Hangzatos cím, igen…mondhatni. Mi akarok ezzel? Hiszen erről beszélni nem lehet, meg különben is, kit érdekel? Nos azért kezdem így a beszámolót, mert ad1 (ahogy Kanóc szokta volt mondani) november 24-én még sosem edzettem vizen, pedig az elmúlt 13 évben azért lett volna rá biztos alkalmam, ad2: 15-én voltunk edzésen úgy, hogy vannak sérültjeink vannak, akik ergoztak és vannak, akik egyszerűen nem tudtak lejönni, így végre ismét nyolcasoztunk. Végül pedig, ad3: nem a szokásos Büdös-árkot eveztük, hanem egy merőben más útvonalat.

Szóval nyolcasoztunk. Én személy szerint nagyon szeretek nyolcasozni, mert sajnos ritkán van rá alkalmam, lévén a sok szkiff és négypár edzés mellett, illetve mióta nem a Lopez az edzőnk és leginkább csak könnyűsúlyúak vannak sokan edzésben a DEK-ben, így ez a hajóosztály is a háttérbe szorult az elmúlt 4 évben. Persze indultunk az OB-n, de csak a pontszerzés, miatt és mert csak döntő volt. Na most, hogy elmondtam a kifogásokat, meg már mindenki fogja a fejét a helyesírás miatt, folytassuk.

Szóval nyolcasoztunk: Vanczák, Hörcher, Csepi, Ráró, Szekér, Ozren, Orbán, Teszár k: Laposa. Ezelőtt pár évvel, mikor még  „A” négyes adta a gerincvonalát a nyolcasnak és itt volt Lacika, Menya pedig nem volt sérült, mint most egy ilyen felállás eretnekségnek minősült volna, hacsak nem B nyolcast csináltunk volna, a Libáról nem is beszélve.

Reggel kilencre meg is érkezett a csapat, természetesen egy kicsi késés belefért, mert ma nem volt Dezső (Bá), hogy rendszabályozza a tömeget. Így kiválasztottuk a csapatot, a négypárt, amiből aztán négyes lett (Göllner 1, Göllner 2, Szentkereszty, Kozsák) és a dublót (Szabados-Szatír). Vagyis ahogy mondani szokták: hajó-lapát van, víz van, meleg is volt (15-18 fok), úgyhogy mehettünk vízre. Ismét egy új felállást hoztunk, mert a Kalmár Gergő nem volt itt és többen is voltak könnyűsúlyúak. De nem akarom szaporítani a szót, mert a mai evezésben nem a csapat volt a legnagyobb dolog, hanem az útvonal. Először, lévén, hogy szeretek sokat evezni felvetettem a Szentendrét, mert Laci még úgy sem járt arra, de a többiek inkább csak egy Büdösre voltak kapacitálhatóak. De ekkor jött a nagy ötlet: Vanczák „Ősevezős” Gergő felvette: „Menjünk lefelé!”, hisz Dezső nincs itt (mert különben nem mehettünk volna) tükörvíz van és meleg is. Óriás ötlet! Pikk-pakk vízre tettük az Egon Bácsit (kb 20 perc, míg beállítottuk) és már vízen is voltunk, útban a Lágymányosi öböl felé!!

Először felmentünk a Hajóállomásig (vagy mólóig, kinek hogy tetszik) és befordultunk lefelé. Jobban ment ez a nyolcas, mint két hete, igaz dőlt, de valahogy siklott, sajnos utólag meg kellett állapítanunk, hogy kezd kocsonyássá válni a hajó, mert sztrók helyen jobbra dőlt az egyesnek meg jobbra, de sebaj a lényeg, hogy vizen voltunk).

