Egy fotó

2012.10.07. 10:06

Egy fotó

Egy fotó sok mindent el tud árulni szokták mondani. Egy pillanatot, egy örömöt, egy bánatot, kikkel éreztük jól magunkat, egy történetet, a történelmet, hogy merre jártunk, hogy merre kellene járnunk. Az elmúlt években szerencsés voltam, sok helyre elutazhattam és sok olyan helyet láthattam élőben, amit korábban csak fotón. Az első ilyen hely életemben, ahová egy fénykép miatt mentem el az Touranga bay volt , Új-Zélandon, az évek óta nem használt mólójával, ami 600 méterre nyúlt be az óceánba az East Capen. De Henley, Pisa és London bizonyos részei is ilyenek voltak. Személy szerint két dolog miatt utaztam az elmúlt tíz évben: munka vagy evezés miatt. Evezés miatt jártam először Londonban, Vareseben, Comoban, Szegeden, Linzben, Belgrádban, Bostonban, Athénban és még sok helyen. Munka miatt Krakkóban, Prágában, Milánóban, Százhalombattán, de voltam Belgrádban és most Moszkvába igyekszem. Szerencsés vagyok, hogy ennyit utazhatok, de ez sokszor terhet és fáradtságot jelent. Ha valahova evezés miatt jutok el egyből a munká(i)m kapcsolatos dolgokat nézem (benzinkutak, finomítok, olajipar, stb), ha valahova a munkám miatt jutok el az evezést keresem (vízfelület, csónakház, folyók, tavak, stb.). Egyszer Frankfurtba repülve leszállás közben láttam meg a Majnán egy evezőst.

Pár hete Bukarestben jártam. Románia Magyarországhoz képest mai napig fejlődő sorban van, persze arról vitatkozhatnánk, hogy Magyarország fejlett e, de erről nem akarok most vitázni. Bukarestben egy új reptér fogadott minket, új utakon indultunk be a városba. Este egy olasz étteremben vacsoráztunk, ahol jó minőségű ételt szolgáltak fel, de miközben beszélgettünk kiderült az ország kétarcúsága. Az autó státusz szimbólum, ezért a Bentley (amiből 24 óra alatt vagy 6-ot láttunk) és a Ferrari gyakori árucikk a Dacia mellett. Kiürült falvakról meséltek kollégáink, ahonnan nyáron spanyol földre vándorol mindenki, ugyanakkor a Rompetrol vezér-igazgatónője benne van a világ 50 leghatalmasabb nője listáján a Fortune magazinnak. Milliárdos vagyonok, millárdnyi szegény mellett. Kutyák az utcákon, ahol telefonkábelek még mindig oszlopokon cikáznak a föld mélye helyett. Fényreklámok mindenhol, de az egyetlen kivilágított épület a monstrum, amit „Cau” épített.

Második nap az irodától nem messze ebédeltünk egy tó partján (Bukarestben sok tó van, amiket egy folyóból vagdostak szét), ahova véletlen keveredtünk, de hamar kiderült, hogy nem az átlag embert célozza a hely. A Herastrau Parkban voltunk és ebéd után egy rövid sétát tettem kollégáimmal a tó partján. Ideális tó volt evezésre.  A partján vizibicikli bérlők és éttermek voltak. Közepén egy kicsi sziget, ahonnan én láttam és elég nagy vízfelület, hogy több hajó is gondtalanul evezhessen rajta. Ahogy tovább mentünk kiderült, hogy egy félszigeten vagyunk, aminek csúcsánál áthalad a víz és azon gondolkodtam milyen jó versenyeket lehetne ide rendezni, de legalább edzéseket csinálni. Gondolkodtam, hogy fogok e látni evezős klubokat, vagy bármilyen Római partra emlékeztető helyet, ahol sorban állnak a különböző csónakházak. Először elhaladtunk egy kicsi vitorlás klub mellett, ahol páran 30 éves műanyag hajókat suvickoltak. Mentünk tovább az új sétányon, amit 1-2 maximum 3 éve építettek és egyszer csak találtunk egy csónakházat.

De ez a csónakház nem olyan volt, mint reméltem. Tudtam, hogy Romániában nem olyan „jó” a helyzet, mint Magyarországon. Nincsen annyi NDK hajó, vagy új karbon-kevlár technológiával készült hajó az átlag klubnál. De a válogatottjuknak azért mindig, minden szinten jó hajóik voltak. De amit láttam az meglepett és elszomorított. Ebben a jól ápolt parkban, az új sétányával, a fancy éttermeivel egy félig lebontott „csónakbódét” találtam, aminek egyik felét fémből készítették a másik fele egy fa szerkezetű épület volt. Nem volt nagy, talán mint a régi tatai csónakház, ahogy emlékszem rá. Egy hangárrész, mellette az öltözők, ahová hajléktalanok és részegek tömege hordta az élet minden rossz dolgát. A hajótárolóban még félig álltak, félig le voltak törve a hajóállványok, rajtuk a hajók, amiket az idő félig a földre dobott. Kajakok, kenuk, evezős szkiffek, félig kettétört négyes, nyolcas. Villa egyiken sem volt és más szerelék sem. Az ajtót ellopták, vagy kidőlt és a közterület fenntartó elvitte, mert közterületre esett, csak az épületet és a tartalmát hagyták ott az időnek.

