Bár így télvíz idején, nem annyira aktuális, de engedjétek meg, hogy figyelmetekbe ajánljam dr. Alliquander Anna írását a Budapest - Baja hosszútávú evezősversenyről. Anna, a tavalyi verseny után fogalmazta meg az alábbi beszámolót, ami számomra "telitalálat" volt, hiszen hihetetlen pontossággal írja le azt amiről ezek a  - laikusok számára csak "felesleges, értelmetlen időpocsékolásnak" tartott -  hosszútávú teljesítményversenyek szólnak. Különösen a szöveg közepe tetszett meg. Sokszor én is elgondolkodtam a „miérten”, hiszen jómagam is rabja vagyok ezeknek a monoton, sokszor kíméletlenül hosszú versenyeknek, és azt hiszen a „mertet” az ön magam határainak (fizikai és mentális) megismerésében és a bizonyítási vágyban találtam meg. Persze arról a fantasztikus, családias hangulatról sem szabad megfeledkezni ami egy - egy ilyen "tömegrendezvényen" kialakul, ahol a cél összekovácsol mindenkit, függetlenül attól, hogy ki vagy, honnan jöttél, mit csinálsz. Itt nem számít semmilyen politikai hovatartozás és vallás, itt csak a "miértekre" keresett  "mertek" számítanak, amik által - higgyétek el – megtisztulhatunk és felülkerekedhetünk minden "világi" problémán. Jó olvasást! Pignitzky Bori

Az evezés öröme

A távot a rendezvény első napján, pénteken reggel 5 órától este 9 óráig kell teljesíteni. A leggyorsabb hajóegységek – kormányos négypárevezősök, esetleg kettőpárevezősök – már Baján ebédelnek, míg sokan a vacsora helyett is csak a mezőny végét kísérő komp elöl „menekülnek”. Ugyanis akit a komp utolér, vagy megelőz, kénytelen felszállni rá, és így a verseny feladására kényszerül. Persze erre ritkán kerül sor; főként technikai hiba következtében (lapáttörés, hajótörés, stb.), de ezek jó része elkerülhető a vízi közlekedés szabályainak betartásával…

Az 1989 óta évről-évre megrendezésre kerülő (kivéve két alkalommal, amikor a magas vízállás miatt elmaradt) Budapest-Baja Nemzetközi Hosszú távú Evezősverseny 172 km - es távjával Európa leghosszabb folyóvízi evezősversenye.

A verseny másnapján a Kamarás-Dunán (Sugovicán) megrendezésre kerülő 500 méteres Sprintverseny csak étvágygerjesztő a közös esti halászléhez, amit díjkiosztó, fotó- és filmvetítés (a két nap legemlékezetesebb pillanatairól), beszélgetés, hajnalig tartó tánc, és egy kis pihenés követ.

Mindenkinek más miatt fontos ez a regatta. Mindenki más okból teljesíti ezt az utat, ezt az igencsak embert próbáló távot. Van, aki az év kihagyhatatlan eseményeként az eddigi összes leevezésen részt vett, és boldogan él, az örök fiatalság titkát őrizve. Van, akit a csúcsdöntés hajt; GPS, sebességmérő, speciális orvosi célokra készült tápszerek, izotóniás folyadékok, energiaitalok segítségét igénybe véve. Van, akit a ma oly divatos önmegvalósítás vezérel. Van, akit valamiféle fogadalomtétel; van, akit csak a profán fogadás. Vannak a legifjabbak és a legidősebbek. Vannak az önsanyargatók és a kényeskedők, - akik majd most megmutatják. Vannak szikárak, és puhányok. Napimádók és pincebogarak. Vannak a 14 kilogrammos versenyszkiffel, és a 28 „kilós” palánkos egypárevezőssel startolók. Vannak megszállottak és megvezetettek (akik elhiszik, hogy „gyere, nem lesz nehéz”).

Nem csak fizikai kihívás ez. Nem csak a lábakról, karokról szól. Ha elég elszántak vagyunk, szép lassan felfedezzük és megismerjük önmagunkat. Ennyi időn keresztül ugyanis nem lehet beszélgetni, tájat nézni, nem lehet „csak” evezni. A célnál megtaláljuk a nyugalmat és a boldogságot, amitől a kor embere oly távol szakadt.

Mégis, mi a közös bennünk, akik így vagy úgy, de teljesítettük ezt a kihívást? Az evezés öröme? A természet szeretete? A Duna tisztelete? Igen, persze, nagyon fontos dolgok. De ennél több. Észreveszünk valamit, amit eddig soha nem láttunk. Mások a gondolatok, a hangulatok az otthoni meguntaknál. Ahogy Krúdy látta:

„Úgy jönnek ők estefelé be a Dunán, mint a vidám madarak (…)

sok gazdag, boldogtalan ember figyel a partokon, és magában sóhajt:

mily jó dolog lehet evezni!”

Bp., 2006. 08. 03.

Alliquander Anna