Oxfordi benyomások
2010.10.06. 08:21
Menyustól, frissiben (O.G.)
Lehet hogy tudjátok, lehet, hogy van köztetek olyan is, aki még nem hallotta, egy kisebb időre elhagytam az országot. Párommal, Edittel Oxfordba jöttünk, hogy szétnézzünk a nagyvilágban. Nem árthat az embernek, ha egy-két évig külföldön kell egyedül boldogulnia. Nyelvtudást, tapasztalatot szerezhet, hasznos ismeretségeket köthet ilyenkor az ember.
Mindig is nagy tiszteletet éreztem Gergő iránt, hogy ilyen nagy lelkesedéssel írja a blogot, amit remélhetőleg nem csak DEK-esek olvasnak, lévén, hogy nagyon színvonalas, egyéb nemzetközi evezős eseményeket is feldolgozó honlapról van szó. Többször gondolkodtam el azon, hogy én is írok majd pár sort, vagy gondolatokat evezéssel kapcsolatban, ám amíg az ember otthon tartózkodik, jóval kevesebb olyan élményben van része, ami arra ösztönzi, hogy megossza ezeket a dolgokat másokkal.
Most azonban, én is abban a helyzetben vagyok, hogy szívesen megosztanám veletek élményeimet, tapasztalataimat, melyek többnyire az evezéshez, azon belül is az itteni evezéshez kapcsolódnak.
Öt napja érkeztünk meg Lutonra, ahonnan busszal jöttünk el Oxfordig. Itt már vártak bennünket szállásadóink, úgyhogy nyugodtan szentelhettük első napunkat Edittel a város nevezetességeinek megnézésére a szakadó eső ellenére. Nem tudom hányan jártak már közületek Angliában, nekem egyszer volt szerencsém Londonban eltölteni öt napot, azonban akkor merőben más tapasztalatokat gyűjtöttem. London a világ egyik legnagyobb metropolisza és habár angol gyökerekkel rendelkezik, a multikulturalizmus színes forgatagában elenyésznek az igazi angol tradíciók. Mint például az evezés.
Oxford kb hatvan kilométerre van Londontól a Temze mentén és Cambridgehez hasonlóan egy tipikus angol egyetemi (sznob?) kisvárosról van szó. Kisváros alatt az itteni „kisváros” fogalmat kell értenünk, a világ egyik, ha nem a leghíresebb egyetemével, az otthon is közkedvelt luxuskisautó gyárral, a Minivel és közel egymillió lakossal. Ami elsőre szembetűnik a tősgyökeres budapestinek, hogy ez egy élhető város. Az emberek figyelnek egymásra, nem a betondzsungel uralja város 99 százalékát, hanem parkok és sportpályák teszik ligetessé és zölddé a közterületeket, és eltekintve a jobboldali közlekedéstől, nem érzem magam életveszélyben ahányszor át kell mennem az út túloldalára.
A megtekintett nevezetességek között első helyen szerepelt a Christ Church Collage, ami azért érdekes egy intézmény, mert otthon nem igen találunk ehhez fogható összefonódásokat. Egy hatalmas, középkori katedrálisnak, az Oxford University leghíresebb egyetemi épületének, bentlakásos kollégiumának és egy szépművészeti galériának az együttműködéséről van szó.( Kép: ox 10, ox11)
Ide mehet az ox Fantasy rajongóknak kötelező meglátogatni, ugyanis a szerény étkező telis-tele van utalásokkal az Alíz csodaországban című mesére. Az egyik ólomüvegben látható a valóban élt Alíz portéja, ezenkívül itt forgatták a Harry Potter filmek varázslóiskolás jeleneteit. (kép: ox 4)
Ami azonban engem ennél jobban meglepett, az az egyik központi kis tér falára krétával igényesen felrajzolt evezős hall of fame. Ekkor jöttem rá, hogy az Oxford Universityt adó mintegy harminc különböző kis intézménynek (szakok szerinti külön irányítás alatt álló bentlakásos kollégiumok, többnyire egy szentről elnevezve) mind van saját evezős nyolcasa, akik év közben is élet-halál harcot vívnak egymás között. ( kép: ox 5) 
Bekerülni tehát az oxfordi nagy nyolcasba akik majd megvívják a The Boat Racet, na az az igazán nagy dicsőség. (Ezzel szemben a Cambridge University egy nagy intézmény, nem pedig széttagolt, mint az oxfordi)
A Christ Church meglátogatása után már nem sok időnk maradt, azonban az feltűnt, hogy mennyi minden szól itt az evezésről. Külön prémium ruhamárka létezik nagyon dögös utcai cuccokkal. Ez a Crew Cloth Company, ami az egyik legmenőbb belvárosi ruhabolt. A belvárosban található továbbá a Head of the River elnevezésű étterem-kocsma, aminek gyönyörű kilátása van a Temzére, és természetesen a cégéren evezős nyolcasok láthatóak. (kép ox 8)
Ezek voltak amik feldobták az első napomat, ám a komolyabb sokkhatások csak következő nap értek.
