Erdei futóverseny 2008
2008.02.10. 10:34
Előszó: A következő írás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket is tartalmazhat, így ha valamit nem helyeseltek, vagy esetleg tévesen írtam, a kommentek közt jelezzétek a javításokat.
Végre „elkezdődött” a szezon, pontosabban, megtartották az evezősök első hivatalos versenyét (azért első hivatalos, mert természetesen a felmérőket is a versenyek közé számolhatjuk), az Erdei futóversenyt, amin ismét képviseltettük magunkat. Gyakran hallani más egyesületek versenyzőitől, hogy nekünk (DNHE) ez hazai pálya, így kötelező a jó szereplés. Bezzeg, ha mindenki tudná, hogy elsősorban a lányok és az utánpótlás jár ide edzeni szombatonként. A férfi felnőtt csapat az utóbbi években viszonylag elhanyagolta ezt az edzésre – sportolásra - „természet élvezésre” kimondottan alkalmas útvonalat.
De, fókuszáljunk inkább az idei versenyre.(Megjegyzem ismét elsősorban a férfi felnőtt csapatról lesz szó, mivel a jelen írást közreadó, csak abban a számban indult, így kér mindenkit, aki nem ebbe csoportba tartozik: az szóljon hozzá!).
Sajnos, az elmúlt évek „DEK-kes favoritja” Csepregi Gábor múlt hét szombaton bokaficamot szenvedet és így sajnos a hetet fekvőgipszben kellett töltenie, de szerencsére már jobban van és fel is jött a versenyre, a Hármashatár-hegyre (remélem jól írtam), hogy drukkoljon társainak. De rajta kívül szinte mindenki itt volt (Szabados és Szatír igazoltan hiányzott – sítúraversenyen vett részt…ccc). A verseny elején sok ismerőssel találkoztunk az ismerős klubokból és persze ez nagyon emelte a hangulatot. Jó volt látni régi versenyzőtársakat, akik több év után még mindig, vagy kihagyás után ismét rajthoz álltak. A reggel a pontot az i-re RáRó-nak sikerült feltennie, aki büszkén számolt be John Rambo (mindannyiunk Ősatyja – reszteppá!) legújabb – időskori – kalandjairól. Nem is csoda, hogy felfokozott hangulatban állhattunk rajthoz (ami, versenybíróság szerint csak 10 perc késéssel történt – szerencsére, amint azt hallhattuk). Szóval a szokásos „Critical Mass” összeverődött a hegy-aljánál, a hegyre felautózók legnagyobb örömére, mindenki megnyugtatására, hoztuk a formát.
És mikor elhangzott az elkészülni… - már mindenki elindult és túl volt az első métereken. Kiemelném Márton II Gábort (J), aki hihetetlen technikás nyúlként húzta a tömeget maga után. Elkezdődött hát a verseny. Személy szerint, idén egy nyugodtabb taktikát választottam, és így nem sültem be már az emelkedő elején, de sajnos sokak így jártak, így a Panorámára való befordulásnál, már szétvált a boly és csak néhányan tudtak együtt maradni. Legtöbbünket az előttünk ötven méterrel futóra koncentráltunk. Mellékesen jegyzem meg, hogy az elmúlt évek talán legszebb időjárásával áldott meg minket a sors, az ég kék volt a Nap gyönyörűen sütött és mindannyian csúszkáltunk a felmelegedett sárban. Mert sár az volt, nem is kicsi… a Panoráma még csak hagyján, de a mikor az ember beért a Reptér és Panoráma közti szakaszra…nos, ott kezdődött a móka és kacagás. Itt ismét a technikásabb – könnyebb versenyzők voltak előnyben az erőgépekkel szemben, akik felfelé „feltolták” magukat a hegyre. Sajnos én az utóbbiak közé tartozom és így többen meg is előztek a katlanban. És ami ezután jött! A reptér melletti ösvény felért egy hullámvasúttal, ahol a félelem és röhej kevergett a fejemben, hogy mit keresek itt? Hisz nem tudtam rajtamaradni az ösvényen, majd a füves szakaszokon ugrándoztam, és közben azon járt a fejem, hogy nem vagyok Én tájfutó – illetve, ahogy az Öreg (Lopez) mondotta volt – a svédeket idézve: „Fusson a nyúl!”. Természetesen nekem is megvolt a kötelező zakó, mikor a reptérnél az „S” kanyarban a másodikat már csak becsúszással sikerült bevennem és a talpam alatt éreztem, ahogy az emelkedőre visszaérve minden lépéssel csökken az összeragadt sár súlya a cipőmön, ahogy a köveken futok. Szerencsére annyi rutinom már nekem is van és gondolom, mindenkinek, aki már többször indult, hogy a reptér után már csak a sprint utolsó 4-5 perce marad a befutó előtt.
A finisre, már az utolsó 500 méteren többen is ott voltak (Dödi természetesen, aki figyelt mindenki teljesítményéreJ), és biztató mosollyal, vagy kiáltozással segítették az utolsó néhány métert…
Végül megemlítem, hogy idén Rácz Róbert, a DNHE versenyzője nyerte a versenyt, nem találva kihívóra. A többiek eredményéről inkább majd a kommentekben.
Köszönet a szervezőknek a búcsú csokiért és narancsléért, ami sokat segített hazafelé, mikor lefelé gurultam a hegyről, ismét.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ozren 2008.02.10. 12:38:37
ozren 2008.02.10. 17:59:48
DEK felkerült mario vekic honlapjára.. azt mondja ez egy tökjó magyar honlap de foggalmam sincs miről szol mert minden magyarul van.(hmmm... most kezdek rájönni nekem is angolul kéne irnom)
Orbán · dnhe2.blog.hu 2008.02.10. 18:15:18
a futásról: ez a legszebb Én idén kezdtem először lazán és nagyon jó volt kivéve a katlant ahol összevissza csúszkáltam, meg a reptér felett
Orbán · dnhe2.blog.hu 2008.02.10. 18:20:33
szekérlaci 2008.02.10. 19:03:16
gratulálok Rárónak és persze mindenkinek aki részt vett...
Ursula 2008.02.10. 19:12:40
majd ergo ob-n is szurkolni fogok nektek!
ráró 2008.02.10. 19:49:52
ja és rambo miatt úgy átvágtam a bokrokon amikor lecsúsztam a sáros útról mint még soha, höhö, ha egy nyugdíjas úgy nyomja a dzsungelben:p
menya 2008.02.11. 09:37:03
ráró 2008.02.13. 13:02:09
index.hu/sport/peking0213/
Boris 2008.02.15. 12:01:00
Evezős karierem (hogy, mi is...?!) legszebb élményei a futóversenyhez kötnek (meg a kiel boathoz).
Nekem itt kezdődött és itt is ért véget a szezon... Nem baj, majd jövőre..
(no meg kiel boatban az OB-n)