Egyetlen esély

2013.01.06. 16:57

In medias res. Mindenkinek kell az élete folyamán egyszer, egyszer komoly, fajsúlyos döntéseket hoznia. Ezek nem a „milyen úton menjek dolgozni”; „mit ebédeljek”, „mit vegyek karácsonyi ajándéknak”, „tetszeni fog a főnökömnek, ha így csinálom”, „melyik nyakkendő illik az inghez”, „mérgesek lesznek rám” , hanem például: „Külföldre megyek dolgozni”; „Feleségül vegyem?”; „Hozzá menjek?”; „Nem csinálom tovább”; „Mást akarok csinálni”; „Belevágok” típusú döntések.

Én 3 évet gondolkodtam az utolsó 3 kérdésen. Azon, hogy feladjam a munkahelyem biztonságát és belevágjak, abba, amibe nagyon kevesen, hogy energiám legnagyobb részét a versenyevezésbe tegyem, ameddig van értelme, vagyis ameddig bírom, és még versenyképes vagyok. Erre életkorilag most van utoljára lehetőségem, esélyem. 30 éves leszek. Szervezetem még ideális esetben 4-6 maximum 8 évig tudja fejleszteni magát állóképesség terén. Utána, pedig, mint legtöbb embertársamnak, nekem is csak a leépülés lassú élethosszig tartó folyamata jut osztályrészül. De a legfontosabb: „Nem attól haladsz előre, ha összevissza futkosol” (Punnany Massif – Élvezd).

Sokan rá sem döbbennek, hogy nem tudják mit csinálnak, csak leélik az életüket, úgy, hogy azt hiszik tettek valamit. Sokan vannak, akik azt hiszik tudják, majd egyszer csak ráébrednek, szűk az ing, szorít és ilyenkor nincs mit tenni, üvölteni, bömbölni, sírni halkan, egyedül mikor senki sem lát, és ha már késő, nincs más csak a bánkódás, ha lehet még egyáltalán bánkódni.

Ezért, 2012-ben döntenem kellett, és én döntöttem.

2013. január 1.-től ismét, életemben másodszor, evezős lettem.  Nem valamilyen munka, vagy iskola mellett a „szabadidőmben” csinálom, hanem fő műsoridőben. Ilyet életemben eddig egyszer tudtam megtenni, amikor 10 évvel ezelőtt Új-Zélandon eveztem fél évet.

Sokan kérdezik, hogy mi a célom, mért csinálom…megyek az olimpiára? Világbajnok leszek?

Amikor ilyen kérdésekkel találom szemben magam, mindig próbálom kicsit tisztává tenni a dolgokat. Nagyon kevés sportolónak adatik meg, hogy könnyen, gyorsan és fájdalommentesen bajnok legyen, kijusson egy olimpiára, világbajnokságon érmet szerezzen. Ez általában évekig, van akinek évtizedekig tart. Mahe Drysdale az olimpia győzelme után azt mondta 12 évig tartott neki, amióta csak ezért dolgozok. 12 év. Mélyen át kell gondolni ezt az időt. Ha olvasod ezeket a sorokat gondold végig mi történt veled az elmúlt 12 évben? Mi történt velem az elmúlt 12 évben? Mit akarok, mi történjen velem a következő 12 évben? Rövidre zárva mindig csak a következő akadályra gondolok. Persze megvannak a távlati céljaim. Az elmúlt 1 évben sikerült bebizonyítani magamnak, hogy van értelme ezt csinálnom. Volt értelme, még ha ösztönös is, azt mondani a (volt) munkahelyemen, a családomnak, a barátnőmnek: evezni akarok. A következő egy évnek arról kell szólni, hogy beverekedjem magam a magyar evezős csapatba, ismét tag legyek. Legyen kivel eveznem, edzenem és aztán újabb célok jöhetnek.

Fejlődni. Mit jelent ez a szó? Tanulni, menni előre, új dolgokat megismerni, nem egy helyben maradni. Egy evezős esetében három módon lehet fejlődni: állóképességileg (jobb oxigénellátás, fájdalomtűrés, kitartás), technikailag (jobban mozgatni a hajót és a lapátot, tartani a testünket), pszichésen (bírni a stresszt, kitartani, elviselni, győzni). Mindenben van lehetőségem még fejlődni. Először el kell érni a korábban elért legjobb szintet, aztán pedig túl kell lépni rajta.

