Két OB

2011.01.06. 00:25

Ugyan már korábban értesültem a dologról, mégis, csak ma este, Facebook hírfolyam olvasás közben lettem figyelmes arra, hogy vegyes érzelmekkel fogadták néhányan a ketté bontott országos bajnokság hírét. Ugyan az előbb említett honlapon már röviden írtam egy véleményt, azt hiszem érdemes jobban kibontanom álláspontomat – leszögezve, hogy nem vagyok beépített ember, csupán eddigi tapasztalataimat adom itt közre – amiket láttam itt-ott a világban.

Kezdjük az elején. 2010. december 16-ai MESZ elnökségi ülésen elfogadásra került a jövő évi versenynaptár tervezetet, külön kitérve a bajnokságra, amit a tervek szerint ketté bontanának egy felnőtt és egy utánpótlás bajnokságra. Az előbbit szeptember végén Szegeden, míg az utóbbit júliusban az eddig megszokott OB időpontban rendeznék a velencei evezőspályán.

Nem tudom mi vezérelte az előterjesztőket, azokat az elnökségi tagokat, akik megszavazták, milyen érvek hangoztak el, pro és kontra, mit szólnak mindehhez az klubok és sok mindenki más.

De ettől függetlenül ezt egy jó döntésnek tartom. Az igazi kérdés azonban nem ez, hanem az, hogy jól lesznek e megrendezve ezek a versenyek? Ésszerűen és rugalmasan az igényekhez mérten. Mit lesnek el a verseny kiírói, szervezői a nemzetközi tapasztalatból, milyen lesz a pályák színvonala? És még sorolhatnám.

A ketté bontott bajnokság gondolata több dolog miatt is indokolt. Talán az egyik fontosabb az, hogy a korábbi gyakorlat szerint, három nap alatt rendezett bajnokság nem elég már (hála az égnek), arra, hogy beleférjen a bajnokság programja. Nem várható el senkitől, hogy egy minőségi versenyt rendezzen, amibe bele kell tömöríteni a 11 éves ministől kezdve a G kategóriás veteránig az összes versenyezni kívánó Magyarországon élő evezőst. Ez azt hiszem egy nyomos érv, ami miatt rengeteg nagyobb evezéssel rendelkező ország tartja külön a felnőtt, U23-as és utánpótlás bajnokságát – nem kizárva az ezek közti átjárást! Ilyenek például Anglia, Olaszország, Új-Zéland, de Németországban például májusban rendezik a bajnokságot. Van példa szeptemberi rendezésre velünk egyenrangú országokból is, például Szlovénia (itt bajnokságon résztvevők létszámára gondolok).

Az, hogy mért szeptember vége a felnőtt bajnokság egészen egyszerű – a nemzetközi programba, a válogatott felkészülésébe nem fér bele máshogy. A világkupák, az EB és VB gyakorlatilag azt a bizonyos júliusi hétvégét leszámítva keresztbe tesz a nyár bármely másik részében való rendezésnek.

Mért jó a szeptemberi időpont?

Mert ebben a formában az egész nyár a felkészülési időszak részévé válik, és nagyon sok év közi verseny a ”buli verseny” kategóriából kilépve szervesebb részévé válhat az éves programnak – így a Duna-kupa vagy a Tisza-kupa. Ugyanakkor fontos kérdés, hogy lesz a nyár folyamán komoly a velencei vagy szegedi pályán rendezett 2000 méteres verseny, amit felkészülési versenyként használhatnak a felnőttek és az a U23-asok, vagy a környező országok versenyeiből csemegézzünk inkább?

Ha már szóba kerültek az U23-asok.

