Szeged / Veloprima vs. dnhe2

2010.05.04. 22:17

A hétvégén párhuzamosan két nagyon fontos verseny is zajlott Európában. Az első a hazánkban megtartott Simády Béla evezős emlékverseny volt Szegeden, a másik pedig a Garda-tónál, Riva del Gardában tartott  Sympatex Bike Festival volt.  Mivel az utóbbi csak 120…

20.

2010.04.27. 12:37

3 és fél óra. 3 és fél órát aludtam vasárnap éjjel. 3 és fél órát aludtam vasárnap éjjel, 10 órát utaztam ebből, egy órát aludtam, 9-et vezettem. 1000 kilométert – mert a zalakomári INA kúton hagytam a bankkártyámat és a szlovén határról mentem vissza érte. 10…

I miei idioti

2010.04.24. 21:47

...igen, igen elértem a blog írásának, azon napjához, mikor a már oly régóta gyülemlő témák, ötletek kidurrantak az agyamban és igazából, már a címet is az esti sitcomból veszem. A pótcselekvések hosszú sorát alkalmazom, hogy ne tegyem meg, amit a valóságban meg kellene…

917km, 8h 41m

2010.03.29. 23:20

Kilometerben és időben ennyire voltunk távol egymástól lelkeim – ahogy Nagymamám mondaná, ha élne még szegény. Lényegre térve, míg a honi mezőny nagy része a megtekintette az év első vérfacsaróját én Ravennában küzdöttem a tólószél kínálta lehetőséggel. Jelentem,…

Céges kiírás a Széchenyire

2010.03.10. 22:03

Már hetek óta zajlik a készülődés a XX. gróf Széchenyi István Evezős Évadnyitóra.A céges versenyről információkat a www.danubiusnhe.hu címen találhat mindeki.További információkról nem sokára.Érdemes itt is kiemelni, hogy az immár hagyományos verseny az elmúlt években…

Agganis Arena at Boston University Feb. 14. 2010 12:45 – Érkezés A helyszínére villamossal érkezünk, szerencsére a villamos mellett van a Boston University Agganis Arenája, ahol verseny megrendezésre kerül. A hoki aréna bejáratában táska check, ital kipakolás és kidobálás,…

2010.02.10. 8:40, Róma...Rómában könnyen megtaláltam a végcélt a G4-eskaput, közben mozgó járda, shopping, még egy útlevél ellenőrzés . Reggeliztem, közben próbáltam hívni többieket, de még nem voltak bekapcsolva, majd letelepedtem a G4-es kapu elé a többi várakozó utas…

Felkészülés 3.0 - indulás

2010.02.10. 00:06

A felkészülés az idei 2000 méteres ergométer versenyre immár hivatalosan is az utolsó száz órához érkezett. Ahogy Anna írta az előző kommentekben, az utolsó hét gyakorlatilag szabadfoglalkozás...sajnos nekem ez annyra jól sikerült, hogy ma nem tudtam mozogni - mivel tíz napos…

És lezártam a 3 hetet...kellene kezdenem a bejegyzést, valójában, remélem az első hónapot, ami be kell, hogy valljam, egyelőre jól alakul. Dödi edzéstervéhez igazodva alapvetően, sikerült eljutni egy közepesen megfelelő szintre. Persze, ez nem tökéletes, de figyelembe véve, hogy…

Super zöld

2010.01.01. 20:54

BUÉK mindenkinek! Boldog, sikeres és evezett kilométerekben gazdag évet kívánok mindenkinek! Tegnap megtörtént az év elbúcsúztatása, illetve köszöntöttük az új évtizedet – ki így, ki úgy. Nem is tudom, mikor volt utoljára szilveszteri buli lent a klubban – talán…

Naptár 2010!!!

2009.12.19. 18:23

Haho mindenki! Mától lehet rendelni a 2010-es naptárból. Kérek szépen mindenkit, aki szeretne rendelni, hogy írja fel magát a klubban a faliújságra, vagy e-mailben jelezze az info@danubiusnhe.com címre, illetve copyba tegyen rá engem is. Az ár 2000Ft, 150 db-t rendeltünk idén, hogy…

Akinek van facebookja az már valószínűleg tudja, hogy mi van velem, illetve, hogy mi történt. Szóval ismét egy elég rosszul kezdődő bejegyzés beköszöntése után, Santa Lucia napjáról fogok beszámolni. Santa Lucia, Lombardiában egy népi/nemzeti/vallási ünnepnap, úgyhogy ma nem…

