Az elmaradt bejegyzés

2010.08.24. 22:59

Ez egy elmaradt bejegyzés, hiszen már majdnem két hete meg kellett volna, hogy szülessen a szegedi evezős egyetemi világbajnokság másnapján. Sajnos, a klub képviselőinek eredményeivel elmaradtam – így Csepivel és Ráróval, akik ötödikként értek célba a férfi ks kétpár „A” döntőjében. Ez tisztes helytállás! Talán többet vártunk tőlük, többet vártak maguktól, de talán kitől nem vártunk többet a magyar csapat tagjai közül? Sajnos, ez most így sikerült, de sebaj, hisz klubunkból és oly sokaknak Magyarországról ez egy komoly állomás volt (lehetett) az evezős karrierjében. Miért? Mert otthon versenyezhetett! Lehet, hogy sokan közületek nem tulajdonítanak ennek jelentőséget, de ha belegondolunk, valószínűleg ez volt az utolsó lehetősége a jelenlegi evezős krémnek és a következő két generációnak, hogy a Mamája, Papája és a barátai előtt versenyezzen. Azon a pályán,  ahol eddigi evezős életének talán legfontosabb versenyeit húzta.

De ne szaladjunk ennyire előre.

Kezdjük az elején, egy kis személyes vonallal, szokásomnak megfelelően. Szerda éjjel 3-kor tettem ki Andrea-t a Moszkva-téren, a srácot, akit az olasz/szlovén határon szedtem fel (jelenkezett egy fuvarra), hogy elhozzam a Sziget miatt az EU, akkor legjobb városába, hogy 30 éves kora ellenére, minden ismeretség nélkül, neki vágjon a pesti hajnalnak…Vagyis volt ismertsége: egy lány, akivel egy hónappal korábban, Genovában ismerkedett meg, akit ugyancsak Andreának hívtak és a forró szerelemben, hirtelen felindulásból úgy döntött hősünk felugrik gyorsan Pestre... Még jó, hogy velem jött, mert így legalább tudott a lánynak írni, hogy a Moszkván várja majd éjjel kettőkor. Nos, végül a lány válaszolt, hogy a ő pedig szigeten várja, illetve a haverok közben írogattak, hogy merre tart? Mert senki sem akarta elhinni, hogy sikerül neki eljutnia Pestre, nem hogy…AHHH, remélem sikerrel járt. De vissza a lényegre, másnap délben már Szentkereszty Doktort vittem Szegedre, hogy frissen és üdén nekivághasson a ks szkiffben megüresedett helyen a vb-nek. Délután még volt egy kis futás is belefért a pályán, majd néhány „interjú”, mert önkéntesként, a rowing newsba kellett anyagokat szállítani – ugyan nem volt nagy szám, amit csináltam, de azért jól esett, hogy ezt a feladatot kaptam.

Este vissza Pestre, mert Faithless koncert is csak 3-4 évente van a Nagyszínpadon, úgyhogy  menni kellett. Zsolti és Menyus is a helyszínen volt, meg persze Nyuszi is. Szóval Gorallaz Soundsystemen is voltunk, mikor megtaláltuk – és még mindig a Seven Nation Army Európa közös dala - jelenthetem. Másnap 10-kor már el is kaptam az első rajtot Szegeden és végignéztem/kiabáltam az összes futamot. Valamiért fura volt, hogy egyedül tettem mindezt. Néha akadt egy-két társ, akik közül Zombit kell kiemelni elsőként. Fura volt, mert legalább így segíteni kell a versneyzőket a nézőknek. és a versenyzői oldalról is: elvégre, nekem még néhány ÓRIÁS azt mondta, hogy nincs olyan, hogy világversenyen lazán megyünk, és leállunk, vagy nem toljuk. Persze van olyan, hogy nincs értelme, mert szintbeli különbség van, de, akit akár csak egyszer úgy érzem, hogy megtudok verni azt megverem. Ahogy mondani szokás: a fuldoklónak adunk egy nyitott slagot, hogy ne legyen szomjas. Fura volt, hogy néhány csapat úgy versenyzett, hogy nem számít az előfutam, mert a reményben kell jól menni, ami még ennél is furább volt, hogy a parton a követők is így gondolták. Sebaj, gondoltam majd másnap.

Este megnyitó, ami nagyon jól sikerült. Volt szerencsém részt venni, már néhány megnyitón és azt hiszem e miatt nincs mit szégyenkeznünk. A néptánc bemutató lehet, hogy egy magyarnak többet jelentett, a külföldieknek pedig mutatott valamit belőlünk, de a hiphop bemutatót is elkapták a szervezők. Persze enyhe képzavar volt, hogy Janics Natasával és kajakversennyel indították az evezős VB beharangozó filmet, amit a világ vezető evezős nemzeteinek fiai nem is néztek annyira jó szemmel, viszont az evezős felvételeknél pozitívan forrongott a terem. Lehet, hogy csak nekem tűnt úgy, de mintha a magyar csapat csak második lett volna a zászló bevonulásnál az olaszok hangörvényéhez képest, mikor meglátták a nemzetit. Mondjuk nincs szégyenkezni, de személyszerint hosszabb, hangosabb hörgést vártam. De azért jó volt.