Nagyon szomorú látvány volt.

Mikor később elmeséltem az egyik kollégának és feltettem a kérdést, hogy mióta van ez így ott, költőien, szomorúan csak annyit mondott „22 éve”.

Sok kérdést felvet mindez, ez a kép. Hogyan eshetett szét egy közösség, ami egy klub volt valaha, hogy minden szétrohadjon. Hogyan lehet, hogy a város, az önkormányzat, vagy az ingatlan maffia nem takarította el és hasznosította ez a területet, ami valóban egy prémium helyen volt egy „európai” ország fővárosában. Hogy lehet, hogy senki nem vette át a klubot, hogyan szűnhetett meg valami úgy, hogy ez maradt belőle, és a még hajókat sem vette át valaki más egy működő klubba. Mert Romániában kell működnie jó kluboknak is, ha 20 évig dominálták a világ női evezését.

Mi a tanulság számomra(unkra) ebből a képből? Meg kell becsülni , ami van, legyen az bármennyire kevés is. Nem a hajók számítottak ebben a csónakházban, azok csak a tünetei voltak annak, hogy nem volt a hajók mögött közösség, ami rendben tartotta volna mindezt, aminek fontos lett volna ez az érték. Becsüljük meg a közösséget, legyünk részesei és ne hagyjuk el. Az evezős közösségnek (értsd: klub) szüksége van arra, hogy megmaradjanak tagjai. Life goes on – mondják, miután lemegy a nagy versenyzői széria az ember életében és az evezősök 90 százaléka elmegy és mást csinál ezután. Ez természetes, de azok, akik belül mélyen vágynak az evezésre, azok menjenek le a klubjukba és legyenek annak részesei, különben azokban a klubokban is az fog történni, mint a képen. Azok pedig, akik klubokat vezetnek, azoknak legalább ugyanekkora a felelősége, abban, hogy olyan környezetet teremtsenek, ahova jó lejönni, ott lenni. Nem a hajópark az elsődleges – a közösség. Ha nincs jókedv egy klubban lehet bármilyen jó a hajópark minden csak az állványon fog porosodni. Kellenek a közös célok, a közös programok, a közös élmények. A különböző generációknak össze kell folyniuk. Becsüljük meg az edzőket, akiket meg kell. Ne éhenkorászként tekintsünk rájuk, ők pedagógusok, akik komoly nevelő munkát végeznek és ezért meg kell őket fizetni, a pénz mellett megbecsüléssel is. Aki pedig nem az, azt távolítsuk el az evezésből, mert ők is csak rombolják a csónakházakat, még ha a dumájuk vagány is. Az edzőknek életpályát kell biztosítani, hogy érezzék van előttük egy pálya. Ez nem a „nagy magyar edző képzésről” szól. Ha lett volna ilyen az elmúlt 20 évben, most lennének edzőink, de nincsenek (leszámítva azt a keveset, akiket nem a TF, hanem az elkötelezettség nevelt ki és nem a szükség). Menjenek külföldre tanulni az edzők, vagy hozzunk ide külföldről valódi oktatókat. Ahogy egy diplomás ember nem tud nyelvtudás nélkül létezni egy edzőnek is kell beszélnie több nyelven. Végül pedig arról kell beszélnünk, hogy mit jelent a tagdíj. A tagdíj az a díj, amit klub tagság értékét kifejezi, mert ez egy érték, ami kifejeződik a létesítményekben, a hajóparkban, az edzőben. Lehet olcsó és kevésbé az, de ahol komoly létesítmények és komoly munka folyik ott a tagdíj is komoly és ezzel párhuzamosan a szolgáltatási díj (mert a kettő nem ugyanaz). A tagoknak tudniuk kell, hogy mit jelent a tagdíjuk és a klub vezetőknek is, hogy miért szedik a tagdíjat és ezért mit kell nyújtaniuk, mi a feladatuk. Ez sok féle lehet, de a legfontosabb, hogy közösséget és egy azt működtető önfenntartó rendszert építsenek. Mert lehet, hogy ez a nonprofit szektor, de éppen ezért a tagoknak kell a legtöbbet profitálniuk, anélkül, hogy néhány ember kiesése a rendszerből olyat eredményezne, mint a mellékelt képen.

IMG_0162.JPG

A bejegyzés trackback címe:

http://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr784824271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.