Agganis Arena at Boston University Feb. 14. 2010 12:45 – Érkezés

A helyszínére villamossal érkezünk, szerencsére a villamos mellett van a Boston University Agganis Arenája, ahol verseny megrendezésre kerül. A hoki aréna bejáratában táska check, ital kipakolás és kidobálás, mivel semmi kintről hozott italt nem vihetünk be - bent kell megvenni mindent. Anna leteteti a biztonsági őr mögé, majd csak lesz valahogy, neki kell az ital (Aztán később ügyesen meg is szerzi). A könnyűsúlyúak egyből a mérlegelés és az öltöző irányába mennek, míg én a stadiont fotózom. A jégaréna plafonjáról a boston-i egyetem hoki csapatának országos és keleti liga bajnoki zászlói lógnak. A folyosón körben, az egyetem NHL játékosainak fotói a falon, rengeteg evezős stand mögött. A C2 mellett ékszerek, ruhák, könyvek, ergo kiegészítők, szoftverek, villa és lapát tokok, minden ami kellhet egy jó versenyhez.

Az arénában, mintegy 200 (pontosan 212) ergo volt bent, külön kiemelt sorban ülnek a várhatóan legjobb 12 minden futamban. A versenyt „D” modellen húzzuk, klasszikus rajttal, kiugrás itt is van, de könnyen megoldják. A speaker nem beszél feleslegesen. A verseny első két-háromszáz „csendben” telik.

Nadrágomon A CRASH-B kitűzővel nézem, az aréna kijelzőjén nézem a futamokat. Gergő fényképezőgéppel jár körbe Anna, Csepi, Ádám és Tomi már melegít.

A verseny

Elsőként Anna áll rajthoz. 15:07-kor megy be küzdőtérre. A világcsúcstartó amerikai Gröbler mellett ül a két görög (Giazitzdou és Tsiavou) mellettük.

A kijelzőn beállnak az ergok – attention – és elindulnak a versenyzők 1:40 körül rajtól mindenki, Anna egyből 1:45-1:46-ot húz, kicsit aggódom, de biztos tudja, hogy ez hogy kell.

1800 méternél 16 méterrel van elmaradva Gröblertől, de mindenki más is. 3-7. helyen halad.

1500 méternél 4.6. hely együtt, Gröbler egyre inkább elhúz a mezőnytől.

1200 méternél változatlan az állás, de egyre inkább kezd széthúzódni a mezőny.

1000 méter Gröbler már 30 méterrel vezet a második előtt.

750 méter Anna a 6. helyen. 500 méternél fej-fej mellett halad a két-három vele együtt mozgó versenyzővel . Gröbler megfoghatatlan, a két görög másodpercen belül küzd.

Az utolsó 250 méteren a speaker új világcsúcsról beszél, hátha, hátha. Én csak Annát figyelem, látom Gergő üvölt a stadion túlsó végében.

6:57-tel nyer Gröbler, 2-3 a két görög 7:07-tel.

Anna 5. 7:13-al.

Mindeközben Tomi, Csepi és Ádám már a küzdőtérre való beengedésre várnak, mintegy 70 társukkal egyetemben. A stadion száraz levegőjében már locsolják vizzel a gépek között. Talán a legkomolyabb mezőny ez. Tomi mellett Hochbruck (német) Jürgensen, Stephansen, Jensen, Da vita – a sport nem elhanyagolható nevei.

Rajt után Stephansen vezet – ki más? – de 3 méterre tőle Hochbruck és Tomi. 1800 méternél már 10 méterre mennek a többiektől. Csepit és Ádámot nem látom egyik kijelzőn sem.

1000 méternél már kezd az első 4-5 versenyző tisztán elszakadni és a dán is tisztán tartja vezető helyét.

600 méternél Tomi elkezd elhúzni Hochbrucktól és 3-4 méterre tudja növelni előnyét.

