(Varga Orsi élmény beszémolója a split-i egyetemi versenyről, ha van valakinek képe, kérem küldjön és felrakjuk)

Először is szeretnék köszönetet mondani mindazon embereknek, kiknek segítségével lehetővé vált, hogy ezen fantasztikus eseményen részt vehettünk. Remélem beszámolómból láthatják, hogy fáradozásuk mennyire megérte, mivel mindannyian remekül éreztük magunkat. Mégegyszer nagyon köszönöm a lelkesedésüket és munkájukat.
 Többek között nekem jutott az a nemes feladat, hogy beszámoljak a Sveti Duje egyetemi nyolcas versenyről. Szeretném leszögezni, hogy ez többnyire szubjektív írás lesz és én inkább a női delegációval voltam, szóval a "fiúbuszban" történtekről nincs túl sok fogalmam, ezt azt is jelenti, hogy akár a valóságtól is eltérhet. Erről bővebben inkább őket kérdezzétek...

 Egy kissé hűvös, de szép májusi reggelre ébredtünk. A közöss találkozót reggel hétre beszéltük meg a BAH-csomópontnál lévő benzinkútnál. Szerencsére többnyire mindenki pontosan megérkezett, de ennek ellenére az izgalmak egyre csak fokozódtak. Nekünk, lányoknak, külön kis kaland volt megtalálni a kis piros buszunkat, de végül is csak megleltük a felüljáró alatt. Nagyon fain kis járgány volt, seperc alatt bepakoltunk és már vettük is az irányt Horvátország felé (de útközben a Balatonnál felvettük a sofőrünket, Gyurit)...
 Nem tudom, mások hogy vannak vele, de én egyenesen imádok utazni. Egyszerűen annyira tudom élvezni a jármű tompa moralját, a gyorsan változó táj látványát és az ablakon beáramló menetszelet. A fenékzsibbadás ellen meg egyre kreatívabb módszereket fejlesztettünk ki, de az igazi megváltást a megállások és kiszálások jelentették. Ilyenkor nem sajnáltunk akár nagybékázni is... Az élvezetes utazáshoz a társaság is elmaradhatatlan és lelkiismeret-furdalással, de tanulás helyett inkább órákig elfecsegtünk és együtt gyönyörködtünk az előttünk kibontakozó vidéken. A kedvenc útszakaszom közé tartozott az, mikor mélyen bekerültünk a hegyek közé, de a pálmát akkor is a tenger látványa vitte el. Szinte egy emberként kiálltottunk fel elragadtatásunkban, mikor egy éles kanyar után megpillantottuk a csillámló kék vizet. Onnantól fogva csak méginkább be voltunk zsongva, pedig Split még jócskán odébb volt. De aztán csak egyre sebesebben ereszkedtünk  lefele és a tengerpart is  gyakrabban bontakozott ki előttünk. Végül elsurrantunk egy "Split" feliratú tábla mellett, tehát itt vagyunk! Ezek után felért egy kis várósnéző-túrával, mire kitaláltuk, hogy ne a szállást, hanem az evezősklubbot keressük meg és ott az egyik guideunkat. Parkolni, akár mint Pesten csúcsidőben, szinte lehettelen volt, de végül is sikeresen leraktuk a járgányt (közben Erzsi megtapasztalta, hogy tolatás közben nem érdemes kávét inni :). Kimentünk a vízpartra és teljesen el voltunk ragadtatva tőle (meg az öblöt körülölelő hegytől). Szinte mindenki azonnal a tengerhez rohant és végigsimította kezével a hullámok hátát. Egy szimpatikus fiatalember vezettet minket a szállásunkra.
