt), le kellett szerveznem a másnap reggelt. Evezés Gergővel dublóban. Kell, hiszen egy nap elmegy evezés, edzés nélkül.  Mért fontos ez? Hisz fárasztó, valószínűleg nem is egészséges és még csak pénzt sem kapok érte. Egyszerűen: csak. Mert hozzá tartozik a dologhoz, az élethez, ugyanannyira, mint mikor 19:45-kor kiszállok az esztergomi Tesco előtt az autóból és érzem a tavaszi, egomi eső illatát és nem érdekel, hogy elkezd esni az eső. Veszek egy csokor virágot Anyámnak és örülök, hogy otthon vagyok. Vacsora után egyből pihenni megyek, hisz amíg az ember nem éri el az 55 éves kort, még nem pattan fel a szeme 4:45-kor. Így is én kellek először a lakásban, de a tízes úton álló kocsisor szerint nem vagyok egyedül. Besétálok a Margitszigetre táskával, ruhával és látom, hogy Budapest ismét fel kell. Kissé zavar, hogy hidat még beláthatatlan ideig építik és az aluljáró lépcsőjének a szaga, de ha minden szép és jó lenne, mit csinálnánk?

A klubház már ébren fogad. Dödi és Anna beszélgetnek, mikor meglátnak egyből kapom az ívet, hogy nem is jeleztem időben és a többi…még, jó, hogy egy doboz pralinéval letudom nyugtatni a kedélyeket. 6:40, időben vagyok, vagyunk, kis húzódzkodás, fekve nyomás evezős pletykák, történetek, élmények az elmúlt két hét eseményeiből Dödivel. Sajnos nem váltottuk meg a világot, de nem is lett rosszabb. Közben megérkezik Gergő és előre megyek a Kisházra. Nagy a forgalom, az ifik érkeznek, Vercsi és Csenge beelőz minket, de belefér, mert Gergő, Dödivel és Annaval elkezdi lerakni a bejáró deszkáit, miközben én a lábtartót és villát állítom, abban a Filippi dublóban, amit Luganóban vettünk 8 éve és aminek közvetlen közelében már háromszor voltam az elmúlt félévben.

A nap már fent van az égen.

Rúgjuk és egyből félkocsival kell menni, hisz idő, mint mindig, most sincs. A tízedik csapás után érződik az első endorfin kick, amit a haladó hajó, a Duna, Buda és a Margitsziget különös keveréke nyújt. „Örvény” mondja Gergő, de nem zavar. Hozzátartozik, mindig is hozzá tartozott és hozzá kell tartozzon. Mikor már nem zavar, sőt te zavarod az örvényt, akkor tanultál meg evezni a nagy-Dunán. A Dózsáig még egy két mondatot váltunk, de aztán mindkettőnket meglepi a 22-es erőteljes hajó futtatás, amit tudtunk nélkül elkezdtünk, majd az északig folytattunk. Visszafelé először hömpölygünk Dödi hullámain, majd, mikor az Öreg elkezdi sorolni, mondani, forgatni a szavakat, a hibákat, tudom, hogy itthon vagyok, és a tízedik csapásnál jobbnak és jobban érzem magam, a mozgásom, az evezésem. Kell még négy-öt perc, hogy átérjen az üzenet az agyamból a mélyre menő lapáttollig. Az, hogy mindezt meg kell fordítani, csak a tetején, nem rá emelni, egyből finoman és a hajó minőségileg változik. A Pí hídnál elválunk és felfújt „hall of fame” alatt áthaladva visszaevezünk a nagy ágban.

Kifelé menet már a telefonon szerveződik a szombat és péntek, mikor kivel, hol mennyi időre fér bele. Közben munkára is kell gondolni és valaki másra is. Ali Annával találkozom a szigeti bejáró alatt, néhány szót váltunk, de rohanok, ígérem beszélünk még később, de egész hétvégén csak egy pillanatra látom, mikor elhalad mellettem szkiffben a kis-ágban. A BKV-n még próbálok olvasni, de a sikeresen elkapott futó jó idő nem hagy nyugton és a 86-os járatról a Várkerten túli Dunát pasztázom.

A nap sikeresen sikertelenül telik és esti Margitsziget helyett csak egy sörre futja 7:15-kor a Műegyetem alatt munka után, öltönyben, nyakkendőben a diákok közt egy igazi baráttal.

De aztán lesz mégiscsak sziget. Egy vacsora. A szigetklubban, a hegy alatt, valakivel, akivel nagyon jó vacsorázni akkor, ott.

2.     nap és 3. nap

Reggel van. Jó reggelt reggelit osztanak a szigeten. Meleg van. Négypár van. Öbölben. Négyen. Kicsit pörgetünk és senki sem mondja, hogy elég, vagy sok, vagy nem akarja, mint pár éve még rendszeresen, mikor 30 csapás helyett 34-et csináltam vagy 4 tempóval magasabban. 24-33-42 mindegy, csak menjen csináljuk. Megváltoztunk. Csepit 8:00-kor kitettük, hogy meg tanulhasson jobban evezni az egyre idősödő, erősödő Sándorral és mesterükkel.

Munka.

Sziget.

Edzés.

