Az idei év második versenye Szegeden volt, az ergométer bajnokság, ahol mi is részvettünk és örömmel írhatom le, régen nem szerepeltünk ilyen jól. Maximum tavaly. Persze minden év más. Az idei ergobajnokságot Szegeden rendezték, és emiatt nagyon sokan (nem csak a Danubiusból) már előző nap, délután, kora este megérkeztek, hogy pihenten versenyezhessenek másnap. Voltak, azonban olyanok is, és valószínűleg ők voltak többen, akik csak aznap érkeztek. Én is közéjük tartoztam, és elmondhatom, egy nagyon jó kis napot töltöttem Szegeden, de talán ez igaz mindenkire. Hiszen azok közül, akik már előző nap lementek, többen megjárhatták a szokásos Virág, Acapella, sétáló utca kört, vagy akár az Andy Warhol kiállításra is elmehettek.

Azért, a versenyről is kell írni persze, amiről egyébként a www.hunrowing.hu –ra egy tényleg jó összefoglalót készített egy számomra ismeretlen. A távoli ergo ob-knak azaz egyedüli problémája, hogy a DNHE, elsősorban anyagi okok miatt, kevés indulót tud vinni, elsősorban a legjobbakat. Ő közéjük tartozik Varga Marci és dr. Alliquander Anna, akik a rendre elhozták a férfi ifi és a női felnőtt könnyűsúly első helyét. Sőt, Annának, csak hajszál híján múlott, hogy megdöntse 2007-es egyéni országos csúcsát. Sajnos nem láttam ezeket a versenyeket, mert már melegítettem bőszen a tribün alatt sok társammal együtt, de erre még visszatérek.

A következő szám, amiben igazán érdekeltek voltunk a férfi könnyűsúly volt. Szentkereszty Marci, Sándor Áron, Szabados Misi, Rácz AC/DC Ráró és Csepregi Gábor a szegedi helyszínen húzta a tesztet, míg Vanczák Gergő otthon abszolválta azt. Ráró, akinek baseball sapkáját és frizurájának látványát 36-tos tempónál, nem lehet leírni, második, míg Csepi a negyedik helyet szerzett az u23asok között. Szabados És Szatír holt versenyben végeztek, de mindketten Szentkereszty Marci előtt.

Varga Tomi győzelmét valószínűleg mindenki borítékolta, de Szellő visszarobbanása a dobogóra talán néhányakat váratlanul ért, nem tudom, hogy a kétszeres u23as világbajnok mit fog vállalni az év során, mindenesetre kemény versenyekre lehet számítani.

Itt szeretném megragadni a tollat, hogy kiemeljem az előbb hivatkozott, valóban jó beszámoló, sajnos egy „kicsi” ferdítést tartalmaz. Durva késéssel indult a verseny, hiszen a verseny első egy órája alatt sikerült negyvenpercnyi késést összeszedni, ami azért említésre méltó, főleg azért, mert senki sem számított rá így nagyon sokaknak kétszer kellett melegíteni, ami nem állíthatom, hogy rossz volt, de valószínű, hogy többeknek tett rosszat, mint jót.

A férfi felnőtt/u23 futamok némi izgalmat tartogattak mindenki számára (Én részt vettem benne és mondhatom meglepő dolgokat éreztemJ). A futamot Simon Béla nyerte, utána Szekér Laci következett, és Tari János. De ez csak a végső sorrend volt. A második férfi futamot Haller Áki startja indította, hiszen majd 500 méterig vezette a szám csúcstartója a mezőnyt, majd egy bizonyos idő után biztonsági módra váltott. A vezető pozíciót Csankó Péter vette át. Mindeközben a pozíciók viszonylag variálódtak, a tempók 34 és 38 között váltakoztak, és mindannyian küzdöttünk. Szerencsére a levegőre nem kellett panaszkodni, igaz az ergok egy kicsit furák voltak, hiszen ezek az újabb modellek, lábtartók még nincsenek annyira elterjedve itthon. Jobbomon Szekér Lacival, balomon Csankóval én is csak küzdöttem, majd egyik kipillantásom és a speaker szavának egy foszlányára rájöttem, Szekér vezet és ekkor már finisben voltunk. De Simon nevét is nagyon mondogatták, és így alakult ki végül a korábban írt végeredmény.

