Döntők után...

2008.08.20. 16:23

Kicsit megkésve, de nem hiszem, hogy aktualitását vesztve írom a következő sorokat. Ahogy azt mindannyian tudjátok véget értek az olimpiai döntők és, ha már egyszer volt prológ és döntőbeli esélylatolgatás, kerüljön ide egy utóhang is.

Női szkiff: A két legbiztosabb befutót a női és a férfi szkiff szolgáltatta az olimpia előtt. Azonban a középdöntők alatt voltak bizonyos jelek, amik arra utaltak, lehet mégsem olyan biztosak a korábbi tippek. Ezek közé tartozott Neykova vezetése Karsten előtt és Drysdale „gyenge” teljesítménye a középfutamba.

Az első szám a szombati napon a női szkiff volt. Amint az várható volt, Mirka Knapkova indult leggyorsabban és vezető pozícióját meg is tudta tartani kb. 800 méterig, mikor Neykova, Karsten és Zhang is felzárkózott. 1000 méter után Neykova átvette a vezetést nem nagy, de magabiztosnak tűnő fél hajóval Karsten előtt. 1200 méterre Knapkova még jobban visszaesett és Neykova majd egy hajóra növelte az erejét. Ki lehet jelenteni, hogy mindenki arra várt Karsten mikor indítja hajráját, hisz az utolsó 600 méterhez érve Neykova előnye továbbra is csak nőt és Karstent már Guerette is kezdte szorongatni. Nem ez volt a korábbi években megszokott látvány, és Belorusszia legjobbja továbbra sem tudott reagálni.

A finisre Neykova, már annyi előnyt szerzett, hogy kérdéssé vált Karsten véghajrájának sikere, de elkezdte és nyomában Geurettetel kezdtek felzárkózni, de már nem volt elég idő/táv, hogy Neykovát beérjék és Karstent már utolérte az utolsó 100 méteren az amerikai. Neykova, Guerette, Karsten lett a végső befutó. A hazai pályán versenyző Zhang csak negyedikként ért célba, pedig az előzetes várakozások alapján mindenki többet várt tőle. Knapkova 5. lett a végén, 6. pedig a lengyel újonc, Michalska lett.

Férfi szkiff: A férfiak versenyében szokás szerint az Angol Campbell állt az élre és az első 500 méteren még tartotta is vezető pozícióját, a többiek szorosan követték, talán csak a svéd Lassi Karononen maradt le kicsit jobban a kelleténél. 750 körül Campbell kezdett visszaesni és az olimpiai címvédő Olaf Tufte, szorosan a nyomában a belga Maeyenssel már megelőzte. 1000 méternél Drysdale volt a negyedik.

Tufte korábbi versenyeihez képest korán állt az élre (mindig a finis volt az erőssége) és úgy tűnt ismét bebizonyítja, hogy nem szabad leírni – még ha év közben gyengén is teljesít, azonban ugyanez elmondható Drysdaleről is. 1300 méternél megindult az új-zélandi háromszoros világbajnok, a legnagyobb esélyes Drysdale. Hihetetlen gyorsan el is ment a többiektől több mint egy hajóról és úgy tűnt bebiztosítja a bajnoki címet, de 1700 méterre mindez kérdésessé vált: az akkor ismét magára találó Tufte, nyomában Synekkel egyre csak közeledett. Drysdale emelte a tempóját és sebességét is próbálta, de a többiek is így tettek, és a különbség egyre kevesebb lett. Az utolsó 100 méteren az addigra magát fizikailag minden eddig teljesítményén túlemelő Drysdale, technikailag a mélybe süllyedt, lapátja szinte mandzsettáig elmerült és hiba vitte tempóját 40 és fölé Tufte és Synek megelőzte.

Tufte ezzel megszerezte második olimpiai aranyérmét, ami nem sok elődjének sikerült a férfi szkiffben (mindössze öten vannak vele együtt). Második a cseh Synek, majd Drysdale, Maeyens, Campbell és Karonen.

Női peror: Anglia, Új-Zéland, Románia, Belorusszia, Kína, Németország. A rajt lista adott, mindenki mellett szólt valami, ami miatt itt jól szerepelhettek.

A németek párja startolt a legerősebben, de a szkiffek alapján már látható volt, hogy ez nem jelent semmit. Hisz új-zélandiak nagyon erős második ezer méterre képesek, bár ez alkalommal már túlzottan lemaradtak.

A verseny közepére már a románok és a fehéroroszok is utolérték és lehagyták a németeket. 1500 méternél, már fél hajó előnyük volt. A románok gyönyörűen futatták a hajót ellenfeleikhez képest (két tempóval alacsonyabban), sőt a finisben könnyedén otthagyták a fehéroroszokat, akiket a végén óriás hajrába kezdő kínai páros is utolért.

A román hölgyek ezzel megszerezték 5 – 4 aranyérmüket (javítsatok ki, ha tévedek).