A bontás egy nagyon komoly elvi kérdés végére tesz pontot. Innentől kezdve a magyar bajnokság ismét a klubok versenye lesz, nem lesz senkiben sem keserű száj íz: „Igen én vagyok a bajnok, igaz csak másodikként értem célba”. Nem lesz elnyomtatott Magyar Sport évkönyve, ahol négy helyett csak három csapatot jelölnek meg, az evezős társadalom szemében bronzérmest nem lehagyva. Ezzel utalok az elmúlt években bevett gyakorlatra, amikor válogatott csapatok verseny egyesülve szerezték meg rendszeresen az első helyeket a bajnokságon. Félreértés ne essék, ha a csapat tagjai egy klubból vannak ezen nincs kivetni való, viszont, ha négy klubból áll össze egy négypár, azzal hogy versenyezhet egy klub csapat – illetve, ha versenyezhet, mért az a csapat a válogatott?

Sőt! U23-as válogatottaink tényleg csak a VB felkészülésre kell, hogy figyeljenek ezután. Nem lesz többet kifogás az OB kapcsán, vagy befolyásoló tényező, és ez jó.

Az U23-as kategória kapcsán felvetődik, hogy hány külön U23-as számot fognak rendezni a férfi normál és könnyűsúlyú egypár evezősön kívül? Lesznek-e ifi számok, amik ugyan nem bajnoki számok (hiszen a bajnoki címet kiosztották júliusban), amelyek kicsit komolyabbá teszik az ifiknek az őszt és ahová a komolyabb serdülő csapatok is odaállhatnak? Egy biztos: több nyolcast lehet majd kiállítani felnőttben és akár U23-ban is rendezhetnek ilyen versenyt, az ifik bekapcsolódásával, akiket a felnőtt versenyekbe is könnyebben vonhatnak be az edzők, nem zavarva az ifi csapatok felkészülését (tipikus vitatárgya nyolcasnál, hogy ez vagy az melyik számot vállalja az OB utolsó napján).

Milyen lesz a program? Az elnökségi jegyzőkönyv szerint 2+1 nap a klubok nyilatkozatai alapján a tervezet a felnőtt bajnokságra. Ha 3 nap alatt rendeznék a versenyt gyakorlatilag a mai programot lehetne alkalmazni, kicsit szellősebben. Így alkalma lehetne sokaknak egyszerre indulni perorban és szkiffben, dublóban és négyesben és talán a felnőtt nyolcas is jobb verseny lenne ks dubló és négypár nagyobb idő közzel való rendezésével. Ha két nap alatt lenne kerülne megrendezésre a verseny, az kedvezne a specializációnak – ki szkiffre, ki dublóra, stb. tenné fel a bajnokságot. A legjobb ekkor az lenne, ha a döntőket 3 óra leforgása alatt rendeznék vasárnap délben, az előfutamokkal kezdve szombat reggel. Ugyan itt megjegyzem, talán egy ilyen rendezéshez még túl közepes a mezőnyünk – vagy talán szeretnék egy helyett három számban dobogóra állni? Az biztos, hogy több olyan versenyző is dobogóra állhatna, akinek egyébként nem lenne rá esélye. A döntéshozóknak kell eldönteni, melyik motivál jobban az edzésre, a versenyeken való indulásra.

Sokan mondják, gondolják: egy augusztusi, szeptemberi országos bajnoksággal eltűnik az ember életéből a nyár, vagy jelen esetben akár a tanulás is közbeszólhat. Nem értek velük egyet. A szeptemberi verseny neve: „Magyar Köztárság Felnőtt Országos Bajnoksága”. A felnőtt szót kiemeltem. Sajnos az a helyzet, hogy bizonyos életkor után már választanunk kell, mit szeretnénk csinálni. A felnőtté válásnak ez része és, hogy gentlemanek között ez kijelenthető. Számomra és sok sorstársamnak, akik jelenleg is indulnak versenyeken így is szabadságot kellett kivennünk a bajnokság előtt a munkahelyünkről, az egyetemistáknak pedig nem tudom mennyire mély oktatást tudnak nyújtani az iskolapadban második héten, ami egyben a felkészülésnek a pihenési része is. Nem beszélve arról, hogy 2 óráról elvileg még lehet hiányozni a legkeményebb helyeken is. Sajnos tényleg ésszel kell felkészülni egy ilyen szituációban, ami nagy felelősség az edzőnek és a versenyzőnek is.