 Hát nem egy hétköznapi hely volt, ahol kialakíthattuk a bázisunkat. Mert az maga egy katonai bázis volt. Nekem marhára tetszett; hát ki mondhatja el magáról, hogy versenyezni ment és egy barakkban szállt meg? Hát nem sokan. Ráadást félpanziós, összkomfortos szállást kaptunk. Egy szobába 24 alvóhely volt, tehát néhányan azt is simán megtehettük volna, hogy minden nap más ágyban, más emeleten alszunk. Sajnálom is, hogy nem élten ezzel a lehetőséggel. Az egy icipicit fusztrált, hogy főleg eleinte meg kellett osztanunk a fürdőhelyiséget a helyi katonákkal, de szerencsére végül is ebből igazi kellemetlenség nem származott. Rendbe szedtük magunkat és bementünk a városba. Ekkor már mi is találkozhattunk a guideunkkal, Dinával. Egy végtelenül rendes és vidám lányt ismerhettünk meg benne, ki még ráadást rendkívül segítőkész is volt. Először a belváros felé vettük az irányt, de aztán a korgó gyomrunkra hallgatva inkább csillapítottuk éhségünket. Egy diákétkezdében kosztoltunk. Az étellel minden rendben volt, szerintem nagyon is finom volt némelyik fogás, de egy Cica-méretű és étkű embernek a fél fogára se volt elég. Az elején még mindenből szerényen csak egyet vettünk el, de utána már nem fogtuk vissza magunkat. Nekem egy zsák gyümölcsöt sikerült innen-onnan bezsákmányolnom.
 Miután kellőképpen megtömtük bendőnket, elmentünk sétálni az óvárosban. Útközben betértünk egy kissé fura dekorációval rendelkező templomba. Éppen mise volt, így nem is csoda, hogy a hívők szúrós szemmel mértek végig minket. Nem is időztünk bent sokáig, mert megeshet, hogy egy szekta volt és feláldoztak volna minket. Sétálás közben elnyaltunk egy fagyit, közben gyönyörködtünk az éjszakai városban. Split-óváros kisebb-nagyobb nevezetességeit megnéztük és a tengerparton is sétáltunk. Nagyon csinos sétálóutcát alakítottak ki és az éjszakai élet valami eszméletlen volt (két bunyónak is a szemtanúi voltunk)!
 Másnap az amerikai katonákkal reggeliztünk, a tiszti étkezdében. Bár először nem találtuk meg a megfelelő objektumot, helyette a Horvát Tengerészeti épületbe cammogtunk befelé. Csodálkozásunkra az égadta világon senki nem szólt ránk és ha nem kérdezzük meg a portást, hogy jó helyen járunk-e, akkor simán végigjárhattuk volna a szárnyat (de gondolom örülhettek egy csapat nőnek, ezért nem szóltak... :) . Az étkezdében volt egy kis félreértés, mert mi elvileg nem is a tiszti étkezdében voltunk hivatalosak, de már addigra benyomoltunk és minden jóból vettünk. Azon kívül, hogy kétségbeesetten magyaráztak valamit, nem tehettek mást és végül engedték, hogy ott együnk. Most már értem, miért kövérek a tisztek...
 Délelőtt eveztünk egyet a tengeren. A fiúk a Stämfli nyolcast vitték ki, mi meg egy tengeri hajót kaptunk. Egy nagyon bájos kisfiú, Mario volt a kormányosunk (nevéről szinte mindenkinek azonnal Thomas Mann novellája ugrott be). Annyira boldogok voltunk mindannyian, egyszerűen nem tudtunk betelni a látvánnyal és az érzéssel. Titokban megsúgóm, hogy egy álmom teljesült : tengeren evezni. Fantasztikus érzés volt, hogy az alig hullámos kék vizet a hajónk hasítja, miközben hétágra sütött a nap és a hegyek, szigetek meg körbeöleltek. Mario nagyon profi volt és még annyira rendes, hogy ezt az élményt megörökítette nekünk.
 Ebéd megint a diákétkezdében volt, ahol jó volt megfogadni a Chokito szlogenjét: -Ne ítélj elsőre! Kajálás után vendéglátóink gondoskodásából adódóan egy sightseeing túrán vettünk részt. Én itt haverkodtam össze a német delegációval (it's a beginning of a beautiful friendship...). Az edző mellett ültem, kiről később kiderült (nem tőle), hogy  a 90-es években könnyűsúlyú nyolcasban világbajnok volt. Mivel már tavaly is részt vett a versenyen, így tudott nekem mesélni és ő is be tudta mutatni a vidéket (a speakerrel nem sok mindenki foglalkozot...). Ahogy elsuhantunk a szebbnél szebb épületek mellett és a tenger felett kanyarogtunk, azon gondolkoztam, hogy az ott lakók vajon értékelik-e, hogy ilyen szuper helyen laknak. Azért biztos, nagyon sok vidám emberrel találkoztam ott. Miután visszagurult járgányunk a belvárosba a viszontlátás reményével búcsúztunk el a német fiúktól.
