Közérdekű dolgok!

2008.11.18. 10:31

A fontos részeket kiemeltem vastag betűvel!

Sajnos ismét közérdekű dolgokról kell, hogy szó essék (a következő bejegyzés a lap alján az évadzáróról és tipikus blogos témáról szól, lásd lent). Pontosabban, nem sajnos, hiszen mindez hozzá tartozik, ahhoz, hogy aktív részesei legyünk közvetlen környezetünknek, vagyis ebben az esetben klubunknak, illetve tágabban a nagy betűs VILÁGNAK.

Mint tudjátok, úgy néz ki gazdasági válság felé tart nem csak az ország, de az egész világgazdaság. Ez persze közhely, gondolhatnátok, gondolhatnánk, de sajnos minket is érint, mint Danubius NHE, holott nincs se részvény pakettünk, se kötvényeink mindenfelé a fejlődő világban.

Mindezek miatt idén gyűjtést szeretnék kezdeményezni, az elmúlt két évben meghonosodott újévi dekorációs anyagok és a fotóalbum elkészítésére. Ez körülbelül 25 000 Ft-ba (képkeretezés, fotó album, képkeretek, képek előhívása, fotósarkok, nem is beszélve a belfeccölt munkáról) szokott kerülni. Egy befőttes üvegben fogjuk a pénzt gyűjteni a kisasztalon a főbejárat mellett – aprót, ami megmarad a nap végén, ha beteszitek/betesszük, hátha lejjebb tudjuk faragni ennek a költségét.

Sajnos úgy tűnik, idén nem lesznek megfelelő forrásaink, hogy minden karácsonyi díjazott kapjon a jövő évi naptárból (inkább az a valószínű, hogy senki sem fog). Kérlek december 3.-áig jelezzétek az irodában Katának, vagy Áginak, hogy szeretnétek-e naptárat, illetve mennyit (kb. 1800-2000 Ft lesz a költsége a gyártási költségtől függően).

Még folytatni szeretném, hogy miért is állunk úgy, ahogy állunk. Bevételi oldalon, idén még nem jött létre (és attól tartok nem is fog létrejönni), a támogatási szerződésünk a Danubius Hotels Nyrt.-vel, fő támogatónkkal. Ez konkrétan a válságnak tudható be, mivel, sokkal kevesebben utaznak a világban és így a Magyarországra is, kevesebb a bevétele a cégnek, amiből minket tudna támogatni – ez van, nem tudunk mit csinálni ezzel a tényállással kapcsolatban.

Sajnos a kialakult helyzet miatt január 1.-ével felül vizsgáljuk a szociális támogatásaink rendszerét, de ezzel kapcsolatban, amint pontos döntés születik szóban is tájékoztatva lesznek az érintettek.

De nézzük a kiadásainkat, hiszen mi elsősorban azokat tudjuk befolyásolni. Ide tartoznak a közüzemi számláink: villany, víz, gáz és benzin felhasználásunk. Minden egyre drágább (kivéve a benzint, de az, sajnos idén már nem lesz aktuális), így fontos, hogy mindannyian oda figyeljünk a takarékosságra ezen az eszközöknél:

  1. Ne fürödjetek órákon keresztül, csak amennyire szükséges a megfelelő tisztálkodáshoz.
  2. Ne tekerjétek fel a radiátorokat feleslegesen (max. 2-es fokozatra), nem kell szaunázni a telepen, menjetek inkább az uszodába ezért.
  3. A villanyt mindig kapcsoljátok le a termekben, helyiségekben, wc-kben, ahonnan kijöttök, feleslegesen ne égjenek az égők.
  4. Vigyétek haza mosni ruháitokat, törülközőiteket

De ezen túl még a következőkkel tehettek igazán a klubért, és így egymásért:

  1. Tagdíjak: befizetitek minden hó 5-éig a tagdíjakat, ezzel nem csak a működést segítitek, de hátralékotok sem halmozódik fel. Mert bizony 18000 Ft-ot sokkal nehezebb kifizetni a szülőknek, vagy akár nektek.
  2. December 5.-éig még be lehet fizetni egyben a következő féléves tagdíjat, telephasználati díjat, ami 30 000/32 500 Ft, így egy hónapot meg lehet spórolni. (A következő közgyűlésig tartó időszak miatt van erre lehetőség).
  3. Ha te kedves olvasó esetleg régen tag voltál, és most van rá lehetőséged, nagy segítség lenne számunkra, ha támogatnál minket pártolói klubtagság felvételével: ennek díja 15 000 Ft egy évre. Ez jogot biztosít a klub közgyűlésén való aktív részvételre és más lehetőséget is, biztosít számodra.
  4. Ha elmúltál 16 éves, kérd felvételedet a klub tagjai közé. Ezzel egy egyrészt 500 Ft-tal kevesebb díjat kell fizetned havonta – igaz ezt egész évben kell fizetni, de ezzel jogod lesz beleszólni a klub folyó ügyeibe a közgyűlésen, ami nagyon fontos mindenki számára.
  5. Végül, az adó 1 százalék, amivel ugyancsak tudsz nekünk segíteni, igaz ezt már csak jövőre fogjuk megkapni…

Remélem mindenki vette az adást pestiesen szólva, de azért még el fogom/fogjuk mondani egyszer kétszer ;)

Ui.: Akinek a következő eseményekről vannak képei, kérem, adja oda Katának, vagy Áginak az irodában, hogy odaadják nekem (november 22-ig)!

 

Köszönet: Orbán

 

ERGOMETER BAJNOKSÁG – SZOLNOK

SZÉCHENYI ÉVADNYITÓ

SZEGEDI VÁLOGATÓ - SZEGED

VIDÉK BAJNOKSÁG - VELENCE

ORSZÁGOS BAJNOKSÁG - SZEGED

DIÁKOLIMPIA – VELENCE

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr4775045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.