Ami azonban érdekesebb, hogy mikor átlapoztam a jegyzőkönyvet, feltűnt, Petrity Rudi (aki először volt 400 watt felett 20 percen Mo-n) és Márton Gábor negyedik-ötödik helye, és az hogy nem sokon múlt a dobogós helyezésem. Továbbá, ha bele veszem az u23as titánokat, akkor már nyolcan szóródtunk be 6:14 és 6:19 közé.

DNHE ifjai mind helyt álltak, edzőjük Buday Anna viszonylagos elégedettséggel mondta, hogy mindenki jól teljesített. Közülük kiemelendő Kovács Zsolt, aki második helyet szerezte meg a férfiserdülő egyes korosztályban.

A délután folyamán, mivel mozgási lehetőségeim Budapest irányában eléggé behatároltak voltak, meglátogattuk edzőmmel, Forró Dezsővel a „Nagy-Virág” cukrászdát és sétáltunk egy rövidet. A meggyes marcipánost mindenkinek ajánlanám, de a málna tengerből sajnos hiányzott a málna, mondjuk az csak idény gyümölcs.

Mikor visszaértünk még mindig tartott a verseny. Az egyetemi egyéni számoknál tartott a program. Ami egy jó kezdeményezés, de kár, hogy a csapatverseny csak az egyetemisták sajátja volt ez alkalommal. A versenyt az adaptív és serült versenyzők zárták, amiben ugyancsak képviseltettük magunkat – Reisinger Péter révén, aki a mozgássérültek közt indult, igaz előtte a veteránok közt is megmérette magát 2000 méteren. Ebben a mezőnyben, az LTA kategóriában második lett.

Ma már iktattunk egy evezést…

2009. február 17.-én, húsz évvel ezelőtt tartotta alakuló közgyűlését a Danubius Nemzeti Hajós Egylet egyik közvetlen jogelődje, a Danubius Evezős Klub. Ebből az alkalomból, február 27-én, baráti találkozóra hívtuk mai és régi tagjainkat, barátainkat, hogy együtt ünnepelhessük az eseményt.

Az este nagyon jól sikerült rengetegen jöttek el, sokan vidékről, az emlékek a régi barátok és a klub miatt egyaránt. Sajnos a másnapi ergo ob miatt sokan, a jelenlegiek közül nem lehettek itt.

Az estet Gellai Imre, a klub tiszteletbeli elnökének beszéde nyitotta. Őt Domonkos Anna, Zarándy Pál és Denk András szavai követték. Mindannyian a klub múltját idézték, a régi és mai problémáinkat, kihívásainkat és persze örömeinket. Ott Zsuzsa, a MESZ főtitkára, saját és Dávid Imre jókívánságait tolmácsolta, a majd a SOSZ elnöke Till István köszöntötte a klubot és hangsúlyozta, a magyar sport jövője az ilyen kezdeményezéseken, közösségeken múlik.

Utánuk Kulifai Kriszta beszélt arról, mire gondol mikor a Danubiusról kérdik. Végül, pedig Buday Anna felolvasta Alliquander Anna levelét, amit a továbbiakban olvashattok. Érdemes.

Alliquander Anna (Buday Anna hangján):

Holnap ERGO OB Szegeden. Az én koromban már jobb 1 nappal hamarabb elindulni a verseny helyszínére, hogy biztosan odaérjek, most éppen a Dankó Pista IC-n vagyok, ezt nagyon élvezem, mert ritkán utazom vonattal, de még jobb lenne a szigeten lennem a sok régi és új kedves ismerős között.

            Anci megkért, írjak pár gondolatot az elmúlt húsz évről, amit eddig itt töltöttem. Igazán szeretném rövidre fogni, talán fél szavakból is értjük egymást:

              v     Utolsónak lenni mini-szkiffben, és mégis dicséretet kapni

v     Lepetés-evés hegyi futás után

v     Koleszterinmentes Piskóta Párt

v     Körbemenni a vaskorláton és Pétertől ezért tortát kapni

v     Szigetkört futni az Aranyhalas-tónál, Északit evezni a Görbe-fánál, sokat vitatkozni az edzésterven, és okoskodni

v     Kaffantani, nyelet csiszolni, hajót csiszolni, Zoli Tatát halálra idegesíteni

v     Csapatba kerülésért felmérőket húzni, csoportban edzeni, példaképet választani, bátyáimra felnézni

v     Temetni, gyászolni, ünnepelni, esküvőkre, keresztelőkre, hajókeresztelőkre járni, győzni és veszíteni

v     Életre szóló barátságokat kötni, egymás iránt bizalommal lenni

v     Egyesületi ruhák, nemzeti mez, bíztatás, támogatás, kiállás, összefogás, valakiért-egymásért

v     Film, színház, muzsika, szakkönyv, novella, verses kötet

v     Szandtner Egon bácsi dedikálása számomra 100 éves az Evezős Szövetség című könyvben:

„A RÉGI NEMZETI”

Bízom benne, hogy jó úton haladunk, hajrá-hajrá!

