Éjjel véget ért a a karapiro-i evezős világbajnokság, amely a világnak ebből a csücskéből nézve talán régóta az egyik legjobban megszervezett vb volt. Erről youtube-on, közkézen forgó videó ad tanúbizonyságot. Az, ahogy a megszólítottak és a verseny előtt beszélnek megáról a versenyről az nem mindennapi. A közvetítés, és a pálya mellé épült új tribün, céltorony nagyságát és Új-Zéland evezős szeretetét láthattuk minden futam alatt, ahogy egyként szurkolt a tömeg (66771 fő összesen) a hazaiakért, akik nagyon-nagyon jól teljesítettek.

Persze, mindez messze van tőlünk. Majdnem 20 000 kilométerre légvonalban és legalább 25 óra utazásra repülővel. Mégis, az elmúlt héten két sportoló nagyon is közel hozta hozzánk az eseményt: Lengyel Mónika, pár napja megszerezte női adaptív egypárban a 4. helyet és Galambos Peti, akinek ma hajnalban volt a versenye.  

Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem: mindannyian abban bíztunk, hogy Peti nyer, de legalább a dobogón ott lesz. Írom ezt az idei szezon után, ahol az első világkupa győzelmével mindenkit meglepett, még talán saját magát is, amit úgy tudott felülmúlni a Luzernban, hogy mai napig senki sem tudja, hogy milyen is volt az első világkupa döntője, csak azt, hogy, azon a bizonyos luzern-i futamon az utolsó négyszáz méteren négy vagy öt másodpercet hozott, majd ennyit vert rá, az addig első helyen haladó olasz Mianira. Aztán jött az EB, ahol a normálsúlyúak között tette le névjegyét és mutatta meg, hogy mitől erős a bors. Saját bevallása szerint is nagyon sokat tanult az Európa bajnokságon, elvégre nem minden nap versenyezhet az ember Tufte vagy Synek ellen. (Ugyan zárójelben megjegyzem, lehet, hogy többet ért volna egy még inkább megerősített európai könnyű győzelem – de ez csak egyetlen gondolat). Hősünk top formában érkezett, és középfutammal koronázta a menetelését a döntőig, ahol 1000 méternél úgy otthagyta az ellenfeleit, mintha csak akkor kezdődött volna számára a verseny.

A vasárnapi döntőn ismét ott volt Miani és sokak meglepetésére a dán Stephansen rajtolt Peti mellől, holott róla a legtöbben csak mosollyal beszéltek korábban, hiszen ő „csak” ergón tudott maradandót alkotni. A rajtból ugyan Stephensen vagy Miani indult leghamarabb, de Peti hamar visszaverte őket és a hosszú csapásaival, majdnem egy hajó előnyre tett szert. Az ellenfelei ugyanakkor nem engedtek és mindannyian ott küzdöttek szorosan mögötte. A versenyt nagyon jó volt nézni, csupán a versenyzők evezése miatt. Mindegyik versenyző stílusán jól látszott a világ, melyik részéből való volt. 500 méternél Petire elkezdett felcsúszni Miani, de Babac és Takeda is egy hajó távolságra voltak tőle. Stephansen, mint egy gőzgép pörgött és elindult, hogy középfutamhoz mérten szerepeljen és ekkor Miani odaért Peti mellé, mikor a kamera váltott és 750 méterre már fél hajóval vezetett. Peti és Babac, azonban nem hagyta és ment vele. Mindeközben, azon gondolkodtam, hogy Mianianak nagyon könnyűnek tűnik a mozgása, és még nagyon sok  van hátra, szóval bárhogy alakulhat. Aztán 1500 méterre ez az előny már másfél hajóra duzzadt és Babac feljött Petire. Majd Miani tovább növelte az előnyét és mikor Rapcsi üvöltését meghallottam láttam, hogy Peti is így tette és megindult, hogy visszaverje Babacot. Itt a tempó már olyan érthetetlenül magas volt, de Peti és Babac már nem tudott beleszólni Miani menetelésébe, hiába hajtották egymást. Aztán az utolsó 150-100 méteren Babac volt az, aki el tudta dönteni és így Miani és Babac után Galambos Peti érkezett harmadikként a célba.

A futam után annyi látszott csak, hogy Mianit leszámítva mindenki elfáradt, de nagyon. Peti fáradtan a kivette lábát a hajóból, és mélyen levegőt keresett.

Ez egy gyönyörű eredmény. Nem semmi teljesítmény, nem egyszerű, nem egy év munkája. Ezzel az eredménnyel „hősünk” karrierjének egy új stációjába érkezett, amit, reméljünk, csak magasabb szintre tud majd emelnia későbbiekben. Peti a jelen, legjobb magyar evezőse. Ez vitán felül áll. Eredménye  sokunknak iránymutató és egyben egy szint is, amihez mérhetjük magunkat. Az, hogy ő eljutott idáig a kitartás, a fáradhatatlan munkabírás, az el-elfáradó csapattársak és ellenfelek nélkül, az edzők és az edzésbe, edzőtáborokba, világversenyekbe ölt energia és nem utolsósorban szerencse és pénz nélkül elérhetetlen lett volna. A kérdés már csak annyi: lesz e még belátható időn belül ilyen kaliberű evezőse Magyarországnak, illetve, hogy a kinevelésében a Peti, és az előtte sikereket elérők (Varga, Hirling, Haller, Pető, Hajdú, Alliquander, Novák, Kokas) révén megszerzett tudás, tapasztalat örökíthető e a jelenlegi és jövőbeli aspiránsokba?

Biztos sokakban felmerül, hogy ez az írás mért elsősorban Galambos Peti teljesítményére irányul és mért „szorul háttérbe” Lengyel Mónika? Nem szorul háttérbe, sőt! Ugyanakkor látni kell, hogy Móni hajó neme, a maga mezőnyével még ismeretlen sokunk számára, ugyanúgy, ahogy Móni maga is, ugyan a győri versenyző már nemzetközileg is egyre jobban szerepel és folyamatos keménymunkát végez Székely István felügyelete alatt, mégis leginkább klubja és térsége és közvetlen ellenfelei ismerik mélyebben. Remélem ez megváltozik és, ahogy Olaszországban, itthon is elindul egy komoly szakmai munka, ami az adaptív evezősöket minden szempontból kiemeli. Negyedik helye nagyon szép, és előre lépés tavalyi hatodik helyéhez képest.

Hajrá magyarok!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.