OB eredmények 2. (2-3. nap)

2009.07.25. 12:34

A 2009-es magyar bajnokságnak vége lett. A második és harmadik nap eseményeit szeretném röviden összefoglalni a következő néhány sorban – leginkább az eredményekről szól most ez, hisz elmaradtunk vele, az elmény beszémoló, pedig a hétvégén felkerül.

Ha bárkinek van bármilyen fotója a bajnokságról, az kérem hozza le a klubba.

Szombaton a fiú serdülő szkiffekkel kezdtünk, amiben Horváth Kristóf, Kovács Zsolt és Bánhalmi Bence indult. Mindannyian tovább jutottak az előfutamból, de négypár specialistáink közül a legerősebb is sajnos csak a kisdöntőig jutott (Bánhalmi) ott a 12. helyet szerezte meg összesítésben.

A női tanuló négypárok között az előző napi négyesben jól bevált felállás (Mészáros-Gerván-Bene-Polivka-k:Bene) nem sikerült sajnos továbbjutnia az előfutamból.

A lány és a fiú serdülő peroroknak is sikerült a döntőbe jutni, ahol Illényi Bori és Fodor Alexa 6. helyet, míg Jurászik Viktor és Krizsán Gergő az 5. helyet szerezték meg.

Simon Peti és Krausz Domokos az ördögi waxolást követően feladták a leckét az ellenfeleknek és sikerrel zárták a fiú ifi ks dublók versenyét – edzőjük Buday A. ismét örülhetett, az egyesületnek pedig megszerezték a 2. aranyérmet.

Ali Anna második nap megrázta magát és az első nap fáradalmait maga mögött hagyva, kihasználva a forduló ellen-oldal-toló szeles pályát magamögé utasította Novák Mariannt és Hajdú Zsuzsit is, akivel egy héttel korábban 10. helyet szerezte meg a luzern-i világkupán. Hogy aztán a csöpögő esőben a speaker, mint Galambos Péter mutassa be az érem és kupaátadáson. Ha legalább a papírok közül felnézett volna a speaker…

A női ifi négyesek között Kelecsényi Dóra, Korom Kata, Bedey Bogi és Veres-Szenkirályi Andrea sajnos csak a negyedik helyet tudta megszerezni.

Vidacs Bori és Hajdú Tamara a női ifi dublóban 6. lett

Miniseink sajnos nem szerepeltek jól, de teljesítményük mindenképp díjazandó, hiszen nem akármilyen szélben kellett teljesíteniük a versenyt (Polivka Bálint és Szakács Gergő). Sajnos Simon Ivánt, aki ugyan megnyerte futamát, kizárták, ezt nem szeretném kommentálni, mert mindenkinek eltérő véleménye van a dologról…

Cs. Kovács és Varga Marci ifi dublóban 5., míg a Szilassy Péter - Bersényi Ágoston - Rónaszéki József - Horváth Balázs – k: Elődi Márton 4. helyet szerezte meg az ifi kormányos négyesek közt.

A veterán hölgyek közt kicsit bajban vagyok mert nem igazán tudok eligazodni a jegyzőkönyven, de papír szerint a DNHE A csapata (Farkas Gabriella - Galiba Gerda Petrovszki Ágnes dr. Hahn Fanni) 5.  a DNHE B (Varga Mária -Jenei Zsuzsa - Molnár Gabriella - Domokos Anna dr.) pedig 7. helyezett lett – elismerés!

A veteránok közt indult Petrovszki Ágnes és Rózsa Bálint, ahol a 6 helyet szerezték meg.

Csontos Csenge és Sai Hanna a női dublók közt a 4. helyet szerezte meg, míg Szekér Laci és Orbán G. a férfi dublók közt felállhatott a dobogó legfelső fokára.

A ks8+ mezőnyben, amit 3 éve a DNHE versenyzői hoztak el, valami nem jól sikerült a srácoknak és a Szeged mögött, a 2. helyet tudták csak megszerezni (Mátyásfalvi János, Hörcher Dániel, Kozsák János, Szentkereszty Márton, Nagy-Pál Antal, Neisz Gábor, Vanczák Gergely, Sándor Áron, K: Korom Balázs).