2009. február 27.                                            Üdv. mindenkinek: Alliquander Anna

A fotókért köszönet Szebelédy Lacinak és a link:

http://picasaweb.google.hu/szebelledylaszlo/Dekevfordulo#

A Danubius Nemzeti Hajós Egylet közvetlen elődje, a Danubius Evezős Klub megalakulásának 20. évfordulója alkalmából Baráti Találkozót rendezünk

                          Időpont: 2009. február 27 17:30

                          Helyszín: Margitsziget, Hajós Alfréd sétány 2. (budai oldal, a „sportuszoda” mellett)

A találkozóra szeretettel várjuk mindazokat, akik részesei voltak Egyletünk, vagy jogelődjeink, a Nemzeti Hajós Egylet, illetve a VM Csemege SK evezős életének, továbbá mindazokat, akik nemzeti értéknek is tartják a gr. Széchenyi Istvánig visszanyúló hagyományokat és az evezés lehetőségét a főváros szívében.

Az összejövetelen tájékoztatást nyújtunk a klub sikereiről, gondjairól, az evezésbe és az egyleti életbe való aktívabb bekapcsolódás lehetőségéről.

Szeretnénk, ha nemcsak a találkozóra jönnétek minél többen, hanem ezt követően rendszeresen sportolás, barátokkal való találkozás, vagy egyszerűen csak kikapcsolódás céljából is.

 Az eseményre újságírókat is hívtunk, hogy a szélesebb közösség is tudomást szerezzen, a mi „kis” evezős életünk jelenéről, múltjáról, jövőbeli céljairól és a klub előtt álló kihívásokról.

Részvételi szándékotokat, kérjük, jelezzétek a postmaster@danubius.t-online.hu e-mail címen!

A DNHE elnöksége

Ismét összegyűlt a magyar evezős társadalom apraja-nagyja 2009 első evezős versenyére, az evezős futóversenyre. Az enyhén hiányos mezőnyt, gondolok itt a válogatott teljes elmaradására, iszonyatos, csontig fagyasztó, jeges, melegítés ellehetetlenítő szél várta a 29-es busz végállomásánál. Személy szerint kicsit későn érkeztem, de zöld bogaram mesterien védett mindettől és versenyt Horváth Menyával és Szentkereszty Marcival vártam a „melegedőben”.

A rövid, öt-tízperces,  melegítés után rövid ideig vártunk a felnőtt/ifi mezőny rajtjához. Nem tudom, hány induló volt, de mintha kicsit szellősnek tűnt a rajt. Sajnos, a DNHE csapatából hiányzott Csepregi Gabi és a Rácz (RáRó) Róbert, de itt volt Szentkereszty Marci és Vanczák Gergő, aki nagy veteránja a futóversenynek. A rajtban nem volt óriás tolongás mindenki a sálát és kesztyűjét igazgatta, majd Pál Tibi bá gyors rajtjának köszönhetően elindult a mezőny. Márton „Nyúl” Gábor is elindult mezőnnyel együtt vezette a Csepel csapatát.

Az elmúlt napok kiadós lehűlése és havazása fehérbe burkolta az egész hegyet. A panoráma kör kicsit nehézkesre sikerült, mivel a friss, puha hóban a technikásabb futók könnyebben haladtak. Igaz, a hó alatt sok helyen a jeges és így csúszkálós volt a kör. Nekem már nem, de az elöl futóknak még biztos utat kellett taposniuk maguk előtt.

A végső sorrendet majd a későbbiek közlöm, mivel idén nem vártam meg a pontos eredmény listát, annyit tudok csak, hogy egy „titokzatos” veterán nyert, sőt azt lehetett hallani a célban nem evezős, hanem „biztos, hogy futó” volt.

A mi csapatunk Szentkereszty Marci végzett legelöl majd Vanczák Gergő követte.

Sziasztok!