Hamar leértünk a Lágymányosi-öbölbe, kb félóra alatt. Befordultunk és eleveztünk a végéig. Aztán jött a „muri”! Éppen beszélgettünk róla, hogy milyen szépen átépítették (inkább takarították) a Kopaszi-gátat és különben is kellene menni egy kis tiszteletkört a szélén, mikor nem meg talált minket két önkéntes rendőr????? De komolyan, nem értem mire gondol két horgász mikor közlik a tőlük 50 méterre lévő nyolcassal, hogy húzzanak onnan, mert ez magánterület, meg mindenféle csacskaság. Mi kultúrember módjára próbáltuk nyugodtan megközelíteni a kérdést, de azok csak nem engedtek a magánterület témából! Egy kicsit elfajult a szóváltás, de mindent ellehet humorral intézni, vagy nem? (remélem majd a hozzászólásokban jobban kifejtik ezt a többiekJ) Szóval 4-5 perc után megfordultunk és kieveztünk az öbölből, mert haza is kell valamikor menni. Az azonban elgondolkodtató, hogy mért nem merült, meg fel senkiben, hogy egy rövidtávu, kieséses versenyt rendezzen oda. A fenntartó, bár nem tudom, hogyan közelíti a kérdést, biztos nem zárkózna el egy komolyabb esetleg nemzetközi sprint versenytől, sőt ezen a helyen még jobb nyilvánosságot is kapna az esemény és maga helyszín is. Hiszen annyi grandiózus projekt van ma Budapesten a parton! Az Újpesti-öböl, a Graphisoft park melletti kiság, és a Lágymányosi-öböl is ideális hely ilyen események szervezésére…

Az írás elején a nagy-dunai evezésről írtam. Mindenki fél a Nagy-Dunától, mintha az egy másik ország lenne, örvényes/evezhetetlen szól mindig az érv. Pedig ha tudnák ezek a hobbi-evezősök, milyen élvezetes, mikor a nyolcasunk elsiklik a Parlament, vagy a vár előtt. Milyen csodás érzés ősszel, mikor két-három hajó megy el és azok hullámai sem említésre méltók, a sík vizen elevezni a Lánc-Margit-Erzsébet-Petőfi-Lágymányosi-híd alatt. Nem is az evezés a nagydolog, hanem a nyolcasozás. Élvezet ez minden hibájával mondom én nektek, technika és hajóállítás miatt fanyalgóknak! Mindegy a csapat, hogy mennyire gyors, a munka a legszebb benne. Az őszi szürkületben a Dunán. A rakpartokon elhúzó kamionok duda-üdvözléseinél nincs jobb érzés, az osztrák-német-svájci matrózok tipikus „hophop” hadarásánál nincs élvezetesebb evezősnek, mondom nektek. Evezés kell a Nagy-Dunára és a Kicsire is, mert ezek olyan élmények, amiket Én, sosem fogok elfelejteni és a csapatársaim sem. Mint ahogy azt sem felejtem el, mikor hat évvel ezelőtt 2001 november 12-én vagy 10-én már sötétben tettük vízre a nyolcast életemben először éjjel, Finya-Honti-Baka-Dalos-Amiga-Haller-Orbán-Fodrász, nem tudom, hogy emlékeznek e rá, de Én igen. Büdös-árkot eveztünk. A gát narancssárga fényei mellett, de jó volt. Egy ponton a Szentendrei-sziget alatt, ha Ákos nem néz hátra akkor, nincs többé Tibor-bácsi, csak annak az egy köbméteres farönknek az emléke, aminek majdnem neki mentünk. Szóval jó érzés volt a mai edzés, mert „munka” volt.