 A bátrabbakkal kimentünk a beach-re. Dina vezetésével megkerestük Split egyetlen homokos tengerpartját. Ahhoz képest, hogy csak május 2. volt, mint az oroszlánfókák, egykupacban hevertek az emberek azon a kb. 200 méter hosszú platzon. Mi kissé arrébb vonultunk és inkább a sziklák közelében telepedtünk le. Hárman voltunk olyan merészek, Vercsi, Magdi és személyem, hogy bele is vetettük magunkat a habok közé, de végül is ki mondhatja el magáról, magyar, hogy május másodikán fürdött az Adriai-tengerben? Erzsiék inkább csak próbálkoztak, de inkább a józan észre hallgattak. Az elején még sikítoztunk és begörcsölt a lábujjunk, de hősiesen átúsztuk az öblöt és vissza. Utána spuri fel a sziklára megszáradni. Strandolás után egy kis shopping a piacon.
 Kriszta és Manó vett részt a versenytanácson, viszont prezentálni én prezentáltam a magyar csapatot egy puccos vacsorán. Mivel nem számítottam ilyesmire, ezért nem is vittem magammal olyan elegáns öltözéket és cipőt is az Erzsitől kaptam, amiben először meg kellett tanulnom járni. Ezek után akár el is indulhattam volna a magassarkú cipőben a Glamour futóversenyen. A többiek elmentenk vacsizni, engem meg kivittek a város határán lévő hotelba. Útközben csatlakoztank hozzánk Uwe-ék. Először, nem kis örömünkre és persze némi csodálkozással, az oxfordi asztalhoz ültettek minket. De aztán buzgó hostess csajok máshová ültettek minket, de akkor is mögöttünk a "nagyok" voltak. A szokásos köszöntés után a svédasztalos vacsora tálalva volt. Az evezősöket azonnal ki lehetett szúrni: a) előszőr álltak fel az asztaltól b) idegesen toporogtak a sorban  c) a legnagyobb tányért vették el, amit tele pakoltak  d) és lehetőleg mindenből vettek
Ezen az estén lettem tiszteletbeli német evezős.
 Szombaton jött el a nagy nap. Mivel kormányoztam reggel a német nyolcasnak, ezért kimaradtam egy katonai reggeliből. A többiek beszámolójából kiderült, hogy nem veszítettem sokat, mert a félreértést helyrehozták és immáron a közkatonai kosztot kapták, és ahogyan a dal is szól "...nehéz a dolga a katonának..." Mivel nem volt messze a pályától a szállás, ezért odakocogtam. Egy élmény volt kormányozni. Először is egyszerűen akkor se tudtam betelni a tájjal és rájöttem, hogy hiába vagyok könnyűsúlyú, mégis kissé szűknek bizonyult a kormányoshely. Mert mikor kiszálltam, nem bírtam sokáig járni, úgy le voltam zsibbadva. Azt az érzést viszont senkinek nem kívánom, mikor újra beindul a vérkeringés...
 Versenyre azt a gyönyörű piros Stämfli nyolcast kaptuk, amiben előző nap a fiúk lapátoltak. A csapat nagyrésze először nem örült neki, mert szerintük túl magas lesz, de én meg pont kicsattantam a boldogságtól, mert ez is volt titkon a vágyam, hogy abba a hajóba evezhessek. Rengeteg csapat volt, korlátozott számú hajókkal, ezért úgy oldottuk meg, hogy cseréltünk. Ilyenkor megmutatkozott, hogy nem árt ápolni a nemzetközi kapcsolatokat, mert lábtartóállításnál a németektől kaptunk kölcsön 10-es kulcsot. Ahog szoktunk verseny előtt, bemelegítettünk, amivel