A Danubius Nemzeti Hajós Egylet 2008. 04.30.-án szerdán tartja rendes éves közgyűlését, melyre minden tagunkat, evezősünket és érdeklődőket várunk. Az idei alkalommal kerül sor a tisztújításra is.

Kérlek benneteket, hogy (a következő sorokban) figyelmesen olvassátok el az elnökségi jelöltek önéletrajzait, melyben jó képet kaphattok egyletünk működését nagyban segítőkről, illetve akik azok szeretnének lenni. A lista nem rövid, de ennek ellenére érdemes időt szakítani rá, hiszen így jobban megismerhetjük a jelölteket és képet kaphatunk szakmai tudásukról, kötődésükről az evezéshez, az egylethez, illetve életvitelükről is.

 

Elnökségi jelöltek: Szántóné dr. Domonkos Anna, Denk andrás, Zarándy Pál, Tóbiás János, dr. Gellai Imre, Csepregi Andrásné - Máté Ibolya, Szántó Éva, Czeiner László, Vanczák Gergely, Rózsa Bálint, Zarándy Bea, Ligeti Zsolt, Orbán Gergely

 Önéletrajzaik:

Szántóné dr. Domonkos Anna

1941-ben születtem. 1964-ben szereztem diplomát az ELTE BTK-n (történelem szakon)

25 évig folyamatosan tanítottam ugyanitt. Közben dolgoztam 5évet a Művelődési Minisztériumban,1983-89között főszerkesztő voltam a Kossuth kiadóban,doktorit az ELTÉ-n, kandidátusit Moszkvában az MGU-n védtem.

Jelenleg nyugdíjas vagyok/ utolsó munkahelyem a MESZ/

16 éves koromban kezdtem evezni a VM: Csemege evezős szakosztályában. Legjobb eredményeim: Európa Bajnokság 3. bronzérem( 1x, 2x,),3db. 4. hely,(1x, 4x) több magyar bajnokság

Sportszervezői tevékenység: /társadalmi munka/ 

          1971-72 VM.Csemege szakosztályvezető

          1983-89. VM.Csemege szakosztályvezető

          1989-91 Danubius Evezős Klub versenyevezős szakosztályvezető.

          1991-     Danubius NHE alelnök

          2005      MESZ Hagyományőrző Bizottság tag

Sport szervezői tevékenység: /főfoglalkozás/

          1989-90 országos Sport Hivatal elnök helyettes

          1990-91 Nemzeti Sport újságíró

          1991-98 Magyar Evezős Szövetség főtitkár

          1998-     Budapesti Evezős Szövetség alelnök / társadalmi munka/

A  DNHE nek nemcsak szakmai alelnöke, hanem un. „mindenese”, - a feladatok koordinátora - voltam, mindig azt intéztem ,ami legfontosabb volt a klub életben maradásáért.

A jövőben, még talán 3 évig aktív vezetőként szeretnék tevékenykedni,de fokozatosan szeretném átadni a tapasztalataimat a fiataloknak.

Denk András, gépészmérnök
szül. év:      1940
iskolai végzettség: ATE, BME
Munkahely: nyugdíjas, Magyar Mérnöki Kamara elnökségi tag, Tagozati elnök, Invictus Bt. üv.
Szakmai háttér: Épületgépész, 13 évig a Geberit Kft ügyvezetője
Nyelvismeret: német (angol)
Sport: 1958-1968 tól Bp-i Vörös Meteorban evezés
Kötődés a DNHE-hez
                    Wesselényi Úszóház "megmentésében" közreműködés
                    VM Csemege jogutódja révén sok ismerős stb.
Segíteni a jövőben?
                    Csak ami erőmből, kapcsolatomból telik.

Zarándy Pál

Szül:1942, Budapest

Nyugdíjas villamosmérnök vagyok.

Energetikai létesítményeket terveztem, majd különféle vezető beosztásokban az ország egyik legnagyobb tervező vállalatát, az Etv Erőterv Rt-t irányítottam, innen mentem nyugdíjba, miután öt évig a cég vezérigazgatója voltam.

Tárgyalóképes vagyok angolul és németül.

A Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem diplomát, később több továbbképzésben is részt vettem, így mérnök-fővállalkozói oklevelem is van.

1956-ban kezdtem evezni a Budapesti Vasas SC-ben. Az evezést 1972-ben, a Bp. Vörös Meteor versenyzőjeként fejeztem be. A DNHE-vel, illetve jogelődjével, a DEK-kel az Egylet megalakulása óta vagyok kapcsolatban, elnöke voltam a Számvizsgáló Bizottságnak, majd tagja a az Elnökségnek. A 2008-ban lezáruló választási ciklusban az Egylet gazdasági alelnöke voltam.

