Ahogy azt az elmúlt 3 bejegyzésben is olvashattátok a december 22.-én tartja a klubunk a rendes karácsonyi évzáróünnepségét. Bár évközben tartottunk néhány kisebb bulit, most megpróbálunk utána még egy kis beszélgetős, zenélgetős estére invitálni a benneteket/megjelenteket – itt elsősorban a jelen és a régi tagokra gondolok, akiket szeretettel várunk.

Sajnos novemberben, nem maradt erőm megírni az „Egy éves a blog című beszámolót – pedig elég sok mindenről szólhatott volna a bejegyzés. Mivel vége az évnek, úgy gondoltam érdemes lenne összefoglalni, hogy mi is történt 2008-ban a Danubius NHE háza táján. Erről ugyanis jó képet ad az a majdnem 80 bejegyzés, amit 2007.10.25.-e óta írtunk az oldalra. Ezúton is szeretném megköszönni Máthé Krisztának, Zarándy Beának, Zarándy Pálnak, Balogh Ákosnak és a Reakciónak (a rólunk írt cikket), Varga Orsinak, Ladvenszky Zsoltnak, hogy írásaikkal, fordításaikkal hozzájárultak, az oldalhoz és végül de nem utoljára Pignitzky Borinak, hogy megértette azt, amiért annyit püfföltem „közepes” helyesírással a billentyűzetet.

(Ha valamire/valakire, egy adatra rosszul emlékszem kérlek benneteket a kommentben javítsatok ki)

Január

Az év első hónapja a maga lassúságával fogadott bennünket a Margitszigeten. Mindenki készült a felmérőkre, vagy vizsgákra. Ami azonban ennél nagyobb hír, hogy dr. Alliquander Annát ismét meghívták az amszterdami Amstel Ergoheadre, ahol ezúttal 20 percen állt rajthoz. Nemcsak magamögé utasított mindenkit, de új világcsúcsot is húzott a női könnyűsúlyban a távon, amivel ismét bebizonyította, hogy a számon kell tartani a világ legjobb ergósai között. A versenyen Haller Ákos is ott volt, a korábbi évekkel ellentétben idén sajnos nem húzott világcsúcsot, de ismét begyűjtötte a első helyet. (Illetve Varga Tamás is ott szerepelt a kiutazók listáján, de betegség miatt le kellett mondania.) Mindeközben tovább folytatódott a gyűjtés a Swift nyolcasra.

Február

Február elején szokás szerint (ez lehet, hogy sokszor lesz leírva a következőkben) lefutottuk a HHH (HármasHatárHegy) kört. Küzdöttünk felfelé, csúszkáltunk a lejtőn (idézet a bejegyzésből: „Mellékesen jegyzem meg, hogy az elmúlt évek talán legszebb időjárásával áldott meg minket a sors, az ég kék volt a Nap gyönyörűen sütött és mindannyian csúszkáltunk a felmelegedett sárban.”) Csepregi Gábor és az elit hiányában RÁczRÓbert bizonyult a legjobbnak.

A másik februári csúcs verseny természetesen az ergo OB volt, amit idén Szolnokon rendeztek. Varga Marci és Ali Anna második lett – igaz Anna betegség és fogyasztás után állt oda – persze csak sajátfelelősségre a kockázatok és mellékhatások végett. Ami nagyobb dolog, hogy Székér Laci és Orbán Gergely (jómagam) is felkerült a dobogóra – ilyen utoljára 1999-ben történt.

Február 24-én vizre szállhatott az első két csapat a férfi ks és ns csapat. Meg is néztük a Lágymányosi öbölt, mint évindító esemény.

Március

Márciusban nem történtek nagy dolgok, a blog leginkább mindenféle szakmai cikkel volt tele. A szokásos varsányi edzőtáborban az elmúlt évek legnagyobb DNHE-es csapata vehetett részt. Ahol végig kísérhettük a legjobbak edzéseit is. Nem titkoltan, itt a felnőtt ks csapatról írok, mert az ő történetük valahol minden magyar evezős története. Épp pihenő hét volt nekik, de valahogy mégis szédültnek tűntek a srácok és folyamatosan csak Sabaudia „árnyoldaláról” beszéltek, annak pozitívumai mellett.