majdnem le is késtük a rajtot. Már beálltak a többiek, de mi azon dillemáztunk, hogy evezzünk-e még fel egy kicsit, vagy ne. Vercsi végül megoldotta a Gordiusi csomót, mivel felfedezte, hogy az indításnál lévő hajók csak ránk várnak. Spuri a rajthoz. A beállás kissé nehézkesen ment, ráadást sokszor egy mukkot nem értettünk, mert horvátul utasítottak a bírák. De minden jó, ha jó a vége és elrajtoltunk. A kormányosunk, akit Lukának hívtak, lelkesen kiabált nekünk és annál is jobban irányított minket. Szerencsére féltáv előtt már magabiztosan vezettünk, bár az a baloldali csapat nagyon tartotta magát, de csak azért is nekünk szólt a duda először. A lányoknál 7 csapat nevezett, ezért az előfutamok csak a pályákért mentek, viszont a fiúknál keményebb harc folyt a döntőbejutásért. Sajnos Cicáéknak technikai malőrjük támadt a kormánnyal, ezért össze is mentenk egy csapattal, de szerencsére megengedték nekik, hogy részt vehessenek a fináléban. Számomra az evezéssel nem ért végett az előfutam, mert még kormányoztam a németeknek, kik szintén az A döntő résztvevői lehettek.
 Ebéd előtt néhányan beugrottunk a városba, hogy a piacon szeretteinknek vegyünk valami kis ajándékot, Manónak meg banánt. Korgó gyomorral tértünk vissza a pályára és legalább féltucat fánkot és makarónit tömtünk magunkba (ha már all you can eat volt). Ezek után egy jó kis szundi esik a legjobban, így akik kint maradtak, azok a fák árnyékában heverésztek. Zenéről természetesen gondoskodtak szervezőink, így egy jó kis adagot kaptunk a horvát mulatós és szerelmes dalokból.
 A döntőre sajnos felélénkült a szél és dagály is volt, ezért senki nem úszta meg szárazon. S ekkorra már senki se bánta, hogy a hajó magas, mert olyan gigantikus hullámok ostromoltak minket, hogy a fejünket is ellepték. A beállás most egy tortúra volt. Szerintem legalább 10 percen keresztül próbálkoztak, mire valahogy beigazítottak és elrajtolhattunk. A problémát az oldalszél jelentette és 7 csapatnak amúgy is nehéz egyvonalban megállni, főleg ha DEK-esek is a verseny résztvevői. Ez a futam sokkal keményebb volt, mint a délelőtti. Nem csak az ellenfelekkel, hanem az elemekkel is kűzdöttünk, de a nagy csata után mi kerültünk ki győztesnek. A parton is újongtak nekünk.
 A fiú döntőben méginkább drasztikussá vált a helyzet, a szél sokkal erősebben fújt, mint nekünk ( de hát mégiscsak férfi futam volt...). Megint a kormányoshelyen ültem, pontosabban dideregtem, mert totál el voltam ázva. Mondtam is a fiúknak, hogy húzzanak gyorsan, mert megfagyok. Mellénk a Manóék álltak. A rajt itt is nehézkes volt, de végül mégtörtént. Nagy örömömre a magyar nyolcas a harmadik helyen ért célba, ami azért majdnem felért egy győzelemmel, mert az első két helyet az Oxford és Cambridge legénysége szerezte meg, ami azért várható volt.
 Az eredményhirdetés előtt Erzsi és Vercsi gondoskodott, hogy minél hamarabb száraz cuccban legyek, Kata mama egy mellénnyel is megajándékozott. Nagyon hálás vagyok nekik a mai napig, ugyanis gyűlölök fázni, és a búvárkodással fűszerezett kormányzás után meg csontig meg voltam fagyva. Házigazdáink kitettek a magukért és valami eszméletlen hangulatot teremtettek a díjátadásnál. Fantasztikus élmény volt a színpadon állni és fényképezkedni a többiekkel. Megcsináltuk, csajszik! Egy hatalmas kupát is kaptunk, amiből közösen sört ittunk. De a fiainkra is büszkék lehettünk a dobogós helyezés miatt. Anti nem is szerénykedet, egy go-go girlt megszégyenítően táncolt (amihez megfelelő zenét is kapott).
