10:45:03

2012.08.07. 13:58

1:24

Először ébredek az éjszaka. Minden be van pakolva, minden a helyén. Biztos? Kérdezem magamtól, de tudom, hogy nem tudok semmit, ami nincs és biztos, hogy valami itthon fog maradni. Alszom.

3:09

Megszólal az ébresztő. Ösztönösen leállítom. Felülők az ágyban. Néhány pillanatra szükségem van, hogy magamhoz térjek. Otthon vagyok. Kikapcsolom a második ébresztőt is, ami 3 perccel későbbre van állítva. Kimegyek a konyhába és begyújtom az előző este odakészített kotyogóst. Eszem és iszom. Felveszem a pulzusmérő övet és az órát, a nadrágot és a pólót. Eligazítom a hajam és a sapkámat, hogy a verseny közben ne zavarjon egy-egy kilógó tincs. Felteszem a napszemüveget a sapkámra. Berakom a mélyhűtőből az italokat, a GPS-t és az ennivalót a szatyorba. Várok.

3:33

Kilépek a házból, a taxi akkor fordul meg és indulunk a Margitszigetre. Hová mész ilyen korán a Margitszigetre? Kérdezi a taxis. Egy hosszútávú evezős versenyre, a Margitszigetről indulok a rajthoz a Kopaszi-gátra. És hol lesz a cél? Kérdezi. Baján, válaszolom. Az messze van. Igen, most csinálom először egyesben. Nehéz lesz.

3:58

A Margitszigetről indultak kifelé az emberek az átmulatott éjszaka után. Egy részeg lány visította barátnőjének, hogy GOA party lesz, hallod. Hallom. Évek óta nem voltam goa partin. Sietnem kell a szigetre gondolom. Négy riksás áll a Cha-cha-cha előtt, bevitetem magam. Sziasztok, le tudtok vinni Hajós Alfrédhoz? Kérdezem. A válasz meglep:

-          Nincs még nyitva, nem mondták neked?

A válasz meghökkentett, de nem estem kétségbe. Éreztem ez a nap Rock&Roll lesz.

4:04

Zötyög alattam a Riksa, ahogy beérünk a Danubiushoz. És ebben a pillanatban villan be: nincs nálam a csipogóm…error, hogy jutok be a házba a kulcsért, hogy indulok el időben, mért nincs itt még senki? Gergő ekkor ér a kapuhoz és megörülök neki. Hátizsákkal és egy hatalmas IKEA szatyorral érkezik, én egy normál bevásárló szatyorral jöttem, azt se tudom, hogyan pakoljam be.

4:25

Elrúgok a házról. Más telepakolt hajóval evezni a sötét Dunán. Kicsit parázok is, hogy leérjek épségben. A Margit-hídról leszólnak, vigyázz busz! Hol? És fordulok hátra, mert a pillér hatalmas és húz maga felé. A kölcsön csapásszámmérő nem mér, alig látok, de leérek az öbölbe. Rajt idő előtt 3 perccel. Megfordulok és egy kis technikai birizgálás után elindul a csapásszámérő. Nem ötkor indul a rajt, csak az egyéb kategóriában. A Sárkányhajósok idén keményebbek, most 7 helyett legalább 17én jöttek. Kajakok, kenuk a vízen. Mind elindulnak. A rajt előtt (Vanczák) Gergő mellé állok. Mit fog csinálni? Mi lesz az első csapása?

5:10

5-4-3-2-1. Rajt. Az első csapása rajt. Nekem is rajtolnom kell, nem engedhetem el. 30-31-es kocsi, de könnyű. Egy sebességet kell eveznünk. Nem engedhetem el, de nem is mehetek elé, vele kell menni. 28-as tempóval evezünk ki az öbölből. (Faragó) Tomi, mint egy szürreális vágás egy filmben visszafelé evez a rajthoz, késett, de szurkol mindannyiunknak. Alig tudunk kievezni az öbölből. A víz durva, elment egy hajó és csavarja összevissza. A Duna nagy, mégis egy vagy két méterre evezünk egymástól. Csak ne menjünk össze, mert akkor mindennek vége, ha belefordulok a vízbe. Folyamatosan vesszük vissza a tempót és 5 kilométer után én nem már nem viszem lejjebb. elszakadunk egymástól. Szépen lassan nő a különbség. A sebességem a GPS szerint 3:15 és 3:30 perc/km. Távolodok.

