A hétvégén rendezik a világkupa sorozat 2. etapját Münchenben az olimpiai pályán. Ezen a versenyen már a magyar csapat is képviselteti magát, nem úgy, mint  három héttel korábbi bled-i világkupán – ami jövő évi VB „teszt versenye” volt. Bled kihagyása sajnálatos, hiszen szinte mindenki a csapatból, mintha haza járna versenyezni a szlovén Alpok közé és a pálya bejárásra is alkalmas lett volna verseny, nem is beszélve a félig csonka mezőnyről vagy Cop-Tufte dubló látványáról.

De sebaj, nem kell ezen keseregni, hisz München a maga grandiózus olimpiai pályájával (1972) lenyűgöző. A kék víz tisztasága talán csak az új-zélandi Twizel evezős pályájával ér fel az egész világon.

Szerencsére van kit néznünk. Nem csak a magyar színek, de a Danubius soraiból is lesznek, akik indulnak.

Női könnyűsúlyú kétpár – Dr. Alliquander Anna és Hajdú Zsuzsa

A 2009-es első év után újból nemzetközi vízen láthatjuk Magyarország jelenlegi legeredményesebb csapatát (EB 4., VB 8.). A lányok Szegeden megmutatták: otthon még mindig ők a legjobbak. A válogató, az edzőtáborok és Anna ergométeres világhódító élményei után (Amsterdam, Boston), most képet kaphatunk, arról hol tartanak a lányok.

13 indulóval mezőnyük a közepes létszámú versenyek közé tartozik, de ez nem jelent semmit. Hiányzik a bled-i győztes amerikai csapat, de az angol és kínai helyezettek itt lesznek, nem is beszélve az osztrákokról, akik a tavalyi EB-n sajnos fejtörést okoztak Annáéknak – szóval hajrá!

Elvárt hely szerintünk: 7-9, Lehetséges hely: 5-6

Férfi könnyűsúlyú kétpár – Varga Tamás és Rácz Róbert

És eljött a pillanat! 2007 után ismét férfi Danubiusos is szerepel a világkupa sorozatban. Rácz „RáRó” Róbert nem is akárkivel, Varga Tamással, 2005 világbajnokával és 2007 Európa bajnokával készül a versenyre. Kettősük a tapasztalat és fiatalos frissesség kombinációját adhatja ki jó szerencsével.

Mezőnyük széles, 20 ellenfél vár rájuk – és itt lesz az olimpiai bajnok Purchase/Hunter, az új-zélandi Uru/Taylor, akik a világbajnoki cím védői és www.worldrowing.com ajánlása szerint a német Hartig/Lichtschlag párosra kell figyelnünk. Ezzel úgy tűnik a dobogós helyeket már kiadta a szaksajtó, viszont lévén első nemzetközi versenyükre utaznak fiaink bízzunk bennük, hogy minél jobban szerepelnek. Sajnos nincs mögöttük az elmúlt 3-4 évben megszokott „otthon megvertünk mindig mindenkit” ks dubló magabiztosság (Velencén 2. lett a csapat), de ez nem igazán jelent sokat a versenyük szempontjából.

Elvárt hely szerintünk 9-13, Lehetséges hely: 7-9

Férfi kétpár – Szekér László és Szél Domonkos

„Most akkor mi lesz?” kérdezné a főhős egy Marcellus Wallace-i fordulattal, ha klubunk 2008-2009-es erős emberének (Szekér, jelenleg Tisza EE) és csepeli társának (Szél) mezőnyét nézi. A 24 csapatból álló mezőnyben, az idei évben összeült páros akár még nagyot is domboríthat, de nem lesz könnyű dolguk.

A szaklapok persze a szokásos „partra szálltunk, mint Normandiában” Marcus Bateman és Matthew Wells angol dublójáról ír, nem is ok nélkül, hisz Bledben ők osztottak igazságot, de itt vannak a szépen evező franciák, az alacsony új-zélandiak (Cohen, Sulliven), a válogatottunk felét ismét dublóban indító észtek (3 csapattal, persze, hogy Raja/Taimsoo kettősét emeljük ki) és még vagy 4 válogatott, akik itt akarják eldönteni, hogy „most akkor mi lesz? most.”

Kérem, ez kemény mezőny, kemény embereknek – rendszeresen célfotós szám, akár 1 másodpercen belüli befutóval a 6 csapatra. Üres menet itt biztos nem lesz még az elsőknek sem.

Hajrá Laci!

Elvárt hely szerintünk: 6., Lehetséges hely: nem tudom minél előbb reméljük (talán: 11-15)

Férfi kettes: Simon Béla és Juhász Adrián

A magyar csapat legszebbjei, a spártai harcosok, vagy Pink Panthers - ezt írjátok a sírjukra. Hazánk eddigi egyik legeredményesebb kombinációja (2009 u23 vb 2., EB 5. hely) reméljük ismét megmutatja. Noha még csak év elején vagyunk férfi mezőnyben talán tőlük várja a haza a dicsőséget. Reméljük jó okkal. A fiúk évek óta maga biztosan nyernek itthon, ha egészségük 100 százalékos, de legtöbbször még akkor is, ha nem.

14 csapatos mezőnyük sajnos még nem róluk szól, de remélhetőleg, ha csak araszokkal, de közelebb kerülnek a történelemhez. Ellenfeleik közt világ és olimpiai bajnokok (Új-Zéland, Anglia) és őskövületek szerepelnek (Stojic) – és még pár kömény mag.

Elvárt hely szerintünk 6. Lehetséges hely: 7-10. (egészség legyen!)