 Vacsi után lementünk a tengerpartra, ahol volt a verseny after party-ja. Mi voltunk ott elsőként, így még csendesen el tudtuk fogyasztani a borunkat, amit az ünneplésre kaptunk. A mulatóhely nagyon hangultaos volt, viszont a zenében volt némi kivetnivaló, de vettem a bátorságot és szóltam a DJ-nek, hogy rakjon fel mást. Hát soso, de végül is lehetett rá csápolni. Sokan átadták magukat a mozgás örömének. A hangulat az idő elteltével fokozódott, nem volt ok a panaszra. Én mielőtt roptam volna, beszélgettem a tiszteletbeli csapatommal és a részeg angolokat figyeltük, hogy mikor fog már valamelyikük úszni a tengerben. Végül én is átadtam magam a zene örömének és Erzsivel, Vercsivel és Magdival táncoltunk és röhögtünk a körülöttünk lévő fura figurákon. De végül tisztességes lányokhoz illően hajnali négy előtt hazamentünk.
 Vasárnap volt a nagyutazás hazafele. Reggelizni megint a bakákkal reggeliztünk, hát tényleg gyér volt a választék a tisztekéhez képest, de legalább nem lőttek le. az összepakolás nehéz és szomorú volt, hiába volt honvágy, nehéz volt ettől a helytől megválni. Ráadást még olyan rendesek is voltak, hogy adtak nekünk útravalót (amire megint csak a Chokitost tudom ajánlani...) Délelőtt még akik akartak, beugorhattak a városba nézelődni, mi meg Kata mamával, Erzsivel és Magdival kimentünk a tengerpartra utoljára. Megmentettünk néhány partra vetett tengeri csillagot és tengeri uborkát, utána kiültünk a sziklákra napozni és bámulni a tengert. Nagyon szerettem ott lenni és hallgatni a hullámok hánykolodását a köveken és figyelni a rákokat, ahogy apró lábacskáikat szedegetve mozogtak. biztos, hogy még órákat, de akár napokat is eltöltöttünk volna ott, de menni kellett.
 Szerintem a hely se akart minket elengedni, mert Splittől azért nem olyan messze egy hatalmas dugóba csöppentünk bele. Nem volt kellemes látvány, hogy a néhány kilóméterrel feljebb levő kanyarívnél is csak döcögnek a járművek. Ahogy ott dekkoltunk, a leállósávban elment mellettünk egy-két autó, amikre kiakadtunk, hogy mégis mit képzelnek. De végül kiderült, hogy filmesek és kamerákkal vették fel a mega kocsi sort. Szóltunk Erzsinek, hogy lógassa ki a kupát az ablakon, de azok a manuszok sajnos nem nagyon foglalkoztak vele. Néhány órával később elértük a kritikus helyet, ami miatt állnunk kellett, egy alagutat. Egy tábla volt a bejáratánál, hogy 2008-ban még szomorúak vagyunk, de 2009-re már vidámak leszünk. szerintem, leszámítva, hogy mindenki hamar szeretett volna otthon lenni, annyira nem bántünk az ácsingózást, mert a látvány megfizethetetlenül gyönyörű volt, és ha csak elsurrantunk volna mellette csak úgy, akkor nem is figyeltük volna meg igazán, ami nagy hiba lett volna. Bár gondolom autóban gyök kettővel haladni a legrosszabb a sofőrnek, ezért külön köszönet jár Gyurinak, hogy egész idő alatt olyan lelkesen és türelmesen fuvarozott minket. Ahogy hallottam, a zöldbusz legénysége is kisebb-nagyobb kalandok részese volt az út során.
 A lemenő nappal érkeztünk meg szép hazánkba. Ez a néhány nap szép volt, jó volt és örökké emlékezetes marad. Remélem jövőre is kapunk /kapok egy lehetőséget, hogy ismét visszatérhessünk Splitbe. De aki egyszer volt ott, az majd valamikor ismét vissza fog térni...

