Nightrow

2012.07.10. 23:12

Világéletemben jó sprinter voltam!

Na, igen… ez az, ami nem feltétlen igaz, kérdezzék csak meg versenytársaimat a legjobb rajtjaimról. Attól függött mindig is, hogy ki volt az ellenfél. Szerencsére a versenytáv evezésben 2000m, vagy annál több, esetleg 1000m, vagy 500m. De most életemben először egy olyan pályára merészkedtem, ami nem az én „pályám”.

Június 30.-án rendezték Bécsben a Vienna Nightrow nevezető versenyt. A szent Iván éj itthon is éjszakai evezésre csábított, de a Magyar Nyolcas SPIN OFF csapatával inkább a bécsi 350 méteres sprintet választottam. A csapat, amit Szekér Úr és Gyurika hoztak össze ütősre sikeredett. Természetesen most is all-stars összeállítással indultunk, három klub színeiből összeállva. A közös mez ismét a kopott Hungaris egybe dressz volt, amit elmúlt válogatott karrierünk során szedtünk össze. Ki többet, ki kevesebbet. Cica (Erdélyi Zsolt) biztosan többet.

Mivel Szekér, volt az egyik fő szervező, és olimpikonjaink, mind olimpiára készültek a győri szekció került túlsúlyba: a két Jack (Révész Péter és Zoltán, Pápai Tivadar és Gábort, a kormányost). Gyuri hozta a Rácz Milánt és Szolnok és Győr között félúton felvettek minket (Orbánt+Erdélyit) a Danubiusos lábát a csapatnak.

Bécs közel van, de mégis távol. Ritkán (én még sosem) járunk ott versenyre, pedig van 2000méteres pályája és nagy/kis dunai feelingje is. Most délután négykor érkeztünk a verseny helyszínére, ahol már nagyban folyt a versenytanács. Itt felhívták figyelmünket, hogy az előfutamok alatt figyeljünk, mert sokan fognak úszkálni a pályákon, és különösen fontos, hogy akarjunk melegíteni, mert nem lesz hely és a legfontosabb, ha valaki bemegy a pályánkra, akkor álljunk meg, mert mindez csak a szórakozásról együtt létről szól…

…persze…még mit nem! Ez végső vérre megy!!!!

IMG_1956.JPGMegkaptuk a hajónkat a Wiener Ruderklub-ban és máris vizen voltunk. Melegíteni tényleg nem volt hely, mert mindenhol úszók voltak, vagy vizibiciklik, vagy kismotorosok vagy paddling kenusok.  A rajtot egy fajin ponton stégről vezényelték, három induló ponton, három pályának. Bent is álltunk gyakorlatilag 100 csapás melegítés után és adrenalint pumpálva (nem utoljára aznap) és izzadva a hőségben. Körülöttünk fürdőzők, és Bécs felhő karcolói amik, mint nagy totemek a jövő városában magasodtak fölénk az Öreg-Duna vizén.

A rajt csak az indítófény pirosról zöldre váltása volt elkészülni után. És mi húztunk és húztunk és húztunk! A sprint versenyben az a nehéz, hogy az ember azt gondolja, hogy csak erősnek kell lenni. Pedig nem, sőt a legtechnikásabb műfaj, hiszen minél pontosabban csináljuk meg azt a tíz, húsz, negyven csapást, annál könnyebben tudunk előre kerülni.

Az első körben meglepett minket a verseny és csak másodiknak értünk be. Ez ekkor még csak annyit jelentett, hogy plusz egy kört kellett eveznünk a versenyben, mert az első az öt előfutamból egyből tovább jutott a 3. körbe, míg a többieknek remény futamot kellett húzniuk. A futam után levezetés közben átértékeltünk sok mindent és Moszkva érmesét a kisebb Jacket Leültettük vezérevezősnek…

IMG_1957.JPG

…A következő futamban valahogy minden a helyére került és futamgyőztesként mentünk a 3. körben, sőt legjobb időt eveztük. A versenyek között gyakorlatilag csak néhány percet tudtunk pihenni, mert mindig biciklin, vagy Bioroweren (a Wiener Ruderklubban működik a Biorower központja) mozogtunk, vagy levezettük a futamot vagy melegítettünk, mert 50-80 percenként bizony futamot kellett teljesíteni.

A 3. futamban ismét elsőként haladtunk a célon. Már lényegesen kevesebben voltak vízen és mi lényegesen jobban mentünk, kezdett lassan esteledni, szürkült az ég és Bécs fényei kigyúltak.

A 4. futamra már vak sötétben került sort. A pálya melletti reflektorok bevilágították a pályát és melegítés közben csak a győzelemre gondoltam, gondoltunk, másra nem lehetett, csak az első jutott be a végső döntőbe. Persze tudtam, hogy ellenfeleink is erre gondolnak és eszembe jutott, hogy most tényleg olyan minden, mint a teaserben (be linkelve). kb. 45 csapás 50 másodperc alatt és mindennek vége. A rajt pillanatában üres fejjel markoltam a lapátot és szólítottak minket.

Piros. Zöld. Egy-kettő-három-balkéz forgat és tolom, és tolom és kipillantok, mert kinézni nem tudok, és nem tudom, mi történik, de jobb is, ha befelé figyelek, és még egyszer befelé figyelek, láb tol, hát kapcsol, kar behúz. 25 csapás körül vagyunk a feketeségben csak a mellettünk lévő hajó sárga sziluettjét látom és a Laci hátát. Hallom a tömeg morajlását és még jobban odateszem magam. De ekkor már a térgörbítésről és nem a hajó hajtásáról szól a menet, arról hogyan fájjon nekem jobban és nem arról, hogy tökéletes legyen a csapás.

Megállunk. Beértünk. Vége. Nem tudom, hogy nyertünk vagy kiestünk, nincs duda. Valaki megszólal, hogy kiestünk és a másik hajóban inkább boldogak, mint nálunk. Kifújjuk magunkat és nincs, mit tenni el kell menni 500 méterre a célba megnézni, hogy mi lett a végeredmény.

A parton az egyik csapatnak a tagja elmondta, hogy mi lett az eredmény. Kiestünk. Az Austria ment a döntőbe és másik osztrák és egy szlovén csapattal. Ráadásul azzal a szlovén csapattal, amelyiket előző körben megvertünk. Bosszantó.

Nem volt mit tenni, el kellett könyvelni a vereséget. Vigasztalt minket, hogy 3. legjobb időt eveztük, tehát végső soron ott lett volna a helyünk a döntőben, de a sors…hmmm…igen.

Ezért inkább vigasztalódtunk, és mint egy igazi jó csapat együtt ugrottunk bombát az öreg dunába, majd pancsoltunk húsz percet a döntő megnézése előtt.

Az díjátadásra éjfél körül került sor, jó volt a hangulat és utána reggelig diszkó.

Én pedig éjjel háromra már otthon is voltam…

IMG_1962.JPG

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr664643620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.