Az új elnökség tagjaként is vállalnám az Egylet gazdálkodási ügyeinek irányítását és felügyeletét.

Tóbiás János

Munkahely / beosztás / foglalkozás

a Danubius Hotels vezérigazgató helyettese

Kötődés a Danubius Nemzeti Hajós Egylethez

-több mint tíz éve tagja a DNHE elnökségének

személy szerint neki köszönhetjük, hogy fenti szállodalánc évente több millió forinttal támogatja egyletünket

-ez a támogatás különböző formában realizálódik:támogatási szerződés,uszóházaink fenntartásához, felújításához tulajdonos-társi hozzájárulás, rendezvényeinken az étkeztetés biztosítása, országos bajnokaink jutalmazása, utánfutó, motorcsónak vizsgáztatási, karbantartási költségei.

Miben gondolja segíteni az elnökség ill. az egylet munkáját? (pár szóban)

-Egyletünk kiegyensúlyozott gazdálkodásához szükséges  anyagi fedezet megteremtésében továbbra is számítunk/ számíthatunk/ a segítségére.

Dr. Gellai Imre

Szül. év  1932

Munkahely / beosztás / foglalkozás: közgazda, nyugdíjas, Aquaprofit Zrt. turisztikai szakértő

Szakmai háttér (röviden): Danubius Hotels 6 évig, Casinos Hungary 8 évig vezérigazgató

Iskolai végzettség: Közgazdaságtudományi Egyetem

Nyelvismeret: német

Sportolói /evezős múlt:

Sportszövetségi elnök 1991-1996

MOB tag 1996

DNHE elnöke illetve tiszteletbeli elnöke 1989 óta

Kötődés a Danubius Nemzeti Hajós Egylethez: első elnöke, mai napig elnökségi tag

Miben gondolja segíteni az elnökség ill. az egylet munkáját? (pár szóban):

A kapcsolatok révén segíteni a klub munkáját.

Czeiner László

Szül. év: 1957.

Munkahely / beosztás / foglalkozás: Magyar Állami Operaház / Műszaki Igazgató

Szakmai háttér (röviden):                Villamos üzemmérnök vagyok, az elmúlt 30 év alatt az Operaházon kívül több színházban dolgoztam, vezetőként tevékenykedtem, tanítottam. Áttekintésem van a magyar színházak színpadairól és műszaki állapotáról, több külföldi és hazai vendégjátékon vettem részt.            

Iskolai végzettség.             főiskolai

Nyelvismeret:                      nincs

Sportolói /evezős múlt: Bp. Honvéd, Acélöntő, Ferencváros. 1975 ifi bajnokságot nyertem a Bp. Honvéd nyolcasával és abban évben ifi válogatott voltam. Ezt követően döntően a tanulással foglalkoztam, majd a színházzal. A napi reggeli evezések megkezdése előtt 20 éven át szinte minden reggel úsztam a Margitszigeten az NSU- ban.

Kötődés a Danubius Nemzeti Hajós Egylethez: 2004-ben idősebb barátaim javaslatára kezdtem evezni, azóta sűrűn evezek reggelenként az öregfiúkkal. Közben ismertem meg az egyesületet. A napokban az egyesületből néhányan megkerestek, azzal a céllal, hogy vállaljak feladatot az elnökségben. Kérésüket megfontoltam és igent mondtam.

Miben gondolja segíteni az elnökség ill. az egylet munkáját? (pár szóban)

Az egyesület és az elnökség felépítését nem ismerem. A feladatok tekintetében csak emlékeim vannak, hogy működik egy egyesület.  A régi ismereteim alapján talán hasznos tudok lenni. Néhány aktív sportembert megismertem az egyesületben, remélem, segítségére lehetek az egyesület valamennyi sportolójának. 

Szántó Éva

Születési dátum: 1968. augusztus 1.

Végzettség

1994 – Tolmács és szakfordítói képzés, Eötvös Loránd Tudományegyetem

1986 -1993 – Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, angol - orosz szak

További képesítések

Testnevelési Főiskola TI – Középfokú edzői kurzus, evezés sportágban 1995-1996

Trénerképzések – 2001, 2002

Nemzetközi Sportmenedzsment Szeminárium – Lausanne-i Egyetem, TSE Consulting 2003, 2004, 2005

Nemzetközi Sportmenedzsment Szeminárium Nőknek - AISTS – 2007

Szakmai háttér

2006 -                     Nemzeti Sportszövetség, főtitkár

2004 -                     TSE Consulting (Lausanne) – tanácsadó, projekt menedzser

