Leeveztük!

2011.08.06. 23:50

 

Kicsit késve, de elért ide is a hír. Lement a Budapest-Baja 2011, de kellett egy kis idő, hogy megérlelődjenek a gondolatok.

Leveztük idén is.

Ez most kicsit más volt. Egy hete volt a verseny, utána a megszokott bankett és a díjátadó. Most a laptop előtt ülök, gépelek, Quimby szól, az ablak nyitva és a nyár utolsó pillanatait élvezzük ki egy martini rosato koktél mellett. Reggel négypároztunk Hénappal, Vajda Gáborral és Sanyával, miután felszereltük a Levitzkyt, hogy jövő héten ne kelljen vele foglalkoznunk és nyugodtan készüljünk a szeptemberi OB-ra. Aztán hazakeveredtem. Délután már nem bírtam evezni menni, mert aludnom, pihennem kellett. Vagy 3 órát feküdtem és próbáltam összeszedni magam. Lassan pihenni ki az ember a hosszú fáradságot és ez azt hiszem az volt. Nem is veszi észre magán az ember, ha nincs fájdalom. Baja egy héttel később.

Versenyezni jó, ha tudsz.

Versenyezni jó, ha van kivel.

Versenyezni jó, ha jól megy.

Versenyezni jó, ha győzöl.

Egy hete versenyezni keltem fel 3 óra 22 perckor. Egy hosszú verseny előtt álltam: Baja, négypárban. Szerencsés vagyok, hogy Pesten lakom és nem kellett felutaznom, idegen helyen a szállással foglalkoznom, hogy reggel 5:46-kor elrajtolhassak csapatommal a Lágymányosi öbölből. Mindenki időben érkezett. Gergőt Én vettem fel, Bali-t ő keltette és Anna, mint mindig biciklivel érkezett a helyszínre. Elsőként hoztuk ki a hajót, szereltük be a szivattyút, és raktuk vízre eszközt. Időben értünk át a városon, ismét a Margit híd alatt volt a legnagyobb hullám, és láttuk pirkadni a parlament mögött az eget.

Az idei évben a négypárt választottuk Gergővel. Hogy mért? Ez egészen egyszerű. Csúcsot akartunk dönteni. A tavalyi dublóban evezett 9:22 emberfeletti küzdelem volt, fizikailag és pszichésen egyaránt. Olyan küzdelem, amire sem fizikailag sem pszichésen nem voltam, vagy vagyok kész. Viszont négypárban mindez más. Egyrészt a hajó mássága, felépítése is már jobb alaphelyzetet teremtett. Egy 2002-es Filippiben evezhettünk, amiben az egyénre jutó vitt súly kisebb, mint a tavalyi dublónkban. Merev, szénszálas hajó, ami minden pozitív tulajdonsága mellett sok veszélyt is hordoz magában. Például hosszú, egy komolyabb hullámzás elmoshat minket, ezért kellett a szivattyú. Magasabb a palánk így a szél jobban megtarthatja. Ugyanakkor pihenő közben nem tud annyira lelassulni, hiszen két ember átlagban mindig tudja hajtani a hajót és hajtotta is. Az elmúlt három alkalommal ez volt az egyik legjobb taktikai lépésünk: a hajónak mindig menni kell, nem szabad megállni, ha megállsz csak eszel, iszol és mész. Viszont, amint csak egy pici jele is van annak, hogy enni, inni kellene már túl is kell esni rajta. Ha érzed, hogy szomjas vagy már késő, a szervezet túl sok folyadékot vesztett, mire az ember torkában jelzi azt. Meg kell előzni. A test egy gép, amit mi irányítunk  és ezt tudatosan figyelni kell, fel kell készíteni, mint egy vizsgára.  Folyadék volt, kaja is, az utolsó két órán még egy üveg víztől meg is szabadultam. Tudtam, hogy nem fog kelleni, minek cipeljem? 1,5 kg, majdnem 0,5 százalék súly…és ez csak egyike azoknak az unaloműző apró számításoknak gondolatoknak, amikre az ember gondol közben, ami segíthet.

