Szeged / Veloprima vs. dnhe2
2010.05.04. 22:17
A hétvégén párhuzamosan két nagyon fontos verseny is zajlott Európában. Az első a hazánkban megtartott Simády Béla evezős emlékverseny volt Szegeden, a másik pedig a Garda-tónál, Riva del Gardában tartott Sympatex Bike Festival volt. Mivel az utóbbi csak 120 kilométerre volt a mantovai bázistól, azt választottam. Péntek sajnos nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, illetve ahogy tervezetem előző este, ezért este fél nyolckor, a délutáni evezés nélkül vágtam neki az A22-esnek Verona irányában, egy táska ruha, a fényképezőgép, kulacs és a bringám társaságában az útnak.
Mindeközben a szegedi készületek már nagyban folytak. A pálya, az időmérőrendszer és a komputerizált célfotó berendezés mellett, legjobbjaink már izzítottak a másnapi versenyre. Örömteli, hír, hogy mindkét napon a hunrowing.hu (1.nap és 2. nap) híreit Danubiusos hivatkozás töltötte meg. Először Ali Anna, másnap pedig Ráró vezette a híreket a könnyűsúlyú kétpárban elért eredményével. Annáék számára ez a teljesítmény, kijelenthető módon, a „kötelező minimum” volt, hiszen idén a magyar mezőnynél sokkal komolyabb kihívásoknak kell, hogy megfeleljenek és ismét első 8-ba kerüljenek a VB-n (ha lesz olyan szponzor, aki hozzásegíti őket az induláshoz az új-zélandi Karapiroban rendezett VB), de legalábbis jó lenne két helyet előre lépni az EB ranglistán. A másnapi hírben hivatkozott Rárónak és Varga Tominak az első nap bizonyosan nehezebb volt, hiszen az, ugyancsak klubtárs, Csepregi „Csepi” Gábor a váci Galambos Péterrel, ugyanazzal a győzelmi szándékkal érkezett a szegedi pályára, hogy rövid-távon eldöntsék, ki folytathatja a felkészülést hasonló céllal, mint Anna/Zsuzsi. Szigorúan csak a befutót látva a Ráróéknak sikerült „tisztán” nyerniük – írom ezt úgy, hogy nem ismerem a versenyt magát, a rajtot, az emeléseket, a reakciókat, a parton tekerő edzőket és az időjárást. Az idő tanulsága szerint szombaton ellen/oldalszél lehetett. De csak egyet remélek: nem végleg lefutott kör a férfi könnyűsúlyú dubló válogatott utazó helye. Legalább egy-egy világkupán ott kellene lennie mindkét csapatnak, ha már egyszer Bledben rendezik a versenysorozat első állomását.
Persze nem csak e versenyző indult a hétvégén. A nyári viadalok szempontjából ígéretes csapatnak látszik a fiatal vért és hosszú távú tapasztalatot ötvöző Varga-Hénap-Teszár-Vanczák férfi felnőtt négypár, mely 2. helyet szerezte meg, illetve a Bene/Polivka női serdülő kétpár, kiket csak idegenből érkezett ellenfelük előzött meg. Kovács „Jet” Zsolt is előrelépett a ranglistán a döntőben elért 6. helyével. Vercsit remélem, szétszedi az ambíció, hogy dobogóra kerüljön a következő szkiff viadalon. Kele Dóri 3. helyét bevallom meglepetten látom, de innentől kezdve csak idevárjuk a listákon, ahogy Szentkereszty „doktor” Mártont is, aki ismét oktatott a férfi ks egypárban a kiemelt, váci Galambos mögött. Szabadosnak most nem sikerült a szkiff, de legközelebb. Az Ausie-ból frissen érkezett Bánhalmi B-vel erősített DNHE ifi négypárnak még kicsit dolgozni kell a révbe érésért az időeredmény láttán, de legalább van mit!
Persze nem csak Danubiusosok voltak versenyen, nem is tudom, mért emelem ki mindig csak őket ;), hiszen Petrity Rudi és Herman Robi is formát bontottak a két héttel korábbi válogató óta. A Felnőtt négyesek versenyében helyre állt, legalább súlycsoport szempontjából a rend. Szabó Kati ismét hozta a velencei helyét és még sorolhatnám. És Szekér úrnak kedvezett a Szél – sokat gondolkodtam ezen a poénon ;).
Mindeközben Én a kerekes találkozó, amire indultam a Garda-tó északi csücskébe Riva del Gardába, ahol a környék, vagyis inkább a régió egyik legjobb és leghíresebb mountain bike maratonját tartották, lezajlott. Ide, az esztergomi kötődésű, de nemzetközi tagsággal rendelkező Veloprima bringás csapat révén jutottam, kik közül az egyik legjobb versenyzővel (Nemes „Ká” Kálmánnal) sikerült egy fajinat tekernem szombaton, a verseny utáni délután.
A helyszínre, ahogy írtam péntek este érkeztem, egy átmulatott, este negyed hétkor véget érő pénteki munkanap után. Sajnos evezni, már nem volt energiám és kedvem sem így egyszerűen bevágódtam a kocsiba és Nago felöl meg közelítettem Rivát, ahol már ekkor nagy tömegben tekertek a német/osztrák/olasz mountain bikeosok. Riva közepén egy építkezési gödörben rögtönzött pályán Downhill specialisták ropták a bemutatót és utána a táncot.
