Zsilippelni!

2012.04.01. 20:47

Pesten az egyik legjobb dolog, amit az elmúlt tíz évben majdnem minden évben megtapasztaltam, az az, hogy több helyen lehet evezni. Több helyen ráadásul ezek mind eltérnek egymástól.

Danubiusosként alapvetően mindig az Óbudai-sziget melletti kiságban eveztünk, ritkábban az Újpesti-öbölben, esetleg fent a nagy Dunán a Szentendrei sziget és környékén. Ezek mind edzések, evezések voltak, olykor túrák, volt, hogy hekkezni mentünk a Római partra hajóval, aztán esti leevezésnél a rendőr ránk szólt… de ez egy másik történet.

Amióta pesten evezek évente átlagosan egyszer „zsilipelek”, de ha végig nézném a tíz éves átlagot biztos magasabbra jönne ki a szám. Nem tudom, hányan szoktak evezős hajóval zsilipelni, de az én piros fehér szkiffemet már biztos ismerik zsilipnyitók! Ez az írás, most a zsilipelésről fog szólni, mert bár nem ez az evezés esszenciája, de egy csepp zsilip kell az elixírhez!

Életemben először 14 évesen zsilipeltem, amikor még esztergomiként egy csapat némethez csapódva leeveztünk Mohácsra egy kék váci vagy győri dublóban.  Az ominózus napot Tahiban kezdtük, ahonnan 11 körül értünk a Duna budapesti szakaszához. Ekkor eveztem először a Luppánál, az Óbudai szigetnél és Parlamentnél. Iszonyatos volt. Óriási szél, tűző nap, folyamatos hullámok és még folyamatosabb hajóforgalom. A legviccesebb, hogy a déli pihenőt az Erzsébet-híd utáni budai rakpart szakaszon töltöttük, ahová a németek kikötöttek a fa túra hajókkal, mi pedig a verseny hajóinkkal alig tudtunk vízen maradni.  Megtaláltuk a zsilipet a régi lágymányosi híd alatt, ugyan jól elmagyarázta (Mármarosi) Győző ízes magyar németséggel a Tahi kempingben a német sporttársaknak, hogy a második befolyónál kell befordulniuk néhányan így is betévedtek az elsőbe, az erőműhöz, ahonnan nincs tovább. Nagyjából ennyi ez a sztori, mert sok minderre nem emlékszem azon kívül, hogy vagy 8 hajóval zsúfolódtunk be a zsilipbe egymás hegyén, hátán és vártuk, hogy mi történik, majd a fiú MTK telepen pihentünk, mielőtt Taksonyba tovább mentünk volna. Az öreg Csekó tisztogatta a Toyota Celicáját és szokásához híven elmondta, hogy mi lesz akkor most (vagy minek kellett volna lennie).

Évekkel később jött a következő zsilip az életemben, de ez már érdekesebb volt! Itt egy nyolcast kellett levinnünk Csepelre. 2002. Augusztus.  Az OB és az azt megelőző 3 hétre a teljes Danubius ifi és felnőtt csapat leköltözött a fiú MTK telep faházaiba (ma már ezek a faházak az MKKSZ felügyelete alatt működnek), hogy felkészülés megkezdődjön az év versenyére. Különleges élmény volt, mert ekkor eveztem először úgy nyolcasban, hogy csak négyen ültünk a hajóban, ami úgy csavarodott, mint a vizes törülköző és úgy fújta a szél a nagy Dunán, hogy remegett a lábam végig. Dalos végig röhögött, én meg csak küzdöttem. A legszebb pillanat az volt, mikor a Honti és Baka kievezett a Duna szélére perorjukkal, hogy ne a sodorvonalban menjenek és peror társam csak annyit jegyzet meg hangosan, hogy zengett a Duna: „Szolgalelkűek”! Ez mai napig él bennem – mert két perccel később egy rendőr motoros állított mellénk és csak annyit kérdezett hűvös rendőri magabiztossággal: „Maguk mit csinálnak itt?” Dalos persze simított mindent és eveztünk tovább gond nélkül, de Murphy törvénye megérkezett hozzánk. Jó három hét volt a faházakban, gyakorlatilag végig ott laktam, nem volt kollégium. Esténként tábortűz, beszélgetések és minden olyan edzőtábori dolog, amiről itt nem kell írni, de aki ott volt az tudja mire kell emlékezni. (Mai napig sem tudom, hogy valaha visszakerült a sparos bevásárló kocsi a mikrobuszból…)

A Kvassay zsilipet 1910 körül épült. http://www.kdvkovizig.hu/rsd_kvassay_zsilip.htm ezen a linken sok infó van fent. Mai szemmel nézve egy evezős karrierjét átkarolta a művelet.