Ha csúcsot akarsz dönteni Baján tudnod kell, hogy mire vállalkozol vagy egyszerűen csak menni kell és a végén szerencsésen meglepődhetsz. Mi az első kategóriába tartoztunk. Félelem persze van. Nem  is kevés, de hitnek is kell lennie! Ha nincs hit mindegy az egész, de ez mindenre igaz. Neked  és csapattársaidnak is kell hinnie. És mi elhittük. De kik vagyunk mi? Hiszen erről még nem is írtam:

Alliquander Anna, Teszár Bali, Vanczák Gergő és Orbán Gergő

Minden csapatnak van története, mért úgy néz ki ahogy. Nálunk is meg van a sztori. Eredetileg Csepi Gabival szerettünk volna evezni, de ő megbetegedett így választanunk kellett. Gergő dobta be Anna nevét és logikusnak tűnt. Elvégre egyikünk sem tud 90 percet 28-as tempóban levezni ergon vasárnaponta csak ő. Ő vállalta, mi heppik voltunk. Bali pedig jó volt…legalábbis bíztunk benne, hogy jó lesz! Elvégre többet evezett, mint előző évben és az alaptempó az ment neki. Gergőnek pedig 11 Baja győzelmével meg van a maga múltja ebben a műfajban. Én pedig egyszerűen jó helyen voltam ismét. 

Rajttal indultunk és mentünk, ahogy tudtunk. Annát és Balit  azt hiszem meglepte a start, mert kb. csak a 3. csapásra kapcsolódott be az egész csapat minden erejével, de aztán végigmentünk a lágymányosi öblön és elsőként értünk ki a nagy Dunára. Az idő tökéletes volt: meleg volt, de nem hőség, felhős volt az ég és enyhe északi szél fújt. Az első csekkpont a 0-as híd volt, 8 km-re a rajttól. 27:12. Tessék? Ez kb. 3 perccel jobb, mint előző évben dublóban, 20 másodperccel gyorsabb ezer méterek. Jó volt a rajt! És innentől kezdve elkezdődött a verseny.

Elkezd az ember enni, inni és belemerülni a csapásokba. Egyre, másra jöttek a hajók mellettünk, sziasztok, semmi több, nincs idő, nincs energia sokszor még egy fejbiccentésre sem. Tempó 24 csapás/perc volt már ekkor (kb. 4-5 kilométer után állt be  a rajt utáni magas tempóról), és mentünk. Vakon, ugyanis Dunaújvárosig alig vannak támpontok. Nincsenek a parton kilométer kövek, csak a part, néha egy hajó, egy-két kompátkelő, erdők, bokrosok. Százhalombatta, majd a finomító látványa iszonyat sokáig, az összes üzem és a fáklyák. Itt értük utol a legtöbb hajót. Majd’ mindenkit ismertünk, sokan bolyokban mentek és küzdöttek. Persze leginkább csak a fiatalok nagy hévvel, az idősebbek sztaminával és türelemmel eveztek. Tudták, hogy az idő nekik dolgozik. Utólag visszamondták néhányan, hogy furcsa élmény volt mikor elmentünk mellettük – nekünk is le kell szögeznem. Aztán Kulcs környékére már elhagytunk majdnem mindenkit. Néhány hajó maradt előttünk egy-két szkiff, egy-két dubló és egy kielboat. A tasi zsilipnél elkezdtem számolni, hogy mikorra fogunk a dunaujvárosi csekkponthoz érkezni és benne volt, hogy meg lesz a 3:15-ös eredeti terv. Úgyhogy nyomtam neki és a csapat jött is. Aztán 3:18-ra érkeztünk meg a vasvárosba. Hajók nem mentek a kikötőben, kémények, uszályok és a hatalmas part tornyosult fölénk. Mentünk tovább. A város alatti hatalmas hídnál eszembe jutott, hogy előző évben itt előztük meg a holland szkiffest és Bali még nem volt meg. És most Matthias Auer és a Varga Jóska által vezetett kielboat hiányzott. De mentünk. Földvár előttünk volt. Ez volt az igazi támpont, mert a 3:18-asról nem tudtam eldönteni, hogy előző évhez, vagy magához a versenyhez képest mit jelent, viszont Földvár gyakorlatilag a fele a távnak. A híd alatt már tudsz vissza számolni. Ahogy közeledtünk már tudtam számolni, hogy mikorra érünk oda és tudtam, hogy a 4:15 meg lehet, aztán szépen megérkeztünk a híd előtti egyenesbe és minden kezdett tisztulni. Nem voltak hajók, nem voltak hullámok, a Nap nem sütött továbbra sem és én éreztem magamban az erőt nem fáradtam a tempótól, pedig nagyon féltem tőle: a 24-es tempó, ami tervbe volt véve sok lesz, arányaiban ilyenkor kevésbé pihen az ember, mert a csapás amúgy sem megy gyorsabban.