Nyaralni pedig így is, úgy is elfogok menni júliusban, ahogy tettem azt 2002-ben és 2008-ban is. Az egyetlen különbség az lesz, hogy tudják, ezeket a dolgokat a csapatok és főleg az edzők kulturáltan kezelni? Gondolok arra, hogy az OB előtt három hónappal leülnek-e a klubok vezetői, az edzők illetve a versenyzők, hogy megbeszéljék: „Igen ekkor és ekkor van a szabadságolási időszak, de kérünk mindenkit bajnokság előtt hat héttel mindenki a bajnokságra koncentráljon!” Majd meglátjuk. egy biztos, mi többet fogunk nyolcasozni, mint idén!!

Mi lesz az OB feelinggel? Biztos, hogy egy bajnokságnak szerves része, a fagyizás a szegedi Széchenyi téren, de azt hiszem, nem ez kell, hogy az első ellenérv legyen – persze évente változhat a helyszín, ahogy változik a világ sok országában. Például Mantovában 20 éve volt utoljára olasz bajnokság, illetve Új-Zélandon évente változik, hogy északon, vagy délen rendezik-e a versenyt.

Ami a klubok szervezési költségeit illeti, nem tudom mennyiben más egy magyar bajnokságra való felkészülés, egy szegedi nemzetközi vagy egy diákolimpiával összehasonlítva.

Persze vannak fontos kérdések is: lesz e Velencén elég szállás, hely, hogy ne kelljen sátrazni, vagy mindennap buszozni? Több néző lesz-e Budapest közelsége miatt? Lesz e ponton Velencén? Lesz e katamarán Velencén, amely nem a pályán megy fel? Lesz-e mobil tribün a cél előtt? Video közvetítés vízről? Lesznek-e "B" döntők? stb.

Én bizakodom és remélem a gondolatok, amiket felvetettem eljutnak a döntéshozókhoz, szervezőkhöz, és résztvevőkhöz egyaránt. Néhányat esetleg figyelembe vesznek. A lázongók remélem kicsit lehiggadnak és adnak egy esélyt a dolognak.

De van valami, ami ennél is fontosabb! A MESZ elnökségének, szervezőinek következetesnek kell lenniük. Az nem fér bele, hogy jövőre visszaáll minden abba a kerékvágásba, ahogy eddig volt! Ezt a verziót évekig kell innentől kezdve csinálni, hogy valóban megtörténjen az a szakmai  színvonal javulás, amit ettől várni lehet, hogy az edzők, versenyzők, klubok észjárása beálljon erre a menetre, hogy a felkészülési programok valódi tapasztalatok alapján születhessenek!

Egy biztos: szeptemberben írni fogok erről is, hogy sikerült-e.

Big up

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr772563981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

h.daniel 2011.01.06. 01:36:58

Azt veszem ki a szavaidból, hogy az új rendszer egyértelmű győztesei a válogatottak (ők úgyis végigedzik a nyarat, egy levezető, barátságos örömmeccs lesz a szeptemberi OB), a többi felnőttnek nagyjából mindegy (megfelelne az igényeiknek egy hosszabb, ám közös júliusi OB, de a szeptember se gáz), az utánpótlás szempontjainak pedig "nem hinnéd, hogy az első ellenérvek között kell lenniük".