Rajt után 19 perc 40 másodperc

Gergő megáll inni. Mit tegyek? Evezzek és szerezzek előnyt? Nem én is megállok és iszom. Kupakot a hajóba dobom és megbontom az első üveget. A cuccok elkezdenek lepotyogni a hajóról, összeszedem őket és tovább. Előbbre vagyok. A Duna fő irányát tartom. A nullás híd alatt megpillantom a sárkány kenusokat. Mint két bolygó, a gravitáció törvénye miatt összetartunk. Mikor elevezek mellettük átszólnak, köszönünk, viccelődünk. Lehet, hogy egy bokorból fogtok kiszedni, mondom nekik és tovább evezek. Folyamatosan haladok, a tempóm 23-24, nem lassulok. Folyamatosan iszom, eszem, kortyolgatok, hogy elosszam az energia bevitelt. Mint később rájövök túlzottan hamar, mert hibázok.

Százhalombatta

A Dunai Erőmű kéményei mellett már egyedül vagyok. Látom még az ellenfeleket, de Gergőt nem mindig tudom beazonosítani, hogy hol van. Még néhány kanyar és meglépek. De mikor fogom tudni elhagyni őket? Mikor fog előbukkanni végleg és lesz gyorsabb. Ne légy hülye mondom magamnak. Teljesíteni kell a távot, nem versenyezni, mert különben nem sikerül. Tovább evezek és figyelem a sebességemet, a pulzusomat. Magas. 157. Le kell vinnem 150 alá. A Nap fent van és süt. Nem olyan, mint előző években, sehol egy árnyék. Ha így marad, meg fogok halni.

Kulcs felett

Hány csapás lehet leevezni a Bajáig? 22-es tempóval kb. 10 000 még. Figyelek a technikámra. A vízfogás a kinyúlás pillanatában kell, hogy legyen a lábtolás előtt, kar csak a legvégén jöhet hozzá, ne dőlj hátra, mert így is épp eléggé hátra dőlsz. Egy század másodperc helyes technika egy csapásban 100 másodperc 10 000 csapás alatt. Itt a legfontosabb a technika. Itt is olyan fontos a technika, mint bárhol, de itt a túléléshez kell. Nem tudom hol vagyok, kb. két óra telt el a versenyből. Nincsenek kilométer táblák, nincs semmi csak bozót a parton. A víz sima, kietlen, sehol egy hajó, egy település. Százhalombattai finomító fáklyáit és tornyait látom a messziben. Az egyik parton a magtárak mellett négyen állnak, integetnek. Biztos szervezők, visszaintegetek. Vajon oda kellett volna eveznem? Most már mindegy. Melegszik az idő. Egy uszály, tele farönkökkel horgonyoz a vízen, a bóják alatt hangosan zúg a víz. Egyedül vagyok.

Dunaújváros

Nem tudom hol vagyok. Kulcs már elment, a szélkereket már nem látom a dombokon. Hol a tasi zsilip? Hol van Dunaújváros. Kb. 2,5 óránál járok, már itt kellene lennie valahol és akkor Újváros is itt lesz nem sokára. Kb. tíz kilométer onnan. Az egész fejben dől el. Mondom magamnak, mikor eszembe jut, amit írtam a szkiffről. Minden fejben dől el. Még nem fáradtam, nem fáj semmi. A víz nyugodt, meg tudom ülni. Itt a Zsilip! Végre. Közel vagyok. Mikor meglátom, Újváros tornyait megörülök és közeledni kezdek a parthoz. Sok hajó szokott itt lenni. Sok az öböl. Most semmi, csak egy tolóhajó kavarog az egyik felé. Mikor a közelbe érek, rá kell jönnöm az egész Dunát felkavarja és én meregethetem a vizet a hajóból. A hullám átment rajtam, cuccot nem vitt ki, de zörögnek a red bullok a lábamnál, ahogy a vízben úsznak. Mire a check pointhoz értek már majdnem kimértem a vizet, mert rájöttem felesleges eveznem, mert csak idegesít és úgyis mindegy, ha utolérnek, mert megörülök a zajtól. Jól vagy? Kérdezi egy női hang. Jól vagyok csak becsapott egy hullám. És tovább evezek a nevem bemondása után. Kb. itt esett le, mikor pontosan kiszámoltam, hogy ha 22-es tempóval evezem végig a versenyt az azt jelenti, hogy legalább 13 200 csapást kell megtennem. Ebből eddig eltelt maximum 4000. 1500 csapással több van, mint gondoltam…