Ismét tagdíj miatt írok, üzenek. Mivel január hónapban rendkívül rossz volt a tagdíj/telephasználati díj fizetési morál az elnökség úgy döntött, akinek két hónapnál több elmaradása van le lesz tíltva a belépője.

Mivel ez, már több, mint egy hete ki van írva klubban ezért február 10.-e után lép érvénybe, addig kérlek benneteket rendezzétek a tartozásotokat.

Amennyiben ezt nem teszitek, minden egyes aktív telephasználat (futás, kondi, ergo, spinning, zuhany, stb.) után alkalmi díjat (700 Ft) kell fizetni. Ezeket helyszínen rendezni kell!

A Kisház kapcsán ugyancsak történtek fejlemények a kipakolás óta. A hátsó részen az álmennyezet ki lett bontva. Sajnos, több gerendát is ki kell, majd cserélni a tető és az oldal fal javítása mellett, mivel elrohadtak. Szerencsére gombásodást nem fedeztünk fel.

A ház dőlésével kapcsolatban úgy tűnik sikerült egy viszonylag költség hatékony megoldást találni, de az anyagköltségét a javításnak továbbra is állnunk kell. Ennek összege alacsony becslés szerint is 250-300 ezer Ft-ba kerül. Akinek van lehetősége ebben segíteni. kérem, jelezze azt felénk.

Remélhetőleg a vízre szállást már a kisházon kezdhetjük meg.

             Mottó: Ebben az évben úgy indultam neki az amsterdami versenynek Attilával, hogy a Jóistenre bízom magam, és nem idegeskedem fölöslegesen, hiszen Ő már úgy is eldöntötte a vasárnapi szereplésem végkimenetelét.

Szállásunkat a rendezőség biztosította - csakúgy, mint tavaly és tavalyelőtt Erzsivel - idén is a 4 csillagos Novotelben kaptunk „menedéket” három éjszakára. Az utazás zökkenőmentes volt (Eindhovenbe Wizzair-rel, onnan busszal Amszerdamba) szegény Atti migrénes fejrohamát leszámítva, amit leszálláskor élt át. Pénteken du. csak sétáltunk egy nagyot, mert kora reggel már sportoltunk idehaza. Másnap elfogyasztottuk szerény reggelinket a Breakfast roomban, egy nagyon udvarias idős japán pincér úr kitüntető figyelme mellett. Én kecskesajtot reggeliztem „szem előtt tartva” a szénhidrátfeltöltés szabályait. Az angolul kiválóan beszélő, és számomra mindent elintéző kedves(em) kisérőm is evett néhány falatot… Azután, illetve dél körül, átmentünk a sportcsarnokba, ahol a verseny lesz. Üdvözöltük kedves meghívónkat Bart Breukot és a többi holland szervezőt. Nagyon örült a Danubius naptárnak, meg a Tokaji aszúnak is. Szóval mozogtunk kb. 40 percet, utána vissza a finom meleg hotelbe, ugyanis ronda nagy szél volt a szabadban, és esett az eső. Hazaiból ebédeltünk, és vártuk a másik magyar párost, mert ők csak ekkor érkeztek ki. Tomival és Gabonával is átmentünk a sportcsarnokba aztán hagytuk őket edzeni (ezúton gratulálok Tominak, aki jövőre szerintem simán meg fogja dönteni a rekordot, most sok apróság hátráltatta, kijelző, utazás későn stb. – szerintem). A hotel közelében egy nagy játszóparkot fedeztünk fel, ami hasonló volt, minta a Millenárison a Zöld Péter játszótér, de egy kis vonattal körbe is lehetett utazni, és élő állatokat is lehetett simogatni. No, mondtuk is, hogy ilyen kéne Budapestre is (mást is mondtunk Budapesttel kapcsolatban, de most azt nem írom ide). Aztán Attila elment futni egy órát, hogy megnézzen egy távoli szélmalmot, én addig pihentem és tejcsokoládét ettem (Döditől kaptam). Este még bementünk kicsit a városba, és halálra fagytam.

