Mikor délután beszéltem Ibolyával, nem is esett le, hogy Anna győzelme valójában mit jelent.

Azon, túl, hogy megfázással együtt 31 méterre vagyis kb. 6-7 másodpercre megközelíte a legjobb eredményét és zsinorban harmadszor nyer Amszterdamban, ebből kétszer világcsúccsal (lehet, hogy nem zsinorban), számomra ez azt jelenti, hogy a világ egyik legjobb ergométerese edz velünk a mindenapjainkban. Sőt, hogy egy nagyon kitartó valakiről van szó.

De azt hiszem ezt nem kell jobban ecsetelnem, hisz, aki ezt nem tudja az nem tud semmit.

Egy 2009-es gyöngyszem, mivel 2010es fotó még nincs. Remélem idén is örült legalább ennyire. Sőt, remélem beszámol, az idei 20 percről.

Mindenesetre úgy tűnik, a doktornő jó formába kezd kerülni és lehetőleg a megfázás nélkül tudja folytatni a felkészülést a bostoni viadalra, ahol, ha jól tudom Neinstein „Psycho” Ádám is csatlakozik hozzánk.  Csepi mindeközben már megkezdte a sífutásos felkészülést Mitterbachban, ahol Ráró és Szatír mellett a legkeményebb magyar ks sztárokkal készülhet. Sőt jövő héten Ramsauban, már verseny hangolódás is lesz – ergo nélkül, ami csak emelheti a kedvet.

A felkészülést tekintve, ami mai nap is kulcs nap volt. Sikerült végig csinálni egyenletes tempóban a 45 percet 25-26-27-tel, és közben még gondolkodhattam az evezés nagy dolgairól, sőt még egy kis súlyzó is belefért, meg a dynót is leizzasztottam.

Az előző bejegyzésben szerepelt, hogy eltévedtem a Mincion, ami szó szerint értve kicsit nehéz, de a mellékelt térkép azt hiszem segít mindenkinek megérteni mi történt.

Dai! (a képre jobb gombbal kantintva + mentés másként, megtudjátok nézni a képet nagyban - sajnos a "sablon" nem engedi, hogy nagyobb legyen:( )

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr361702484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.01.25. 23:38:05

Utólag megnézve, mint egy társasjáték:)

SH. Hanna 2010.01.26. 00:32:48

Gratulálok Annának és további jó felkészülést a többieknek!!!

HAJRÁ-HAJRÁ!!!!

Ez a térkép...:-) Irigykedve nézzük merre evezel innen a minusz fokokból:-(
De 2 hét mulva már én is vizen:-)

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.01.26. 08:55:11

Sajnos én is csak hétvégén tudok evezek :S

azért itt is hideg van :)

L.Vercsi 2010.01.26. 16:23:37

Annának ezúttal is gratulálok!
A mellékelt térkép meg klassz lett! Bizti izgibb, mint s Dunán az uszályok mellett...

allianna 2010.01.26. 16:24:08

Jaj, a felkészülésed még el sem tudtam olvasni, sajnos rohanásban vagyok nagyon. Nagyon köszönöm a túlzó, méltató szavakat, nem is volt mezőny, de az Algopyrin tényleg hiányzott, egyebekben jó volt minden a kávét leszámítva, kecskesajt sem volt, és pénteken elhagytam a jegygyűrűmet, és nem húzhattam Wattra...valójában egy kis ördög az agyamban nem engedte meg, hogy szénné húzzam magam, no de ami késik,múlik...vagy nem...

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.01.27. 12:30:20

@allianna: Azért az én felkészülésem nem akkora királyság, é sinkább szólna a tiedről, ha tudnám mit csinálsz?
Például ma sem voltam reggel futni :S

Szerintem különben a kávé miatt nem sikerült :)

menyka 2010.01.28. 14:43:51

"...nem is volt mezőny..." :)
jók az ilyen mondatok.

k.lilla 2010.01.29. 11:48:30

Anna, Gratulálok!
és szerintem sokan szeretnénk legalább egy kicsit megközelíteni azt a nem-is-volt-mezőnyt...:) szóval tényleg gratulálok! kincses lilla

N. Ádám 2010.02.01. 01:27:28

Gratulálok Anna!

ui. már beneveztem a bostoni versenyre!

allianna 2010.02.01. 11:51:06

Igazán köszönöm mindenkinek, de tényleg...mindegy. Végre elolvastam Gergő a felkészülésed; én csak a 100 perceket és a 30 km-ket hiányolom, amit olyan lelkesen húztál minden nap tavaly reggel 6-tól, lefoglalva előlem az ergót:) Tényleg jó ez a térkép, ilyet kéne csinálni nekünk is, pl., hogy HÁ-BÁ közben mikor mire gondoltam, és épp mi jutott eszembe...és kiről

SH. Hanna 2010.02.02. 13:42:02

A HÁ-BÁ közbeni "gondolatok" szerinted papirra vethetők???
süti beállítások módosítása