Egyetmi vb - első nap

2010.08.13. 23:25

Nehéz napon vagyok túl álom majd elüt, de egy rövid bejegyzés kell a szegedi Egyetemi Evezős Világbajnokságról.

A futamok ma kezdődtek – a lehető legtöbb számban starthoz álltunk, mi magyarok. A DEK három és fél számban volt érdekelt. Az első a ks dublók – Ráró és Csepi – Akik erősen kezdtek versenyükben és másodikként haladtak az új-zélandiak mögött, akik szép lassan araszolgattak el. Majd ezer körül az olaszok surranó pályán megindultak és ott hagyták mienket és a délieket is. A pálya második felében a verseny újabb fordulatot vett: Ráró és Csepi akik 1600-ra vissza estek 3-4 helyre, megérezték a hazai pályát és a mikor 1700hoz értek begyújtottak mindent. Sikerült ledolgozniuk egy hajó hátrányt a a nap legjobb versenyében odaverték az újzélandiakat. Sajnos az olaszok elsőbbsége sziklaszilárd volt, de Csepiék teljesítménye becsülendő és jó a jövő tekintetében – vagyis holnap a reményfutamban!

A másik futam, ahol érdekeltek voltunk a ks szkiff, ahol Szentkereszty Marci, mint a „best man” kisegítette a magyar evezést szorult helyzetében és beült az üresen maradó ks szkiffbe. Sajnos Marci nem tudott beleszólni az első hely alakulásába, de büszkén végig versenyezte az előfutamot és a reményfutamot, ahol 5.ként ért célba. Holnap a „C” döntőben bizonyíthat!

Nagyjaink – Hénap Zsolti és Sándor Áron a férfi nyolcasok mezőnyében próbáltak meg valamit letenni az asztalra. Sajnos ez ma nem sikerült, de holnap a reményfutamban meglátjuk, hogy tudnak e fejlődni. Ma 5. lett a csapat a futamában.

Ugyancsak utalás, de a fél számmal Szekér „Hogy a hóviharba nem” László volt érdekelt Szél Domonkossal együtt. A srácok, ahogy Dödi bácsival megállapítottuk becsülettel, tiszta szívvel végig nyomták a pályát. Sajnos az első helyezett románokat nem tudták megverni, de másfél hajóval rajtuk voltak végig. Mellesleg az ő második helyük sem volt kérdéses. Holnap a reményfutamban folytatják.

A magyarok közül kiemelkedett még Simon Béla és Juhász Adrián, akik ugyan ezernél még orrlabdán belül versenyeztek az u23 vb 3. románokkal, de végül egy hajóval megnyerték a versenyt.

Az idő ma szép volt, mindösszesen Szentkereszty futama előtt alatt volt egy enyhítő zápor. A szél nagyon erősen toló irányban dolgozott. A pálya és a verseny lebonyolítása öt pontos. minden pontosan halad, a bírok jól kezelik a helyzeteket, szólnak ha rajtban  figyelni kell az oldalszélre és korrigálni kell. Van rajt gép és ötszázas idő mérés, angol kommentátor, stb. Video fal és futam közbeni idő kiírás.

Ami hiányzik, az sajnos a hatalmas magyar szurkolótábor, de bízzunk be, hogy holnapra, de legkésőbb a döntőre megérkezik.

Ne feledjétek: sokáig nem lesz ilyen színvonalú verseny itthon, egy vonat jegy és egy napnyi idő mindennek az ára…

Este részt vettünk a megnyitón, ami ugyancsak jól sikerült. A csapatok jelmezes dobosok vezényletével végig vonultak Szeged utcáin, az emberek integettek, néha tapsoltak. A megnyitóra a Szegedi TE egyik karának nagytermében került sor, ahol  a csapat bemutatás alatt az olaszok és a magyarok tudtak legjobban örülni a zászló vivőjüknek. Mókás volt, hogy a Szegedet bemutató kisfilm alatt, mikor a kajakosokat mutatták enyhe morajlás, míg az evezős klipnél pozitív hangzavar, taps és öröm ujjongást hallatott a tömeg. Az est végén tradicionális magyar tánccal és modern koreográfiával búcsúztak a szervezők és kívántak mindenkinek sok sikert.

folyt köv. + képek holnap

 

A bejegyzés trackback címe:

http://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr882220462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.