A Bajnokságra várva

2008.08.04. 13:52

Telnek a napok, egyre közeleg a BAJNOKSÁG, gondolom nem csak a Danibius háza táján jelent ez némiképp változást. Amint azt olvashatta mindenki a Csepel honlapján, mindenhol kezdenek szivárogni a régi evezősök, az „őserők”, akik minimális felkészüléssel a maximálisat, sőt azon túlmenőt is tudnak nyújtani. Kíváncsian várom, hány ilyen ellenfél lesz a felnőtt mezőnyben. Ezek olyan dolgok, mint mikor a Lopez kaliberű régiek a vizen gyakran sokkal esélyesebb ellenfeleket szednek szét, vagy mikor a Racsmány – Neisz – Vanczák könnyűsúlyúak megválnak az olykor nem kevés télidőben összeszedett pótsúlyuktól, hogy ismét szerezzenek egy bajnoki címet.

Remélhetőleg idén is jó lesz a verseny, több indulóval, színvonalasabb versenyszervezéssel és kevés botránnyal, óvással, mint előző évben.

 

Várom a Szegededen eltöltendő hetet az OB előtt, melyet a DEK-en és a helyieken kívül talán csak a FEC szokott lent tölteni, illetve a hétközepétől még néhány másik klub.

 

Várom a ráhangolódást a Maty-ér vizére, az esti sétákat a Tisza parton, a fagyizást a KisVirágban, vagy az Acapellában a krémest. Az ebédet a pályán, melynek az árán mindannyiszor felhördülünk, és a konyhások kedves szavát a Teleki Blankával szemközti kajáldában. Beszélgetéseket azokkal, akiket régen láttam, a pihenést a fűben, a biciklizést a pálya mellett.

 

Várom a jó versenyeket elsősorban mini korosztályban, ahol a legnagyobb drámák játszódnak le mindig – vajon ki éli túl? A legizgalmasabb versenyek persze, azok, amikben részt vesz az ember, de hátha lesz másik jó is. Ismét csak a felnőtt férfi számokat tudom előre, hogy hol ki lehet esélyes, vagy ki esett vissza tavaly óta, de majd megnézem a nőket is, a ks-eket, talán még az u23-at is, sőt lehet, hogy a tribünön eltöltött idő alatt az ifiket is megvárom, hiszen végre évek óta teljes lesz a mezőny – nem lévén a korlátozás az u23 vagy az ifi vb miatt. Remélem a hőség, elmúlik, bár sokkal keményebb feltételek sokkal keményebb embereket igényelnek. Kíváncsi vagyok, hogy a normál nyolcast idén ismét a Szeged nyeri e, vagy a női szkiffben ki lesz bajnok.

 

Várom a hajópakolást, a nyolcasok villázását a végén, mikor már mindenki fáradt és remélem idén is kapunk tortát a lányok révén, és a csoportképet, melyen remélem mindenki rajta lesz.

 

Be kell vallanom, hosszú volt a nyár, mindenki kihasználta a plusz egy hónap felkészülési időt? Összeálltak a csapatok, vagy mindenki elszámolta a nyaralásra használható időt?

Vámos Gyuri ott lesz még, Horváth Laci is, de vajon Csonka Csaba vagy Dani Zsolt? Mindegy, majd kiderül, Én ott leszek és remélem mindenki más is, aki ezt olvassa, ha nem is versenyzőként, de nézőként.

 

De addig lesz még egy Olimpia is, ahol szurkolhatok Varga Tominak és Hirling Zsoltinak, hogy sikerrel vegyék az akadályt.

 

Magyar Köztársaság 108. Országos Bajnoksága

2008. aug. 22-23.

Szeged, Gróf Széchenyi István Evezős és Kajak-Kenu Pálya

 

Szerző: Orbán

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr80599921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Márkus Péter 2008.08.06. 13:35:34

Az olimpián indulóknak szurkolhattok a Külkerben is, kivetítőn nézzük az eseményeket hajnalonként. Ha hajóval jöttök, az edzéseket is megcsinálhatjátok innen, hogy ne essen ki egy másodperc sem az OB elött. A közös szurkolás nagy élmény, a közös edzés hasznos lehet, csak pozítív oldalai vannak :)

Márkus Péter

allianna 2008.08.08. 13:10:05

...osztottam, szoroztam: idén, ha igazán akarjátok, alanyi jogon is ehettek a tortából... csak "erőltessétek"!

Ádám 2008.08.09. 17:28:34

Az Acapellában ne egyetek a madártejes fagyiból! Szabados Miska majdnem belehalt 4 éve!

Orbán · dnhe2.blog.hu 2008.08.09. 22:28:42

Mindenképp Anna :) "eröltetni fogjuk :)

Hardy 2008.08.11. 18:18:26

Hali! Ahogy leirtad szinte teljesen átéltem már az Ob hangulatát...de a madártejes fagyival tényleg vigyázzatok!:)
Dani Zsoltra és Kecsóra idén is számithatsz...
a 8asok nevezési listáján pedig megfogsz/tok lepődni
üdv