Női egypár: Szabó Kati

Katinka továbbra is a magyar női vonal lelke és legjobb versenyzője. Itthon „sajnos” évek óta nem talál kihívóra, pedigréjét pedig u23-as vb érmekkel tartja jó formában az ifjú hölgy.

A 2007-es Bhoron* verő linzi világkupa után ismét német földön versenyez. Mezőnye nagy és olyan sztárok lesznek ott, mint Karsten vagy Knapkova, de neki nem is rájuk kell lőni, „B” döntő legyen ez a jelmondat és ott minél előbb.

Elvárt hely szerintünk: 9-11. Lehetséges hely: 8-16

Férfi könnyűsúlyú egypár: Galambos Peti

2008 egyetemi világbajnoka a legendás belgrádi futam után ismét szkiffben csapatja. Sajnos nem jött össze a dubló indulás Csepregi „mi kutyánk kölyke” Gáborral, de reméljük Peti hozni fogja a maga és mások által elvárt szintet.

Mezőnye a férfi szkiffek után a legnépesebb 31 indulóval, szóval végig izgulhatunk egy negyed döntőt is, vagyis inkább reméljük, hogy erre nem kerül sor, de mindenképp sokan vannak. Ha ks szkiff akkor legendásan nagy a magyar elvárása, hiszen az elmúlt években induló versenyzőink általában döntőben vagy döntő közelben végeztek. Mi sem várunk kevesebbet Petitől. Hajrá!

Elvárt hely szerintünk 3-6. Lehetséges hely 2-10.

Férfi könnyűsúlyú kettes – Krepsics Péter és Vermes Péter

Kicsit bajban vagyok, nem tudom mit lehet elvárni a srácoktól és nem tudom mennyire erős a mezőny. Tény, hogy régóta nem indult ks peror VK-n magyar színekben, szóval kell lennie valami Buzznak a levegőben e kettes körül.

10 csapat nevezett.

Elvárt hely szerintünk: nem tudjuk: Lehetséges hely: nem tudjuk

 

Remélem sikerült még több kedvet csinálni a témához! Éljen az Eurosport, vagy a netes közvetítés

Hajrá magyarok!

 

*(tudom, hogy nem jó helyre írtam a „h” betűt)

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr492087750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.06.18. 09:56:10

Előfutamok eddig:

Galambos Peti futam győzelemmel a negyeddöntőben

peter256 2010.06.18. 10:14:36

@Orbán: Ha lesz rá igény, a Külkerben szombaton a Külker Kupa után, vasárnap az élő adás idejében kivetítőn nézzük a versenyeket.

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.06.18. 10:47:18

Simon-Juhász peror futam 3.ként középdöntőben

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.06.18. 11:17:54

@peter256: Igény biztos lenne (nálam), de sajnos nem tudok ott lenni ;)

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.06.18. 11:18:43

Szekér-Szél dubló 5. hely - reményfutam

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.06.18. 12:14:45

Ali Anna - Hajdú Zsuzsi ks kétpár 4. hely - reményfutam

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.06.18. 12:16:33

Varga T - Ráró ks kétpár - 2. hely - középfutam

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.06.18. 13:55:48

Szabó Kati 3. hely - reményfutam

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.06.18. 16:46:13

Galambos Peti futam győzelemmel középdöntőben
Szekér-Szél 4. C/D középdöntő

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.06.18. 23:32:44

Szabó Kati 4. helyen a reményfutamban - C- döntő

Alexander Alexandrow bulgária helyett azeri szinekben (vajon gondolt egyet és dobbantott?)

Keibrich még él

Karpinennek van fia - mennyit húz ergón

Ez van, holnap középfutamok!

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.06.19. 14:29:21

Lementek a C-döntők és kezdődnek az A/B középdöntők.

Az első "C" Döntő, ahol érdekeltek voltunk Szabó Kati versenye volt. Kati a versenyben végig 4.-5. helyen haladt, fej-fej mellett a finn Ulla Varvio -val, akit végül a finisben sikerült maga mögé utasítania, így 16. helyen végezte a versenyt.

A férfi dublók mezőnyében Szekér/Szél megpróbált mindent azonban a jó rajt és első 500 méter után, ahol 3. helyen eveztek még lassan vissza estek a 6. helyre, ahol végül befejezték a versenyt az a 18. hely.

Simon/Juhász peror a komment írása alatt 35-36-tal tólják 1250-nél délafrika és GB2 ellen 4. helyen 6 méterrel lemaradva a döntőról , HAJRÁ

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.06.19. 14:32:52

Végül 5. hely 1600 után alakult ki a végeredmény - Kisdöntőben szurkolhatunk a fiúknak!

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.06.19. 19:54:17

Annáéknak sajnos nem ment - 5. helyen végeztek a reményfutamban

És sajnos Tomi/Ráró sem fényesített

Galambos Peti viszont felégette a vizet és Duncan Grantet magamögé utasítva 1.-ként ért célba!!!

Gratula

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.06.20. 11:09:31

Férfi peror Final B
Simon/Juhász 4. helyen végzett a B döntőben, keményen 35-36-os utazóval végig tolt 40-es finissel nagy versenyben végezték a versenyt

Orbán · dnhe2.blog.hu 2010.06.20. 11:11:39

Férfi dubló Final B
Ráró és Tomi 2. helyen azaz nyolcadikként értek célba. 1000 méternél még 3. helyen haladtak, majd 1500nál már 2. helyen haladtak.

Gratula

L.Vercsi 2010.06.20. 18:39:02

Köszi a lelkes közvetítést! :)
süti beállítások módosítása