Vando szavai csengtek a fülemben: „Fast and Light”! Mit küzdöttem az öreggel, aki úgy evezett dublóban alaptempót, mint mi most ezt a 165 kilométeres versenyt?  Semmi áthúzás, 24-es tempó  és mennyire nehéz volt így edzeni Olaszországban, de most ez kellett és jól ment! Jött a híd, megláttuk, az órára pillantottam és tudtam, hogy meglesz a 4:15. Nem volt semmi gond egyikünknél sem. Gergő a híd után evett, Anna talán egyszer vagy kétszer állt meg, Bali sem mutatta jelét annak, hogy probléma lett volt. És így szép nyugodtam átmentünk a híd alatt 4 óra 11 perc és 15 másodperc alatt. Vagyis 38 perccel lehettünk lassabbak a továbbiakban, mint eddig.

Ez sok.

Ha nem történik törés, vagy valaki nem lesz rosszul, gyakorlatilag azt jelenti, hogy megdöntöttük a csúcsot.

Ez azaz érzés amikor felszabadultam. Csak menni kellett és mi mentünk. Ekkor gondoltam először, hogy meg lehet a 8:40. Az egy évvel korábbi dubló csúcs gyakorlatilag ezt jelentette, akkor 23 perccel voltunk lassabbak a második felén. Megint perceken fog múlni, másodperceken.

Matthiast itt értük utol és nem sokkal később a kielt is. Mindkettő nagyon ment, de kielboat tempója és stílusa hihetetlennek tűnt kívülről: 26-28-cal eveztek. Könnyen elmentünk mellettük, de sokáig a horizonton voltak. Túl sokáig…elkezdtünk lassulni.

Paksnál természetszerűleg fogadott minket az ellenszél, de szerencsénk volt. Nem jött hajó és a szél annyira enyhe volt, hogy továbbra is sima vízen evezhettünk csak az átlag sebesség volt lassabb. Az első 100 kilométerre 3:15-ös átlag jött ki. Ezt durva volt kimondani. Emlékeim szerint a leggyorsabb perc/km a verseny történetében 3:30 körül volt és mi most jóval beljebb voltunk. Paksot taktikusan csak túl akartuk élni. Néha jeleztem a többieknek, hogy kicsit jobban kellene figyelni a technikára, mert a sebességmérő alapján akár csak egy picit is tovább húzott lapát már lassított minket. De jók voltunk, a csapások nagyon jól összeálltak, egyszer nem éreztem azt, hogy egyedül húztam volna. A hosszok rendben voltak, röviden eveztem, nem dőltem nagyon hátra, hogy ezzel ne hátráltassam a csapatot.

Kalocsához pontosan 6:40-re értünk oda. Amennyire jól ment Földvártól a paksi egyenesig, úgy kezdtünk el szép lassan lassulni. Ez természetes egy ilyen távon, de Én menni akartam és kicsit talán sokszor is jeleztem ezt, de beszélni és jelezni kellett, hogy hol tartunk. Kalocsától két óra volt és simán működnie kellett a dolognak, ha nem fordul a szél vagy nem süt a nap. Lementünk Kalocsa alá és egyszer csak ott voltunk a szekszárdi hídnál és éreztem, hogy most elfáradt a csapat ez az egy óra hosszú volt. De mikor átmentünk a híd alatt, Anna közölte: Meg lesz a kilenc óra, úgyhogy menjünk!

Így hát nyomtuk neki és amint Baja képzete egyre közelebb jött úgy kezdtünk el mi is szép lassan gyorsulni egyre és egyre jobban. A tempó Szekszárd felett már 25-26 volt, de alatta már a sebesség is visszajött és elkezdett tovább kúszni oda, ahol a verseny elején volt. Aztán megláttuk a hidat és gyakorlatilag végetért a verseny és kezdődött egy másik. Felzúgott egy bayliner hangja, amint elmentünk mellette és Kelemen István jött velünk egy kamerással. És Én  tudtam, hogy mögöttem mindenki, úgy kezd evezni, mint egy császár és a tempó már 28 volt, aztán 30. Elment a híd és igazából csak azon gondolkodtam, hogy mikor jön már a Sugó. A kikötő szürke hajói mellett eveztünk és könnyen voltunk. Aztán Anna elkezdett kiabálni, hogy állj, Állj, ÁLLJ már meg, de mi csak nyomtuk neki, mert még 5 csapás volt, hogy betartsunk. Annán hallatszott, hogy most ideges, de annál jobban nyomtuk és mikor a Sugóban voltunk ismét 32-vel mentünk a cél felé, mint egy évvel korábban. Felszabadultan eveztem. 8:50 volt az idő, amikor befordultunk. Tudtam, hogy a 8:40-8:50-es csúcs nem lesz meg, de így is oda teszünk a csúcsnak bő 25-27 percet. Felszabadult és boldog voltam, izmaimban a tejsav olyan szinten dolgozott, ahogy egy jó 2000 méter végén és így eveztünk a célba. Az endorfin és az adrenalin keveréke boldog energiákat szabadítottak fel bennem, amire már nagyon szükségem volt