A harmadik napon ugyancsak szegényesen szerepeltünk az aranyak tekintetében, de azért itt is volt néhány versenyszám, ahol kiemelkedőt teljesítettek a fiatok.

Polivka Dóri a lány tanuló szkiffesek versenyében futamgyőztesként zárt a 3. előfutamban, Bene Zsófi pedig ugyancsak bejutott a középfutamba. Kettejük közül Dórinak sikerült a döntőbe jutnia, amit sajnálatos sérülés miatt sajnos csak 6 helyen zárt, de teljesítménye a sérülést figyelembe véve kiemelkedő.

Dános Peti és Sehr Miklós a fiú tanulók között, kettejük közül, Peti a középdöntőig jutott.

A nap legjobb versenyét (pontosabban menekülését) Bersényi Ágoston és Szilassy Péter mutatták be a férfi kielboatok versenyében ahol az utolsó méterekig kérdéses volt, vajon meg tudják e tartani vezető pozíciójukat, ami sikerült is nekik (k: Korom Balázs). A vegyes kielek között Pakó Kata és Körös Tamás, k: Bene Dóra az ötödik helyet hozta össze, gratulálunk hisz OB újonc csapatról van szó.

A férfi Ifi négypárban (Krausz-Horváth-Cs-Varga) az 5. helyet szerezte meg. A fiúk a verseny nagy része alatt 4. helyen haladtak alig pár méternyire a 3. helyezett Mohácstól, de a verseny végén visszaestek.

A fiú serdülő kormányos négyesek mezőnyében (Krizsan Gergő, Juraszik Viktor, Tiszai Balazs, Horvath Kristof, K: Polivka Balint) felállhattak a dobogó legalsó fokára – bronzérmet szereztek.

A Kozsák – Szentkereszty ks2x-nek sajnos nem sikerült a bravúr és nem jutottak be a délutáni döntőbe.

Az adaptív evezősök között Reisinger Péternek sikerült megvernie Serényi Tibort, ami nagydolog, tekintetbe véve, hogy utóbbi mégis csak a sport haza koronázatlan királya.

A női ifi négypárban Korom Kata, Kelecsényi Dóra, Vidacs Borbála, Hajdu Tamara az 5 helyen végzett, majd nem sokkal később kiegészülve Bedey Bogival, Németh Lucával, Fodor Alexaval és Veres-Szentkirályi Andreával (k.: Illényi Bori) a női nyolcasok között a 4. helyen értek célba.

A férfiak között is hasonlóan teljesített az ifi 8+, ők is 4. helyet szerezték meg. (Bánhalmi Bence, Simon Péter, Szilassy Péter, Bersényi Ágoston, Kovács Zsolt, Horváth Balázs, Cs. Kovács Zoltán, Krausz Domonkos, K: Rónaszéki József).

Női és férfi négypárjaink is jól eveztek: Bedey Magdolna, Alliquander Anna dr., Sai-Halász Hanna, László Veronika 3 tizeddel maradtak le a Vác mögött és így a harmadik helyet szerezték meg. Míg a férfi négypár győzött a klub csapatok között.

A mix veterán négypárban Farkas Gabriella, Galiba Gerda, Petrovszki Ágnes dr., Rózsa Bálint az 5 helyen zárt.

A ni nyolcasok között idén a Csepel győzött, de lányaink fogadkozása szerint jövőre sokkal keményebben fognak edzeni, hogy visszaszerezzék a vándor díjat és tortázhassunk egy jót.

Sajnos a férfi nyolcasnak nem sikerült megismételni az egy évvel krorábbi bravúrt és nem állhatott fel a dobogóra, a csapat előzetes várakozása ellenére.

Mindezek végeztével egy hajópakolást és zuhanyozást követően idén is elkészült a csoportkép, ami talán a legjobb volt az elmúlt években.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr331267533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

allianna 2009.07.27. 22:24:59

Hát először is gratulálni szeretnék a világbajnoki döntősöknek, Szatírnak, Csepinek, Rárónak (meg az összes magyar egységnek). És nagy örömmel olvasnám az ő beszámolójukat is, ne mindig csak a Gergő dolgozzon - mert, hogy köszönjük az OB beszámolót is. No és a "München-i Monopoly" pénz amit sok kedves ember adott össze és szombaton adtátok át... NAGYON KÖSZÖNJÜK, DE TÚLZÁS - a receptes könyvről már nem is beszélve...Üdv mindenkinek innen a távoli Dunavarsányból, mindenkinek jó egészséget, pihenést, nyaralást, munkát, erőt, boldogságot és miegyebet kívánok!
A.Anna

allianna 2009.07.28. 09:25:51

A beszámolóhoz pár észrevétel:
"kihasználva a forduló ellen-oldal-toló szeles pályát" - hát én semmiféle fordulást nem éreztem, sem azt, hogy a szélnek lett volna "toló" komponense, amit talán bizonyít a tíz perc alatt megtett 2000m :)