Mikor kikötöttünk jó volt kivenni a hajót és a kis Laposa Balázst körbe állni nagykörrel. Utána a tea, fenséges…

Ali Anna felmérőjének végét is megnéztük. Mi előző nap húztuk a foci/nyolcas miatt. Anna megint hihetetlen volt. 251-3 wattal húzta 1000 méterrel a vége előtt. Nem tudtuk, hogy pontosan mennyi lesz neki, és a világcsúcs idejét sem tudtuk pontosan, csak azt, hogy valahogy körülötte mozog. Aztán egyszer csak jött az utolsó 400 méter és Anna már nem 250 watt körül mozgott, de 300-on rángatta 35-ös tempó körül. Végül 255 wattot húzott 22:12-öt (de majd biztos kijavít). Mikor letette, nem tudtuk mi van, egyikünk sem mert odamenni átkapcsolni a kijelzőt. Végül megmertem kérdezni, mikor kivette a fülhallgatót: Jó lett?, Ő csak bólogatott, vagy annyit mondott, hogy „jó”, olyan annásan. Vanczák megtoldotta, még egy halovány: Javítottál? Kérdéssel, erre Ö: Igen. És ide-oda kocsikázott a sínen, „2,5 másodperccel” – „a csúcsodon?” – „a világcsúcsom”, jött halovány és megszokott szerény válasz. Erre mindannyian elképedtünk, és csak nevetni tudtunk szerénységén. De bevallotta, hogy 1,5-2 kilóval több a mérleg szerint, mint a hivatalosan engedett súly (de ezt valójában nem tudhatjuk, mert én egy nap alatt 4 kilót híztam a szerint a mérleg szerint). Mi azért örültünk és remélem ő is. Úgy néz ki, talán ki tud menni majd idén is Amszterdamba, de remélem máshová is, kitudjuk juttatni, ha már egyszer van valaki a klubban – vagy az országban, aki ilyen szerényen tud hozzáállni az eredményeihez, még ha csak az ergoról is beszélünk.

Ennyi volt a mai beszámoló remélem tetszett mindenkinek és remélem tudunk még idén evezni egy jót…

 

ui.: titkarsag@obol.hu ; http://www.obol.hu/Az_Obol_A_fejlesztesi_terulet_tortenete.html

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr21240501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dalos 2007.11.24. 23:58:35

igen Orbán, emlékszem!
A Kiságban lesz kieséses verseny. Az idei időpontot a szponzorok kérésére halasztottuk 6-12 hónappal...

dalos 2007.11.24. 23:59:41

annának gratula

Orbán · dnhe2.blog.hu 2007.11.25. 00:55:45

Tudom, hogy dolgozol rajta, kicst a többiek felé céloztam a dolgotm akik esetleg, ugyancsak dolgoznak rajta, hogy jelezzék. Jó kis evezés volt nem:)

Ádám 2007.11.25. 02:01:16

Azta! Ilyenkor evezni! Nagyszerű beszámoló! Akkor lehet hogy majd karácsonykor evezhetek nálatok? Itt az Amerikában utoljára hétfőn voltunk vízen, mostanában úgy -5 fok van. Itt aztán csak nyolcas volt, minden mennyiségben. Meg néha egy kis négyesezés, cox négyesben, egy darabig mindig mondtam az embereknek hogy ks cox négyes márpedig nincs! Pedig van, úgy látszik, versenyeztem is benne az egyik veresenyen. Annának gratula!

Boris 2007.11.25. 10:43:52

Sajnos az utánpótlásról és egy kicsit a női vonalról (bár ők mostanáság mintha "feltámadóban" lennének) ezt a lelkesedést és nagyszámú részvételt nem tudom elmondani.
A hegyifutáson, Ancival és velem együtt négyen, azaz NÉGYEN, mondom 4 -en voltunk. Danubius Nemzeti Hajós Egylet fiataljai: mire alapozzátok az igényeteket a hajók, lapátok, ergométerek és egyéb eszközök használata terén? Mi alapján vagytok csalódottak, ha az Ob-n nem juttok döntőbe? Egyáltalán ki fogja használni a hajókat ha a nyolcasban evezett felnőttek abbahagyják a versenyzést? Egyáltalán milyen ember lesz belőletek, ha a szombat reggeli, közös (haverokkal, barátokkal, családtagokkal, versenyzőtársakkal, ellenfelekkel) futás helyett inkább az alvást, Tv - nézést választjátok?
Komolyan kérem, hogy gondolkozzatok el! Közlöm veletek az ellenfeleitek a hegyen voltak és futottak...
Ja és ha jön az atomháború, szerintetek ki marad legtovább életben????