Másnap remény és középfutamok, „C” és „B” döntők. Hangom már nem volt, de azért volt kinek kiabálni. Néhány interjú és szél. Szeged nem hazudtolta meg magát, amikor nem volt szél, hőség volt éjjel meg vihar. A kaja azt hiszem jobb volt, mint egyébként versenyeken – nem értem, hogy lehet? Igaz a külföldieknek más volt – egy megjegyzés például: „Faja, meg minden, de azért kicsit sok a hús” – persze, de ahogy a dal is mondja: „Hús, hús, hús, egyél húst, a zöldségektől úgyis csak elbutulsz”.  De azért rendben volt. Ha már faja, nyugati barátainknak biztos élmény volt az Ikarus a pályáról vissza, vagy a kolesz, ami nekünk már annyira megszokott/megszokhatatlan – de ez van. Persze azon elgondolkodtam, hogy a kajak vb alkalmával egy Birgit Fischer hol aludt anno?

Ami magát a versenyt illeti, a pálya bizonyos szolgáltatásokban új oldalát mutatta: pihenő szőnyegek, bemelegítő ergométerek, rajtgép, 500-as időmérés, versenyközvetítés. Jó lenne tudni ezek mennyibe kerülnek és, hogy miért nincsenek egy OB-n például? Persze a nemzetközi bírógárdát nem tarthatjuk itt állandóan, de ők is megmutatták, hogy lehet jól, pontosan vezetni egy versenyt, bemondani, hogy balról, vagy jobbról korrigáljanak a versenyzők a rajtban.  Szóval a verseny maga kívülről jónak tűnt.

Belülről látva a szervezést kicsit fura volt ez meg az: mintha egy kettős szervezés ment volna. Volt egy MESZ, egy MEFS és egy Szegedi Egyetem. Az egészről talán az önkéntesekről készült fotók mondják el a legtöbbet: a verseny honlapján lévő fotón hiányoznak az evezős önkéntesek. Vicces volt, hogy nem sikerült még vasárnapra sem akkreditációs kártyát szereznem, ami mondjuk emléknek jó lett volna, de sebaj. Van az úgy…

Aztán szombat este futottam még egy BP-Tatabánya-Szeged kört, mert szurkolókat, ugye kellett hozni. Ja, igen! Ha már egyszer szurkolóknál tartunk. Ugyan vasárnapra kicsit többen lettünk, de nem voltunk elegen, ahogy mondani szokás. Mintha, a sok „véresszájú” evezős fórumozó/lokálpatrióta nem érezte volna fontosnak, hogy megjelenjen ezen  versenyen, ami az én világképemben az OB után a legfontosabb idei evezős verseny volt Magyarországon. Egyrészt Szeged nem egy Luzern, nincs azért annyira messze, másrészt nem mindig láthat az ember egy Karsten Brodowskit, ráadásul kikapni egy pöttöm olasztól. Szóval a VB-k következő generációját láthatta, aki jelen volt. Nem éppen hazai színvonal, nem éppen hazai résztvevőkkel. Itt nem voltak előre elkártyázott, tudatba beágyazott, lejátszott versenyek, mindenki beletette, amit lehetett. Az utolsó nap ellenszele, pedig úgy megkeverte a mezőnyt, amennyire nem is gondoltuk volna. Rendre, akik az előfutamokban, vagy a reményfutamokban királykodtak, a végére erősen bekapták a szelet. Volt, akinek a szél végleg betett (nem egy magyar csapat volt így) és volt, aki még így is tudott teljesíteni az 1-es pályán (pl.: új-zélandi ks kétpár, akik 1100-ig vezettek).

De végeredményben volt 7 csapat. 7 magyar csapat, akikért izgultunk, izgulhattunk, ha akartunk. Mert, ahogy előbb írtam, nem voltunk annyira sokan. A hangszálakkal itt is azért spórolás volt jellemző, pedig a RIA-RIA-HUNGARIA elég jól skandálható, hallható. De azért voltak, akik kitettek magukért. Valahogy hiányzott az, amikor a lelátó egy emberként hangozza, az előbbi skandát. Mert van azért ilyen. Érdekes, hogy a vuvuzelát lehetett hallani a rajtban is… Azt hiszem az a hét csapat és azok is, akik a C-B döntökben végeztek megérdemlik/megérdemelték azt, hogy hangszálak szakadjanak értük (a taps azért nekik is kijárt – ami valóban európai gesztus). Sajnos vannak, akik szerint felesleges, mert a hatos pályán úgy sem hallani, illetve majd a reményfutamban tartja mondás idehaza.

Szerintem ez nem így van.

Szerintem az evezős dolga, hogy evezzen, a szurkoló dolga, hogy szurkoljon. Nem számít, hogy hallatszik-e vagy sem, az a lényeg, hogy szurkoljunk, mert ki tudja, lehet, hogy azaz egy hang, azaz egy szó, azaz egy mondat segített hozzá valaki egy éremhez, vagy húzta meg a vonalat egy 5. és egy 6. hely között – mert az nagy különbség. És az edzők se feledjék, ha valóban realistának tartják magukat – ’72-ben az új-zélandi nyolcas edzője a stégen a verseny előtt oda ment a csapathoz, kezet fogott mindegyik versenyzővel és megköszönte a munkát. Aztán lement a stégről, leült a tribünön és megnézte, ahogy nyer a csapata – mert mást nem tehet. Mi sem tehetünk mást, maximum szurkolhatunk. Nem ciki ORDÍTANI versenyen, nem CIKK szurkolni egy magyar csapatnak, ha nem első.

Talán majd a következő VB-n. Talán majd Szegeden.

 

ui.: gratula-matula minden indulónak és az ifi olimpia résztvevőinek

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr542245149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

allianna 2010.08.25. 11:19:56

ház ez megint jól sikerült, köszönjük:)

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.08.26. 10:59:39

@allianna: Anna, ha téged likolni lehetne :)

L.Vercsi 2010.08.29. 16:31:09

Szívemből szóltál :)
süti beállítások módosítása