A következő írás valóban blogszerű lesz. Mivel:

Ad. 1. Ez egy blog és amúgy is sokszor saját véleményemnek adok okot.

Ad. 2. Idén valahogy nem láttam sok futamot.

Ad. 3. saját agóniámtól próbálok megszabadulni néhány órája.

In medias res:

-          Nem mész le Rárónak beszélni? - Kérdezte Vercsi. Mikor van? Most?Most nem.

-          Kristóf le mész Rárónak beszélni? – Kérdezte Vercsi. Mikor van? Megyek.

-          …

-          Ne várj, lemegyek én – elvégre az elmúlt egy hónap összes terhelését ezzel a jó modorú fajankóval csináltam végig, beszéltem neki pár edzést, és ő is nekem, hogy akkor most mi lesz.

Hogy mi lesz? Megmondom, hogy mi lesz! A versenyzők már nagyban a gépeken ültek, mikor le értem az emeleti melegítő részről, ahol legutóbb 4 éve jártam és akkor egy 6:14-es idővel végeztem. Nem sok minden változott. Akkor is hideg volt, igaz akkor reggel érkeztem Manó sztárral, Menya sztárral és Cica sztárral, aki akkor 5:57et tolt és Pető Tibi is csak utolsó 100 méteren tolta ki a teremszélére a második helyről. De elég a nosztalgiából, hiszen, ami volt az nem lehet még egyszer. Le mentem, odaálltam Ráró mögé/mellé és csak annyit kérdeztem/mondtam:

-          hogy akarod csinálni?

-          B***** k***!!

-          Akkor B***** kell!!!

Jobbunkon Kitka, balunkon Tomi. Csepi lélekben velünk volt, mint előző este, mikor smsben meg mondta: „Vai fino a morte, dai”. Szóval B**** k*****t!. El is indultak a srácok,  kettővel arrébb Galambos és Szellő. Keménye belülről megélni ezeket a futamokat, de mivel mindannyian tudjátok kik ezt olvassátok felesleges erről beszélni. Ráró húzta, én meg mondtam, most 10 erős 1,34 aztán egy kicsit pihenünk és tovább rántjuk magunkat. Jól ment neki. Kicsit gyengébb volt az átlag, mint akarta, de közel volt. A pálya jól ment és tudott váltani. Néha felnéztem a monitorra a 3. hely stabil volt, a kérdés inkább az volt, hogy meg lesz e a saját csúcs. A 2000 méter úgy ment el mint ez a pár sor, 600 méter és máris lehetett finiselni. 6:17, kemény finissel, minden ment.

Egyből vissza is siettem melegíteni. A tegnap esti kaja és a korai ébredésből jól éreztem magamat. Nem éreztem, hogy gyenge lennék, melegítés közben folyamatosan működtek a reflexek. A tempók fajinan mentek 1:32-33 olyan könnyen ment, mint egyszer sem otthon. Eszembe jutott az ifi futam, hogy milyen keményen bekezdtek a „fiatalok”. Ezt csak azért emelem ki, mert többen is úgy kérdezték:

-          Indulsz? De jó! És edzettél? – Tessék? Mi? Persze, hogy edzettem!!!! Életem formájában vagyok, kicsi vagyok és kövér, de olyan erős, mint fénykoromban. Ne, hogy már leírjanak, azért, mert dolgozom, külföldön éltem majd’ másfél évet, edző nélkül 5. lettem a bajnokságon és különben is jobban nézek ki mint valaha!!! – Na jó ezt vitatom, de már két edző is megjegyezte, hogy milyen vékony vagyok. Igaz a 87 kg kettővel feljebb van, mint hétfői álom 85 kg-os versenysúly, de lényeg, hogy az ifik, Bende duuurván kezdett. Meg is lepődtem és enyhén féltékenyen néztem, hogy csak-csak meg lesz itt a 6:08, de sajnos az időjárás máshogy akarta. De a kislányok között biztos sztárok lesznek a fiúk, mert a 6:14 sem rossz eredmény itthon!