A zsilipben az a jó, ha magas a víz nem nyitják ki, ha alacsony, akkor sem. Ha nem hallanak, nem telefonálsz nem nyitják ki, ha esik, vagy ködben akkor igen, de akkor meg az embernek nincs kedve odamenni. Télen 8,12,16 órakor van nyitás (ez szeptembertől áprilisig tart) nyáron 7-11-15-19 órakor. A vízmagasságot a Vigadó téri vízszinthez mérik. Ezek az infók azért fontosak, mert ha nem tudod, lehet, hogy rossz időben érkezel és nem lesz zsilip. Pontosabban zsilipelni mindig lehet, de ha nem a megadott időben érkezel, akkor az kb. 60 000 Ft+ ÁFÁt jelent. Azt pedig, hogy az a piros fehér hajós evezős srác majd befizetni fog senki sem hiszi el.

Éppen ezért, érdekes helyzetek álltak elő az elmúlt években. A klasszikus hiba, amit evezős elkövethet az az, hogy időzít. Az időzítésnek az a hátránya, hogy tudom, hogy kb. 30-35 perc alatt lehet leérni szkiffben a Margitszigettől a Kvassay zsilipig és ezért nekem mindig 27 perccel zsilip előtt sikerült indulnom. Az évek során megtanultam, hogy mindig reggel kell leevezni, mert estére, főleg nyáron annyira összekeverik a hajók a vizet a Nagy Dunán, főleg a hidak alatt, hogy nagyon nehéz végig evezni. Az viszont biztos, hogy mindig elázik az ember. Persze, ha csak ennyi lenne…de valahogy este a Lánc-híd környékén motorosok csak, jöttek és jöttek és jöttek…  A szabadság híd után kezd javulni a víz mindig, de legjobb a Petőfi híd után. Tanácsként csak annyit adhatok, hogy a hidak mellett mindig a part szélén evezzen le mindenki, mert egyébként halálos a víz (bólyákra, rönkökre vigyázni kell… és a horgászokra, no meg persze az ínség sziklára a Szabadság-híd felett).

Ha már egyszer a lent van az ember már csak egy probléma adódhat: nincs Zsilip.

Amikor először történt velem ilyen az…hard rock kemény volt! De mennyire ám! Terv szerint érkeztem 13 órás zsiliphez, azonban pont pár nappal korábban váltottak téli időszámításra, így a zsilip/gátőr nyugodt szívvel (majd később emelt hangon) közölte velem, hogy nincs zsilip és oldjam meg, ahogy tudom. Először természetesen próbálkoztam, hogy kérem, könyörgök… stb. De végül be kellett látnom, hogy a zsilipkezelő is csak egy hivatalnok, akit köt a hivatali eskü és nem nyitotta ki nekem a zsilipet. Két lehetőség volt előttem: vagy meg várom a 16 órát (kizárt) vagy átviszem gyalogszerrel a hajót. Egyértelmű volt pár másodperc (vagy perc) belső küzdelem után, hogy kikötöttem a zsilip és az erőmű közötti földnyelvre, ami nem volt egyébként könnyű eset, mert a víz magas volt és nem voltak sehol kövek, amire kiléphettem volna, illetve a lépcső körül, meg pont annyi volt amennyi összetörhette volna a hajót. De kikötöttem! Nyakamban a hajóval, kezemben a lapátommal elindultam, hogy átvegyem az irányítást… vagyis belegondolva: nem tudtam hová indulok, hogy a túl oldalon van-e egyáltalán hely, ahol le tudom tenni a hajót, de neki veselkedtem.  A műtárgyon egyszer csak egy kapu állta utamat, amit néhány percnyi óbégatás után a zsilipkezelő ki is nyitott, de annyit nem segített, hogy elvegye a lapátomat. Persze közben végighallgathattam, hogy ő kinyitná, de a főnök meg a többiek és ráadásul ellenőrzés is van. Így hát bejutottam a Zsilipre, itt pár lépcső után elém is tárult a soroksári kis Duna a maga teljességével és a HÉVvel. Lementem a túloldali hosszú lépcsőn és egy újabb zsonglőr mutatvány következett, mert itt már tényleg a kövekről kellett vízre szállnom. Továbbra is minden segítség nélkül a szorosan mögöttem közlekedő zsilipőrrel. De megoldottam!!!