Április

Áprilisban letudtuk a hosszútávút és az addigi Kiságas készüléssel felhagyva, a szkiffek visszakerültek a Margitszigeti bázisra, a DEK szempontjából se, nem jól, se nem rosszul nem sikerült a verseny, nincs is nagyon mit/kit kiemelni.

Hó közepén jött a Széchenyi verseny, amely a maga szervezési nehézségei mellett, az egyik legjobb része a klubéletneknak. Idén az egyetemek mellett a cégeknek is volt tízevezős versenye, a rendes számok mellett. A Szerencsejáték Zrt. Jóvoltából az egylet kezelési jogába került egy tízevezős hajó, amelyen fogyatékos fiatalokat és felnőtteket taníthatunk, illetve saját magunk is használhatjuk. Idén sajnos nem volt élő zene, de ettől függetlenül jól éreztük magunkat.

Április végén megkezdődött az igazi versenyszezon a válogatóval és nemzetközivel Szegeden. Ali Anna harmadik lett egy „száraz” (értsd, nem izzadós) fogyasztás után. A férfiak közt Szekér Laci 4. lett, Orbán Gergő pedig érdekes, inkább rossz versenyzéssel, ugyan győzni tudott, az ifjak előtt, de a táv felénél még 8 másodperc hátránya volt a csepeli Szél mögött. Férfi ks-ben a teljes DEK négypár ott volt (Csepi, Ráró, Szatír, Szabados), ami azért nem semmi. Másnap a nemzetközin a fiatalok is jól szereltek Cs. Kovács-Krausz dobogós lett serdülő dublóban. A felnőtt dublóban meglepetésre, se a Szekér – Orbán, se az Erdélyi - Haller dubló nem jutott be – ami nem csak az edzőjüknek volt csalódás, de ilyenkor nincs mit tenni, menni kell tovább, és edzeni kell.

Május

A klub megtartotta éves közgyűlését, mely idén tisztújító is volt egyben. Leszögezendő, hogy az egyre nehezedő külső helyzet ellenére az elmúlt évek legszorgalmasabb elnöksége választódott meg. Mindemellett a klub (értsd: működés) finanszírozása egyre nehézkesebbé vált. A Danubius Hotels-szel ekkor még mindig nem jött létre a támogatási szerződés, mely a klub korábbi költségvetésének, majd negyedét adta éves szinten. Ugyanakkor még nem látszódtak nagyobb problémák és úgy tűnt a „gazdasági válság” mely elérte a szállodaipart, nem fog tovább elhúzódni. A tagdíj 6000 Ft, a pártolói tagdíj 1500 Ft lett (amiből sokkal többre lenne szükségünk).

Május közepén klubunk fiataljai Splitben jártak, ahol a lányok győzedelmeskedtek a fiúk versenyegyesülésben, pedig harmadikok lettek az egyetemi versenyen. Még egyszer köszönet a Varga Orsinak a beszámolóért.

Volt még ORV válogató és egyetemi OB a hónapban, serdülőink – Cs. Kovács és Krausz D. négypározhatnak majd az ORV-n. Szekér pedig megküzdött a démonokkal és győzött.

Az idő mindeközben felmelegedett. A Dunán idén nem volt hatalmas áradás, sőt az év végéig még a legalacsonyabb vízszinthez is közelkerültünk. Az OB-ra való felkészülés megkezdődött, hisz a MESZ döntése értelmében kitolt, augusztusi OBig, még sok idő volt hátra.

A vizen, Budai Anna, Farkas Gabi, Sarkós Erzsi mellett Forró Dezső egyengette a versenyzők felkészülését, pályáját.