Variációk 6000méterre

2009.12.04. 16:21

Melyik volt életed legjobb hat kilométere? Teszem fel a kérdést bármelyikőtöknek, aki olvassa ezt az írást. Ha nem vagy evezős, nem biztos, hogy tudod miről van szó, de ha csak egyszer is ültél hajóban Európának ezen a részen, biztos át életed az érzést – mert ha angolok…

Egyletünk elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Magyar Úszó Szövetség határozatot hozott az Egyletünk által használt klubház bérleti jogának megpályázásáról. Az üggyel kapcsolatban az alábbi tényekre hívjuk fel az érintettek és a nyilvánosság…

Ismet mediaban

2009.11.16. 20:53

A mai reggel, mikor Vanczak baratom irt, hogy irt egy cikket a honlapra, mèg orultem, hogy ismet keszult valami rolunk, es foleg, hogy elojott az ob kerdese - nem tudom figyeltetek a kommenteket.Az orok OB, ami, miota okoz gondot "bizonyos orszagos bajnoki cimek" ertekenek valodi…

Evadzaro prolog

2009.11.11. 09:10

Ma este, miközben öt nap óta az első edzésemet végeztem, elhatároztam, hogy írni fogok. Sokat akartam írni. Elsősorban az evezősről, az evezésemről, a blogról, a klubról, aminek tagja vagyok. Az évadzáróról, a barátaimról, az életről.Most, a lakásomban ülök, háttérben a…

Hir az indexen!

2009.10.29. 12:48

http://sportgeza.hu/sport/2009/10/29/margitszigeti_evezos_klubhaz/ Az index cimlapon foglalkozott velunk, klubhazert folytatott harcunk miatt. A cikket a fenti linken olvashatjatok.

Az alàbbi plymouth-i beszàmolot egy igazi danubiusos kozmopilita tolla irta, a nagyon jo elmeny beszamolohoz sok oromot es nevetes kivanok, ès koszonet Zsoltnak, hogy megirta es elkuldte.Október 23-a és 25-e között került megrendezésre a 3. tengeri evezős klubvilágbajnokság az angliai…

Stègjavitàs/Evadzaro

2009.10.23. 09:53

Iden is lesz mindketto!Stegjavitasi/takaritasi nyiltnap: Oktober 24. reggelèvadzaro: november 7. reggelGyertek minel tobben, hozzatok minel tobb embert.sorsolt nyolcas,vetelkedo, virsli

Garda to

2009.10.20. 19:26

Csenge után én is egy versenyélményről szeretnék írni. Hosszú-távún remélem minden rendben ment és mindenki festett rendesen, úgy ahogy azt kell. Én közben ismerkedem, rendesen, az olasszal, meg az olaszokkal. Ma (tegnap) a Garda-tavon vettem részt egy ezer méteres, regionális…

Ismet egy konnyed iras Csenge tollabol, e nehez idokben ahogy o fogalmazott:)Kepek jovo heten varhatoak Az évad legszebb evezős versenyeA Rose vom Wörthersee elnevezésű 16 km-es szkiffversenyt a Klagenfurttól nyugatra húzódó kifli alakú Wörthi-tavon rendezi minden évben az…

Nyílt levél a Magyar Olimpiai Bizottság tagjainakA Danubius Nemzeti Hajós Egylet (DNHE) elnöksége a sportszerűség és a korrekt tájékoztatás, valamint a magyar evezős sport utolsó margitszigeti bázisának a megőrzése érdekében fordul a Magyar Olimpiai Bizottság tagjaihoz, és…

Szolnok - Ági tollából

2009.09.29. 23:11

A következő bejegyzést Petrovszki Ági készítette a hétvégi Tisza-kupáról. Akinek van fotója várom a klubba a számítógépre...Sziasztok! Végre akad egy kis időm, így meg tudom írni az élménybeszámolót a versenyről. Egy egész hetet sikerült együtt edzeni…

Új alelnöki munkamegosztás

2009.09.07. 22:51

Alelnöki feladatok megosztása.Mint minden hónap első keddjén szeptember 1-én is ülésezett a klub elnöksége. Általában nem szokott hírértékű lenni az esemény, de ezúttal olyan munkamegosztásbeli változásról döntött az elnökség melyet a honlapon is közölni szeretnénk a…

Bécs-Budapest

2009.08.31. 21:39

A VB bejegyzések között megbújik a következő cikk, ami Csontos Csenge tollából származik: Ez egy kis ízelítő a múlt héten lezajlott Bécs-Budapest kajak-kenu és evezős túráról.Augusztus 15-20. között egy remekül szervezett, izgalmaktól sem mentes, sportértékkel is…

süti beállítások módosítása