Aztán a következő alkalommal már segítség is volt mikor pórul jártam késés miatt. Két mérnök segített, akik felmérték a terepet. Pár évvel később már Dödi segített átkelni, mikor Dunavarsányból eveztem fel a Margitszigetre és mindannyian tudtuk, hogy nem lesz akkor Zsilip. Ez volt egyébként minden idők legegyszerűbb OFF zsilip zsilipelésem.

Egyébként mikor bent vagy a zsilip kapuk között nagy kérdés, meddig kell ott lenni. A legnagyobb vízszint különbség, amire emlékszem 2 méter volt, a legkisebb 5 centi. Ez változó. A legendák nyitott zsilipjével még sosem találkoztam viszont.

A legkomolyabb zsilipelésünk, mikor a frissen kapott beállítatlan Filippi dublót nem elforgó lapátokkal, szélviharban eveztük le az Újpesti öbölből Szekér Lacival, Dödi a DNHE előtt állt és nézett minket, amint félkocsival küzdünk a szélben a habokkal és egyszer csak szembejött egy busz a vízen a Parlamentnél.  Laci ekkor csak annyit kérdezett: „Jól látom Józsi?” – és mindketten azt hittük, hogy ilyen nincs, mert nem is ittunk előző este (annyit). De később megnyugodtunk, mert a busz az óta is jár a Dunán.

Legutóbb Éppen Rácz kollégával eveztünk le szkiffestől, mindenestől és nem volt zsilip, mert alacsony volt a víz. Ezt már az elején tudtuk, így nem is volt gond. Viszont életemben először nem a zsilipen át akartunk menni, hanem Ráró javaslatára a zsilipet megkerülve a csepeli parton. Az eredmény: 20 percet keringtünk, álldogáltunk a hajóval az ösvényeken a fák között. és a végül egy kietlen úton battyogtunk le a hajó dokkba, mert a normál utat annyira benőtte azon a nyáron a növényzet, hogy nem tudtunk átmenni rajta. Minden képen javaslom, hogy egyszer járjátok ott körbe a helyet, mert nagyon érdekes dolgok vannak ott lent. Szerencsére kutya nem támadott meg minket.

A klasszikus zsilip sztorik közül  a kedvenceim közé tartozik, amikor Anti és Sai Dóri ketten vitték le a zöld négyest (amit azóta Redgravenekl hívnak) és mikor az Ifik átemelték a nyolcast a gáton!

A DEKből, azért kell amúgy (vagy pontosabban kellett) sokat zsilipelni, mert nem mindig volt megoldott a hajószállítás a versenyekre, vagy csak olcsóbb, egyszerűbb volt. Ennek köszönhetően sokszor fel is kellett evezni versenyek után.

Egyszer Kovács Sanyával eveztem fel, mikor Lopez ráhajtott Zsivány hátsókerekére és egy „L” betűt csinált belőle – ha van olyan olvasó, aki emlékszik esetleg erre az ominózus sorsfordító pillanatra. Sanyával azóta egy helyen dolgozom, csak ő a Hidrogén gyár ura lett, míg én a paragrafusok útvesztőjében próbálok kis rendet vágni. A zöld perorban küzdöttünk még 3 vagy négy hajóval együtt felfelé a nagy Dunán. Átjutottunk zsilipen. Kemény volt, fújt a szél, dőlt a hajó én alig tudtam akkor perorban evezni (most sem sokkal jobb). Átvezetünk a Dunán a vízirendőrségnél a Kopaszi gáthoz. Még nem volt nyoma semmilyen parknak csak a sódertöltőnek meg a West Balkánnak és ekkor történt…

Egy szaxofonos állt és játszott a kopár parton, a híd alatt. A szaxofon hangja erősen szólt, ahogy felerősítette a hídszerkezete a hangját. A Nap már ment le. Mi eveztünk. A srác játszott egy kemény szólót. Jó volt.

Ezt a kb. 3 perces élményt utána 40 perc kemény evezés váltotta a süvítő északi szélben és nekünk meg dőlt a hajónk, de ezt zsilipelést sosem fogom elfelejteni.

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr884354727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.