Szerző: Orbán

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr31469562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

allianna 2008.05.15. 14:13:35

Hát köszönjük a részletes beszámolót. Nagyon jól esett olvasni. Egyébként "Urunk mennybemenetele" volt május 1.-én, azért volt ünnepi mise. Képzelem mit műveltetek...

Vercsi 2008.05.15. 17:06:38

Nem csináltunk semmi rosszat,csak látványosan hüledeztünk (az oltárképen Jézus egy Harry Potter-beli dementorhoz hasonlított...)
A képeimet feltöltöttem netre, www.kep.tar.hu/vercsike , Split 2008 nevű mappában vannak.
Szép vizet, meg jó evezgetést!! :)

Ursula 2008.05.15. 22:38:45

sajnálom, hogy nem vittem gépet fényképezni, de a többiek nagyon jó felvételeket készítettek, szerintem szöveg nélkül is önmagukért beszélnek.
Köszönöm Anna a felvilágosítást és a dícséretet. és elnézést kérek a helyesírási és fogalmazási hibákért.

Orbán · dnhe2.blog.hu 2008.05.16. 06:52:06

Boris vagyok: Köszi a részletes beszámolót, bár sajna nincs időm, úgyhogy csak átfutottam a dolgokat. Gratula mindenkinek, ezek a versenyek nagyon jók, sok van belőlük és érdemes kihasználni a lehetőségeket. A repi vacsoráról csak annyit, hogy tavaly a Beivel ketten képviseltük a hazánkat hasonlóan "sportosan elegáns" cuccban mint te: konkrétan rajtam egy helly hansen és egy anorák alsó volt, ja mega norvég sapkám és egy papucs. Mondanom sem kell az Oxford meg a Cambridge egyenruhába (öltöny), a nők nagyestélyibe. Szerencsére a kezdeti pironkodásunkat a német csapat vezetőjével történt megismerkedés és kölcsönös szimpátia hamar elfeledtette... (nem kell semmi roszra gondolni: farkas éhesek voltunk és kb. 1 órát kellet várni a kajár, egyetlen egy dolog azonban elérhető volt: az alkohol...) Szóval ennyit régen nevettem mint akkor... Csók mindenkinek!

Orbán · dnhe2.blog.hu 2008.05.16. 06:54:11

Megin a Boris vagyok: (aztán megyek is a dogozóba), nem akartok jönni BLEDBE????????????? Akkor összeszerveződhetne egy csapat. Ha nem is versenyezni, de pancsolni, kirándulni, szurkolni, campingezni.... Nos?

Ursula 2008.05.16. 17:43:43

szia Boris!
mikor lenne Bled? engem érdekelne, bár még mérlegelek, hogy ez mekkora anyagi terhet jelentene a családomnak.
Uwe Maerz (a német edző) emlékezett rád. szerintem is nagy arcok voltak a németek, nem volt nehéz összehaverkodni velük. a vacsin tényleg ők voltak a feszültségoldóim.

Orbán · dnhe2.blog.hu 2008.05.16. 23:36:53

Azt hiszem június 13.-i hétvége, szóval elkellene kezdeni szerveződni, hogy csapa is legyen, meg hajó, vagy csak szurkolók...

Orbán · dnhe2.blog.hu 2008.06.02. 11:01:36

Beillesztettem néhány fényképet...(köszi Orsi/Kata)

ráró 2008.06.06. 21:00:07

mi ez a pangás??

Orbán · dnhe2.blog.hu 2008.06.09. 14:39:41

Mi az, hogy pangás?

4 napja, most amunkahelyemen jutottam géphez, külömben is verseny van ami általánosan jól sikerült (de ezt, majd kifejtem este felé) mert most dolgoznom kell...

Amúgy ha valakinek van valamilyen mélyebb témája és írói késztetése nyugodtan írja meg és szívesen kirakom a lapra, és akkor már elmehetünk a pulinó irányába.

Apropó ki tudja mi az a Pulino? (2000 előtt a DEK-ben evezők ne löjjék le a poént még egy napig)

ráró 2008.06.09. 18:46:51

csa,
nem arra irtam hogy nincs cikk hanem hogy nincs fórumozás!nemigaz hogy senki nem néz videot a neten amit belinkelhetne(jo en most nem mert tanulok mint latszik, mert szerdan vizsga es ugyebar tegnap tegnapekott kicsit hianyos lett...)
csak ennyi:)

Ádám 2008.06.09. 23:00:50

Akkor én belinkelek egyet, bár nem kapcsolódik az evezéshez. Tegnap óta ezen nevetek. youtube.com/watch?v=OpzEF0D2xfE

Ádám 2008.06.09. 23:00:50

Akkor én belinkelek egyet, bár nem kapcsolódik az evezéshez. Tegnap óta ezen nevetek. youtube.com/watch?v=OpzEF0D2xfE

Ádám 2008.06.09. 23:04:52

Na most miért jelent meg kétszer?

Ursula 2008.06.10. 16:32:35

tényleg vicces, de mi nyaranta kb ezt csinaljuk a Normafánál, ugye Erzsi és az áldozatok?

allianna 2008.06.11. 10:22:11

Igeeeen! Azzal a különbséggel, hogy még motivációs-sajtot sem gúrít nekünk az Erzsi...

allianna 2008.06.11. 10:22:55

vagyis gurít

Hanna 2008.06.11. 12:59:08

Nekem is rögtön ez jutott az eszembe:))) Remélem idén is lesz...

Vercsi 2008.06.11. 19:34:55

De egyszer legalább volt motivációs cseresznye:))