Vasárnap kecskesajt, mérlegelés, verseny. Legnagyobb riválisom Jo Hammond volt, akit még nem láttam, de a nevét ismertem, mert ő tartja a 20-29 évesek között a női ks-ben a 2000m-es ergo világrekordot (6’57”,0) (az abszolút világrekordot Lisa Schlenker húzta már harminc fölött 2000-ben: 6’56”7), meg volt is már ks 1x-ben vb-n ezüstérmes, meg ilyenek. A lényeg, hogy maradtam a mottónál. Attila megnyugtatásul annyit mondott, hogy annyira izmos ez a lány, hogy biztos be fognak kötni az izmai, és még bókolva hozzá tette, hogy neki nincsenek tartalékai. Ezek után rá se mertem nézni. Mentem az iramomban, és hát az utolsó hat percben csak utolértem, de nagyon fárasztó volt, valójában nem is tudom, hogy sikerült, de vicsorogva az utolsó percben feltornáztam még a wattot, és csak remélni tudtam, hogy elegendő lesz a csúcsdöntéshez. Hál’Istennek sikerült, láttam a kijelzőn. Ja, mert én wattra húzom a 6000m-t, meg a 20 percet, de ez nem fontos. Elég kevés gondolat fogalmazódott meg bennem a verseny alatt, de pár dolog az utolsó percekben elő jött:

-          jaj nem dögölhetek meg, annyi biztató sms-t kaptam mindenkitől; Biblia-idézetet, jókívánságot, bátyáim imáikkal küldik segítségül Bem apó seregét; Attila és Gabona úgy ordítanak, hogy féltem Őket, kiugrik a torkuk a helyéről

-          „Annácska úgy is megnyered, én ezt tudom” (nagymamám ezt mondta bíztatásként a telefonba)

-          „ha nem sikerül, az se baj, kihúzod magad, amennyire bírod, várost néztek, - múzeumba, templomba feltétlen menjetek - de sikerülni fog” mondták szüleim

-          „Jaj az ördögi pénz, ne juss már az eszembe, eltereled a gondolataimat” – kár lenne tagadni, az utolsó percben eszembe jutott, milyen nagy a tét…

-          „feszíts be” ez volt idén a legerősebb bíztató vezényszavam (erre édesanyám emlékeztetett, hogy gondoljak arra, január elején elhunyt nagypapám hogy segített nekünk, hogy szedte össze maradék kis erejét, izmait befeszítve, hogy könnyebben tudjuk őt emelni, mozgatni, etetni. Ő fenntről segített.)

Tamás bátyám talált egy kis videót, amiben én is látszódom:

https://www.youtube.com/watch?v=N-r77v0M-sU

meg van pár horror fotó is:

http://www.nlroei.nl/Fotoboek-display-72983.html

http://www.nlroei.nl/Fotoboek-display-72985.html

Egyébként verseny után nagyot jártunk a városban, voltunk templomban is, vettem Obama kitűzőt a beiktatási ceremónia emlékére, magyar lányokat is láttunk táncolni a kirakatokban – nem is értem…másnap reggel dupla adag kecskesajtot ettem, és hazafele is kapott migrénes rohamot drága „menedzserem”. Kicsi a világ: Kis Faterral együtt repültünk haza, így a reptérről Fater hozott el minket kocsival.

Egy szó, mint száz: nagyon köszönöm a kedves bíztatásokat, és a sok üdvözlő, gratuláló levelet, smst, stb.-t

Ezzel a Sub Bass idézettel kezdem a bejegyzést, mert jó evezőshöz híven mi is elkezdtük a 2009-es évet, ami úgy tűnik az ergo versenyek jegyében indul a DNHE versenyzői számára. 17.én  Alliquander Anna versenyzett Amsztredamban (aminek világcsúcs lett a vége 20 percen), ezen a hétvégén  pedig a TEE bősz légiósával Juhász „Bobo” Adriánnal és Szekér Lacival, vettem részt az osztrák ergobajnokságon.

A versenyt Linzben rendezték, valószínűleg ennek tudható be, hogy a tavaly sikereket halmozó szegediek nem jöttek el (Márton „medve” Gábor biztosan versenyben lett volna az első helyért idén az öreg Ralph-fal).

A távolság miatt előző nap érkeztünk és Wirt am Fallban szálltunk meg 15 km-re Linztől. Ennek köszönhetően végre egyszer tudtunk várost is nézni a versenyt megelőző este. Európa Kulturális fővárosában tettünk egy sétát, persze nem kell sokra számítani, igaz sok szépen és színesen villogó építmény biztos jó programokat kínál, de mi „csak” sétáló utcát találtuk meg. Ittunk egy forró csokit is....

9 óra körül indultunk el a verseny helyszínére, ahova fél 10 körül meg is érkeztünk. A borsos 13 eurós nevezési díj befizetése után el is foglaltuk helyünket a lelátókon. Végignéztünk egy nagy adag veterán és iskolás futamot mielőtt melegíteni indultunk volna

A bő negyven perces késé után kb. 20 perccel 13 óra után le is rángattuk a futamot, ki, hogy bírta.