Nyilván komoly szakmai vitákat lehetne arról vívni, hogy az utánpótlás vagy a válogatott szempontjai a fontosabbak. Szerintem a mai magyar válogatott nincs még azon a szinten, hogy hozzá igazodjon az evezős társadalom. Nyilván könnyű a szakmai érvek mellett legyinteni a "feeling" szempontokra, de szerintem messze nem szabad lebecsülni őket. Elég csak az évről évre kultikus szertartássá váló OB csoportfényképünkre gondolni. Eddig az OB az evezős társadalom közös ünnepe volt, amit most két részre szakítunk. A mai válogatottak és felnőtt versenyzők többségének is a gyerekkori OB-kon szerzett élmények, a dobogóra felálló felnőtt példaképek adtak motivációt. Nyilván egy felnőttnek vagy szervezőnek már messze nem jelent annyit az OB, mint 12 éves korában.

Úgyhogy szerintem ez egy rossz döntés, ami az "elit" érdekeit szolgálja, az utánpótlás számára rombolja a nagybetűs BAJNOKSÁG presztízsét, a Danubiuson belül (ahogy talán más egyesületekben is) pedig tovább növeli a kezdő minisek, tanulók és a példaadó felnőtt versenyzők közti szakadékot.

mrower 2011.01.06. 10:39:22

Egyet tudok érteni az előttem hozzászólóval.Egyik előző edzőm így fogalmazta meg: "az OB ünnep, nincs miért izgulni!Mindenki azért van itt,hogy jól érezze magát". Szakmai szempontok figyelembe vételét nagyon máshol kéne elkezdeni, erre ott van az ergo OB, a válogató, a Szegedi nk, a hosszútávú versenyek. Lehet hogy egy felnőttnek tudnia kell dönteni, de ha szeptember végén OB, és október közepén már HT van, akkor most mi a jó döntés? A válogatott szempontjáról meg annyit, hogy a tavalyi U23-as VB-n két csapat (4 ember) jutott a döntőbe, felnőtt világversenyen egy(bocsánat ha kifelejtettem valakit). Most akkor 5 ember miatt variálunk?

Orbán · dnhe2.blog.hu 2011.01.06. 13:42:26

Halihó!

Az OB fénykép az tényleg húzós és egyben fontos, de valahogy megfogjuk oldani szerintem. Egy biztos én lemegyek az ifi ob-ra is és remélem sokan mások is, hogy ott legyenek a képen.

Azt hiszem egy szóval sem írtam arról, hogy az utánpótlás szempontjai nem fontosak, de javítsatok ki.

Én úgy gondolom, hogy ma Magyarországon nem rendeznek annyi versenyt, amennyit rendezni lehetne, kellene, hogy valóban fejlődjön a nagy betűs sportág, amiről rendszeresen megy a fórumozás, világmegváltó beszélgetés. Ugyanakkor arról nem nagyon esik szó, hogy az augusztus kieseik szinte 80%-ban az evezős évadból, az evezésből, mert teszem fel a kérdést, hány edző tart rendes edzést abban a hónapban, amikor a hőmérséklet az egyik legmegfelelőbb az év során az evezésre. Így gyakorlatilag 800-1400 km-rel többet evezne egy jelentős része a versenyzőknek, ami hosszabb távon biztos hozzájárulna egy színvonal javuláshoz.

És még nem is beszéltünk arról, hogy ma Magyarországon két evezős pálya van, melyeken 2-2 versenyt rendeztek tavaly - ez akár, hogy is nézzük nem sok...jó ha használjuk mindkét pályát, mert legalább tudjuk, hogy van :)

De visszatérve a kommentekre: bevallom őszintén nekem az volt az igazi OB élmény mikor Én álltam fel a dobogóra és rázta a kezemet az illetékes éremátadó és utána az egyletemben és családomban úgy gondoltak rám, mint, aki elért valamit. Utánpótlás éveimből gyakorlatilag csak Szögi-Dani '97-es dobogóra felállására emlékszem, de a versenyre magára nem. De ez abszolút szubjektív, mint ahogy az egész fenti vélemény is.