Szépen bemelegítettem, wc és becsoszogtam a terembe. 19 vad várt, Ráró jött, és én éreztem, hogy most itt aztán kő kövön nem marad. Tudtam, hogy jól kell rajtolni, mert azon múlik minden. Kb. az EGY, GY-jének a végén már húzni kell, és nem maradhatok le. Így is tettem! Csodás érzés volt kilőni a rajtból, kiugrottam, vagy sem? Még nem szóltak…Na jó kiugrott valaki és még be is mondták, hogy én voltam…de legalább integethettem a közönségnek. Apropó közönség! Hol volt a speaker? Na mindegy most nem volt. Második rajtnál kicsit óvatosabban kell majd menni gondoltam. Simon Béla ült mellettem, így nem féltem semmitől tudtam, hogy ő majd megvéd, legyen bármi baj is. Második rajt, beleálltam, ahogy tudtam és….(hangsúly felvisz, mélylevegő, tartás). Laci/Bobo (?) kiugrás. Az egyik edző még sérelmezte is, de nehogy már ezen múljon, azért ez nem az a verseny. Szóval a harmadik rajt sikerült. legalábbis elindítani a futamot, mert ez alkalommal olyan utolsónak jöttem ki a rajtból, ahogy még vizen sem tudok. Sebaj Ráró megmondta, hogy még 10 csapás meg lesz a kívánt átlag és én ….

Nos, a kívánt átlag nem lett meg, de jó úton elindultam feléje és 1:33,8-as 400 méternél éreztem, hogy menni fog. Menni fog az emelés, a beleállás, a finis, a váltás, a versenyzés, a levegő vétel, a nem másra gondolás. Az izmok maguktól fognak működni, nem fogom rá ejteni a testemet, nem fog fájni csak 1000 méter után és ma végre a mennybe megyek, ahol könnyedén kezet rázok Jézussal, akivel együtt nézzük végig a futamot, majd Ő az utolsó 200 méterre visszaküld, ahol is 1:22-vel tudok majd finiselni.

Nos, nem így történt. A várva várt 400 méter utáni ponton a következő lépcsőnél egyszerűen rosszabbul ment. A watt esett csapásról csapásra és Ráró hiába imádkozta le a csillagokat is az égről egyszerűen nem bírtam változtatni az események folyásán. Eszembe jutott a karácsonyi ergozás és az egy héttel korábbi dolgok. A második 1000 méteren háromszor próbáltam meg váltani. Háromszor mentem neki a falnak. Izmaim sűrűsödtek, szívem nem kalapált – mert az jó ha ver, mint a franc. Felnéztem és csak annyit olvashattam a gépen: „Szekér László – 57 méter” – na ez s**r  érzés volt. Mikor már minden mindegy, mikor legszívesebb kisétálnék a teremből csak érjen véget. Fogalmam sem volt hol vagyok a mezőnyben, az átlag esett, 1:34-1:36-1:40. Mi van? kérdeztem magamtól! Hisz még a 6000-t is jobban csináltad!

Aztán beértem. Nem maradt más csak üvölteni – de az sem tette volna jobbá a helyzetet. Mi történt, mért ment úgy, mint ezelőtt tíz évvel? Edzés mennyiség meg volt, a héten jól alakult, résztávok is mentek. Pihent voltam, minden smakkolt mégis, mint egy jó pornószínész vizsgán. Mi a franc?

Aztán levezettem és szépen elfelejtődött a futam. Pár órára. Pörgettem egy kicsit a Filippi naptárakat és a prospektusokat, hogy legyen mit kenyérre kenni, de ez a fura érzés ott motoszkált azóta is a fülem mögött. Bevallom, hogy a kudarc élménye annyira elvette minden mástól a figyelmet, hogy csak Zentkó „Bajnok” László eredményére, 1:44,4-es átlag élete első OB-ján, figyeltem fel és a Serdülő-Ifi lányok első (Vera), második (Porka) és második (Dorka) és Bori helyezése billentett ki az önsajnálatban való fürdés egyensúlyából.

Viszont a Férfiak durvát húztak Bobo, Laci és Béla eredménye kemény! 6:00 körüli időt honunkban már régen hozott bárki is, szóval bizakodjunk, mert ezekben a srácokban lehet valami a kumiszon kívül.

Szóval vége lett, letoltam a 200 kilométert, Somát kitettem a nyugatinál, este összeraktam a szekrényt, amibe a ruháimat kell majd raknom. Még most sem tudom hányadik lettem, pontosan milyen időt húztam, de annyira nem is fontos most, majd csak lesz valahogy…és most durván neki megyek a jövő hétnek, hogy keddtől munkába álljak…

Asszem tolok holnap egy 2000-et!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.