Luzern 3.

2010.07.11. 11:23

Szoktuk mondani sosem számít, csak a rajt vonalnál álló (ülő) csapatok névsora, és a dudaszó számít. Az, hogy a pályán mi történik, jobb esetben is csak a mi (nézők) szórakoztatásunkat szolgálja. Galambos Peti tegnap este ezt szolgáltatta mindenkinek, aki tudta követni a versenyt élőben az interneten, vagy tévében.

A középfutamban 2. helyről jutott tovább Galambos, míg első helyen az olasz Miani értbe. Az esti 18:20-kor rajtoló döntőben Miani ugyanúgy élre tört, ahogy a délutáni futamban. Peti szorosan mögötte, az olasz a taktikája – vagy csak a sebesség mámorában – megpróbált minél hamarabb eltávolodni a mezőnytől, így ezernél 3 másodperccel (kb. másfél hajó) vezettet a stabilan második magyarnak, amit tovább tudott növelni 1500m-ig, itt tekintélyes 5 (!) másodperccel vezetett. De, ahogy a bevezetésben írtam, csak a duda szó számít. Hiába indult meg Miáni puskagolyó mód 1000 méternél, Peti és a holland Schoutennel a nyomában nem értett egyet ezzel a pozícióval. Miani az utolsó 500 méteren 34es tempójából próbált kilépni, amint 1650 méternél Peti elkezdte emelni, addig alacsonynak (30-32!) mondható tempóját. A finisben kritikus pillanatai, de az utolsó 100 méterre már minden eldőlt. Miani nem tudta fokozni a sebességet, így Peti az utolsó száz méteren már „ki is engedhetett”. Tisztán győzött az 1800 méternél elfüstölő olasz előtt, akit a végén még a holland is megfogott. Mindeközben az új-zélandi Grant 40-es tempóval is csak 4. lett.

Futam után:

Peter Galambos (HUN) – Gold

“For me these conditions weren’t a problem and I had an incredible race – I will be hoping for a similar result in the World Championships!”

(„Nem jelentettek problémát számomra a körülmények, hihetetlen verseny volt – A világbajnokságon is hasonló idő eredményt szeretnék elérni!”)

A délután folyamán versenyeztek a ks dublók, amiben még érdekeltek voltunk. Mindkét számban indult Danubiusos versenyző, így mi különösen izgultunk. Sajnos az Alliqander/Hajdú sem a Varga/Rácz dubló sem volt ezen a versenyen kiemelkedő formában így az előbbiekért a „D”, míg utóbbiakért a „C” döntőben álltak rajthoz.

A fiúk második helyen kezdtek, szorosan rajta a franciákon és rajtuk szorosan a kubai és a szlovén csapat. 1000 méternél még ugyanúgy a franciák vezettek de 2másodpercen belül rajtuk a szlovének és magyarok. Ekkor váltottak a franciák és 1500 méterre 3 másodperces előnyt szereztek. A finisben azonban megrázták magukat a mieink és szép hajrával légszekrényen belülre kerültek, de sajnos hiányzott az a pár méter…Magyarország 14. helyen zárt.

Annáék a reményfutam nagyon taktikája után (erős rajt, első ezer, aztán meglátjuk), visszatértek a jól bevált versenystílusukhoz (erős rajt, saját tempó, 1000 métertől, ahogy bírjuk). Ennek megfelelően az első 500 méter után 3. helyen haladtak, ugyanakkor a franciák, mintha elakartak volna dönteni valamit…5 másodperccel vezettek a 2. kubaiak előtt. A verseny folyamán Anna és Zsuzsi viszonylag egyforma 500 métereket eveztek, lassan közeledve az előttük versenyzőkhöz. Aztán az utolsó 500 méteren belettetek mindent, ami csak volt és feljöttek a 2. helyre egészen hajón belül a franciákhoz, akiknek azért kitartott a verseny elején megszerezett 5. másodperc. A lányok 20. helyen végeztek.

A VK-t tekintve jelenleg is folynak a döntők, tökéletes körülmények között az evezés királypályáján a luzern-i Rotsee-n, mely az egyetlen standard állomása az 1997 óta működő világkupa sorozatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr512144234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása