Karácsonyi hírek!

2007.12.23. 20:00

Ismét eltelt egy év! Hogyan másképpen lehetne kezdeni egy évvégi-karácsonyi hírösszeállítást, összefoglalót? Igen ismét eltelt egy év, ez alkalommal a 2007-es, és

Tegnap (2007. december 22.-én) tartottuk a szokásos éves karácsonyi ünnepségünket.

Megint egy jó évet zártunk, hiszen legalább ötven díjazottunk volt, akik elsősorban az Országos Bajnokságon elért eredményük alapján ajándékot kaptak. Természetesen a klubon belüli „rangsorba” nem csak ez alapján történt a besorolás, de valami alapján megkell csinálni, nem? J

Az ünnepségen először, mint ahogy írtam a díjazás következett, aminek keretében Anci (Domonkos Anna – alelnök) és Pali bácsi (Zarándy Pál – alelnök), Denk András (elnök) távollétében, Bori (Pignitzky Bori klubtitkár) segítségével átadta az ajándékokat a díjazottaknak. Ezután az edzőknek köszöntük meg az éves munkájukat egy jó adag tapssal (vastaps is voltJ), így Forró Dezsőnek, Sarlós Erzsinek, Reisinger Péternek és a némethonból frissen hazatért Budai Annának. Megköszöntük a munkáját Áginak, gondnokunknak (Bán Ágnes – gondnok, korábbi európa-bajnoki helyezett), aki Anna távollétében, Katával és Farkas Gabival együtt segítették a gyerekek oktatását.

Az ünnepségnek ezen a részén következett el az a pont, amit lehet, hogy sokan nem fogtak fel, vagy nem éreztek át teljes mélységében a jelenlévők közül. Elbúcsúztattuk Pignitzky Bori klubtitkárunkat, aki öt év fáradhatatlan munka után elhagyja a DNHE-t, mint munkahelyet, de tagként és sportolóként reméljük, tovább erősíti klubunkat. Az Ő megajándékozásával végződött az ajándék átadás.

A következő menüpontban a lányok karácsonyi műsora következett, melyről nem tudok igazán valós, visszaadható élménybeszámolót tartani, mert annyira zseniális, humoros és jópofa volt!!! Jó, hogy idén volt ismét műsor, mert a korábbi években elmaradt a hasonló terű kezdeményezés a korábbi, jó hagyományokkal ellentétbenL.

Következő lépésben egymás verses megajándékozása, az ajándékhúzós téma jött. (mindenkit megkérek, hogy írja meg a hozzászólásoknál a neki szóló verset, mert én itt nem tudom fejből felsorolni mindet…)

Az est végén, pedig jól megettünk mindent, ami kint volt a konyhában és egy bő két órát beszélgettünk minden jóról, rosszról. Hiszen hazajött a messziségből Neistein Ádám, Mátyásfalvi „Manó” János Budai Anna és Faragó Tomi is és sokan amúgy is régen találkoztunk ennyien egyszerre.

Elkészült az album (mondjuk csak 85%-ban mert elfogyott a fényképsarok) és a naptár, amiből mindenki kapott egyet a díjazottak közül, illetve meglehet vásárolni pontom összegért a klubházban…

Sajnos nagyon sok torta megmaradt, amit persze nem féltek, mert hétfőn (24.-án) óriás foci lesz ugyanúgy, mint 31.-én, de csak jelezni szeretném, hogy az egy dolog, ha régiek nem jönnek le, mert gyerekük születik, vagy más városba költöznek, évek óta nem ültek hajóban. De az mégiscsak elég rossz, hogy sokan még azok sem jönnek le akik még idén OB-t nyertek, vagy bent ültek egy csapatban, amiben díjazottak voltak. Mert végül is minek vagytok ti kedves klubtársaim, klubtagok (vagy legalább csapattagok) ha még a klub három fő eseményéből egyikre sem jöttök le, vagy húzzátok a szátokat, hogy minek, meg szombat van! (Ez vonatkozik azokra, akik nem járnak szombaton edzésre, mert nem bírnak „felkelni”.)

De nem akarok szőrszálhasogató lenni.

Mindenkinek békés, boldog karácsonyt és evezett kilométerekben, sikerekben gazdag boldog újévet kívánok!!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr68273555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ursula 2007.12.24. 11:02:13

engem egyike a legkedvesebb embereknek húzott ki, ki egy fanmtasztikus verset kreált nekem. nagyon köszönöm neked Lincsi és eszméletlen finom a csokilikőröd! Mindenkinek boldog karácsonyt!!!
vers:
"Akit én húztam, az egy nagyon kedves egyed,
2002 óta jár az egyletbe le,
Az alkoholt nem mindig veti meg
Szabadoson elixírnek nevezte
S mint a nyíl suhant a Szigetcsúcs felé.
De lefelé menet fordult a kocka
Ő ezt az elixír hiányával magyarázta.
Mikor először jöttem le edzésre
Ő volt az első, kit megismertem.
Azonnal kiderült, hogy 20 nappal születtem előbb, mint ő,
Ki gondolta volna, hogy a mi csapatunk lesz a nyerő?
Brnoban együtt kaptunk aranyat
Messze lehagyva a horvát lányokat!
Néha, mint Shakira táncol,
Máskor meg a sulisWC levegőjének tisztaságáért harcol.
Hogy az én nevem se maradjon rejtély
Elmondom hát én, ki e verset írta
Dubló társa voltam serdülőkorban.
Egerek nevével keresztelt meg,
És saját készítésű elixszírrel lepem meg.
BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK!