5:04

A dunaújvárosi híd alatt megállok enni. Banán, gélek, energiaszelet. Csak egy falat, hogy folyamatos legyen. Az első red bullt már megbontottam. A többi kaját is el akarom helyezni az első rekeszben, de mikor benyúlok, a hajó belsejébe rá kell jönnöm, hogy nem olyan egyszerű a helyzet. Minden előre csúszott. A telefon, amit nem kapcsoltam ki és csörgött evezés közben, a banán, a zselék, a maradék müzli szelet. Minden. De szerencsém volt. A középső szelvények egyikében megakadt a banán, így előre tudtam hozni a dolgokat, és mindent elhelyeztem a hajón. A dunaújvárosi híd után tudtam, hogy Földvár itt van valahol és az a félút. A félút, ahol a verseny elkezdődik. 5:04-kor álltam meg a híd alatt és pihentem meg. Először mertem átnézni a GPS-t hány kilométert tettem meg. 82,24 km. Még sok van hátra. Evezni kell.

Paks

A paksi egyenesben nem volt semmi. Se hajó, se szél. Végig eveztem a városig és vártam, hogy jöjjön egy bárányfelhő legalább, vagy északi szél, hogy lehűljön a levegő akár csak fél fokkal. De nem jött semmi és a meleg már elviselhetetlenné kezdett válni. Éreztem, hogy a legnagyobb probléma a nap. Az, hogy a meleg miatt túl sok folyadékot és energiát vesztek, amit testem a hűtésére szán. Már kezdtem rosszul lenni az energiazselé ízétől és a banán sem jelentett túl sok vigaszt. Ekkor ébredtem rá, hogy elfáradtam. Paks alatt a sebességem lelassult, igaz a Duna is kiszélesedett. 40-50 csapásonként meg kell állnom, inni, enni, energiát pótolni és ekkor eszmélek rá először: fogynak a készleteim. Az egyik energia zselé, ami lassabban szívódik fel (Isostar ActiFOOD) a hajó orrába csúszott és most nagyon hiányzott. Megbontottam az utolsó vizet is, most már csak két üveg volt egy isostaros és egy üveg sima víz. Lehet, hogy elszámoltam magam? Mindegy, valahogy tovább kell mennem. A meleg kezd elviselhetetlen lenni, az izmok a hátamban fájnak már, de szerencsére nem a derekamban. Hogyan tudnám lehűteni magam, kérdezem. A válasz egyszerű, a vízmerő üvegvéggel Duna vizet öntök a sapkámra, hátamra, mellemre. Felnyögök a hő különbségtől, a lehűléstől, de segít. Pár másodperc hideg után normalizálódik a testhőmérsékletem, tudok tovább evezni

Kalocsa

Egy hajó a horizonton. Fehér felsőben, villog a lapátja a fényben. Milyen messze lehet? Gergő az? Utol fog érni? Mindegy. Evezni kell, ha utolér, akkor utolér, ha nem, akkor nem. Iszonyatos a meleg. Locsolnom kell magam. Elhaladok egy gabonatöltő mellett, Foktő már nincs messze, még két-három kilométer. Hol lehetek időben? Kb. 7 és fél óra alatt értem Kalocsához vagy 8? Már nem számít. Nem lesz rekord, lehet, hogy győzelem sem. A víz fogy, az ennivaló, leszámítva egy 35 grammos zselét elfogyott. Már az izzadást is abbahagyta a szervezetem. Kalocsánál sárga gumimotoros jön felém. A checkpoint. Kérsz vizet? Kérek. Nem igazán vagyok kommunikatív. Odajönnek, kérik a szemetet, nem nagyon tudom feldolgozni a kérést. Ki jön utánam, nem tudjátok?  Nem. És továbbmegyek. A víz meleg, ha rágondolok, hányom kell a gondolattól. Nagyon lassú a víz, nagyon lassan telnek a kilométerek. Még 39 kilométer. A negyede, irgalmatlanul sok. Kezdek bepöccenni.