A ks válogatott ebben a hónapban négypárban állt rajthoz, a győzelem jó jelnek bizonyult a felkészülés szempontjából, ugyanakkor a második napi döntők lemondása a repülő esetleges lekésése miatt, némi amatőrizmusra mutat a csapat körül mozgó team részéről (2007-ben, mikor a svájci nyolcas bejutott az amszterdami vk döntőjébe, lemondta a hazafelé vezető utat…)

Június

ORV, Velence, Bled. A legelsőn a már korábban említett serdülő srácok 5. helyezést értek el a négypár tagjaiként. Velencén mindannyian lent voltunk kvalifikálni, sajnos a legtöbb másik klub is ezt tette, így kevesen maradtunk a Budapest Bajnokságra. De sebaj! Csapataink jól szerepeltek (bár ezt a közhelyt nem szívesen használom), sőt a ks 4x (Csepregi-Rácz-Szabados-Szatír) másfél hajót kapva a normál u23-as válogatottól simán verte a bajai válogatott csapatot. A sztori amellett, hogy nagyon jó, azért érdemel kiemelést, mert az addig kiemelten válogatott tisztán bajai csapat helyett a tisztán Danubiusos csapat nem lehetett válogatott, sőt még szétlövést sem írtak ki. Persze, azt sosem tudjuk, meg, hogy ez jó vagy rossz döntés volt-e a u23 ks négypár VB szereplését látva, de azért érdekes  pillanat felvétele ez a magyar evezésnek. Az Orbán-Szekér dubló az év egyik legjobb pályáját evezve második lett luftkasznin belül a Galambos-Varga csapatnak.

A verseny legnagyobb hibája azonban a pályafenntartó „felkészületlensége”, vagy nem is tudom, hogy lehetne nevezni – egyszerűen: nem voltak pontonok az ország második pályáján.

A válogatott szinten elkezdődtek a világkupa futamok, a csapat mindhárom versenyen 5. lett. Nem látszódtak különös problémák, bár a feszültségről hallani lehetett, de ez nem feltétlen tartozik mindenkire. Aggodalomra legnagyobb okot az adta, hogy az angolokat leszámítva mindenki cserélődött a sorrendben a fiúk körül.

Bledben a DEK-et képviselő Orbán Gergő és Szekér Laci felállhatott a kétszeres olimpiai érmes szlovén dubló (Luka Spik és Iztok Cop) mellé a dobogóra, sőt az érmeket maga Szlovénia miniszterelnöke adta át.

Mindeközben várjuk a februárban megrendelt kínai nyolcast, ami a hónap 3. hétvégéjén meg is érkezik, és mindannyian átértékeljük az evezést, mint a klasszikus angol rowing fogalmat. A ks csapat elsőbbsége a körülmények között érthető, néha vegyes evezésekkel használják a normálsúlyúak is a hajót.

Július

Közeledik az OB pontosabban, alig van már verseny addig, csak rengeteg idő. A Budapest Bajnokságon a megszerzett kvalifikációk miatt kevesen indulunk, főleg a kisebbek, Budapest Baja is átértékelődik – Vanczák Gergely egészségügyi gondok miatt nem vesz részt először évek óta. Közben élesedik a helyzet a klubon belül, kikerüljön a felnőtt ks és ns négypárba. Végül Vánczák a ks négyes mellett dönt, így megoldódik a kérdés Szatír és Szabados számára, illetve a normálsúly esetén Horváth Menyhért az érintett. A férfi és a női nyolcasok is vizen vannak már.

A klubban megkezdődött a nyári tábor és a Tárt Kapuk akció is, mely novemberig fogadja az evezés iránt érdeklődőket.

A válogatottaknak persze nincs megállás. Ali Anna a nem olimpiai számok VBjén tartja a frontot, a ks négypár tagjaként és 8. helyezett lesz. Ráró és Csepi kijut élete első válogatott nemzetközi versenyére, a brandenburgi u23 VBre és nagy meglepetésre bejut az első hat csapat közé a ks négypárok mezőnyében.