Ebből következően nem gondolom, hogy a nagy betűs bajnokság egy minis számára egyenlő azzal, hogy látja a felnőtt szkiff döntőjét, sokkal inkább azzal, hogy bajnok tudott e lenni vagy sem, hogy megkapja az ezzel járó elismerést vagy nem és így tovább. Hogy az edzője érezteti vele és csapattársaival ennek a fontosságát.

Az "elit" érdekeiről beszélve, nem hiszem, hogy létezne egy igazi elit itthon. Természetesen vannak nagyon jó és gyors csapatok, de Galambos Petit leszámítva igazi klasszis jelenleg nem evez Magyarországon, talán jövőre. Viszont számomra, mint klub versenyzőnek az tényleg komoly problémát jelentett, hogy meg kellett osztanom a dobogó első fokát egy másik csapattal, ami szerintem nem is indulhatott volna a szabályok szerint. Ezzel valószínűleg egyedül vagyok tudom, de ugyan ebből kifolyólag néhány csapat nem kapta meg sose a bronzérmét (mikor a válogatott egység nem elsőként hanem hátrébb végzett, a negyediket, aki bronzot szerzett nem hívták ki) és nem kevesen csúsztak le egy döntős helyezésről.

Mrower hozzászólásával kapcsolatban: számomra nem kérdés, hogy elindulok e vagy sem a hosszútávún egy hónappal később. Továbbá nem gondolom és az elmúlt 10 év tapasztalatát figyelembe véve nem is állíthatja senki sziklaszilárdan, hogy a felnőtt mezőny nagy része komolyan vette volna azt és hónapokig készült volna rá. Egyértelmű, hogy az OB a fontosabb verseny és aki utána pihenni akar az pihenjen. De ne feledjük el, hogy azért a magyar bajnokság nem egy olimpia, ami után 6 hét jól megérdemelt pihenés kellene, hogy következzen, mint, ahogy történik az sok esetben.

Én idén egy ilyen rendszerű bajnokságon is részt vettem. Alapvetően jó tapasztalat volt. Azért írtam a bejegyzésben, hogy hol lesz meghúzva a felnőtt bajnokság indulási határa, mert Olaszországban és Új-Zélandon is az U19 korosztálynál tették, teszik ezt. Ha külön kerülne megrendezésre a verseny az ifik odaállhatnának már a felnőtt mezőnyhöz, mert nem ütköznének a számok és, ahogy Galambos Petinek többet ért az EB 7. hely normálsúlyúak között, mint az első hely a könnyűsúlyban, tartom valószínűnek, ha néhány ifi megtudná izzasztani a felnőtteket és az nem lenne nekik egy rossz élmény nekik. Ugyan így gondolkodom a serdülőkről és az ifik felnőtt csapatban való részvételéről is.

Azért írtam, hogy ezt évekig kell csinálni, hogy legyen eredménye, mert ily módon a felkészülésbeli változtatások talán egy sokkal jobb válogatottat eredményeznének.

Egyébként én már nem vagyok válogatott, mégis végig evezem a nyarat. A nyaralásaimat általában a versenykehez és munkahelyi kötelezettséghez igazítom - mint, ahogy sokan mások.

Félre értés ne essék nem akarok senkit meggyőzni, egyszerűen nem gondolom, hogy annyira rossz dolog történt volna, sőt hosszútávon jó is lehet az eredménye.

OB fotót pedig montázsolunk :)

Béke

mrower 2011.01.06. 13:58:57

Orbán, számomra sem kérdés az indulás, és azt sem gondolom hogy 6 hét pihenő kéne, de a két verseny között 2 hét van.
Amúgy amiket mondasz ennek a koncepciónak a színvonalnövelő hatásáról(+ 1000 km) az nagyon jó, csak jó lenne ha a Budapest-Bajnokság és az OB között lenne normális 2000 méteres verseny.

Orbán · dnhe2.blog.hu 2011.01.06. 14:24:25

@mrower: Remélem lesz - ha nem lesz, az tényleg ne jó, sőt rossz, ahogy azt fent is írtam!
süti beállítások módosítása