Második nap szerencsénkre gyönyörű idő volt, így meg tudtuk tekinteni a Temze partot véges végig a városon keresztül és láthattam az a körülbelül húsz evezősklubot, ami valóban szívmelengető látványt nyújtott. A kedvencem a dizájnhotel külsejű épület volt. (kép ox 2)
A városban és környékén(
A három csapatból a legszimpatikusabb, akikkel még otthon vettem fel a kapcsolatot (City of Oxford Rowing Club) ők angolosan elutasítottak. (kép ox1)
Első levelemre való válaszukban kifejtették, hogy náluk többnyire csak lányok vannak, a fiúk meg még nem érték el azt a szintet amin én vagyok (említést tettem a fájós vállamról, meg a jelenlegi kocaevezős kondíciómról, valamint hogy ennek tükrében tekintsenek az eredményeimre…) Mindenesetre felajánlották, h keresnek nekem másik klubbot, ami esetleg jobban megfelel az én szintemnek. Erre való köszönő levelemre, amiben leírtam, hogy örülnék, ha informálnának egyéb evezési lehetőségekről, elfelejtettek válaszolni. Maradt tehát két másik klub, amiből az egyik csak papíron létezik, a másik viszont túraevezős és kajakos klub. Ez volt a Falcon RC ami borzasztó szimpatikus volt, de csak félig evezős klub, a másik fele kajak-kenus.
Szombati sétánk alkalmával ez volt az utolsó hely, amit meglátogattunk Edittel. Pont az edzés végén értünk oda és láttam azt két csapatot akik épp kikötöttek. Az egyik egy veterán négyes volt, a másik egy vegyes nyolcas (értsd: igazán vegyes, azaz 88éves nagymamitól 7 éves kisfiúig). Miután kiszúrtam azt a tagot, akit valamiféle kapitánynak néztem, odamentem hozzá és szépen bemutatkoztam, előadtam a mondókámat. Ám amint meghallotta, hogy magyar vagyok, széles vigyorral a száján akarta megmagyarázni nekem, hogy én nem evezős, hanem biztos kajakos vagyok…J (Még hogy nincs világhírünk?) Tényleg komoly erőfeszítésembe tellett elmagyarázni, hogy igen magyar vagyok és evezős! Na ő volt a kajak-kenusok kapitánya. Aztán persze beszéltem az evezősök főnökével is, aki miután meghallotta, hogy competitive rower voltam, mosolyogva megkérdezte, hogy láttam-e a két csapatot akik kikötöttek (Papi négyes, ill. nagypapi-nagymami-kölyök nyolcas) majd megkérdezte, hogy még mindig szeretnék-e idejárni evezni, amennyiben igen, úgy szívesen fogadnak szombat-vasárnap délelőttönként, vagy kedd-csütörtök délutánonként…Kezdtem komolyan aggódni…
Itt vagyok az evezés hazájában, az egyik olyan igazi angol városban ahol hatalmas tradíciói vannak ennek a sportnak, több klub van csak ebben a városban, mint amennyi Magyarországon, csupán 20 kilométerre van Henley, én 200 méterre lakom a Temzétől és lehet hogy mégsem fogok tudni egykönnyen hajóba ülni???
