Az első Tengeri Evezős Világbajnokságra (World Coastal Championships) 2007. október 19 és 21 között került sor a franciaországi Cannes melletti Mandelieu – ben.

 

A tengeri evezés évszázados múltra tekint vissza a tengerrel rendelkező országoknál, ahol évtizedek óta különböző távokon versenyeket is rendeznek. A Francia Evezős Szövetség régóta tartó áldozatos munkájának és lobbyjának köszönhetően, az idén a FISA által elismert és támogatott világbajnokság is megrendezésre került.

A résztvevők (ellenfeleink) között kizárólag tengerrel határos nemzetek evezőseivel találkozhattunk (francia, olasz, ír, monacoi, spanyol, angol, lengyel, német, szlovén), bár voltak olyan versenyzők akik – hozzánk hasonlóan – először ültek ezekben a speciális evezős hajókban. A korosztályokat nem, csak a nemeket választották szét. Egy -, kettő- és kormányos négypárban lehetett nevezni (kormányos négyes is meg volt hirdetve, azonban ebben mindössze egy csapat állt rajthoz).

 

A versenyre klubcsapatok nevezhettek. A nevezéshez mindössze néhány a honlapról letölthető formanyomtatvány kitöltése, a szövetség aláírása (delegálása) és a részvételi díj befizetése volt szükséges. A részvételi díj (116 EUR/fő) tartalmazta a hajóhasználatot, a 3 napi szállás és teljes ellátás költségét valamint a bankett és a koktélparty belépőjegyet.

 

A verseny a férfiak számára kétfordulós volt (50 – 60 induló / versenyszám), a nőknél a nevezők „alacsony” száma miatta (20 – 25 csapat) „csak” egy futamra került sor.

 

A verseny és a tengeri evezés szabályaival az írásban kiadott és a helyszínen megtartott „fejtágítás” során ismerkedtünk meg. Ezek szinte mindegyike az újdonság erejével hatott ránk, csak úgy mint a hullámhegyeken és völgyekben történő evezés és kormányzás technikája.

 

A 8 km – es távon az előfutamokat október 19 – rendezték (a levegő hőmérséklete 25 C, a vízé 22 C volt)

A DNHE csapata (Parizán Mihály, Teszár Balázs, Vanczák Gergő, Orbán Gergő és kormányos Melis Gyuri) az első futamban állt rajthoz, a 30 csapatból a 7. helyet szerezték meg, így az A döntőbe kerültek.

A VVSI csapata (Gera Balázs, Honti Krisztián, Bottka Péter, Végvári Tamás, kormányos: Zarándy Bea) a második futamból a B döntőbe jutott, miután 21. helyen érték el a célvonalat.

Kettőpárban a SZVE – DNHE versenyegyesülése (dr. Haller Ákos és Erdélyi Zsolt) kb. 50 m- el a második csapat előtt elsőként kvalifikálta magát a döntőbe, míg a TEE csapata (Juhász Adrián és Szigeti György) a másik futamból harmadikként tette ugyanezt.

A nap utolsó versenyszáma a férfi egypárevezősöké volt, ahol a KEE evezőse Lőrinczy Peti a harmadik helyet megszerezve jutott az A fináléba.

 

Október 20 – án a döntőkre kijelölt napon olyan ítéletidőre ébredtünk, hogy a 4x+ B döntője után törölték a versenyt és mindenkit és mindent (az elszabadult bójákat) visszaparancsolták a nyílt vízről. A rögtönzött versenytanácsülésen úgy határozott a szervező bizottság és a résztvevő klubok képviselői, hogy a versenyt másnap reggelre halasztják. Ezzel az az érdekes helyzet állt elő, hogy a bankettre a versenyt megelőző este került sor, így hajnalig tartó banzáj helyett mindössze egy vacsorára és a Rögbi VB döntő közös megtekintésére volt érdeklődés.

 

Október 21 – én reggel viszonylagos szélcsendes, kristálytiszta (a francia Alpok havas hegyei élesen kivehetőek voltak) és nagyon hideg időben (8C) kellett kiásnunk a homokból a hajókat. A rajt pillanatában is vacogott a fogunk, a hullámok pedig az eddig nem tapasztalt formát öltöttek. A szervezők által lerövidített versenytávot (6,5 km) 25 perc alatt sikerült teljesítenünk, gyakorlatilag a rajt pillanatától a 4. helyen eveztünk, néha centiméterekre megközelítve a többszörös verseny győztes ír csapatot (DNHE – Pignitzky, Máthé, Kulifai, Buday, korm: Zarándy). A verseny színvonalát tükrözi, hogy a futam és egyben világbajnok német (kölni) csapatban egy ifi és egy U23 VB –n is részt vett lány ült, míg a második helyezet lengyel evezőslányok szinte kivétel nélkül válogatott sportolók voltak.

A F 4x+ döntőben a DNHE csapata a 9. lett, a F 2x – nél Ákos és Zsolt szoros küzdelemben a második lett, míg ugyanebben a versenyszámban a szolnoki Adrián és Gyuri az 5. helyen ért célba. A világbajnokság záró száma a férfi egypárevezősök A döntője volt, ahol Lőrinczy Peti az előkelő 5. helyen végzett.

 

                                                                                                      Pignitzky Bori

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr81211785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ráró 2007.10.31. 17:25:39

huhu, van dnhe fórum:D

Orbán 2007.11.02. 20:12:54

Hullo!

Igen ez is egy cél volt, hogy talán így lehehetnénk bele egy kis életet! Amúgy Ráró, hogy tetszett a mai edzés? jó volt fenn szentendrén nem? no megyek mert Páger Antal van a tvben...

ráró 2007.11.02. 21:05:12

csá
király volt, semmit nem kellett húzni és még az idő is jó volt.Életet a fórumra!!!holnap 8kor8as

ráró 2007.11.03. 12:07:22

nem vót nyócas

Orbán 2007.11.03. 20:51:23

Ez van! Szólj hozzá! Az még csak egy dolog, hogy a Laposa Balázs nem jön le mert végeredményben a Mátrában volt, de nem láthattuk sem a Győri különítményt, sem ifi tömegeket akik az Annánál még tömve hordták a vizet a lapáttal, sem nem volt itt a szerb erőt (Ozrenre gondolok) és még sorolhatnám.

Pedig meleg volt, a szél sem fújt és mentünk egy jót a Gergővel. Még a végen a Hirlingnek lesz igaza. Göllner Brothers legalább itt volt.

Na pisz

ráró 2007.11.04. 11:37:39

Hát ja!nekünk annyira ej de nagyon nem volt élvezetes a 4x,de ez van.és hiányérzetem volt,mert se a lapátodat se a szemüvegedet nem tudtam megtalálni edzés után, pedig nagyon kerestem.de legalább tekertem egyet a szatír új versenybrngáján!!:D

Boris 2007.11.04. 12:50:38

Babiiiiii!
helyesírás!!!!
ja légyszí' javítsd ki a DNHE elérhetőségét:
t: 239 4241 (a 239 4221 helyett!)
Coastal Champs és nem Coadtal vagy mi a fenét írtál!
Köszi a sok munkát és akarást!
Pusz

allianna 2007.11.05. 15:55:53

Nagyon jó. Örülök. Ügyesek vagytok. Szép napot, üdv.: A.Anna
Nem sikerült a captcha-ellenőrzés. Én meg tisztára meg voltam nyugodva, hogy sikerült.