400 méternél már tisztán második ugyanakkor Stephenson már megfoghatatlanul elmegy.

250 méter még hátra, egyszer csak megindul a szélső gépek egyikén Jensen és egyre jobban jön fel Tomira.

Stephenson nyer, saját világ csúcsától 3 másodpercre elmaradva. Tomi és Jensen ekkor jönnek be. Tomi nyer 2. tizeddel Jensen előtt.

Ekkor már elkezdek átöltözni és várom, hogy visszajöjjön valaki, hogy elkezdhessek melegíteni. Kb. 30-40 percet melegítek. Az arénába odajön Gergő is mögém. Beülök 40 társam közé az tér bal oldalára, velem szemben a lelátón Csepi és egyszer csak Vando is megjelenik, int, mosolyog (6:26-ot húzott 10 másodperccel rosszabbat, mint tervezete). Az első rajt nem sikerül, a 32-es ugrik ki. Később az öltözőben hallom, ahogy 3-4 beszélnek és az ilyenkor szokott szófordulatokat használják – úgy tűnik az ergo kiugrás mindenhol ugyan olyan. A második rajt már sokkal gyorsabb. Jól is kezdek és küzdök, mint a mókus a mókuskerékben, csak tekerek és tekerek. Gergő biztat, de nem az igazi. Hiába van meg a fordulat szám nem tudom beletenni a súlyomat úgy , ahogy ilyenkor kell. Visszagondolva a ergo versenyzés szokatlan küzdelme volt idegen szervezetem számára. Gergő mondja és én húzok, de egyszerűen nem tudom 800 méter után javítani teljesítményt és így egy patetikus 6:18-cal sikerül bevégezni versenyt. Persze a pohár legyen félig tele, mint sem egy ilyen befejezést küldjek haza. Ma tudok hova viszonyítani, hogy mit kell változtatni és mennyire kell edzeni.

Utóélet

Anna szállodai szobájában vagyunk várjuk az esti busz indulást, amivel Montreálba indulunk 3 napra, Tomi haza, Anna pedig Sevillába repül a FISA edző táborba. Egy hét szabadság, aztán hétköznapok, amiben csak az evezés mámoros illata hoz egy kis színt. Haza felé a többi csapattal együtt villamosoztunk, egy kedves amerikai lánnyal elbeszélgettünk, akit megleptünk azzal, hogy Európának ebből a szegletéből érkeztünk, ráadásul egy ilyen látszólag értelmetlen dolog miatt, de azért jó volt. Ádámtól elváltunk a Park Street-en. A metróból fejövet betérünk még egy Dunkin Donutsba, ahonnan egy tucat fánkkal távozunk és Boston távoli látképével a szemünk előtt pihenünk Anna szobájában.

ui.: Mit kap az első helyezett a CRASH-B-n?  Egy fajin kalapácsot!

 

Képekért kattints ide.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr291759155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

allianna 2010.02.23. 17:01:07

jól eltűnt a paradigmaváltásról szóló írásod...már pont összeszedtem a gondolataimat...no, sebaj, majd máskor... a beszámolód nagyon jó, ahogy olvastam, szinte azt éreztem, én is ott vagyok Veletek :)
nem is értem, miért én vagyok az első hozzászóló?

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.02.23. 20:50:20

Szia Anna,

mért nem voltál ott velünk? vagy a verseny előttiekre gondolsz?

Még most készítem a verseny utáni grand american veszámolót, de egyelőre e fényképeket válogatom le.

allianna 2010.02.24. 10:20:44

@Orbán: úgy látszik nem volt vicces...

SH. Hanna 2010.02.27. 10:01:51

@allianna: de vicces volt;-)
Gratulálok mindenkinek!
Tök jók lettek a beszámolók, de várjuk a grandét is:-)
Jövő héten kezdődik itt az ob, drukkoljatok a Bencének!!!
süti beállítások módosítása