A múlt hétvégén rendezték meg a FISA éves edzőkonferenciáját nálunk Budapesten. Volt szerencsém részt venni az első nap előadásainak jelentős részén a budapesti Stadion Szállodában. Eseményhez alapvetően illő helyről van szó, hiszen a magyarsport „központjában” került megrendezésre az esemény. Az árat először kicsit magasnak találtam, de belegondolva az előadók szakmai tekintélyébe illetve, hogy ma Magyarországon egy továbbképzés mennyibe kerül tulajdonképpen jutányos az ár. Természetesen csak akkor, ha a résztvevők valamilyen szinten hasznosítják a megszerezhető tudást.

Az első előadás végére értem oda, így erről nem is beszélnék (reggel edzés, tehát csak a munkarendemnek megfelelően érhettem oda). Örömmel töltött el, hogy nemzetközi versenyekről ismert edzők mellett sok magyar edző is jelen volt. Képviseltette magát a legtöbb nagy hazai klub is legalább egy edzővel. Itt volt a Newave, az Empacher, a Stämpfli és a Fillippi a sportág technikai oldaláról (másnap állítólag a Concept is jelen volt). Többen új fejlesztéseiket mutatták be. 

Az első előadás amin részt vettem a FISA által a 2007 müncheni vb-én készített hajó állítási felmérést prezentálta. Maga az adatsor sok érdekességet magában hordoz, illetve az 1999-es felmérés adataival összevetve sok érdekes párhuzamot találhat az ember. De sajnos nem mond túl sokat, ha nem tudjuk milyen csapat evezett az adott beállítással (Nem ország, hanem ember vonatkozásában). Sajnos ez az előadás így inkább több kérdést vetett fel, mint megválaszolt. Például a versenyzők 5-6 féle különböző lapáttollú lapátot használtak, így hiába számoltak áttételt, nem lehet megállapítani, hogy az adott lapátollhoz milyen állítás a leggyakoribb. Az előadás jellemző mondata, hogy a trend, hogy nincs trend. Érdekes adat volt, hogy a dán ks 2x tagjai közül az egyik 2cmrel kisebb fesztávval evezett, míg a görög női ks 2x-ben az egyik versenyzőnek 3cmrel kisebb volt a belkarja (vagy lapáthossza sajnos nem emlékszem pontosan). Az előző kérdés kapcsán (melyik lapát melyik áttétel) felmerült, hogy az egyik döntős csapatban 3 féle lapátollat használtak 3 állítással. Ez számomra azért érdekes, mert mindig az egyforma lapátokra törekszünk, de itt a példa, hogy nem számít annyit.

 A második előadást Jürgen Gröbler tartotta a férfiak erőfejlesztéséről. Nagyon vártam ezt az előadást, nemcsak azért mert Gröbler a Redgrave-Pinsent páros edzője volt, hanem mert Pinsent és Foster életrajzi könyvének olvasása után viszonylag jól ismertem eddigi munkásságát. Gröbler nem árult zsákbamacskát. Az előadást azzal kezdte: tudja, hogy mik az átlagos csónakházi körülmények, milyenek az átlagos konditermek. Nem túl sok gép, súlyok, a modern fitnessz termekre kicsit sem hasonlító kialakítások stb. Elmondta, hogy ebben a témában igazából nem nagyon lehet újat mondani ő is 37 éve edző, de az alapgyakorlatok nem sokat változtak ez alatt az idő alatt. A súlyzó gépek egyik legnagyobb előnye, hogy kevesebb serülést okoznak, mint a szabadsúlyos munka, de mégis az utóbbi az alapja a dolgoknak, ha nincs pénz, vagy hely drága gépeknek. Előadásában egy olyan mondat volt, amit kikell emelni: „Train movements not muscles” vagyis „Mozgásokat kell edzeni, nem pedig izmokat”. A kondizás célja az erő fejlesztés mellett egy kiegyensúlyozott testfelépítés kialakítása. Sajnos a gyakorlatok egy része, amit bemutatott véleményem szerint nehezen alkalmazható mivel itthon nincs megfelelő súlyzó technika képzés. Kiemelte a súlyzó technika, a bemelegítés és a levezetés fontosságát, az egyensúly fejlesztő gyakorlatok hasznosságát. Bővebben a prezentációból okulhatunk, ezért most nem mennék bele jobban.

