Úgy tűnik véget értek az idei fő nemzetközi versenyek a múlt hétvégén a maratoni Európa Bajnoksággal, bár ne feledkezzünk meg az október harmadik hétvégéjén, megrendezik Tengeri Evezős vb-t, amire rekordszámú, mintegy 30 magyar fog utazni – de mindenről a maga idejében.

Szóval hétfő reggel fél nyolckor megérkeztünk Ferihegyre. Sajnos minket nem vártak hatalmas transzparenseket lengető, őrjöngő fanok, pedig lett volna ok rá, de mindenki örült családtagjainak. Miután leadtuk a raktári felszerelést, az irányt egyesek hazafelé, mások munkába vették.

Összességében „jó kis versenyt” zártunk és utána még csapatépítésre is volt idő.

Ugyanúgy, mint Belgrád esetében, most sem mehetünk el az eredmények megemlítése nélkül. Sajnos elég kevés döntőt és így magyar versenyzőt láthattam élőben, mert a FISA a 2003-as tapasztalataira alapozva a „jobb félni, mint megijedni” stratégiát választotta és másfél nap alatt lezavarta az eredetileg három naposra tervezett versenyt. Így  szombaton a középdöntőket, C, A és B döntőket reggel fél nyolc és fél egy között 5 percenként indították. Ez úgy nézett ki a gyakorlatban: mikor egy futam beért a célba a következő már ötszáz méternél tartott.

A futamok sorrendjében az eredmények: Elsőként a nagy reményű (J) Szekér-Orbán dubló következett, sajnos a C döntőben. Az eredmény ismeretes, 14-ikek lettünk. Ismét sikerült kifogni egy erős mezőnyt, ezt mutatja, hogy az Egyetemi vb-n második román csapat lett 13. Olimpikonok és U23 vb döntősök voltak az ellenfeleink. Ismét sikerült egy kemény pályát mennünk és a románok, akikkel az elmúlt két hétben négyszer is versenyeztünk, megcsinálták a házi feladatukat: az első 500-on sikerült megcsúszniuk (korábban sosem) és gyakorlatilag végig fél-háromnegyed hajót tartaniuk. Mindkettőnknek a reményfutam volt azonban kritikus, ahol 900 méternél befordult a toló szél ellenoldal szélnek, aminek eredményeként az 1-2-es pálya előnye erősen kiütközött a péntek délutáni eredményekben (mi az ötös pályán versenyeztünk).

Mire levezettünk és kikötöttünk már véget is ért néhány A döntő így Hajdú Zsuzsi és Novák Zsófi futama is, ahol sikerült megszerezniük a harmadik helyet. Gratulálunk, nem csak a helyezéshez (ami Kuli Kriszta és Bartz Gita, illetve Székely Viki. Verőczi Lídia VK bronza után ez elmúlt évek első felnőtt női érme FISA nemzetközi versenyről), de azért is, mert a lányoknak kijött a lépés. A verseny előtt mikor az esélyeket latolgattuk Zsuzsi, elmondta: papírforma alapján mindenki erősebb náluk – ezek szerint mégsem.

Varga Tomi és Hirling Zsolt megfényesítette a kardot, az olimpia fiaskója után, ahogy egyik gratulálójuk írta. Izgalmas futam volt, ezernél még 5. majd 1500nál már negyedikek és 1950 méternél megszerezték a 3. helyet, amit itt nézhettek meg.

Vinkó Gazsi és Simon Béla ismét kitettek magukért hetedik helyükkel - sajnos nem láttam a futamot, de a hunrowing szerint kemény verseny volt.

Szabi Kati a B döntőben 4.ként ért a célba. Míg a férfi négypár (Juhász-Szabó-Kelemen-Szél) 10. helyen végzett.

A mezőny ismét elég vegyes volt, hisz sokan az olimpia után más egységekben indultak. Így bizonyos számokban erős és az év korábbi részéhez képest új mezőny alakult ki. Jurij Jansen négypárban, a francia dubló (Hardy és Maquet) pedig nyolcasban győzedelmeskedett. A görögök taroltak, ami a ks számokban nem is volt meglepő. Lehet, hogy szkiffben érdemes lett volna indítani versenyzőt, hisz a legnagyobb név a mezőnyben a kisebbik Yanakijev volt, és a görög győztes után a szlovák Babac második helye könnyűsúlyúként meglepetést okozott. Visszatérve a görögökre, egyedül a peror győzelme volt igazi meglepetés hisz ők a finisben megtudták verni a sokkal esélyesebb Stojic-Jagar szerb egységet.

A verseny maga itt is, mint Belgrádban nagyon jól meg volt szervezve. Igaz a másfél napra leszorított versenyidő elég sok mindent megváltoztatott, hisz majdnem mindenki (más csapatok is) további egy napot tölthettek az „All inclusive” Club Med-ben, ahol a teljes kiszolgálás mellett élvezhettük a tengert, szörfözést, tangeri kajakozást, teniszt, és még kultúrára is maradt idő.

A pálya, mint létesítmény számomra nagy élményt jelentett, nem csak a kialakítás és bőséges hely miatt a vizen, de a létesítmények „tájba” illesztése miatt, sőt a szervezők még arról is gondoskodtak, hogy pénteken egy „kivezényelt” általános iskola szurkolja végig a futamokat.

Voltunk Athénban is másnap: sajnos csak rövid időt, de Zeusz templomot és az Akropoliszt sikerült megnézni, ahol nem kevés evezőssel futhatott össze az ember.

Még egy apropója volt a rövid rendezésnek, hogy két bankett is volt.

Egyéb videók:, ergo, férfi nyolcas

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr62679555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

allianna 2008.09.25. 12:01:55

köszönjük a beszámolót, mindenkinek szívből gratulálok!
Egyébként nem úgy volt, hogy Galambos Peti indul 1x-ben?

Orbán · dnhe2.blog.hu 2008.09.25. 14:01:02

Én úgy tudom, hogy volt róla szó év közben, de nem emlékszem pontosan, hogy min múlott.

Képeket, majd rakok fel.
süti beállítások módosítása