Ergohead 2009 - Ali Anna beszámolója

2009.01.26. 21:28

Mottó: Ebben az évben úgy indultam neki az amsterdami versenynek Attilával, hogy a Jóistenre bízom magam, és nem idegeskedem fölöslegesen, hiszen Ő már úgy is eldöntötte a vasárnapi szereplésem végkimenetelét.

Szállásunkat a rendezőség biztosította - csakúgy, mint tavaly és tavalyelőtt Erzsivel - idén is a 4 csillagos Novotelben kaptunk „menedéket” három éjszakára. Az utazás zökkenőmentes volt (Eindhovenbe Wizzair-rel, onnan busszal Amszerdamba) szegény Atti migrénes fejrohamát leszámítva, amit leszálláskor élt át. Pénteken du. csak sétáltunk egy nagyot, mert kora reggel már sportoltunk idehaza. Másnap elfogyasztottuk szerény reggelinket a Breakfast roomban, egy nagyon udvarias idős japán pincér úr kitüntető figyelme mellett. Én kecskesajtot reggeliztem „szem előtt tartva” a szénhidrátfeltöltés szabályait. Az angolul kiválóan beszélő, és számomra mindent elintéző kedves(em) kisérőm is evett néhány falatot… Azután, illetve dél körül, átmentünk a sportcsarnokba, ahol a verseny lesz. Üdvözöltük kedves meghívónkat Bart Breukot és a többi holland szervezőt. Nagyon örült a Danubius naptárnak, meg a Tokaji aszúnak is. Szóval mozogtunk kb. 40 percet, utána vissza a finom meleg hotelbe, ugyanis ronda nagy szél volt a szabadban, és esett az eső. Hazaiból ebédeltünk, és vártuk a másik magyar párost, mert ők csak ekkor érkeztek ki. Tomival és Gabonával is átmentünk a sportcsarnokba aztán hagytuk őket edzeni (ezúton gratulálok Tominak, aki jövőre szerintem simán meg fogja dönteni a rekordot, most sok apróság hátráltatta, kijelző, utazás későn stb. – szerintem). A hotel közelében egy nagy játszóparkot fedeztünk fel, ami hasonló volt, minta a Millenárison a Zöld Péter játszótér, de egy kis vonattal körbe is lehetett utazni, és élő állatokat is lehetett simogatni. No, mondtuk is, hogy ilyen kéne Budapestre is (mást is mondtunk Budapesttel kapcsolatban, de most azt nem írom ide). Aztán Attila elment futni egy órát, hogy megnézzen egy távoli szélmalmot, én addig pihentem és tejcsokoládét ettem (Döditől kaptam). Este még bementünk kicsit a városba, és halálra fagytam.

Vasárnap kecskesajt, mérlegelés, verseny. Legnagyobb riválisom Jo Hammond volt, akit még nem láttam, de a nevét ismertem, mert ő tartja a 20-29 évesek között a női ks-ben a 2000m-es ergo világrekordot (6’57”,0) (az abszolút világrekordot Lisa Schlenker húzta már harminc fölött 2000-ben: 6’56”7), meg volt is már ks 1x-ben vb-n ezüstérmes, meg ilyenek. A lényeg, hogy maradtam a mottónál. Attila megnyugtatásul annyit mondott, hogy annyira izmos ez a lány, hogy biztos be fognak kötni az izmai, és még bókolva hozzá tette, hogy neki nincsenek tartalékai. Ezek után rá se mertem nézni. Mentem az iramomban, és hát az utolsó hat percben csak utolértem, de nagyon fárasztó volt, valójában nem is tudom, hogy sikerült, de vicsorogva az utolsó percben feltornáztam még a wattot, és csak remélni tudtam, hogy elegendő lesz a csúcsdöntéshez. Hál’Istennek sikerült, láttam a kijelzőn. Ja, mert én wattra húzom a 6000m-t, meg a 20 percet, de ez nem fontos. Elég kevés gondolat fogalmazódott meg bennem a verseny alatt, de pár dolog az utolsó percekben elő jött:

- jaj nem dögölhetek meg, annyi biztató sms-t kaptam mindenkitől; Biblia-idézetet, jókívánságot, bátyáim imáikkal küldik segítségül Bem apó seregét; Attila és Gabona úgy ordítanak, hogy féltem Őket, kiugrik a torkuk a helyéről

- „Annácska úgy is megnyered, én ezt tudom” (nagymamám ezt mondta bíztatásként a telefonba)

- „ha nem sikerül, az se baj, kihúzod magad, amennyire bírod, várost néztek, - múzeumba, templomba feltétlen menjetek - de sikerülni fog” mondták szüleim

- „Jaj az ördögi pénz, ne juss már az eszembe, eltereled a gondolataimat” – kár lenne tagadni, az utolsó percben eszembe jutott, milyen nagy a tét…

- „feszíts be” ez volt idén a legerősebb bíztató vezényszavam (erre édesanyám emlékeztetett, hogy gondoljak arra, január elején elhunyt nagypapám hogy segített nekünk, hogy szedte össze maradék kis erejét, izmait befeszítve, hogy könnyebben tudjuk őt emelni, mozgatni, etetni. Ő fenntről segített.)

Tamás bátyám talált egy kis videót, amiben én is látszódom:

https://www.youtube.com/watch?v=N-r77v0M-sU

meg van pár horror fotó is:

http://www.nlroei.nl/Fotoboek-display-72983.html

http://www.nlroei.nl/Fotoboek-display-72985.html

Egyébként verseny után nagyot jártunk a városban, voltunk templomban is, vettem Obama kitűzőt a beiktatási ceremónia emlékére, magyar lányokat is láttunk táncolni a kirakatokban – nem is értem…másnap reggel dupla adag kecskesajtot ettem, és hazafele is kapott migrénes rohamot drága „menedzserem”. Kicsi a világ: Kis Faterral együtt repültünk haza, így a reptérről Fater hozott el minket kocsival.

Egy szó, mint száz: nagyon köszönöm a kedves bíztatásokat, és a sok üdvözlő, gratuláló levelet, smst, stb.-t

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szerző: Orbán

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr39904782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MKriszta 2009.01.28. 11:01:23

ÉdesAnna!
Persze már gratuláltam, de azért megint meg minden. És gyomrom összeszorult, ahogy leírtad, h közben milyen gondolatfoszlányok jöttek elő neked.
Nadeviszont nagyon röhögtem az egyik horrorfotón..gondolom sejted, melyiken. Szerintem kinagyítva ki kellene tenni az ergokhoz. Komolyan. "Ez a minimum" üzenettel (vagy anélkül). Inspiráló lenne.További sportsikereket és Istenáldjon!

Válasz erre

allianna 2009.01.28. 13:42:23

Jaj Kriszta, köszönöm kedves hozzászólásod, és elnézést, hogy a Körúton nem álltam meg kicsit beszélgetni, de nagyon siettem és azt gondoltam, Te is a szigetre jössz.

Gollum kirakása nem jó ötlet: a szülők nem engednék le a klubba gyermekeiket, és nem ajánlanák fel adójuk 1 %-át a Danubiusnak...

Válasz erre