Szekér Laci és Bobo is egyéni legjobbját produkálta, 6:08 és 6:07-es eredményével, amivel 2. és 3. helyet szerezték meg az „öreg” Ralf Keibrich mögött, aki azért elmaradt az eredetileg beírt 5:55-ös idejétől, de még így is „könnyen” nyert 5:59-cel. A srácoknak bejött az egymással való felkészülés, bár kétségtelen néha nagyon el tudják ugratni magukat a normális mennyiségektől. De ezek szerint beválik, szinte végig fej-fej mellett haladtak és a végső 150 méteres finisből Adrián jött ki jobban, igaz ő mindig is jobban kaparta a végét. Most mondjuk, nem lehettet hallani semmilyen obszcén kifejezést. Meg is lepődök így, hogy visszagondolok

A rajt kicsit nehézkesen indult és már engem is zavart, hogy a negyedszerre is kiugrással végződött az. Majd meglátjuk mi lesz Szegeden. Míg Adriánék mondhatni tökéletes pályát rángattak én a szokásos év eleji lassúsággal küzdöttem. Ez sajnos az eredményem is látszott 6:21-et simán edzésből, edzés közben is szoktam bírni. Most az év első komoly terhelésén elég nehezen vették a lábaim az akadályt. Sebaj, legalább mindannyian tudjuk, hol tartunk.

A futam végén még az öreg Max Schellenbacher is köszöngetett mindenkinek Én csak egy „Wie gets-re” bírtam a kommunikálást. És Rose am Wörthersee szórólapot is kaptunk.

A díjkiosztón a srácok kiettek magukért, úgy szorították meg Keibrich karját, majdnem leszakadt.

A versenyt követően még egy pár virsli és egy jó sacher tortát is elfogyasztottunk, és Haza felé csak a Sub Bass Monstert küldtük Adrian Audi 80-asában az A7esen Bécs felé…

A rajt, a finis és a komment a video sarokban.

A hétvégén Ali Anna szenzációs 20 percen húzott világcsúcsa mellett, amiről remélhetőleg a héten saját maga is beszámol, még egy fontos dolog történt a DNHE háza táján.

Hétfő reggel és a jövő hét folyamán érkezőknek biztos meglepetést fog okozni, hogy a PM ház nagyterme tele van szkiffekkel.

Sajnos úgy áll a helyzet, hogy ki kellett pakolnunk a Kisházat, mivel annak műszaki állapota szükségessé teszi, hogy megkezdjük a ház állagmegőrzését célzó részleges felújítást. Ugyan a ház sosem volt tökéletes állapotban, az elmúlt félévben rohamosan romlott az állapota. Az érthetőség végett: faépítmény elkezdett dőlni a part felé – valószínűleg az erős és éveken keresztül tartó hullámzás miatt. Állítólag a legnagyobb „károkozó” az osztrák légpárnás hajó volt, mely szerencsére néhány éve már nem közlekedik.

Ez egy exponenciális folyamat, vagyis minél jobban dől az építmény a part felé, annál nagyobb erő hat rá így egyre nagyobb a kockázata az esetleges kárnak. Ennek a folyamatnak az első jele a feszülő ajtók voltak az ősszel, illetve, hogy az építménynek „hasa lett”. De legjellemzőbb, hogy a ház két oldala között tíz centiméter a különbség a merülésben.

A klub elnöksége úgy döntött, hogy jelen esetben hasznosabb megkezdeni a munkálatokat, mint várni az esetleges baj bekövetkeztét.

A következő három hétben megkezdődik a részleges állag megőrzést célzó javítás, és ha anyagi lehetőségeink engedik a Kisház hátsó részének tető javítását is megkezdjük.

Ehhez szeretnénk mindenki segítségét, támogatását kérni, akinek van lehetősége, ismeretsége.

Fontos, hogy a tagdíjakat, telephasználati díjakat mindenki befizesse. Ezzel a pénzzel január 13.-án még kb. 80 tagunk, telephasználónk tartozott, ez nagyságrendileg 500 000 Ft. Kérek mindenkit, hogy fizesse be tartozását. 

Ezúton örömmel jelentem, hogy a mi dr. Ali Annánk ismét indul Amszterdamban a híres neves Ergoheaden, ahol tavaly világcsúcsot sikerült húznia 20 perces időtávon a női könnyűsúlyban.

Idén, Varga Tamás kíséretében érkezik a holland fővárosba, hogy megmutassák a magyar igenis ergos nemzet, mint ahogy a DNHE tengeri vbn szerzett 3. helye óta tudjuk a magyar tengeri nemzet.

Sok sikert, hajrá Anna és Tomi.

És legyen idén is egy ilyesmi kép:

Úgy hiszem mindenki észrevette, hogy új küllemmel jelentkezett mától az oldal. Úgy gondoltuk több, mint egy év után teljesen új megjelenéssel és elrendezéssel kell elő állnunk, hogy továbbra is fenntartsa a figyelmet az oldal.

Ezzel párhuzamosan folyamatosan fejlesztjük, csinálgatjuk az állandó honlapunkat, mely nem blog formában, sokkal inkább az információ nyújtás szempontjából hasznos lebontásban jelenik meg. Olvasgassátok azt is rendszeresen, a címe: http://www.danubiusnhe.com

A különbség a két oldal között elsősorban a formalizáltság (egyelőre). A klubot érintő információkat elsősorban a másik oldalon, itt sokkal inkább a személyesebb beszámolókat, írásokat élményeket szeretnénk megjeleníteni.

Ehhez várjuk minden érdeklődő segítségét. 

Az aktuális írást lent találjátok.

Ha a luzern-i világkupán való indulás az egyik legnagyobb mérföldkő egy tehetséges evezős számára, akkor a részvétel a Henley Regattán maga a mekkai zarándoklat. De Henley on Thames nemcsak ennyi. Az evezőspálya mellett, melyen két olimpiát is bonyolítottak (1908, 1948), itt található a Leander Evezős Klub is (és a Henley Rowing Club is). Redgrave és Pinsent ezen az enyhén örvénylő kis szigetekkel teli 60-100 méter széles folyószakaszon készült a három közös olimpiájukra.

Henley az angol evezős élet egyik legfontosabb központja. Ezért nem csoda, hogy itt található a világ legszínvonalasabb evezős múzeuma is, a River and Rowing Museum. Az evezés mellett, a folyók élővilágával és hajózással foglalkozó tárlatokból persze az előbbi a legérdekesebb számunkra. Ha valaki Angliában nyaral, feltétlen érdemes megtekintenie a Londontól 1,5 órányi vonatozásra lévő kisvárosi múzeumot. Mély nyomokat hagy az utazóban, nem is beszélve a kiterjedt angol vasúti hálózat megismeréséről.

A belépő öt font. Nem kevés, de nemcsak egy alkalomra, de egy egész évre szól (bár nem tudom, ki megy el évente kétszer ugyanabba a múzeumba, de nem rossz megközelítés). Az evezős tárlat a hagyományos vitrines kiállítási technikák mellett több interaktív lehetőséget is kínál.

A tárlat a versenyevezés kezdeteitől, egészen az olimpiai sportok közti szerepének bemutatásig a sportágat. Nem is beszélve az eszközök fejlődéséről, valamint néhány művészeti alkotásról. A kiállítás azért nagyon angol, vagy angolszász centrikus (így ausztrál és amerikai érdekességekkel is találkozhatunk).

Megtudhatunk sok érdekes információt a nyolcasok kialakulásáról. Hogyan, hol, milyen körülmények között rendezték az első regattákat. Végignézhetünk egy evezősversenyt a kormányos szemszögéből nyolcasban és négyesben egyaránt a Henley Regattáról. (Egy speciális szemüveget kell felvenni, mely, ahogy forgatjuk a fejünket, úgy változik a nézet, mintha a hajóban néznénk körül). Felnézve a terem mennyezetére, több hajótestet vizsgálhatunk meg, melyeket odafüggesztettek. Régi palánkos nyolcast, hetvenes évekbeli Empacher gyártású szkiffet, az első üvegszálas hajókat és a többit. A terem közepén a 2000-ben olimpiát nyert angol csapat (Pinsent, Foster, Redgrave, Cracknell) négyese helyezkedik el, mely akkor a világ legdrágább hajója volt. Külön, Jürgen Gröbler speciális igényeinek megfelelően építették az Aylings műhelyében. Kétszer is, mivel túl nehéz volt az alumínium villákkal (1,5 kg-mal a súlyhatár felett). Ugyanis az eredeti tervek szerint szénszálas villával szerelték volna fel a hajót, de azok nem voltak elég merevek a csapat igényeihez. Az alumínium villák, pedig túl nehezek voltak. 