Ez az egész egy út. Életünk útja. Sokan kívántak sikert, győzelmet, kitartást (elsősorban nem evezősök), sokan neveztek őrültnek (elsősorban evezősök). Három éve gondolkoztam ezen a döntésen, másfél éve már nem beszéltem olyanokkal, akikről tudtam, mi a véleményük. De ezek az emberek általában csak saját kishitűségüket vetítik ki az emberre. Ha vállalkoznék (és ez is egy vállalkozás) mindig lesznek, akik lebeszélnek és mindig, akik szerint mindez jó ötlet, lehetőség. Az orvosoknak csak annyi volt terveimhez a hozzáfűznivalójuk: Mindig legyenek rendben a fogai és vetesse ki a manduláját – ezt a hó végén ki is vetetem még, ha két hétig cataflanon is kell élnem.

A legfontosabb, hogy 2013. január 1.-e után soha többé nem fogom úgy érezni, hogy rosszul döntöttem. Lehet, hogy belebukok és nem fog sikerülni, lehet. De az biztos, hogy az utolsó erőmmel is azon leszek, hogy győzzek, hogy legyőzzem a kishitűeket, legyőzzem azokat, akik szerint csak a genetika számít a sportban, akik szerint dopping nélkül nem lehet versenyezni, de legalábbis nincs értelme, akik szerint tehetségtelen vagyok, akik szerint nincs értelme küzdeni és, hogy legyőzzem magamat.

James Cracknell egyszer azt mondta az a legnagyobb siker, ha a célunkon túl tudunk teljesíteni. A célomat már látom, most már csak túl kell teljesítenem.

Úgy sem élhetünk örökké…úgy, hogy:

A bejegyzés trackback címe:

http://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr805001596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

b.agoston 2013.01.06. 17:45:08

Nagyon kevés embernek adatik meg, hogy ilyen döntést hozhat. És még kevesebben vannak azok, akik tudnak, mernek is ilyen döntést hozni. Gratulálok, és persze drukkolok is! :)

L.Vercsi 2013.01.06. 23:46:52

"Sokan kívántak sikert, győzelmet, kitartást (elsősorban nem evezősök), sokan neveztek őrültnek (elsősorban evezősök)."
Ez (bármily szomorú is ránk nézve) tetszett :)
Hajrá Gergő!!!!!

allianna 2013.01.07. 16:49:29

Te időben vagy, úgyhogy hajráhajrá!

Babits Mihály:
Csillag után

Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok…
Körülöttem fájás-félés
ködhálója kavarog.
Kikelek tikkadt helyemből,
kinyitom az ablakot
s megpillantok odakint egy
igéretes csillagot.
Ó ha most mindent itthagynék,
mennék a csillag után,
mint rég a három királyok
betlehemi éjszakán!
Gépkocsin, vagy teveháton –
olyan mindegy, hogy hogyan!
Aranyat, tömjént és mirrhát
vinnék, vinnék boldogan.
Mennék száz országon át, míg
utamat szelné a vám.
„Aranyad tilos kivinni!”
szólna ott a vámos rám.
„Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell, az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni.”
Százszor megállítanának, –
örülnék, ha átcsuszom:
arany nélkül, tömjén nélkül
érnék hozzád, Jézusom!
Jaj és mire odaérnék,
hova a csillag vezet,
te már függnél a kereszten
és a lábad csupa seb,
s ahelyett hogy bölcsőd köré
szórjak tömjént, aranyat,
megmaradt szegény mirrhámmal,
keserüszagu mirrhámmal,
kenném véres lábadat.

Orbán · dnhe2.blog.hu 2013.01.07. 22:24:47

@L.Vercsi: A bejegyzésre való reakciók azért nagyban árnyalták a képet:)

Köszönöm a kedves szót! Ezek mind nagyon sok erőt, energiát adnak!