Román arany, kínai ezüst, fehérorosz bronz – német, újzélandi, angol befutó.

Férfi peror: A szám két legesélyesebbje az ausztrál és a kanadai páros volt, akik rendre ugyanolyan időt eveztek a középfutamokban és mindketten könnyedén verték ellenfeleiket. Persze nagy kérdés az volt, hogy bírnak egymással: Luzernben a kanadaiak friss kettőse elbánt Drew Ginn és Duncan Free alkotta ausztrál párossal. Személyes favoritjaim az Új-Zélandiak voltak, illetve a dél-afrikaiak kettőse is éremesélyes volt.

Rajt után természetesen a kanadaiak és az ausztrálok álltak az élre, de nem kevéssel. Ötszáznál a két csapat már több mint egy hajót adott az ellenfeleknek, akik közül Új-Zélandiak emelkedtek ki. 700 méternél Kanada 37, Ausztrália 35-ös tempóval haladt, de egyik csapatnak sem okozott gondot ez a frekvencia. 1000 méternél már öt másodperc volt a különbség az első és a harmadik közt, de mindössze két tized a kanadaiak és ausztrálok közt. Ekkor kezdtek az ausztrálok elcsúszni a kanadaiaknak, de ez egyáltalán nem tűnt feszültnek, erőltetettnek.

1500-nál már 3 negyed hajó volt a különbség, amit az ausztrálok könnyedén tartottak a végéig. Tisztán beeveztek a célba mögöttük 4 tempóval magasabban a kanadaiak, 3-ként Új-Zéland. 4-5 helyért célfotóval német és dél-afrikai párharc, végül a németek győztek.  Az USA csapata meglehetősen sokkal lemaradva a 6. helyen.

Női dubló: A szám favoritjai a hazaiak voltak: Qin és Liang 2007 világbajnoki címet szerzett, de a rajtnál ültek a kisebb hullámvölgyből kikecmergő Új-Zélandiak is, akik a szám címvédői. Érdekesség, hogy ebben a számban is szerepelt Mirka Knapkova, ami majd egy órával a szkiff után igen nagydolog ismerve a sportág sajátosságait (orvosi probléma miatt volt szükség a cserére). Ez meg is látszott – a cseh csapat már az elején lemaradt a mezőnytől.

A rajt után a kínaiak és a németek álltak az élre, fél hajóval az új-zélandiak előtt. A kínaiak azonban szép lassan visszaestek, de továbbra is ez a három egység dominálta a futamot. 1500 méternél a kínaiakat, akiknek egyre fáradtabb és alacsonyabb lett a tempójuk, már az angolok is megelőzték, de a németek továbbra is majd egy hajóval vezettek.

Az új-zélandiak ekkor kezdték a finist és elkezdtek felcsúszni a németekre. Persze mindkét csapatot az angolok is hajtották. 1750nél már csak egy légszekrény választotta el az első két csapatot és az új-zélandiak egyre csak közeledtek, sőt az angolok is egyszerre ott termettek a németek mellett.

A végső kameraállásban tisztán látszott, hogy az angoloknak nem sikerült harmadik helynél előbbre kerülni, a németek és az új-zélandiak között, pedig célfotó döntött.

Mindösszesen 1 század másodperc választotta el a célfotó alapján a két csapatot – 1. Új-Zéland 2. Németország 3. Anglia – 4. Kína, 5. USA, 6. Csehország.

Az első három csapat 50 század másodpercen belül ért célba.

Férfi dubló: Az előző bejegyzésekből olvashattátok, hogy talán ez volt az a szám, ami előtt mindenki úgy állt, hogy nem lehetett tudni, kinek kedveznek az evezős istenek.

A rajtból a szlovének lőttek ki elsőként, de Ausztráliával a nyomukban nem sokáig tarthatták a pozíciójukat, mivel utóbbiak ötszáznál már háromnegyed hajóval vezettek a mezőny előtt. És tartották is helyüket – egy hajóra sikerült elcsúszniuk egy a már a férfi peroroknál látott könnyed, de ugyanakkor erőteljes tempóval.

1000 méternél mintha két versenyt láthattunk volna, az ausztrálok vezettek, több mint egy hajóval a mindössze 1,5 másodpercen belül lévő maradék öt csapatnak, de honnan kerültek elő ezek ausztrálok, hiszen nem is találkoztunk velük az elmúlt években. Második helyen az angolok. Harmadik helyen, pedig az észtek. Copék és a franciák sehol sem voltak, addel és Cohen pedig nem tűnt úgy, hogy bele tudnak szólni a dolgokba.

A finisre az ausztrálok érkeztek vezető pozícióban, az észtekkel és angolokkal mögöttük. 1750-nél hihetetlen volt, de még mindig az ausztrálok vezettek és nem lehetett befogni őket. Végén az öreg Jaanson behúzta második olimpiai érmét.