2003 – 2006           Magyar Evezős Szövetség, főtitkár

2002 – 2004           Axent Kommunikációs Stúdió, HRM Kft – tréner, tanácsadó

1993 – 2004           Angol nyelvoktatás cégek részére

Általános angol, nyelvvizsga felkészítés, szakmai angol: pénzügyi, repülésműszaki ill. repülőtéri szaknyelv csoportoknak és vezetőknek one-to-one képzési formában (Malév, Magyar Nemzeti Bank, Pannon GSM, Expanzió Tanácsadó Kft)

1995 – 2002          Tolmácsolás, fordítás

Társadalmi megbízatások

  • Az ENGSO (Európai Nem-kormányzati Sportszervezet) Kommunikációs Munkacsoportjának vezetője
  • A FISA (Nemzetközi Evezős Szövetség) Európai Evezés Menedzsment Testületének tagja
  • A Magyar Olimpiai Bizottság “Nők a Sportban” bizottságának tagja
  • A Magyar Evezős Szövetség PR és Marketing bizottságának vezetője
  • A Danubius Nemzeti Hajós Egylet elnökségének tagja

Egyéb tevékenység

  • Nemzetközi evezős versenybíró
  • Az Eurosport evezős közvetítéseinek szakkommentátora

Idegen nyelvek: angol, orosz

Sportolói múlt

1981-ben kezdtem evezni a VM Csemege SK-ban (később DEK, majd DNHE)

Felnőttként főleg könnyűsúlyban versenyeztem. Nagy eredményeim nincsenek, de kétszer voltam tagja a bajnok nyolcasunknak és egyszer négypárevezősben is sikerült OB-t nyerni.

Kötődés a Danubius Nemzeti Hajós Egylethez

Ezer szálon. Tizenhárom éves korom óta. Mint versenyző, klubtag, elnökségi tag.

Az elnökség munkájához és az egylet működéséhez – elnökségi tagságomtól függetlenül is – számos apró dologgal tudok hozzájárulni, pl.:

  • Tapasztalatok sportesemények szervezése terén
  • Az evezős sport széles körű ismerete, hazai és nemzetközi (sport- és evezős) kapcsolatok
  • Tájékozódás a sportirányítás hazai útvesztőjében
  • Pályázatok felkutatása, közreműködés az elkészítésükben
  • Tapasztalatok a kommunikáció és marketing területen

Ligeti Zsolt

Születtem: 1969. 04. 12.

Iskolai végzettségem:

 BME Gépészmérnöki Karán végeztem, mint okleveles gépészmérnök

Jelenlegi munkahelyem:

Jelenleg a BGT Hungaria Környezettechnológiai Kft. -nél dolgozom. Ez a Kft. egy nemzetközi szakértői irodahálózat magyar (budapesti) irodája. Az iroda elsősorban a felszín alatti környezetvédelmi problémákhoz kapcsolódó szakértési és tanácsadási feladatokat lát el.

Az irodában mint környezetvédelmi szakértő és tanácsadó tevékenykedem projekt vezetői munkakörben.

Szakmai háttér:

Elsősorban környezetvédelmi kármentesítő rendszerek tervezése és optimalizálása a feladatköröm. Ezen kívül különböző ipari és mezőgazdasági cégek környezetvédelmi auditjait szoktam végezni.

Korábbi munkahelyeimen gyárak víztisztító rendszereinek és egyéb vegyipari rendszerek tervezésében vettem részt. 

Nyelvismeret:

Angol középfokú nyelvvizsgával rendelkezem

Sportolói /evezős múlt:

9 éven keresztül (16 éves koromig) versenyszerűen úsztam. Ezt követően is rendszeresen sportoltam különböző egyesületekben.

Az evezés mindig is azok közé a sportok közé tartozott melyeket nagyon szívesen kipróbáltam volna. Sajnos a versenyzésből „kiöregedtem” mire megtaláltam a megfelelő evezési formát és egyesületet. 

Kötődés a Danubius Nemzeti Hajós Egylethez:

Nyolc éve kezdtem el evezni. Ez ügyben több helyre is telefonáltam, de gyakorlatilag csak a DNHE akceptálta, hogy harmincas éveimben szeretnék evezni tanulni. Nagyon segítőkészen fogadtak, és az első lépésektől segítettek.

Az Egylet segítőkész és baráti hangulata nagyon megtetszett, ezért már a második evezős évadomban jelentkeztem tagnak. Azt követő évben pedig meghívtak az elnökségbe, hogy a „Hobby”-s vagy túra evezősöket fogjam össze és képviseljem őket az elnökségi munka során.

Az elnökség ill. az egylet munkájában való részvétel:

A túra vagy „hobby” evezősök tevékenységének összefogását ás koordinálását végezném. Az evezni éppen megtanult tagokat szeretném összefogni, és egymással valamint a többi „rutinos” túraevezőssel összeismertetni. A túraevezősök kéréseit és igényeit szeretném az egylet felé és viszont közvetíteni.

