10-ről vissza

2010.09.30. 23:56

Ahogy előzőleg írtam: tízről kellett visszaszámolnom péntek este, vagy tízszer, de inkább húszszor. Mindenesetre szombat reggelre megnyugodtam és elfogadtam sorsomat. Csak a dubló. A lényeg a verseny, a részvétel. Na jó – néha más is.

Szóval másnap 11:55-kor, mint korábban írtam, rajthoz is álltunk. Mivel az előfutamból csak egyetlen csapat jutott tovább, így nem erőltettük meg magunkat és a délutáni reményfutamhoz mérten 3. helyen berobogtunk a célba. A víz már erősen hullámos volt, de még evezhető. Reggel, Csepivel együtt, még összefutottunk Dipóllal is, akit a FIC szervezői hívtak meg a versenyre. Így, mondhatni nagy Danubiusos csapat vett részt az olasz bajnokságon 2010-ben.

A verseny szervezői kitettek magukért – a viszonylag magas szervezési keretből (vagy a mi lehetőségeinkhez képest magas) sikerült színvonalat hozni. A vasárnapi döntőket a RAI Sport közvetítette; ponton, ami elvileg állítható volt; élő videó közvetítés; tribünök; helyben étkeztetés; festői környezet, szóval minden volt. A helyi újságban 3 oldalas cikkek, a városban óriásplakátok; a lelátok a döntők napján gyakorlatilag végig tele voltak.

Reményfutam előtt nem is tudom, mi járt a fejemben? – Talán valami ilyesmi: „Ha ketté kell törnöm a lapátot, akkor is bejutunk a döntőbe.” Szóval a futam előtt számomra nem is volt kérdés, hogy mi lesz, most. Vando még átszólt egyet Luinieak és Frattininak: „Jó, hogy itt vagytok, legalább könnyen nyerünk” vagy valami hasonlót. A hangulat tehát adott volt, nem is sokat viccelődtünk és Dipól szavaira (mert ő volt az indító) ki is robbantunk a rajtból. Luiniék mondhatni hamar leléptek, igazából nem értem mért, hiszem már régen volt ő akkora sztár :D. Mindenesetre, egy az egyben mentünk két másik csapattal, de 500 méter után szép lassan elaraszoltunk tőlük. 1500-nál már menekülő státusban voltunk, mert a két utánunk jövő egymással küzdött. Aztán az egyik csapat egyszer csak rákot fogott és mi simán beértünk a célba második helyen.

Nekem az utolsó 200 méter már nyugodt volt. Biztos voltam a döntőben és csak a másnapot vártam, de Vando…Vando nagyon örült. Ahogy Csepi utólag mesélte, még a parton is hallották örömfüttyét. Nem is csodálom, mert kevesen vannak, akik 42 évesen dublóban bejutnak az olasz bajnokság bármelyik döntőjébe. Ahogy később mesélte utoljára 2003-ban volt döntős, igaz, akkor nyertek is, nyolcasban, a Mincio színeiben. Elmentünk levezetni és jókedvűen mentünk a parthoz, ahol Csepi, Stefano és a kertész-mindenes srácok tapssal fogadtak. Vandot majdnem a vállukra vették és olyan ovációt adtak, mint, amiben azt hiszem még sosem volt részem. Jó érzés volt, hogy abban a pillanatban ennek a maréknyi embernek mekkora örömöt okozott az eredményünk. Ilyet nagyon kevésszer éreztem/kaptam pályafutásom alatt. Tudom mindez más, mint otthon. Más a környezet, más a hely, az emberek, az ellenfelek, és nekem is más a helyzetem, a felkészültségem, az életem.

A verseny után Csepivel és Marcoval körbe sétáltuk a depót és a klub parti bárjában megpihentünk. Sztárok jöttek, mentek. Csepi sorolta a neveket, én meg csak pihengettem magamban. Aztán Markó megfogalmazta a nap bölcsességét és én éreztem, hogy az élet jó:

Este jártunk egyet a sétálón, és piedinára beültünk, vacsora gyanánt.

Másnap reggel, mire Vando előkerült, már nagyban Csepi bringájának Nápolyba juttatásán dolgoztunk és persze a klub kérdésen.

A futam 11:10-kor indult, sárgalappal kezdtünk rossz beállás miatt. Ez eléggé felbosszantott, mert tudtam, hogy nem arra kell mennünk, de Vando az Vando. Ahogy CSepi mondta, mikor megkértem szóljon utána, hogy várjon rám: „Tudod, milyen? Ez nem vár…” és szét tárta kezeit.

Szóval kettes pályán el is indultunk. Enyhe feszkóval a nyakamban, de toltuk rendesen. Az első négy csapat el is ment elég gyorsan, mi pedig a 6-8. csapattal küzdöttünk bőszen. Ahogy az várható volt sajnos nem rólunk szólt a verseny – és itt kapcsolódik a téma Anna korábbi kommentjéhez – sajnos, mindezt a RAI Sport motorosa is így gondolta és végig pont olyan sebességben ment előttünk, hogy mikor lejöttünk az egyik hullámról, már mehettünk is rá. Ekkor nem voltam annyira happy. De hát van az úgy, hogy az élet…

Végül 7. helyen végeztünk, aminél reálisan nézve, 40% esélyünk volt előbbre végezni, az előzetes idők alapján. Ha végig gondolom a dolgokat, hogy a héten mennyit dolgoztam, mennyit voltunk Vandoval vízen és mennyire számoltam a versennyel nem rossz az eredmény. Sőt másnap a helyi újságok cikkei alapján, a fél cég tudta, hogy mit csináltam hétvégén, sőt a cikkeket meg is kaptam J.

Csepi elmondása alapján a fanclub teljes volt, mindenki nézte a tribünről teljesítményünket, az ötévesektől a nagymamákig és még transzparenst is gyártottak.

A verseny után óriás közös ebéd volt, aztán, mikor már minden elcsendesedett visszamentünk a bárba, ahol jöttek mentek a nagyok, akiket a tévékben lát leginkább az ember, de itt mindenki csak Marco egy haverja volt, akivel lehetett sörözni, beszélgetni. Gavri Pólót cserélt Raffaello Leonardóval, Csepi megbeszélte a nápolyiakkal, hogy hova kell menni. Én Márióval elcsevegtem arról, hogy 12-en küzdenek most gyakorlatilag a perorért, mert nem megy a nyolcas a VB-re és ráadásul Luca Ghezzi is ott volt. Megbeszéltük, hogy Haller milyen nagy volt és, hogy milyen legendák keringenek Luca Ghezziről otthon.

Eztán szépen elcsendesedett minden. Elmentünk és végignéztük, ahogy kiemelik, lekötik és elviszik a katamaránokat. A Fillipi és a többi árus elpakol. Csepivel visszabandukoltunk a bárban ittunk egy sört, Közben a magnóból az Anima ’68 című slágere szólt (kötelező), ami enyhe szürrealitást adott a délutánnak: a mantovai tóparton, a Szent Andrea székesegyházzal a háttérben, ahol Jézus vére van a eltemetve, két magyar sörözik, akik reggel még evezős versenyt toltak, a csapos hangot ad a sör jó, és szék kényelmes, mi meg bambulunk bele a tóba és fürdünk a napfényben.

Este Dipóllal még aperoloztunk egyet, aztán másnap reggel szakadó esőben kivittem Csepit a vasútra.

És ment a munka…

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szerző: Orbán

6 komment

Címkék: olaszország evezés mantova országos bajnokság orbán gergely canottieri mincio marco penna vando

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr892336049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.