Orbán · dnhe2.blog.hu 2007.12.24. 12:41:18

Hogy Én se maradjak ki:

A négypáron van egy kormány, akit húztam neve...Orbán!

Boldog karácsonyt!

Remélem jó volt a foci és elfogyott a torta!

Lincsi 2007.12.24. 14:13:45

Hát, szerintem én kaptam a leglátványosabb, legaranyosabb, legelevenebb (és egyben lebüdösebb:) ajándékot, vers ugyan nem járt hozzá. A kisegerek nevét még nem sikerült kitalálnom, kérek szépen javaslatokat! mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánok!

Orsi, igazán ízlik a likőr? na ennek nagyon örülök, tartogass szabadosra;)

ráró 2007.12.24. 18:34:32

Boldog Karácsonyt kívánok

ráró 2007.12.24. 18:35:08

ez a versem volt:)

Vercsi 2007.12.24. 20:11:04

Engem Virág húzott, ezúton is köszönet,tetszik:)

Danubius tyúkja (Petőfi után szabadon)

"Ej,mi a kő! tyúkanyó,kend
Az edzésre tegnap is lement?
Lám,csak jó az isten,jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!
Itt szaladgál föl és alá,
Még az ergóra is fölszáll,
Eszébe jut,kotkodácsol,
S nem verik ki a kondiból.
Dehogy verik, dehogy verik!
Mint embert szeretik,
Válogat a súlyzókban,
A kiskirály sem él jobban.
Ezért aztán, tyúkanyó hát
Jól megbecsülje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Érem szűkében hazám."

Boldog Karácsonyt mindenkinek!!!!

(Lincsi,ezek szerint megyünk jövőre Szabadosra??? :) )

Lincsi 2007.12.25. 14:12:08

de csak az egerekkel együtt:)

Boris 2007.12.25. 20:48:33

A Hörbitől a következőt kaptam:

"A cetlire pillantva elképedtem elsőre,
Kinek neve rajta volt, az az ajándékozás őre.
A karácsonyi húzás elöször volt kínos,
Hogy kit húztam, nem maradt sokáig titkos..."

Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek!
Köszönöm a sok szép ajándékot nektek és a rengeteg jó kivánságot amit emailon és sms-ben kaptam. Ne haragudjatok, ha nem válaszoltam külön - külön mindegyikre, most köszönöm meg nektek!

27-én találkozunk a klubban. Ne felejtkezzetek el a dec. 31 - i közös fociról és persze a babgulyásról sem!

Az ajándékozás őre

ozren 2007.12.26. 14:53:27

Hi!

Mivel innen nem akarok roamingra kolteni penzt, lecci szoljatok Kalmar Gergonek ha talalkoztok vele hogy hetfon 31en lehuzzuk a 6000 meter felmerot.

Ha ellenkezik, kerem leutni =)

pusz pusz Ozy

Orbán · dnhe2.blog.hu 2007.12.26. 16:51:21

Hajrá fiúk! Eza jó hozzáállás!!!! 6k mindeképpen kell húzni!! Nem is értem eddig, hogy maradt ki!

Boris 2007.12.26. 18:25:56

Hát Gergő szégyeld magad! Nem emlékszel arra a frenetikus táncos, zenés, műsorra amit tavaly csináltak a lányok? Szép piros szoknyácskára, mikulás sapkára és az egybebugyira vart piros csipkére? Én majdnem ledöltem a székről, annyira vicces volt!
Minden felnőtt korú (18 - 32 év) danubiusosnak üzenem, hogy dec 30 - án 18:00 órától a Pignitzky rezidencián hagyományos after Xmas/before NY est!További info nálam! jertek, jertek!

Orbán · dnhe2.blog.hu 2007.12.26. 23:50:17

Jó van! de szöveg betanulós, jelmezes cucc nem volt mint anno a nagy sikerű lázár ervin tanmese a dömdödöm!!!!

hihetetlen szereposztással...

Vanczák Gergő: Szörnyeteg Lajos
Menya: Ló Szerafin (vagy Nagy Zoárd?)
Dalos: Mikka-Makka
H.Áki: Szigfried!!
meg szerepelt még a Zsolt (cica), mag a BEa, Én meg már nem tudom ki meg nem emlékszem navekre, na jó én voltam dömdödöm

(és még a Melis Zoli is látta!!!)

allianna 2007.12.27. 12:35:19

Én pedig: Vacskamati, a nagy, egyetemes, világméretű csaló
és a szombati fociról nem tudtam, mert asziszitekmindenkinekjutintermet...

allianna 2007.12.27. 12:37:02

vagyis a hétfői fociról.

Boris 2007.12.27. 13:44:12

A 2002 karácsonyán előadott darabnak A Négyszögletű Kerekerdő volt a címe, Lázár Ervin meséje. A szereposztás kicsit pontosabban:
Maminti (a zöld kicsi tündér): Zarándy Bea
Mikkamakka: Dalos Péter
Nagy Zoárd (fenyőfa): Erdélyi Zsolt
Bruckner Szigfrid (a kiérdemesült oroszlán): Haller Ákos
Ló Szrafin (a kék paripa): Horváth Menya
Dömdödöm (dömdödöm): Orbán Gergő
Vacskamati(macska): Alliquander Anna
Szörnyeteg Lajos: Vanczák Gergő

A sztorit itt feleveníthetitek (érdemes!):
www.szepi.hu/irodalom/lazar/kerek/kerek09.html
Aromo a fékezhetetlen agyvevelű nyúl: Jakab Gábor

süti beállítások módosítása