Az egylet különböző rendezvényeire a túraevezősök társadalmi munkáját és segítségét fognám össze és szervezném meg.

Csepregi Andrásné - Máté Ibolya

Szül. év

Munkahely / beosztás / foglalkozás.

ExxonMobil BSC - ExxonMobil Üzletsegitő Központ  Facility/Üzemeltetési koordinátor

Szakmai háttér (röviden)

Mindösszesen három munkahelyem volt 2004-ig, a két

nagy:  mintegy 15 évig a ConocoPhillips Hungary Kft-nél dolgoztam, mint Humán Erőforrás vezető, előtte a DuPont de Nemours Kft-nél szintén hasonló pozícióban.

Iskolai végzettség.

Felsőfokú Emberi Erőforrás Gazdálkodó, 2 év Humán Erőforrás szak a Zsigmond Király Főiskolán

Nyelvismeret:

angol

Sportolói /evezős múlt:

 Nincs, csak amatőr szinten lapátolgattam 20 évvel ezelőtt, pl. túrafordulókon

Kötődés a Danubius Nemzeti Hajós Egylethez. 1995 körül a leány gyermekem evezett az egyesületnél, de csak pár évig, és már nem,  2000 óta pedig kisebbik fiam - jelenleg is - aktív sportoló itt

Miben gondolja segíteni az elnökség ill. az egylet munkáját? (pár szóban):

Szponzorációs pénzek beszerzése, felkutatása, az egyesületnél dolgozó alkalmazottak konkrét munkaköri leírása, azok felülvizsgálata - költségtakarékosság szempontjából, kommunikáció fejlesztése.

Vanczák Gergely

Szül. idő:               1980. 01. 22

Iskolai végzettség

1994 – 1998           érettségi, Táncsics Mihály Gimnázium (arany érdemrend)

1998 - 2004            okleveles villamosmérnök

(BMGE) Villamosmérnöki és Informatikai Kar

Számítógépek rendszer- és alkalmazás technikája szakirány

Szakmai életút

2002 – 2004           Microsec Kft.

egyetemi állás

                               szoftverfejlesztő,

                               rendszerprogramozó

2004 -                     Microsec Kft.

                               szoftverfejlesztő,

                               rendszerfejlesztő mérnök,

2007-                      Microsec e-Szignó Hitelesítés Szolgáltató fejlesztési vezetője

Nyelvismeret

angol, német

Evezős múlt

1992-ben kezdtem el evezni.

Jelenlegi edzőm:   Forró Dezső

Korábbi edzőim:   Farkas Gabriella, Háromházi Albert, Molnár Zoltán (Lopez), Gáspár Ágnes, Szabó Károly, Ficsor László, Sarlós Erzsébet

Eredmények:

·         Egyetemi Világbajnok (2002)  FFks 2x

·        Magyar válogatot(2002,2003,2004)                                             

·         Tízszeres Magyar Bajnok

·         Hétszeres Bp-Baja győztes és csúcstartó FF 1X-ben

·         Szabados Dezső Hosszú Távú evezős versenyen csúcstartó

(FF 4X-, FF 2X)

Kötődés a Danubius Nemzeti Hajós Egylethez

1992-ben kezdtem el evezni,16 éve vagyok a Danubius NHE versenyzője.

1993 óta minden évben indultam a DNHE színeiben az Országos Bajnokságon, ezt rajtam kívül csak egy-két felnőtt lány mondhatja el magáról.

Jelenleg is napi rendszerességgel járok le evezni, így állíthatom, hogy része vagyok az DNHE mindennapjainak.

A klubhoz való kötődésemet hűen tükrözi a rólam megjelent írás a DNHE blog oldalán (cikk: http://dnhe2.blog.hu/2007/11/18/athlete_profiles_sportolo_portre), köszönet érte Orbán Gergőnek.

Az elmúlt években számos esetben segítettem az egyletnek hajók, kiegészítő eszközök (motorcsónak, spinning kerékpárok, ergométer, lapátok, stb,) beszerzésében.

Az elnökség tagjaként továbbra is elsősorban anyagi források felkutatásával igyekeznék hozzájárulni a klub működéséhez, illetve sokéves versenyzői tapasztalatommal segítségére lehetek az elnökségnek a klubbot érintő problémák megoldásában is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://dnhe2.blog.hu/api/trackback/id/tr35445656

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hasznos Oldalak Víztisztító Témában 2009.12.07. 00:08:36

Cellulit ellen- idejében - Vitaminok, étrendkiegészítők, víztisztító Kérdések és válaszok az Aquarion víztisztítóról - Vitaminok... Víztisztító vásárlás 2 lépésben - Élet Szegeden Ionizált víz, lúgos víz : ház...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása