Rajna Maraton – élmény beszámoló
2011.11.04. 23:36
Az idei Budapest-Bajának számomra az egyik legnagyobb élménye Matthias Auer megismerése volt. Ahogy mondani szokás az e srác nem viccel, vagy nem üveggolyókkal gurít – legalábbis nem az evezésben. 74 kg, kb. 6 százaléknyi zsír, több szálka, mint amennyi egy kárászrajban elfér és egy klasszik fém szemüvegkeret. Mintha a múlt századból lépett volna elénk, kis bajszával és széles mosolyával. Matthiast hosszú távú evezős partnerem, Vanczák Gergő már régebb óta ismeri, mert a német kolléga teljesítette már Baját, sőt idén oda is vágott és megdöntötte Gergő sok éves szkiff csúcsát. Majd szép nyugodtan visszavonatozott Németországba. Már egy éve is hívott minket Genfi tó megkerülésére, de akkor sajnos nem volt jó az időpont, aztán ősszel megkeresett minket egy másik verseny, a Rajna maraton kapcsán…
…és mi igent is mondtunk. Hetekig nem derült ki, hogy négypárban vagy más hajó egységben indulunk-e, csak az, hogy Matthias mindig arról beszélt, hogy dolgozik a csapat szervezésén és, hogy milyen erős csapatot fog összehoz. Aztán mikor már megvettük e repülőjegyet Dortmundba küldte a mailt: ötpár és a Jonischkeit házaspárnál fogunk lakni, evezni Bonnban. Őszintén szólva nem tudtam hova tenni ezt a dolgot, mert ötpárban még sosem eveztem. Amit a Baján láttam az egy érdekes hajó volt, nagy gig, nem tűnt valami túl gyorsnak, de már nem volt mit tenni, így október 7.-én fel is szálltunk Gergővel a Dortmund-i Easyjet járatra és elindultunk, hogy megnézzünk egy német hosszútáv versenyt, a Ruhr-vidék közepén Európa legforgalmasabb hajó útján.
Mikor leszálltunk Németországban már hűvösebb volt, mint Budapesten, északabbra is voltunk, de a legfurább az volt, hogy 3 hőerőművet láttunk a horizonton egymástól nem is olyan messze. Más volt, mint egy átlag magyar ország kép, ipar és gyárak mindenhol. Matthias már a kapuknál várt minket és elindultunk Bonnba szállásadóinkhoz. Dortmundban egy török/görög étteremben még ettünk egy pizzát és vonatra szálltunk, hogy le vonatozzunk Düsseldorfon, Kölnön keresztül Bonnba. Kölnben láttuk a hatalmas Dómot és még egy evezőssel is összefutottunk. A pályaudvarról egyből az evezős klubba mentünk, ahol már kint volt AZ ötpár, amivel versenyeztünk és Barbara is ott volt, akiről Matthias csak úgy nyilatkozott, hogy a legjobb sztrók, akit hosszú távú versenyen el tud képzelni. Barbara nagyon kedves volt, magas, de nem kiugróan, szálkásnak és erősnek hatott, hosszú barna haját copfban hordta. Körbenéztünk a klubban, ahol kizárólag kék túra hajók voltak, sehol egy versenyhajó. Később kiderült, hogy mindenki a Köln melletti versenypályán edz, aki olyan hajóban akar versenyezni. A kondi kicsi volt, fent étterem. A hatalmas öltözőben ősrend honolt.
Nem sokkal később már vittük a hajót vízre, négyen mert 5. csapattársunk csak másnap jött a versenyre. A Rajnában alig volt víz. A hajót a szárazparton ülő stégről a vízbe lépve tudtuk csak letenni és az evezést is pár méterrel beljebbről kezdtük. A hajóforgalom azonban jelentős volt. Körbe hegyek, néhány kastély és Bonn látképe két felhőkarcolóval. Az estét és az éjszakát Barbaránál és férjénél Thorstennél töltöttük, akik egy takaros kis házban laknak, két csincsillával. A lakásban ergo, tandem bicikli és egy lapáton kifüggesztett éremsor fogadott minket. Bajai érem is volt köztük. Néhány emléklap: Tandem 24 órás világcsúcs (?) és a vacsora folyamán még az is világossá vált számomra, hogy Thorsten maratoni táv világcsúcs tartója ergométeren. Este Barabara feltöltötte szénhidrát tartalékainkat egy jó adag tésztával pihenni tértünk.