Futás

20:22 szigetkör. Csepi csúcsot csinált, sajátot, 18:03-at, de majdnem klubot is, Gergő szintet állított és majd dönt pár kilóval könnyebben. Kis gyúrás és haza Esztergomban, hogy másnap reggel 8:30kor rúgjunk négypárban, Lupa felső, ha már egyszer nem fértünk be a szkiffek csapatába – sebaj hétfőn, otthon, szkiffben úgy is megcsinálom. Nyolcas pakolás, szerelés, összerakás, hogy legközelebb rúghassunk.

Mikor kész a nyolcas, néhányan felvittek egy-egy farönköt a kivágott fából – jó lesz az még grillezni. miközben mi, Vanczák Gergő, Petrovszki Ági, Ligeti Zsolt és Én felszereltük a csirkehálót, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a ház engedélyezéséhez. Végén még befogtuk Viktort és Balázst is egy kis gyorskötözésre, hogy nekik is jó legyen a napjuk.

Kell. Szükség van rá, hogy dolgozzunk, együtt a házak rendben tartásán,  klubház tisztaságán, a rendezvényeken. Ezért fontos a tagdíj és ezért fontos a tagság, hogy mindez működjön. Azért, hogy amikor, te, te, te és ők elrúgnak a kisház stégről legyen honnan elrúgni. Hogy működjön. Mert ez a mienk. Csak, hogy el ne felejtsd!

Sziget után Bambi. Jó öreg Bambi, ahol annyi jó debrecenit ettünk régen evezés után ősszel és tavasszal, mikor sárgás tavaszi hajnalokban nyolcasban és koxnégyben eveztünk „A” négyessel és Lopez még minket tanított élni…emlékidéző volt – sőt pincér néni is ugyanaz volt még mindig és a rigójancsi is itt az egyik legjobb Budán.

Ebéd a Vörös postakocsiban, dunai halászlé, mert ilyen csak a Dunánál kapható. A fagyi sajnos felejtős volt, de a délutáni búzasör a Jaffában adta.

Telefonon az utolsó mondatom Lacinak csak ennyi volt: „kilenckor a Múzeum cukrászdában” és lemerült. Az idő egyre inkább forgott. Sajnos, egyre több minden történt és máris 9:45 volt mikor idegesen beléptem az üres 24/7 helyre, ahol nem volt senki. Néhány diák üldögélt a teraszon és az érettségivel vagy valami hasonlóval kapcsolatos szombat előesti társalgást folytattak. Idegesen kértem a pincértől a telefonját, csak egy hívást. Könyörögtem. Mert csak egyetlen számot tudtam és az sem ahhoz az emberhez tartozott, akit keresnem kellett volna. Mikor a pincér végig hallgatta beszélgetésemet a másik féllel, akit kértem, hogy hívjon fel valakit, csak mosolygott, majd a végén röhögve vette el a telefonját, e kezdeti fürkésző hangulat után, és nyugodtan adta át az első italt, amit ő is én is nyugtatóként szántunk az idegessé és pánikszerűvé váló várakozásomban. Elvégre egyik cimborám Dániából, a másik Szolnokról érkezett, a többieket, pedig fogalmam sem volt hol találom meg az éjszakában, Budapesten, a forróságban, a Múzeum körút fáin túl.

Ettem, ittam. Vártam, azon gondolkodtam, vajon, hogy töltsem fel a telefonomat. Mikor egyszer csak egy sötét alak jelent meg látómezőm perifériáján és én egyszerre nyugodtam meg és lettem izgatott. Öreg Laci volt, aki kicsit késve, de biztosan megérkezett Szolnokról. Nem sokkal utána megjött a legnagyobb is, akit csak Dánnak kell ezentúl hívni. Majd László és Manó. egyszerre itt volt majdnem mindenki, akivel valaha négypárt tudtam nyerni. Filmbe illő volt, de a forgatókönyv jobb lett mindennél és majd egyszer le is írom valahol, de addig inkább csak egy képet, nektek, nekik. Mára vége…

 

A bejegyzés trackback címe:

http://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr212052315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

dalospet 2010.06.04. 15:14:47

Hú de jó volt, Orbán!
De a dublót azt 2003-ban vettük, "csak" 7 éve...
így tovább!
üdv

menyka 2010.06.08. 20:39:27

Váááá nagyonnagy menet volt!!!
Legközelebb szólj, én is beülnék abbaja négypárba.. hamár...
Lacikával nyomjuk a szemét edzéseket!
Figyelj Józsi! Kell egy ház az óceánpartján...!
Mára ennyi na csók
Ja királyat írtál!
písz
menyka

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.06.09. 21:36:21

Vááááá....
Hivtalak, írtam, épphogy nem küldtem füstjelet !!!
Kell egy ház :)
Majd még írok

menyka 2010.06.15. 19:28:34

Minap Lecikével bandáztam, és volt egy ötperc amíg vmi mással volt elfoglalva, uh gondoltam addig beleolvasok eme szuper kis blogba... Már épp a végén voltam, amikor Lecike, aki közben észrevétlenül mellettem termett és szintén beleolvasott a blogba, megpillantván a saját nevét. És egy amolyan sajátos tömör-velős igazi Lacikás megjegyzést füzött csak hozzá: egyefipszilon te paraszt...:) (ti: a neve)

Van ami az évek alatt sem változik
ej fasz

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.06.15. 21:31:25

'SCUSI-Scusi, de van, ami tényleg nem :)