A verseny reggel nyolckor kezdődött másnap. Több távon is lehetett indulni – honfitársaink jellemzően a „Facile” (27km) és a „Piccola” (52 km) távokon indultak. Sajnos nem tudtam indulni bizonyos szervezési okok miatt, de így legalább volt lehetőségem nyugodtan reggelizni és elgondolkodni a vallás, történelem és politika gondolatkörön az egyik kávézóban. Ezek után végigjártam a bringa kiállítást, ahol az összes ismert és ismeretlen gyártó képviseltette magát, majd csatlakoztam a célba frissen megérkezett magyarokhoz. Meg kellett várni a versenyt, hogy lássam, tudok e tekerni délután valakivel és legnagyobb örömömre Ká nem ellenkezett. Így miután a délelőttöt végig pihentük a verseny miatt és az ebéd is meg volt, elindultunk fel az „egyik hegyre”.
Rivából kiérve egyből egy tíz százalékos lejtőn kellett felstartolnunk Nagoba, ahonnan a kertek alatt eljutottunk egy kellemes szerpentinre, amin rengetegen bicikliztek illetve vonultak autóval. Itt kb. 1 órás folyamatos felfelé menet után megálltunk egy („a”) pitstopban, ettünk némi energiaszeletet és szőlőcukrot. Rengeteg DOWN HILLES és mountain bikeos jött-ment. nagyon jó volt az idő a szél csak néha volt zavaró.
Kával kb. 5 éve próbálunk összehozni egy tekerést és mondhatni vicces, hogy itt, otthonunktól 900 kilométerre sikerült.
A felén már túl vagyunk – mondtuk, gondoltuk. Azonban a móka csak most kezdődött, mivel nem sokkal újbóli indulásunk után, mikor már túl voltunk azokon a bizonyos fényképezzük egymás a kilátással, vagy nézd, mindjárt megelőzzük azt a csávót, aki úgy teker, mint egy robot, eljött az utolsó mondat: „AZ ÚT VÉGÉIG ELMEGYÜNK”
Itt már egy az egyben kellett tekerni, nem tudom, hogy a lejtő meredeksége, vagy a már két órája tartó szerpentinen való kanyargás miatt. Egyszerűen nem akart véget érni az út. Mindig volt tovább. Aztán egyszer csak elkezdtek hó foltok, lenni az út mellett és vizes lett a beton. Itt már kettéváltunk, mert kijött, hogy én nem versenyeztem aznap reggel.
2 óra 10 percnél elértem az út végéhez, vagyis a betonút végéhez, ami ezután egy murvás, köves útban folytatódott. Gondolkodtam, hogy megvárjam-e útitársamat, de végül arra a döntésre jutottam: Én ma felmegyek erre a csúcsra! Neki is vágtam, de a második kanyar után, már nem lehetett tekerni, mert a hó 30 méterenként teljes szakaszban fedte az utat, így tolnom kellett. És én csak toltam és toltam. Majd az egyik kanyarban két ismeretlen bukkant elő, akik valami feltűnően fura dolgot vittek a hátukon, miközben ereszkedtek le a hegyről és két botra támaszkodtak: egy-egy pár sílécet. Még váltottunk is néhány szót mielőtt jó utat kívántunk egymásnak – valószínűleg ők is hasonlóan gondolkodtak rólam, mint én róluk: mit keresnek ezek itt?
Találkozásunk után úgy 150 méterrel egy platóra étem, ahonnan jól látszott, hogy az előttem lévő csúcs egyike annak a háromnak, amit a völgyből láttam, és nekem ésszerűen csak erre az elsőre van lehetőségem felmászni – a másik kettő tiszta fehér volt.
Így is tettem, mert innen már „egyszerű” volt az út. Kb. 1,5 kilométert kellett tolnom, és az utolsó 200 méteren letettem a bringát, mert nem volt értelme felvinni a csúcsra, bár kétség kívül vicces lett volna. A csúcson magam előtt láttam a Monte Baldot, a Garda-tavat, amint délen a semmibe vész és szinte érintem a felhőket és mindent, ami alulról olyan nagynak tűnt és itt fent már olyan kicsi volt.
A visszafelé út 45 percig tartott. Ká-val a szálláson találkoztam, ahol kiderült ő még egy hegyi kecskével is találkozott. Egy 1780 méter magas csúcsot sikerült megmásznom, kb. 2 óra 40 perc alatt, összesen 35-40 kilométert megtéve.
Az este ettünk egy faja pizzát és néhány apperol után az ágyban landoltam. Másnap reggel elköszöntem a srácoktól és 9:30kor már vízen voltam Mantovában – délután pedig szunyáltam.
Vacsora Veloprima Teammel, 2010 május 1. Riva del Garda, Olaszország
Szerző: Orbán
4 komment
Címkék: evezés varga tamás alliquander anna danubius nemzeti hajós egylet orbán gergely garda to csepregi gábor simády béla rácz róbert veloprima
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
allianna 2010.05.05. 10:33:23
dalospet 2010.05.05. 13:22:32
boldog születésnapot!
d
Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.05.05. 20:42:26