A magtár

Kalocsa nagyon lassan távolodik. Egyre nagyobb szakaszokat látok be a Dunán, de eltűnt a látóhatárról a hajó. Nem tudom, hogy ez jó hír e vagy sem. Nem tudom, hogy ki az, hogy utol tud-e érni. Telnek a kilométerek. Hol vagyok? Egy viharfelhő jelenik meg a láthatáron, istenem csak érjen közelebb, csak boruljon be az ég. Ekkor vékony felhő rétegbe evezek. Hallom, hogy a távolban dörög az ég, de nem tudom, hogy esni fog-e. A szél még mindig enyhe, alig érezhető. A belkarnövelőt még Paksnál betettem, így mindegy, mert könnyíteni az ellenállást már nem tudom. Bal oldalamon egy magtár mellett evezek el. Nincs messze a szekszárdi híd! Kis remény, nem sokára vége, ha utolér, utolér. Ez egy négypár kell, hogy legyen, hisz azok mostanra biztos a láthatár mögé érnek. De eddig mért nem értek utol? A sebességem megindult. Kezdek ismét 4 perc alatt teljesíteni egy-egy kilométert. Ez jó! Éledek. Nem vagyok éhes. Nem vagyok szomjas. Tudok evezni. 30 kilométeren belül járok. Az Atlanti-óceán átevezésére gondolok. Megcsinálnám? Most azt érzem, hogy nem. Egyedül biztos nem, még ha korábban bármikor át is futotta az agyamat a gondolat. 25 kilométeren belül vagyok. 25x90 csapás, 24x90 csapás, 23x90 csapás…

Az utolsó húsz kilométer

Átmegyek a szekszárdi híd alatt és rá kell jönnöm, visszatért az erőm. A kilométerek beláthatóak, látom, hogy mi fog történni. A horizonton nem látok evezős hajót és ekkor érzem, gondolom először, hogy ha meg is látok valakit, annak 10-15 százalékkal gyorsabbnak kell lennie nálam, hogy megelőzzön. A sebességem állandó, meg fogom tudni nyerni, gondolom először igazán a verseny alatt. Várom az utolsó tíz kilométert, mert a víz visz és én is megyek vele. 8-9 kilométerrel Baja előtt megiszom az utolsó korty folyadékomat. Már az étel is elfogyott, de tudom, beérek, ha nem megyek bele semmibe. A bajai híd viszont nem akar feltűnni. Látom a Baja elővárosait, strandjait, üdülőit a parton, de a hidat eltakarja egy kanyar. Mikor végigevezem a kanyart és elém kerül a híd, már csak 5 kilométer van hátra. 5x90 csapás és a Sugovica. A hídhoz érve a partról tapsolnak néhányan a strandolók közül, ez jól esik. Tudják, hogy megérkezett az első. Hol a Sugó?

A cél

Elszámoltam egy kilométerrel a távot, ezért egy kilométerrel kevesebbet kell eveznem. Alig tudok beevezni, befordulni a kisebb Duna ágba. Intenek a motorosból, köszönök és számolom a csapásokat. Néhány öreg horgász tapsol a partról, rámegyek a sprintverseny pályájára, és mint mindig az utolsó 200 méter a leghosszabb. A célból már hallom a speaker hangját, amint felkonferál és megszólal a We are the champions. I am the champion. Most. Egyedül.

15:54

Beérek. 10:45:03-nál állítom meg a stopperomat, 167,24 kilométert eveztem. Mikor kikötök nem bírok kiszállni a hajóból, nem bírok felállni, nem bírok fogni, nem bírok semmit, csak feküdni. De azt sem tudom, hogyan. Kapok egy sört, de nem bírom meginni. Meleg van és én fekszem a stégen még 15 percig…

Epilógus

A verseny után legalább 25 percre volt szükségem, hogy felbírjak egyenesedni, de még az is nehezen ment. A riporterek kikérdeztek, majd a hajókhoz baktattam. A hőháztartásom még aznap este is rossz volt. Többször spontán elkezdtem lihegve levegőt venni. Ülni nem bírtam, feküdni nem lehetett. Fájtak az ujjaim, a körmeim. Este mikor lefeküdtem az ágyba az izmaim csomókká voltak összeállva. Nem bírtam enni csak nagyon lassan. Élet közeli volt. Még másnap is alig bírtam mozogni, csak nagyon lassan. Egész nap aludtam, ahol csak lehetett. Elfáradtam. Jövőre megcsinálom? Azt majd jövőre kitalálom, de most inkább csak pihenek. sikerült minden hajónál gyorsabban beérni.

A bejegyzés trackback címe:

http://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr704700083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.