Persze megoldódott a helyzet. A neten keresve találtam rá arra a „kicsi” klubbra a környéken, ami nem csak a neten volt szimpatikus, hanem helyben is tartották magukat ahhoz a mondathoz, ami a hajóház bejárati ajtóra nagyban ki volt matricázva: New members are always welcome!! Ez az evezős klub az Oxfordtól kb 15 kilométerre-délre található Abingdon nevű kisváros egyetlen evezős klubja. Hogy itt mit jelent itt az, hogy egy kis evezős klub? Kérdésemre elmondták, hogy van nagyjából háromszáz tagjuk, és azon a napon, amikor meglátogattam őket, (szombat délelőtt) kb 40 en voltak voltak vízen… No comment. A kapitány nagyon szívélyes volt és miután elmeséltem az oxfordi kalandjaimat, egyből nagy élvezettel kezdte savazni az oxfordi nagytestvéreket, szóval egyfajta egészséges rivalizálás érződött a hangján. Láttam rajtuk, hogy ők tényleg szívesen fogadnak. Meg is beszéltünk egy másnap, azaz vasárnap reggeli nyolcas evezést, mármint, hogy találkozunk nyolckor, aztán majd meglátjuk, hogy ki miben tud kimenni. Én említést tettem a fájós vállamról és hogy emiatt esetleg a rowing az jobb nekem mint a sculling. Ő meg említést tett, hogy az előrejelzés szerint másnap viharos szél és erős esőzés várható, és nem haragszik meg ha nem jövök el emiatt másnap. Hát sajnos így is lett, de hát meg kellett mutatni, hogy mi is az a magyar virtus. Persze előző este még muszáj volt elmenni Tommal és Erikával, az egyik helyi pubba, hogy igazi angol ale-t igyak.(sokan savazzák, de szerintem nagyon fain kis sör. Jó keserű és férfinak érzed magad ha ilyet iszol…J) Mellesleg Tom és Erika azok, akik menedzselnek minket mindenben. Nélkülük nem hogy sokkal, de sokkal nehezebb lenne minden, hanem nem tudtunk volna kijönni egyáltalán. Náluk lakunk egy fullos angol kis gyönyörű házban,Tom folyamatosan hoz-visz minket, segíti a munkahelyi regisztrációnkat és mellesleg megmondja, hogy melyik a legjobb helyi kocsma, meg hogy hol vegyünk telefont és hol ne.
Vasárnap reggel hétkor tehát felkeltünk Tommal és a szakadó esőben elindultunk, hogy én részt vegyek az első abingdoni evezésemen. Kevéssel nyolc előtt értem a klubba, találkoztam Deve-vel (kapitány), aki nagyok készségesen bemutatott a lányok edzőjének, majd elmondta, hogy a srácoké ma sajnos nem tud itt lenni, úgyhogy ő fog keresni nekem csapatot. Megmutatta az öltözőt is, ahol átvedlettem és immáron evezésre készen mentem ki a hajókhoz, hogy megnézzem mi az ábra. Kis csoportokba verődve gyűltek a helyi srácok és lányok, ám meglepően sokan voltunk a rossz időjárás ellenére, valamint hogy vasárnap reggel nyolckor csak felnőttek és veteránok, eveznek. (az ifik és serdülők 10-re járnak). Volt aki érdeklődőbb volt és odajött bemutatkozni, voltak páran akik meg a szokásos vízre menetel előtti kis szertartásaikkal voltak elfoglalva. Én egyedül álldogáltam és vártam, hogy Dave hová nyom be. Eleinte úgy volt, hogy Marcussal megy ki perorban, de nem kellett hozzá sok emberismeret, hogy leolvassam újdonsült partnerem arcáról, hogy semmi kedve sincs hozzá. Később elmondta, hogy csak azért nem mert életében négyszer volt vízen párosban, ebből kétszer borult, kétszer meg versenyen lett utolsó és hát nem állhatja emiatt ezt a szép egységet. Végül Dave két szkiffes srácot kért meg Marcussal együtt, hogy jöjjenek ki velem négypárban. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, h miattam borul az egész rendszer, de ekkor már bennem volt a cidri, hogy kihúzzam a seggük alól a hajót! Kicsit sajnáltam, hogy párban kell kimennem, mert oarban egyáltalán nem érzem a vállam, de hát ez van, már nem táncolhattam vissza. Mikor vízre mentünk (ment minden mint a karikacsapás) elmagyarázták, hogy ők minden vasárnap head race-t rendeznek és megkérdezték hogy tudom-e, hogy mi az?