Augusztus

Gőzerővel haladunk az OB felé. Idén is a bevett szokásnak megfelelően az egész hetet lent töltöttük, az alföld legnagyobb városában és élveztük a Pusztát. Idén az egyre nehezebb anyagi helyzet ellenére biztosítást kötöttünk a hajószállítóra, mivel a nyolcas vásárlás révén a szállítmányok értéke durva becsléssel is elérte a 18 millió forintot, amiért a klub felelőséggel tartozik a tagoknak.

Csak röviden: Elmondhatjuk sikeres OBt zártunk, noha nem közelítettük meg a korábbi évek rekordját az aranyak tekintetében (12db), nagyon sok fontos számban értünk el minőségi eredményt, viszonylag kisebb versenyzőszámmal. Az élen idén a férfi ks csapat végzett 3. arannyal, újra elhozták a nyolcas és a négypárt, sőt először sikerült megszerezni a ks négyes első helyét is. A normálsúlyúak is jól szerepeltek aranyak tekintetében: először sikerült teljesen tisztán nyerni négypárban és a férfi szkiff Illés Andor vándorkupája is először került a Margitszigetre. A nők sajnos hátrébb szorultak az aranyak tekintetében de a nyolcas továbbra is itt maradt, vagyis volt a verseny végén torta. Majdnem 10 évvel az utolsó nagy serdülő csapat után Buday Anna tanítványainak sikerült megszereznie serdülő négypárban az aranyat. Mindenkit sajnos nem lehet kiemelni, remélem, ezt megérti aki nem látja magát itt, ezért ugorjunk is tovább.

Mindezt beárnyékolta olimpikonjaink és edzőjük pekingi szereplése (14. hely), sajnos már közhely számba mennek az érvek és ellenérvek, amikkel a felek akkor támadták egymást, illetve magyarázták az okokat. A későbbi jelentések, melyek felkerültek a szövetség honlapjára nem feltétlen szolgálják a tanulás fizetségét. A „függetlennek” nevezhető orvosok és a csapatot közelről szemlélők sokszor semmit mondó jelentéseire elég nehezen lehetett alapozni, egy az objektivitás kereteibe beleférő véleménymondására se. A nap végén úgy állunk itt a Kárpát-medence evezős vizei mellett, hogy senki sem tudja/látta, valójában mi volt az oka a végeredménynek. Tanulságos volt látni, hogyan fordulnak el egyesek tőlük, és hogyan viszonyulnak ők maguk is egymáshoz. Jól jellemzi a történteket a következő komment:” Ej…az OB-t sem fogják megtartani emiatt”

Szeptember

Az OB után többen a jól megérdemelt pihenést választották. Az egyetemi csapatba bekerült DEKkesek azonban komolyan folytatták. Horváth Menyhért és Erdélyi Zsolt nyolcasban, Orbán Gergely És szekér László dublóban készült a belgrádi egyetemi vbre. Az oarosok 7. helyet, míg a dublósok a 4.-et szerezték meg a kánikulában.

A velencei Diákolimpiáról egy hír maradt meg: Horváth Kristóf Nyerni tudott. Persze a Tisza kupán is ott voltunk elsősorban a kisebbek és jól is szerepeltünk…

Az Európa Bajnokságon Athénban ugyancsak a normálsúlyú dubló képviselte a klubot. Sajnos az egyetemi vb viszonylagos sikerei után úgy tűnik elfáradt a csapat, mivel összetettben csak 14. helyezett lett. Sajnos a folyamatosan változó széljárás, nem kedvezett a csapatatnak, ami így elesett a középfutamban a továbbjutási jogtól.

Beindult a beléptető rendszer, amivel klub biztonságát hivatott szolgálni.

Október

Lelassult a tempó és nőtt a kilométer szám. Elkezdődött az ősz.  Sajnos a klub anyagi helyzete tovább nehezedett. Ahogy azt korábban írtam, nem jött létre a Danubius Hotelsszel a támogatási szerződés, ami az ősz elejére már napi szinten gondokat okozott, melyeket a klub vezetése már nem tudott megoldani a bevételek növelése révén. Sajnos olyan döntést kellett hozni, mely senkinek sem volt ínyére, de így alakult. Októberben meg kellett válnunk Farkas Gabitól, aki nagyon sokáig volt a klub edzője. Feladatait Buday Anna és Sarlős Erzsi vette át.