"Bedey Magdolna, Alliquander Anna dr., Sai-Halász Hanna, László Veronika 3 tizeddel maradtak le a Vác mögött és így a harmadik helyet szerezték meg" - ez a három tized volt három század is (tudom a jegyzőkönyvben 3 tized van). Visszanéztük a célfotót, merthogy először minket hirdettek ki ezüstérmesnek, és utána a Vác fellebbezésére felülbírálták a döntést. No ekkor már mi is kiváncsiak voltunk a célvideóra... "jól láthatóan" orrlabdával valóban előbb értek be a váciak. Jó szoros volt tényleg, kár, hogy nem mi jöttünk ki győztesen belőle.
Na nem szaporítom a szót, mindenkinek jó munkát, jó pihenést, hajrá-hajrá!

Sz.Marci 2009.07.29. 17:30:16

Csillag születik...
Melynek neve Sándor...
Sándor Sz(atír). Áron
:DDD

SH. Hanna 2009.07.29. 22:34:29

Én is gratulálok az U23-asoknak!!! Szatir, nehogy megszabadulj a szőröktől, abban van minden erőd...
Az ob beszámolókhoz még annyit, pontosabban a női ks 4x aranyához az is hozzátartozik, hogy valaki a parton végigkisérte a csapatot az A.Anna papucsában futva... Igaz kaptam egy kis előnyt, de állitom, hogy a normál 4x sikeréhez is ez hiányzott (Ági és Dödi részéről...) :-)

allianna 2009.07.30. 08:24:23

Hát igen Hanna, köszönjük! Áldozat nélkül nincs siker...de egyáltalán megkérdezted őket, hogy hajlandók volnának rózsaszín klumpában kísérni a futamunkat, vagy csak prejudikálsz?

SH. Hanna 2009.07.30. 12:44:32

Az Ágit megkérdeztem és benne is lett volna, ha rávesszük Dödit, de itt aztán elakadt a dolog...
Sajnos valószinűleg nem csak ezen mult, de majd jövőre HAJMUNNYA és HAJMNYNA!!!!!!

B.Zsófi 2009.07.30. 22:07:03

Bocsánat, hogy beleszólok de azért az Orbán igazán beleírhatta volna(még ha csak tanulók vagyunk is)a NT 4+-t merthogy abba mi 2.-ok lettünk!!!

allianna 2009.07.31. 09:20:34

Benne vagytok Zsófi, csak az első nap eseményeivel foglalkozó írásban:)
dnhe2.blog.hu/2009/07/18/ob_n_az_elet

"A lányok (Mészáros Eszter, Bene Zsófi, Gerván anna, Polivka Dóri, k: Bene Dóri) hasonlóan szerepeltek, de annyira szoros versenyben, hogy speaker (a Mi Hörcher Danink) nem tudta a toronyból se megmondani, hogy célvonalon ők vagy a szolnokiak haladtak át először. Csaknem tíz-tizenöt percig tartott, míg meglett az eredmény és mieink felkiálthattak örömükben, másodikok lettek (a verseny a Csepel nyerte, „sajnos” tisztán)."

Jó pihit, üdv. mkinek!

allianna 2009.08.03. 14:19:20

Gratulálok a Bp.-Baját sikeresen leküzdő minden kedves klubtársamnak, különösképp az abszolút győztes dublónak: Orbán Gergőnek és Vanczák Gergelynek:)
Szeretném kiemelni, hogy a "Husi"-ban leevező férfiak közül Csányi István az eddigi összes Bp-Baján ott volt! Azért kérem egészítsétek ki, és írjatok vicces beszámolót!
Köszönettel:A.Anna
süti beállítások módosítása