Gergő, köszi a beszámolót. Örülök, hogy írásban aktívabb vagy mint szóban (érdemes lenne kettőnknek, egy privát blogot is beínditani...:)))

Gabi 2007.11.25. 13:51:02

Gergő, köszönöm a beszámoló élményét!!! (Irigylésre méltó lehetett evezni, de ahogy leírtad, szinte láttam és éreztem én is :-))
(És bár sok közöm nincs hozzá (de ha már megjelent itt, nem tudom szó nélkül hagyni), de ha lehet, légyszi szánj a Borira/Borinak minél többször "csak akkor és csak Neki" szóban hasonló élményeket (is), azt gondolom, ez megtérülő befektetés. De utána persze légyszi-légyszi írd meg nekünk is (mármint ha evezés a téma :-))!!! :-)

Anna gratulálok!!!!!!!
(És kövessétek őt mindenben - és most edző létemre (vagy épp azért...) nem feltétlenül az ergo eredményre gondoltam,legfőképp szerintem a szerénységben kéne követni. És lehet, hogy épp ez hozza meg az eredményeket. (Ráadásul még azt is, hogy élvezzétek, amit csináltok akkor is, ha/amíg nem lesztek világbajnokok...)

Bori, teljesen egyetértek a véleményeddel, ám talán a koromnál (F. G. 28 éves Budaörsi lakos) és a tapasztalataimnál fogva mégsem fogalmaznék ilyen erősen. Kicsit más szemszögből nézve azt gondolom, azért nem járnak az ifjak szombatonként edzésre, mert nem is tudják, hogy milyen jó dolgokból maradnak ki. (Nekem a hegyifutás kapcsán is vannak a Gergőéhez hasonló életre szóló élményeim...) Azt is gondolom, hogy a Gergőéhez hasonló leírások (az arra fogékonyaknak) segítenek abban, hogy végre kipróbálják, hogy mégiscsak megéri felkelni még a hétvégén is. Úgyhogy emiatt edzőként is külön köszönet az írásodért, Gergő!!!!
És azt is gondolom, hogy még csak különleges útvonal vagy különleges helyszín sem kell ahhoz, hogy ilyen élvezetes legyen valami. Elég "csak" koncentrálni, és megpróbálni a legjobbat kihozni magunkból, vagy a csapatunkból!!! Nekem pl. most ősszel is voltak hasonló élményeim, amikor a serdülő-tanuló fiú 4x-okkal úgy éreztem, hogy igenis sikerült kihoznunk magunkból a legjobbat. És nem voltunk egy profi csapat (a hajónk se csúcsmodell), mégsem ez számít abból a szempontból, hogy tovább fejlődjünk és ezt közben még élvezzük is! Én igenis élveztem az adott csapatokkal és az adott hajóban is az evezést!! Lehet, hogy más csak fanyalgott volna és unottan evezett volna egyet, ami még csak jól sem esett volna neki igazán. Mennyivel szerencsésebb vagyok!!!
Ez az egész szerintem csak nézőpont kérdése, ez pedig tanulható, átadható!!! Úgyhogy hajrá-hajrá, írjuk le minél többen az élményeinket!!!!!
Amúgy én nagyon-nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott (ám írtam helyette egy 5-ös alá ZH-t, és méréseket végezhettem spektrofotométerrel /részletekről ne kérdezzetek/).