Éjjel és másnap reggel is hideg volt. A verseny napjára esőt és szelet mondtak az időjósok, és ez kb. be is jött. Szerencsére nem zuhogott, de annyira azért hideg volt, hogy a hajó felszárnyazása és összepakolása után egyből a Bayer Leverkusen klubházába menekültem – úgy éreztem alul öltöztem. 174-es rajtszámmal indultunk, vagy valami hasonlóval, ami annyit jelentett, hogy gyakorlatilag utolsóként indultunk a három, négy és ötpárok versenyében. Kb. negyed órás várakozással vízre szálltunk és kb. 300 méter melegítés után elrajtoltunk. A nagy különbség a Budapest-Bajához képest az volt, hogy itt még 5 km után sem vettük vissza a tempót 28 alá. Ettől nagyon tartottam, hiszen Baját mi max 23-24-es tempóval utazzuk végig, de most meglepően jól esett az evezés. A csapat jól összehangoltan evezett, igaz a hullámok, a hajók és szél sem könnyítette meg a dolgunkat. A hajó viszont jól bírta mindezt. Igaz meglepő volt és néha azt vettem észre, hogy úgy érzem magam, mintha a tengeren eveznék – mintha, de itt a folyamatos hajóforgalom volt a hullámverő. Először nem értettem, hogy Kormányosunk („Prinz”) miért egyes a hajóban – kb. 200 cm és 110kg volt, és 45 éves legalább…de ezt hamar megértettem, mert úgy lekormányozta a 42 km-et, mint aki vakon ismerné a Rajnát (Ez valószínűleg igaz is volt – egyébként kertépítő vállalkozása volt az uriembernek, virágokat tenyészetett). 2-3 méterre ment el uszályoktól és mindig időben szólt ha lassabban vagy erősebben kellett evezni a hullámverés miatt. A tájból nem sok maradt meg a verseny alatti szakaszról. Vagy két híd (Gergő utólag mondta, hogy kb. 10 alatt átjöttünk) zöld és ipari területek folyamatos váltakozása és egy turista hajó, ami egyszer maga elé engedett minket, aztán padlógázzal lehagyott minket. Az evezés technikailag és szellemileg is nehéz volt. Technikailag a hullámzás – ami miatt meg is dicsértek minket, hogy milyen jól vettük az akadályokat, szellemileg pedig a hullámzás volt nehéz – mivel néha akkora vízmennyiség ömlött a hajóba, hogy teljesen leállított minket. Emiatt az előttünk 3 perccel rajtolt kox négyest, amiben Thorsten is ott ült, sosem tudtuk utolérni csak az utolsó 4 km-en. De ott le is zártuk a versenyt velük. A második órában már meglepődtem, azon milyen gyorsan mennek a kilométerek és tempónk 30 csapás fölé kúszott és ott is maradt.
Kikötés után nem sokkal kiderült, hogy másodikak lettünk, de személy szerint nem érdekelt, mert a verseny élményétől voltam elkábulva és egy forró zuhanyra vágytam, mert átáztam és átfáztam. Amikor ez meg volt, levilláztuk és felpakoltuk a hajót, majd visszabuszoztunk Leverkusenbe. Az éremátadásról lemaradtam, de nem is baj, mert csak zavart volna, hogy akik megvertek minket 4 órával hamarabb, más körülmények, más szél, más eső és más hajóforgalomban rajtoltak egyedül az ötpárok közül. Ezen csapatunk ismeretségi köréből sokan felháborodtak és még egy óvó/fenyegető levél is született, hiszen az a csapat a rendezőktől jött és nekünk adtak 40 másodpercet míg mi a 3. csapatnak 5 percet. De nem is annyira fontos mindez.
Jött egy újabb élmény és legalább 30-as tempó felett is tudom már hogyan kell lazán evezni – már csak 6000 méterre kell átvinnem az érzést, aztán meg 2000-re J
Másnap sétáltunk még egyet Bonnban és szépen haza utaztunk így gyors talpalva…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
jkbgbr 2011.11.05. 01:58:11
a maratont 99-ben vagy 2000-ben én is megcsináltam, még az is lehet hogy Mattihassal egy hajóban - nem emlékszem már, csak arra hogy Thorstenék egy másodperccel vertek meg minket ;-)
igen, a Rajna más, ipari vidék, irtózatos hajóforgalom, hullámvasút és 20-22 km/h-s száguldás.
Tavasszal menjetek el a 100 km-es versenyre is (Lorelei-Bonn), van ott egy részben magyar eredmény 2003-ból amit fel kéne számolni :-p
Üdv
Jakab
peter256 2011.11.05. 10:19:03
Péter
jkbgbr 2011.11.05. 19:24:53
Mikulka2 2011.11.07. 13:33:50
mi '93-ban voltunk Péterrel meg a többiekkel a Jakab által is említett Bacharach-Bonn versenyen. baromi jó volt! a felső szakaszon még kevésbé ipari a táj, sőt, kifejezetten festői (kastélyok, szőlősök, hegyek-dombok).
de azért azóta, ha hullámos a víz, a mai napig csak annyit mondunk: "Tisssszta Rajna!!!"