De az ausztrálok győzelme elismerésre méltó, hisz rajt cél győzelemmel ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben régóta ők voltak az elsők, akik ennyire el tudtak szakadni a mezőnytől, ily magabiztossággal.

Férfi négyes: Már a középfutamok elemzésénél olvashattátok, hogy sok érem és bajnokesélyes nem jutott döntőbe, így a világbajnok Új-Zéland és az elmúlt évek állandó érmes csapata: a holland sem. Tehát, volt néhány kérdőjel – az ausztrálok, vagy a szlovének, utóbbiak középfutam győzelmükkel igencsak felhívták magukra a figyelmet.

A rajtból ebben a számban is az ausztrálok jöttek ki leggyorsabban és viszonylag hamar jelentős, majd egy hajós előnyre tettek szert, a nagyjából együtt mozgó ellenfelekkel szemben. 1000 méter után a szlovének és az angolok is megpróbáltak ritmust váltani és az ausiek után menni, egyelőre sikertelenül.

De mindenki tudta, hogy valaminek történnie kell, hisz többen is győzni jöttek ide és az elmúlt évek alapján nem a legesélyesebb állt elöl. A britek 1500 körül meg is támadták az ausztrálok kikezdhetetlennek tűnő evezését, és noha nem a legszebb technikával, de egyszerre melléjük értek. Mindeközben a franciák befogták a a szlovéneket és következett a célig tartó sprint. Az angolok, minden erejüket beletéve meg tudták szerezni az első helyet. Ausztrália második, Franciaország harmadik.

Vasárnapi futamok: sajnos ezeket a számokat nem láttam, kivéve a női négypárt, így itt csak egy rövidített összefoglaló jöhet:

Női négypár: Bevallom ez az egyik szám, amit nem nagyon követtem figyelemmel az elmúlt években, de annyit azért tudok, hogy britek voltak tavaly az év csapata a FISA szerint.

Ehhez hűen egyből az élre álltak és nagyon magas tempóval meg is próbálták tartani egy hajós előnyüket a kínai csapat előtt. Azonban látni lehetett, hogy az angolok vagy nagyon erősek és tudnak még egyszer vagy akár kétszer ritmust válltani, vagy gond lesz, hiszen Kína 3-4 tempóval alacsonyabban tartotta a különbséget végig és így mentek el a mezőnytől.

Nem is történt másként, a hazai csapat a az utolsó négyszázon feltette a tempót és mintha ott se lettek volna puszta fizikai erővel lehagyták az angolokat. Harmadikként a Kathrin Boronnal induló német csapat ért célba.

Férfi ks dubló: Anglia, Görögország, Dánia

Férfi ks négyes: Dánia, Lengyelország, Kanada

Férfi négypár: Lengyelország, Olaszország, Franciaország

Női nyolcas: USA, Hollandia, Románia

Férfi nyolcas: Kanada, Anglia, USA

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr50624750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

565 2008.08.21. 15:49:14

Már nagyon hiányzol nekünk Gergő!
Fiúk a HQ-ból!

Orbán · dnhe2.blog.hu 2008.08.22. 22:25:01

Ti is hiányoztok, majd hétfőn...

dalos · http://www.kerekparosklub.hu 2008.08.26. 11:43:57

"...A számunkra elképzelhetetlen összegek mellett arra is szükség volt, hogy a britek kijelöljenek két-három sportágat, amelyek kiemelten részesülnek a lottóból elkülönített összegekből. Az evezés, a vitorlázás és az úszás például sosem jutott volna el arra szintre, ahol most tart – és ahol reményeik szerint 2012-ben tartani fog –, külső pénzügyi segítség nélkül. Az evezősöknél korábban csak a sportolóktól szedett tagdíjakból gazdálkodhattak..."
sportgeza.hu/2008/peking/feltamadas_brit_ modra/

Orbán · dnhe2.blog.hu 2008.08.26. 14:29:24

és még egy adalék - 1996-ban az egyetlen aranyérmet a Redgrave - Pinsent páros nyerte...

Vercsi 2008.08.26. 16:22:43

Halihó!
Szegeden vasárnap elraktam egy M-es DEKes Borneo felsőt, meg egy Aboriginal M-es szürke zipzáros, kapucnis pulcsit. Akinek hiányzik az szóljon, és odaadom!! Ja, meg még hétközben egy 10-11es kicsike villáskulcsot is találtam a hajóknál.
Mindenkinek gratula, és jó pihizést! :)
Vercsi

Ádám 2008.08.27. 14:55:37

Nekem meg eltűnt egy zöld Helly Hansen póló meg a csíkos dresszem az OB-n. Ha valaki észreveszi, hogy nála van, vagy esetleg kettő lesz neki belőle, legyen szives az Orsinak adni! (Csak 8 ilyen van a klubban, előbb-utóbb elő kéne bukkannia). Jó pihenést és nyaralást mindenkinek!
süti beállítások módosítása