Bajnoknak lenni nagyon jó érzés, azt hiszem, ezt nem kell részletezni. 2008-ban huszonhét Danubiusos bajnokot avattak Szegeden, a Magyar Bajnokságon. E versenyzőknek és edzőiknek a Danubius Hotels Zrt., egyik főtámogatónk, minden évben felajánl egy hétvégét valamelyik szállodájában. Így, általában holtszezonban, eltöltünk egy kellemes hétvégét valamelyik vidéki városban. (Persze mindig azon viccelődünk, egyszer a Margitszigeti Grandhotelbe kellene menni, ha lehetne.) Korábban jártunk már Keszthelyen, Bükfürdőn és itt Sopronban is.

Mindenki úgy érkezik, ahogy tud, hiszen sokan már dolgoznak, a bajnokok közül, vagy csak egyszerűbb a vonat helyett megvárni az autósokat. Kis csapatommal, a férfi négypárral mi is ezt választottuk. Osztottunk szoroztunk és kiderült, hogy valószínűleg a hajszállal olcsóbban ússzuk meg az utazást a Budapesttől 220 kilométerre lévő „hűség városába” mintha vonattal mennénk és így legalább a sebesség választás szabadsága a miénk.

Be is pattantunk Erdélyi Zsolttal és Horváth Menyával a 72es ördög zöld bogarunkba, mely egyszerűen csak Enikőnek keresztelt a történelem (Bori). Budapestet ugyan nehezen hagytuk el, de legalább láthattuk a magyar valóságot a benzinkúton, ahol egy gyors pit stop után felhajtottunk az autópályára és bebizonyítottuk, hogy a sebességnek igenis van hatalma, meg határa. A 70-80 km/h sebesség még belefér, mint a kreszt ismerők bizonyára tudják. Győrben, ahol Szekér Laci is csatlakozott hozzánk Vanczák Gergő tájékoztatott, hogy igen, kb. öt percig gondolkodott azon a pályán, ki miatt alakult ki akkora sor, hogy nem tud haladni a hármas bömössel és mikor, elhúztak mellettünk 130-cal, rájöttek, minden kis kocsiba befér néhány nagy emberek, még, ha össze is kell húzni a nadrágszíjat. A három órás utazás során megbeszéltük a mai magyar és világpolitikát, a feketelyuk és az időugrás problémakörét, számoltunk kereszteket a 85-ösön, a halál úton (évente átlagosan itt halnak meg a legtöbben a magyar közutakon), üvöltettük a Johny Casht, és végül berobogtunk a soproni Hotel Lövér bejáratához, ahol tárt karokkal és meleg vacsorával vártak bennünket.

Sajnos, az ingyen étel, még az olyan fegyelmezett embereket is ledönt a sziklaszilárd önmegtartóztatás trónjáról, mint amilyenek mi vagyunk. El is fogyasztottuk a vacsora összes fogását és minden lehetőséget kihasználtunk, stílusosan egy korsó sopronival öblítettünk és még viccelődtünk egy kört a már ott lévő sporttársainkkal. Bevallom őszintén régen sírtam nevetéstől, de most megesett…

A vacsora után/közben mindenki lefutatta az infó keresést a várossal kapcsolatban, majd taxiba pattantunk hatan (egy Zafírába), amit aznap esti sofőrünk Jenő vezetett, aki mindössze 180 kg körül lehetett és csak alsó fogásban tudta tekerni a kormányt. A városkép rövid megtekintése után megérkeztünk a helyi éjszakába, ahol mindenki megvitathatta gondját, baját, észt oszthatott (mivel köztudott, hogy mindig szükség van észosztásra), majd egy kis életet vittünk néhány nagy háusz ántem közé a Pub Fiction nevű helyen. Az este kellemes intermezzoja volt mikor találkoztunk a szálloda halljában a magyar ks evezés történetének egyik legnagyobbjával, régi klubtársunkkal Bereczky Vilivel, aki ugyanott pihent mi feleségével és barátaival.

Másnap reggel kicsit fáradtan, de csöppet sem megtörve, ébredtünk. Lévén egy wellness hotelban üdültünk a hétvégén, jól bereggeliztünk (nem volt ebéd ugyanis), majd irány a kondi terem, a gyúrás, a pump és a futópadozás. Mindezek után közös wellness következett a szaunában és a jakuzziban, szekér Laci, pedig ismét levert mindenkit ping pongban.

De nem lehet, hogy csak ennyiből álljon a hétvége, nem de bár? Így, koradélután néhányan felsétáltunk a Lövérek tetején lévő kilátóba, ahol olyan kemény szél fogadott minket, csak Csepi mert kiállni a kilátó tetejébe (igaz ekkor csak mi ketten voltunk). Lent megvártuk a többieket a helyi bistróban, ahol az év forró csokiját fogyaszthattuk el műanyag pohárból és chipset ettünk hozzá, az iszonyatos vaddisznó bőrök között és megbeszéltünk ismét minden fontos dolgot.

Sokan tényleg pihenésre használták fel a hétvégét és meglátogatták a várost, Fertődöt, körbesétáltak a Lövérekben, vagy éppenséggel dolgoztak (tisztelet a sporttársnak!).

A délután maradék részét harmadmagammal a városban töltöttem, hisz ha már egyszer eljövök Sopronba, ahol 15 éve nem jártam érdemes körbe nézni, nem igaz? A Várkerület kihagyhatatlan! Azok a pici macskakővel rakott utcácskák, borozók, a házak és az udvarok, mind egyenként megérnének egy misét, de a legjobb akkor is egy tejeskávé és egy kardinális elfogyasztása volt. Visszafelé persze eltévedtünk és egy kicsit tovább tartott hazaérni.

Este vacsora előtt egy rövid szauna és ücsörgés a langyos vízben, majd a Melqiades Estrada három temetése, betette mindenkinél a kaput és a beharangozott óriás kicsapongás helyett csak a szunya maradt a csapat egy részénél.

Másnap hazafelé meglátogattuk még a nagycenki Széchenyi kastélyt, hogy művelődjünk és meglássuk klubunk alapító ősatyánk munkásságának egyik fő megihlető helyszínét. Röviden összefoglalva számomra két dolog vált nyilvánvalóvá: 1. felnőtt korban jobb művelődni, 2. nagyon kevés dolog változott az elmúlt 170 évben Magyarországon, de ez természetesen nem ennek az oldalnak a témája. Mindenesetre végignéztük, bejártuk, megjelöltük és elfáradtunk a kastélyban, és mindenkinek ajánljuk.

Végül, az egész hétvégét a Szekér Laciéknál elfogyasztott rábai halászlé (tészta + fokhagyma nyomva rá a halászlé alatt) koronázta meg mielőtt rátértünk volna az autópályára.

Ui.: 10 literre jött ki a fogyasztás a szokott 12,1 helyett

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.