Gergő, mégegyszer köszönöm az élményt, és várom a folytatást!!! (Másoktól is!)

ozren 2007.11.25. 14:26:20

csak a kox, csak a bicepsz

ráró 2007.11.25. 14:34:05

no végre kezd beindulni a blog!!tök jó.
amugy a szombat télleg nem volt mindennapi.főleg h ilyen vizen még valóban soha nem eveztem a nagy Dunának ezen a szakaszán.meg amiket írtál, hogy minden kamion dudál, minden ember a partról a 8ast nézi, nem rossz.még sztárfotók is készültek rólunk ha jól emlékszem:)szóval ha forgalmasabb szakaszonkon(mármint szárazföldileg) többet tudnánk evezni egyre több ember venné észre, hogy aztaa, mekkora jo ez az evezés, meg ez a nyolcas...no mindegy, ez csak szép kép:p

Boris 2007.11.25. 17:15:31

Gabi, köszi a hozzászólást, igazad van, bizonyos szemszögből nézve erősen fogalmaztam! Való igaz, indulatból írtam. Bánt, hogy tényleg a szombati edzés fontosságát(régen ugyebár még vasárnap is jártunk), a hegyifutás közzösség építő szerepét (a család és haverok is jöhetnének) nem érzik a fiatalok. Én egyébként azt gondolom a szombati edzésen való részvétel nagyban függ a családi háttértől, attól, hogy mennyire sportos a család, hogy ez nem csak a hétköznap, a "kötelező" különórára járás része (mármint az edzés). Persze erről lehet vitatkozni. találjunk ki valami motivációt, ha már a fent és az előbb elsoroltak nem bizonyulnak elégnek!
Fiatalok Ti is olvassátok, szóljatok hozzá ha nincs igazunk vagy főleg ha van!
Amúgy Gergővel sokat dumálunk, csak valahogy ahogy ír, jobban letisztulnak az érzései a gondolatai, jobban megnyílik...:)))
(ezért ilyen aktív ebben a blogosdiban is!)

Boris 2007.11.25. 17:21:07

Ozren. ez a DNHE blogja... (boccs)
Ráró: csináljunk minden szombaton evezős felvonulást az útvonalon, ami érinti a forgalmas szakaszokat és húzzunk ki egy nagy transzparents, hogy gyertek evezni vagy ilyesmi...
Mit szólsz..:))))?
Most komolyan!
Mindenki: Menjünk futni vasárnap (dec 2) Vácra a Télapó/Mikulás futásra. Jó hangulat, ajándékok, verseny stb.

ozren 2007.11.25. 20:08:49

amugy alternativ az kicsit jobb mint altarnativ ;) jah tolem nem kell bocsanotat kerni, mert lehet hogy hulye vagyok de legalabb csunya is : )))

Orbán · dnhe2.blog.hu 2007.11.25. 20:26:18

Kösz, Ozren...a diplomámcímét is újra kellett nyomtatni...

Manó 2007.11.26. 10:43:23

Szevasztok!

Én meg itt tolom a söröket Belgiumban a 8as helyett...

Mikor lesz karácsony a klubban? Csak mert 20-án jövök meg és ha véletlenül azután tartanátok akkor benézek. Aki meg elég keményen edzett annak hozok sört:)

Pignitzky Bori 2007.11.26. 11:20:39

Én nagyon - nagyon sokat edzem...
Dec. 22 - én (szombat) napközben, edzés után lesz (vagy közös foci) a karácsony, tekintettel a külföldön tartózkodókra (Ádám, Anna, Te)is.
Várunk!

allianna 2007.11.26. 11:52:14

Jaj, hát, haggyá'má'. Köszönöm nagyon, izé. A lényeg: Si Deus pro nobis, quis contra nos ? Komolyan. Az evezés szuper lehetett. Egon bácsi biztos örült (?), hogy nem lányokat kellet cipelnie. Egyébként a csótányok túlélik az atomtámadást - alig lesz valami észrevehető változás itt a Kárpát-medencében. Ja és akinek nincs elég motivációja például a szombati edzéshez, vagy egyáltalán semmihez, nézze meg holnap este a Duna TV-n a Küldetést! (Én a fiataloknak kötelezővé tenném szívem szerint)

20:35Küldetés - Portréfilm Balczó Andrásról 1976Magyar dokumentumfilmOperatőr: Gulyás János, Káplár Ferenc

Rendező: Kósa Ferenc
Kósa Ferenc filmjéből egy olyan ember arca bontakozik ki, aki a sportot és azon belül is az öttusát választotta hivatástudata, küldetése megvalósítási területéül, s aki mindent alárendelt ennek a célkitűzésnek. Balczó András küldetéstudata feleletet akar adni a magyar történelem Ady által is megfogalmazott "vertnek születtünk, nem verőnek" tragédiájára, és bizonyítékot akar szolgáltatni arra, hogy "győzni is lehet". Nem mindenáron, hanem a vállalt feladat lehető legjobb teljesítésével - s ha ez kevésnek bizonyul, akkor a verség nem lehangoló, hanem tovább sarkalló. És a feladat, nem önmagunkért, hanem a közöségért küzdeni - vallja Balczó.

Honti 2007.11.26. 12:34:48

sírni tudnék, hogy ebből kimaradtam... de lélekben azért mindig benne ülök a danubiusos nyolcasban!

hajrá Anna!

Orbán · dnhe2.blog.hu 2007.11.26. 12:58:00

Ezek szerint sikerült átadni az élményt, pedig a horgászokkal való vita is jó volt...Nagyon megnézném a filmet, mert régebben már láttam belőle jeleneteket (a klasszikus talponálló előtt állós filozofálós). Honti! Lélekben éreztem, hogy ott vagy!

dalos 2007.11.26. 16:04:18

>Honti! Lélekben éreztem, hogy ott vagy!

szerintem a horgászok is érezték! 8)

Marci 2007.11.26. 23:30:19

Hát a mi négyesünk sajna nem ment ilyen jól...:)ja és a Szentkereszty y-nal van:D,ugyanúgy mint a Nemeskürty

Gabi 2007.11.27. 12:01:08

Légyszi-légyszi, aki tudja, vegye fel a Balczó filmet!!! (Nálunk nincs Duna TV - a készülék még azt hiszem megvan...)
Láttam már én is réges-régen, talán érdemes lenne együtt magnézni. (Vagy először -az ifjabbak kedvéért bemelegítésképpen pl. a Tűzszekereket?? Egyéb javaslat??)

Orbán · dnhe2.blog.hu 2007.11.27. 14:45:24

A Nemeskürty az persze, hogy y :) (Javítottam)

allianna 2007.11.28. 15:05:00

Hallo, hallo! Én úgy tudom, hogy az Erzsi szülei felvették videóra a Küldetést. Asszem ez a film megérne egy új bejegyzést. Remélem nem csak nekem nyújtott újra nagyon-nagy élményt. És amit Balczó András keszeg evés közben mond az öttusa szöviről, meg a válogatási elvekről, meg mindenről, az kísérteties... Támogatom Gabi javaslatát, hogy legyen filmklub az ilyen és ehhez hasonló filmekből. A tűzszekereknek, valami rejtélyes okból kifolyólag nem szeretem a zenéjét, de a film maga valóban fantasztikus. Szép napot, üdv.: Anna

Boris 2007.11.28. 15:52:03

A "Bandiról" szóló a filmnek csak egy részét láttam, pont az említett keszegeset. Hát bármennyire is tisztelem őt (elsősorban a sportban elért eredményei miatt...), azért az a keszeges jelenet egy Üvegtigris kategóriájú filmben is simán elment volna... Persze az is durva, hogy eltelt 30 év (35) a helyzet nem változott semmit a sportban. Előtte, akkor és most ugyanez a morál uralkodik bizonyos sportszövetségeknél és sportágaknál. További véleményt a filmről nem mondanék, mert tényleg nem láttam az egészet. A Tűzszekerek zenéje azért akármennyire elcsépelt, engem személy szerint sikerült századszor is megríkatnia a 2007.08.25-én, 06:50 - kor a Gyékényesi-tó partján, az Ironman rajtjánál...