Az ebéd után Adrien David, Ausztráliában élő román edző előadása következett. David előadása a nők erő fejlesztésével foglalkozott. Az erőfejlesztéssel kapcsolatban ő sem találta fel a spanyol viaszt, viszont sok egyéb érdekes dolgot fogalmazott meg előadásában, amik az edzők számára alapvető irány mutatást és szemléletet adhat. Az előadás legjobb mondata magával az evezéssel foglalkozott: „Rowing is the sport of optimal(s)” vagyis „Az evezés az optimumok sportja”. Ez az Én értelmezésemben nagyon is kötődik a Gröbler által korábban említett kiegyensúlyozott izomzat elgondolásához. David továbbá több sporttal is összehasonlította az evezés által igényelt erőfejlesztés/koncepció miben létét. Kitért a nők versenytávjának 1000 méterről 2000 méterre történő áttérés áltál okozott fizikum változásokra (egyes versenyzők esetében akár 12-14 kg súly vesztés). Amit pedig a legérdekesebbnek találtam az előadásban az egy ábra volt mely egy háromszögben elhelyezve mutatta az evezés és más sportok fizikális szükségleteit az állóképesség, erő és gyorsaság tekintetében. Az evezés a középpontban helyezkedett el kb. Ugyanezt az ábrát elkészítette az előadó a különböző női hajó egységekre is, itt a 1x az állóképesség, míg a 8+ az erő irányába tolódott el.

A nap utolsó előadását Gianni Postiglione tartotta a ks erőfejlesztésről. Ő is bemutatta a már korábban látott gyakorlatok jelentős részét, illetve belement nagyon mélyen szakmai/orvosi dolgokba, amiket most nem részleteznék. Ami fontos volt az annak a megközelítése, hogy a ks-ek súlyzó edzése korlátozva van a súlyhatár miatt. Olyan érdekesebb adatok is szóba kerültek, mint az a tény, hogy nyáron a kevesebb súlyzó miatt a versenyzők ereje 20-30%-kal csökken, stb.

Összefoglalásként a különböző előadásokban a különböző hangsúlyok a következők voltak: férfi ns: súlyemelés 3 erő állóképesség; nők: állóképességi kondi; ks: gyors erő állóképességi kondi.

 Az előadások a konferencián részvettektől megszerezhetők, akiket mélyebben érdekel a dolog.

A konferencián sok érdekes elgondolkodó dolgot lehetett hallani a szervezés is megfelelő volt a résztvevők szempontjából. Ugyanakkor beszélni kell sajnos arról a dologról, hogy az edzők legtöbbje nem beszél nyelveket, így igazi beszélgetés kommunikáció nem is alakulhatott ki, sok kérdés el sem hangozhatott ami esetleg felmerült volna a magyar edzők fejében. A szinkrontolmács előzetes szakmai felkészítése is kívánatos lett volna, mivel az első napi előadások egy része ezáltal, jelentős hiányt szenvedett (oar evezés kihagyása a fordításban, stb.).

 A sportág hazai és nemzetközi megítélése szempontjából viszont fontos dolog, hogy 2007-ban a FISA egyik legfontosabb szakmai eseménye hazánkban volt és több hazai sportdiplomata is képviseltette magát az eseményen.

Sajnos csak az első nap tudtam részt venni a konferencián edzési és anyagi okok miatt, de mindenkinek javasolni tudom a hasonló események figyelemmel követését, mert jó tükör, hogy hol tartunk mi és hol tartanak a világban.

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr67227864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

allianna 2007.11.14. 15:58:34

Nagyon köszönöm - azt hiszem sokunk nevében - ezt az érdekes beszámolót. Egyébként érdekes, hogy 99-ben, meg 2000-ben, amikor a Remsei Mónival KS dublóztam, mi is más lapáthosszal (+ fesztávval)mentünk, de ez csak most jutott eszembe. Biztos van benne valami. Erről a Tóvárinak szerintem több oldalas statisztikái vannak, de nem csak rólunk, hanem volt ellenfeleinkről is (akik azóta is ott nyomulnak), mert a Világkupa estéi, számára a mérőszalagozásról, és a másnapi beállítás megálmodásáról szóltak - persze az időjárás fügvényében. De mindig bíztunk benne. Szinte mindig bevált. Olyan is volt, hogy 6'53"-as 2000m (lett belőle) előtt (ks női dublónál ilyen idő csak komoly tolószélnél van), a Max-al (Max Schellenbacher)kitalálták, hogy 1-1cm -el rövidítik a lapátjainkat. Asszem az volt életem legjobb pályája... Szóval még egyszer kösz, üdv.: A. Anna
süti beállítások módosítása