Véget ért az idei U23-as VB is Brandenburgban és miközben e sorokat írom, versenyzőink valószínűleg épp hazafelé indulnak.

Ismét jó versenyt zárhatott a magyar csapat, szerencsére az elmúlt években egyre erősödő nemzetközi mezőnyben nekünk is ott a helyünk és egyre nagyobb számban, hisz 19 versenyzőnkből hárman éremmel, további négyen, pedig sokat érő döntős helyezéssel térhetnek haza, míg a többiek a B és a C döntőben hozhattak formájuknak megfelelő eredményeket.

A csapat repülő gépe 22:05-kor landol Ferihegyen.

Mielőtt a mindenki által várt magyar részleteket írnám, néhány szót magáról a versenyről. Ismét rekord évet zárt, majd 800 versenyző több, mint 50 országból. Az aranyak tekintetében ugyan kiemelkedtek a házigazdák (5 db), mégis nagyon heterogén volt a döntők megoszlása. A hagyományosan erős nemzetek mellett olyan országok is döntőbe jutottak, mint Chille vagy Irán (férfi ks szkiffben még ezüstre is tudta váltani a lehetőséget Mohsen Shadi Naghadeh, aki országa történetében először jutott döntőbe evezésben). Új-zéland elvitt két szkiffet (FF ks 1x / FF 1x), míg az USA mindkét nyolcast. De nézzük a magyarokat:

Délelőtt 11:50-kor versenyzett a férfi ks négypár, akiktől a döntőbe jutást nem hiszem, hogy sokan várták – figyelembe véve a felkészülésük akadályait és azt, hogy a csapat gyakorlatilag verseny nélkül „vakon” utaz!!ott. Annál nagyobb öröm volt, hogy a remény futamban pénteken sikerült helyt állniuk. A döntőre elfáradt ugyan a csapat, de a megszerzett hatodik hely így is nagy jelentőségű a jövő szempontjából. A csapat tagjai közül egyedül Cselinácz János szerepelt már VB, Markgruber Balázsnak, Csepregi Gábornak és Rácz Robinak ez volt az első világ színvonalú versenye.

Nem panaszkodhatunk, bár mindig lehetne jobb, Szabó Kati harmadik helye és Galambos Peti/Varga 2. Tamás második helyezése azt hiszem önmagában is elmond mindent.

A részletek kedvéért: Kati ezzel a bronzzal már a másodikat szerzi U23-as világbajnokságon. Nehéz dolga volt, a német Julia Richter (aki 3 éve evez!) nem hagyott esélyt a többieknek ezer méternél már több, mint egy hajóval vezetett a második brit Kristina Stiller előtt. Aki próbált vele maradni, ennek eredményeként a táv végére eltávolodtak a mezőnytől és egyben Katitól is aki ugyan 500 méternél „még” negyedik volt, de a táv felénél már biztosan vezetett a bulgár Iskra Angelova előtt.

A Galambos Petiék, akik egyértelmű favoritjai voltak a számnak (elő és középfutam győzelem után), nehéz dolguk volt, hisz így mindenki rájuk figyelt a futamban. Lassú rajt után folyamatosan jöttek fel és az 500 méternél 6. helyüket 1000-nél már 4.-re, míg 1500-nél 3.ra javították. Ugyanakkor ez ne tévesszen meg senkit, 500-nál 1,5 másodperc volt köztük és a futamot vezető olaszok közt (2007. 3. hely). Noha 1500-ra elmentek az olaszok Tomiék nagy hajrával a négy másodperces hátrányból 3,5 ledolgoztak és eközben „bedarálták” a végig második helyen evező bulgárokat.

A „B” döntőkben 3 csapat révén voltunk érdekelve. Azt hiszem nem árulok el titkot, hogy nem ezekre az eredményekre számítottunk.

A női ks dublóban, ahogy azt a korábbi bejegyzésekben írtam Novák Zsófit és Mariannt sokan döntőbe várták akár érmes helyezésre is. Talán épp ezért picit csalódtunk, mikor nem jutottak be az „A” döntőbe. A „B” döntőben viszont nagyot alakítottak. 500 méternél még negyedik helyen evezetek, majd a végére sikerült az ausztrál, lengyel és olasz csapatot is. Így jó versennyel zárták az idei vb-t.

Simon Béla és Vinkó Gáspár helyzete ugyancsak nehéz volt. Nem csupán a magas elvárások (olimpiai kvalifikáción tisztes helytállás, 2007 EB 6. hely, 2007 U23 VB 5. hely), de az erős mezőny miatt is. A fiúk nagyon jó finiselők ezt, már többször is bebizonyították. Sajnos a középfutamban nem sikerült nekik beverekedniük magukat a döntőbe ily módon, de biztos élvezetes látványt mutattak partról. A kisdöntőben 3. helyen jöttek ki a rajból és úgy tűnt végig ezt a helyet tartják. 1500 méternél a horvátoknak sikerült eléjük kerülni, de a ismét jött az utolsó sprint és fiaink felzárkóztak. A második helyen célba érkező holland csapattól mindössze 1 tized másodperc választotta el őket, míg a horvátokat gyakorlatilag nem hagyták „szóhoz jutni”

A férfi négypár kisdöntőbeli teljesítménye volt a ks négypár döntős helyezése mellett a másik nagy meglepetés. Az előfutam, a reményfutam és a középfutam közepes és gyenge helyezései után „valami történt”! A Szél-Kelemen-Szabó-Juhász csapat megrázta magát és gyakorlatilag esélyt sem hagyott ellenfeleinek a kis döntőben. Végig dominálták versenyüket ők irányítottak. Négypárban magabiztosnak mondható 2 másodperces előnnyel nyerték a futamot. Lehet, hogy jövőre a középfutamban fognak eldurranni és akkor már sokkal többre számíthatnak.

Nagy Roland és Forrai Dávid a férfi ks perorban tisztesen helyt álltak és első vbjükön a 9. helyet szerezték meg a „B” döntőben. Nekik is sikerült egy jó finist végig csinálniuk így a verseny közbeni 4. helyüket cserélhették be a 9. helyet jelentő 3.ra.

Bende Zsófi és Tölgyesi Brigi a női dublók „C” döntőjében zárta a versenyt 14. helyen. A lányoknak mindenképp csalódás, hiszen tavaly még döntős helyezettek voltak. Remélhetőleg sikeren feltudnak állni a padlóról és ott folytatják, ahol tavaly befejezték.

Néhány további kép:

Egy ismerős arc a háttérben!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csador

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr24576980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szekérlaci 2008.07.21. 11:49:39

zsííros! Gratulálok a danúbiuszos gyerkőceinknek!:)

Hanna 2008.07.22. 17:06:49

En is nagyon gratulalok a fiainknak:) es hajra mindenkinek a felnott VBn!!!

allianna 2008.07.23. 19:58:33

En is gratula. Hat nekünk sajnos nem sikerült az A, de vasarnap majd igyekszünk legyözni az oroszokat a B-ben...pedig ott volt a csuklomon mindenki aki szamit... Szt. Györgytöl, Szüz Märiäig...
Üdv mkinek: Alliq.anna

Boris 2008.07.25. 18:47:00

Szia Anna! Nem is tudtam, hogy végül mentek.. DE hát miért is ne?! Közel van, kár lenne kihagyni a lehetőséget egy vb szereplésből (től). Hát akkor hajrá a B döntőben!
süti beállítások módosítása