Idén már szólt a We are the champions és a végén még le is kellett tartanunk, mert különben belezuhantunk volna egy nagy fém bójába. Jó lett volna levezetni, de inkább szép lassan visszatoltunk valahogy és kiszedettük magunkat. Kicsavartam a klipszet és kimásztam a hajóból, amit már vittek is el. Összeölelkeztünk a csapattal, jó volt. Nem volt kiugró eksztatikus élmény, mint az egy évvel korábbi. Nem azért mert nem volt akkora, egyszerűen csak volt időm végig gondolni verseny közben, hogy mi történt és mi fog történni. Felmentünk és kb. két perc múlva jött az első riporter. Ez első kérdés az volt, hogy érzem magamat – mert legalábbis jobban nézek ki mint egy évvel ezelőtt...

Jobban is voltam, de jó volt ülni és pihenni. A versenyre gondoltam, milyen jól bírtam és milyen könnyű volt végül is ahhoz képest a félelmeimhez képest, ahogy pár napja a verseny előtt gondoltam még. Baja az a verseny, ami kapcsán rá jön az ember, hogy mindent át lehet élni és utána újra megcsinálni, meg újra és újra. Az első Baja után azt mondtam, többet nem csinálom meg és tessék itt vagyok. 3. alkalommal nyomtam le, mindegyik alkalommal verseny tempóban az óra és a természet ellen. És kész lennék még egyszer! Sokan voltak ezen a versenyen is akik, először csinálták meg és azt mondták még egyszer nem, de én is és ők is tudják, hogy ez nem így van. Mindig lesz egy hülye, aki miatt megcsináljuk még egyszer akár milyen felkészültséggel, még ha ez az egyleten egy alkalom az évben, amikor evezünk is, mint ahogy most is sokan így vannak vele! Rájössz mit bírsz, mi a fájdalom és, hogy menni kell tovább. Sárkánykenuval nem cseréltem volna, de tudom, ha felkérnének és nincs ajánlatom, valószínűleg kipróbálnám, magam, hogy tudjam, mit érek, mit bírok, hogy elmondhassam magamnak nem futamodtam meg és legyőztem félelmeimet. Ilyen a 24 órás verseny is Berlinben, amiről most halottam először és ilyen a Genf is: félek tőle, de tudom végig menne valahogy, hiszen már más is megcsinálta.

Egyébként 8 óra 52-t mentünk hivatalos idő szerint, ez 30 perccel gyorsabb, mint egy évvel korábban. Sokan gratuláltak, sokan meglepődtek az idő hallatán, néhányan fanyalogtak, de igazából csak mi tudjuk, hogy mi ez az idő. Tudom, hogy meg lehet dönteni, hiszen részt vettem a megalkotásában. Szerencse kell hozzá, nehéz lesz de így vagy úgy egyszer valaki megdönti, de az is lehet, hogy részese leszek annak a menetnek is. Ugyanúgy, ahogy részese lehetek bárminek, ahová az élet vet.

8 óra 52-53 perc.

Ez egy nap, amit a munkahelyemen töltök, egy út Mantovába. Ez egy gondolatnyi élmény egy pillanatba sűrítve. Ez egy kicsit lassabb, mint repülővel Londonba, de azért gyorsabb, mint Rioba.

Ps.: olasz dubló társammal Vandóval a versen yután sms-eztem:

Gergő: 2011.07.29. 15:42 165 km: 8:53:51 in 4x- ;) Ciao

Vando: 2011.07.29. 20:14 Grande, rekord?

Gergő: 2011.07.29. 20:15 Si, meglio con 28 minuti

Vando: 2011.07.29. 20.16 Un vero gay, complimenti!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr603130865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

allianna 2011.08.08. 12:06:51

Örömmel olvastam gondolataid, és diplomatikusan elhallgattad, hogy idegrohamot kaptál, hogy sosem a sodorvonalban megyünk, meg, hogy duruzsol a Kossuth Rádió az egyes helyről...azért köszönöm, hogy kibírtad/kibírtatok, azt hiszem nekem is papírra kellene vetni az érzéseimet. Mindenesetre léleküdítő élmény volt, és az egyre jobban nyomuló gender mainstreaming-el szemben én elismerem, hogy az erősebbik nem a férfi. Azért kérdezd meg a Vanczákot is, meg a Balit, hogy ki maradt le a rajtnál:)