November

A hónap legnagyobb eseménye a közös trepni gyártás és tereprendezés volt a véleményem szerint, bár vannak, akik az évadzárót előbbre helyezikJ. Persze mindkettő fontos. A felelős tagsághoz hozzá tartozik, hogy nemcsak pozitív dolgokban veszsük ki a részünket, de sokszor a tagdíj költségén felül is az időnkből adunk a klubnak, munka formájában erre sorkerült november elején, amikor stégeket és partot is rendbe tettük.

Megtartottuk az évadzárót, amivel egybe kötötten faültetést és klubgyűlést is tartottunk.

December

Decemberben csak a vizsgák az edzés és a meleg történt velünk, olyan melegre gondolok, amiben lehet evezni, és amire nagyon régóta nem volt példa. De van még hátra decemberből, és biztos lesznek még pozitív fejlemények holnapis.

Mi lesz 2009-ben

Az élet nem áll meg, 2009-ben is edzeni, versenyezni és főleg evezni fogunk. Kedves olvasó, ha már ideig eljutottál. Sajnos azonban olyan problémákkal kell szembenéznünk, amikhez mindenki segítségére szükségünk van. Egy része anyagi a napi működést befolyásolja, hogy legyen áram, fizetni tudjunk az alkalmazottaknak és tudjunk versenyekre járni. Másik része, pedig a puszta létünkről szól. 2009 márciusában jár le a fenntartói szerződésűnk a PM házról és egyszerűen fogalmazva az állam utjai kifürkészhetetlenek. Nem tudjuk mi lesz. Folyamatos kapcsolatban állunk az illetékesekkel, de még nem történt meg a pályázat kiírás. Még egy hasonlóan fontos, sőt, valójában sokkal fontosabb probléma: a kisház. A kisház ugyanis megrogyott, kijavítása halaszthatatlan, a tavasszal sort kell rá keríteni – ugyanakkor tanácstalanok vagyunk milyen forrásból. Egyenlőre, stabilan áll, de napról napra nehezebb a faépítmény megtartása. Kérünk bárkit, akinek van ismeretsége szakértelme, lehetősége segítse megoldani ezt a problémánkat.

Végezetül várunk mindenkit 21-én a klubba (első sorban mai és régi tagokat), boldog karácsonyt és boldog új évet kívánunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr56836014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boris 2008.12.27. 07:53:35

Boldog Karacsonyt es BUEK a legdelebbi pontrol ahova el tudok jutni a Stewart Islandrol. A hely maga a paradicsom, ide auto nem teheti be a labat. Par napig itt turazunk utana vissza megyunk a nagy szigetre. Koszi Gergo a beszamolot, egy dolog: szerintem kimaradt a tengeri evezos VB oktoberrrol! De nem biztos, csak nagyon keves idom volt netezni, osszesen 15 perc.Puszi mindenkinek, legkozelebb hosszabban es tobbet Bori

Orbán · dnhe2.blog.hu 2008.12.27. 20:00:00

Igen, igen. Ez sajnos tényleg így van nem figyeltem oda! Tehát korrigálva a hibámat: oktoberben résztvettünk néhányan a san remo-i tengeri evezős vb, ahol Pignitzky Bori, Kulifai Kriszta, Máthé Kriszta, Bányai Zita, k.: Melis (Gyuri) bronzérmet szerzett. kimaradhatott volna más is, de a legnagyobb hírrel van így a dolog mindig. Nagyon nagy verseny volt a csapatrnak és csak néhány méteren múlt a győzelmük. A fiúk sajnos a négypárban és dublóban is gyengén szerepeltek 13 és 17. helyet szerezték meg.
süti beállítások módosítása