Később kiderült, hogy az ő értelmezésükben ez egy olyan résztávos edzés, ahol erő sorrendben indítja az edző az egységeket. Így tehát mindjárt az első evezésem alkalmával lehetett túrni az 5x 2000-et. (körülbelül ennyi van a hajóház előtt, ami perfekt víz, és egy kanyarral van tarkítva) És hát hogy milyen volt az evezés? Olyan volt, mint mi voltunk ifiben, vagy Új-Zélandon: erős. Van még hova fejlődniük – fejlődnünk, de nem érzem úgy, hogy jogom volna belepofázni akármibe is. Egyrészt azért, mert szó nélkül félretették az aznapra betervezett egységüket és kijöttek velem négypározni, másrészt azért, mivel úgy éreztem, hogy én vagyok a leggyengébb láncszem a hajóban annak ellenére, hogy még így is én voltam a legrutinosabb evezős. Hármas helyre tettek be, én meg azzal küzdöttem, hogy normális csapásokat csináljak, mivel kegyetlenül fájt a vállam. Ez nem nagyon volt jó. Rövidebb voltam a többieknél, és el is magyaráztam nekik, hogy mi szitu, de nagyon jól kezelték. Azt mondták, h jó vagyok és ne törődjek semmivel. Így hát nem is törődtem semmivel, csak csináltuk néma kussban az 5x2000-et, ami egyszer csak véget ért. A végén egyáltalán nem fájt már a vállam, ( lehet, hogy csak ez hiányzott neki?) de az óvatosság kedvéért ekkor sem csináltam teljes csapásokat (elől még kb 5-6 cm-t tudtam volna nyúlni). A balanszról inkább nem beszélnék, mivel folyamatosan dőltünk jobbra, a hajó futtatását meg kétszer ha elkaptuk az egész edzés alatt… De jó volt! Mindezek ellenére volt benne valami sajátos. Példaértékű az a hozzáállás, amit eddig az angliai evezősöknél láttam, tapasztaltam. Annak ellenére, hogy nem technikai varázslókról van szó az esetek 95 százalékában, nem misztifikálják túl ezt a kérdést. A helyén kezelik és így vállnak egyre jobb és technikásabb sportolókká. Az egységben csak az egyes pofázott, és ő is csak a bemelegítést valamint az egyéb utasításokat mondta be. Mindenki figyelt saját magára és tolta mint a gőzmozdony. Nem gondolkoznak, hanem csinálják! Nem a megfejtés meg a matek megy a hajóban, hanem a kőkemény munka és buzgalom. Nem akarom ezt a részt hosszúra nyújtani, de alázat terén lenne mit tanulnunk az itteniektől! Mert itt egy evezős sem mondhatja magáról, hogy ilyen meg olyan k***a jó vagyok, amíg nincs a válogatottban, vagy nincs valamelyik nagy egyetemi nyolcasban. Itt nem nagy szám evezősnek lenni, mert nagyanyák százai, serdülő korúak ezrei eveznek minden szombat meg vasárnap délelőtt és délután.(kép ox 9)
Lassan kezd nekem is természetessé válni az, ami az elején sokkot okozott. Az, hogy mindenhol evezősöket látok. Kezdek rájönni, hogy én is csak egy vagyok azok közül az ezrek közül, akik ezt a sportot választották. Itt nem kell senkinek elmagyarázni, hogy ez nem kajak-kenu és nem érzem magam marslakónak, amiért hátrafele haladok a vízen.
Ezekkel az élményekkel gazdagabban várom a legközelebbi alkalmat, hogy vízre mehessek, ezúttal Henleyben! Fájós váll ide – fájós váll oda, nem fogom kihagyni az alkalmat, hogy a világ talán, (ha nem A) leghíresebb evezőspályáján húzzam a vizet. Partnerem William lesz, egy angol milliomos házaspár 32 éves csemetéje, aki nem dolgozik, azonban az életét az edzésnek szenteli, noha nincs ( és nem is volt) köze a válogatotthoz. Viszont naponta két edzést nyom és nem érdekli semmi más, csak az evezés! Rákendroll!
(kép ox 7)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
allianna 2010.10.06. 13:35:14
dalospet 2010.10.06. 14:06:01
Tényleg, Menya? Mesélj, biztosan szórakoztató történet lehet...Persze, csak ha emlékszel a részletekre is! 8))
Kéz és válltörést kívánok!
foltanvera 2010.10.07. 14:18:22
Jo evezest a burzsujhippi csavoval!
allianna 2010.10.11. 23:09:29
ma este 8 óra körül a Keleti Károly ucai G-Roby elől ellopták a "gitane"-kámat. Sötét narancssárga volt, sárhányóval, csomagtartóval, elöl Campagnolo felnivel, a nyergemen a bőr szét volt "vásva" kicsit. Aki látja bátran intézkedjen, rendőrségi feljelentést tettem, erre hivatkozva mindenki készséggel átadja a zsákmányát... egyébként már találkoztam Pesten a kerékpár ikertestvérével korábban, úgyhogy ne üssetek nagyot, előbb kérdezzetek:)
Köszönöm a segítséget előre is, üdv. mkinek: Alliq.anna
allianna 2010.10.11. 23:10:05
menyka 2010.10.22. 22:02:58
Vannak történetek, amikről nem kell nekem dicsekednem, ugyanis szájhagyomány útján úgyis tovább öröklődnek a következő generáció számára...:)
amúgy valaki sztem készített videófelvételeket és féltve őrzi, hogy majd később, a csapat egy tagjának esetleges közszereplése esetén kézpénzre válthassa azt... Nekem valóban csak homályos emlékeim vannak a történtekről, azonban arra emlékszem, hogy...:
D
Jelentem, a burzsujhippi csávóval eveztem, Henleyben, vállam bánja, de nagyon kúl volt, részletes beszámoló később...