Boris 2007.11.29. 09:10:09

Kicsit más: Na ezt nézzétek meg (de leginkább hallgassátok!): comment.blog.hu/2007/11/27/magyarorszag_az_meg_mi (biztosan sokan láttátok már!)
Engem nem is az bosszantott fel, hogy nem tudja hol van Mo, vagy mi az a Budapest. De hogy Európa egy ország és franciául beszélnek? Azt hittem P. Hilton csak egy van, mert az vicces, dehogy ez általános? Ja és ajánlom kedves honfitársaink kommentjét is... Tanulságos!

ozren 2007.11.29. 20:38:14

szerintem meg :


www.youtube.com/watch?v=e1c9M8VTJtU


Tanulsag: csak scitec matricas EPO-t szabad szedni

Ádám 2007.11.30. 02:38:50

A Bori kommentjére: pedig nagyon szórakoztató volt a videó, az volt a célja az egésznek, és ha tudta volna, mi az a Budapest, akkor nem lett volna min nevetni. Hogy mennyire hülyék tudank lenni az amcsik, ez a videó a legjobb: youtube.com/watch?v=WCoVaeYHzWA . Persze ezek csak egyes esetek, és nem szabad ezen kiakadni és általánosítani, mindenhol vannak tudatlan emberek, attól még nem biztos, hogy hülyék. Itt Amerikában iszonyú nagy provincializmus van, sokan nem tudnak, de még fontosabb, nem is akarnak tudni a külföldről, hát akkor persze ogy akad egy-két ember, aki azt hiszi hogy Európa egy ország. (Pl. W, a kedves elnökünk, aki egyszer azt mondta, afrika egy szegény ország). De ilyen provincializmus mindenhol van, nem tudhat mindenki mindent a világról, nem? Hány magyar tudja az összes amerikai állam nevét, és azok fővárosait? Én magam három hónapja lakom Pennsylvaniában, és alíg tudom, hol van a fővárosa. Sőt, valamikor tavaly észrevettem, hogy sokan a suliban azt hitték, hogy az USA 52 államból áll. Aztán megkérdeztem sok mindenkit, és a legtöbben azt mondták, 51-52. Ez nem ugyanaz, fordítva? Pedig az USA azért sokkal "híresebb", jobb kifejezés híján, mint hazánk.
Ozren videója meg, ILYEN HOGY LÉTEZHET? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Boris 2007.11.30. 08:37:18

Ádám: igazad van, egyettértek veled, nem is azt kérdőjeleztem meg, hogy miért nem tudja hol van Mo. hanem, hogy Európa egy ország... Azért azt szerintem itt Mo.-n kevesen fogadnák hitetlenkedve, hogy Amerika az nem egy ország hanem egy földrész (persze ugye sokszor az elnevezés miatt keverik össze az emberek USA - val) és a kérdés miatt sem nagyon háborodnának fel.. A másik, hogy az illető az egy "híres" celeb, egy IDOL! No mindegy, amúgy totál egyetértek, és nekik van igazuk: boldogok a lelki szegények...
Azért ha itt vagy, egyszer leülhetnénk összeírni az összes államot fővárosostól (én hatalmasat égnék!), de tényleg összeszedhetnénk!

Boris 2007.11.30. 08:41:10

Ozren: ez a gyökérember? Ali Annának megmutattam és azt mondta, hogy létezik egy human papilloma (remélem jól írom) vírus ami hasonlókat produkál, de az nemi szerven alakul ki és csak akkor ha a dolgot elhanyagolják és elburjánzik (de guszta). Amúgy szerinte ez kamu, mert ha a faszinak ilyen betegsége lenne akkor totál le lenne soványodva és megmoccani sem bírna. Amúgy undorító. Gergő, meg ne nézd, mert kikészülsz!

ozren 2007.11.30. 10:00:19

ne fürgyééééé le

Orbán · dnhe2.blog.hu 2007.11.30. 10:42:26

Aranyos...(nem néztem meg, csak vicces, hogy egész nap azt nézitek ki mennyire hülye:)