Természetesen, kitüntetett szerepe van az Oxford-Cambridge verseny történetének – melyet Angliában a „Boat race” néven emlegetnek leginkább. Érdekes információ például, hogy 1846-ban használtak először villákat a hajókon, vagy 1981-ben ült először női kormányos a hajóban (Oxford). 1984-ben rendezték először vasárnap a versenyt. 1868-ban evezték először 21 perc alatt le a távot (20:56), míg 1976. óta már 16:19 volt a rekord.

Élethű mását láthatjuk a legmagasabb és a legalacsonyabb angol evezősnek. Sir Redgrave után, a két világháború közt aktív Jack Beresfordnak emléket állító tábla következik. Az úriember, - öt olimpián szerzett 3 arannyal és 2 ezüsttel - kiemelkedik a mindenkori sportolók közül .

Amint azt előbb írtam, a tárlat végigkíséri a sport technikai fejlődését. A különböző hajóformájú testek, tulipánok és lapátok mellett, az ergométereket is. A mozgássérültek ergométerezését segítő eszköz bemutatása mély nyomokat hagyott bennem e színes gyűjteményből. Működéséről a videot itt és itt nézhetitek meg.

A tárlat végén található paravánon végig olvashatjuk az újkori olimpiák összes evezős érdekességét. Egy adat az 1968-as olimpiáról: a Xochimiico pálya ritka levegője miatt, csupán az előfutamok napján 18 sportolót kellett kimenteni a vízről. A svájci Martin Studach partnerével Melchior Bürginnel (későbbi svájci szövetségi kapitány, és Stämpfli műhely vezetője) aranyra esélyes csapat volt a dublók mezőnyében – azonban a döntőben Studach elájult és agykárosodást szenvedett a verseny befejezése előtt.

A  múzeumban információkat kaphatunk még  a vízimadarakról, a hajózásról és meg erről, arról, ami már annyira nem is érdekes. Hiszen mindenki leginkább az evezésért jön ide. A kijáratnál még megtekinthetünk egy méretes festményt Redgraveről, mielőtt a városka többi kellemes kis titkát felfedeznénk.  Van bőven. Legyen az zsibvásár a piactéren vagy szuvenír vadászat antikváriusnál. Henley mindenképp megérdemel egy napot, ha Angliába utazunk.

Végezetül néhány link:

Henley Rowing Club

Leander Rowing Club

Henley Royal Regatta

Henley on Thames

Ui: Ha van valakinek útismertetője Head of the Riverről, szívesen közlöm…Köszönöm.

Azt hiszem, aki hosszabb ideje űzi az evezést, kipróbálta már a pár (scull) vagy a váltott (sweep) evezést is. Általában évente/idényenként váltogatjuk a lapátot,  ha váltogatjuk.  Nagy részünk marad annál, amit „megszokott”. Scullerek esetében ez egyszerű.  Hiszen tudnak egyedül is evezni, de a váltott evezősöknek mindenképp szüksége van egy partnerre, ha nem érzik jól magukat a szkiffben.

Sokan sokféleképpen közelítik meg az evezést és e két külön „szakágát”. Elméleti viták is vannak azon a téren, hogy váltott vagy párevezős hajóban tanuljanak a legfiatalabbak evezni.. illetve a  felnőtt korban tanulók. Magyarországon az utóbbi a jellemző, míg az angolszász országok (erről lehet tudni biztosan) a váltott evezés oktatását preferálják.

Nem véletlen, hogy az amerikai egyetemeken, (evezésben is lehet szerezni sportösztöndíjat) mindösszesen egy olyan egyetem van amely „kétlapátos” programmal is rendelkezik - az Oklahoma City University. Ezekben az intézményesített evezős központokban természetesen a nyolcas a végső és egyetlen hajóosztály, melynek gyakorlatilag létjogosultsága van. Többen is vannak/voltak a DEK-ben, akik elvándoroltak ilyen egyetemekre és tőlük tudhatjuk, hogy hóesésben és 1-2 fokban simán lehet és kell is evezni, illetve  létezik könnyűsúlyú kormányos négyes is.

Visszatérve az eredeti témára: egészségileg van pro és kontra mindkettő mellett.  Talán nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy a megfelelő felkészítéssel, képzéssel és edzői munkával senkinek sem kell tartani, hogy a gyermeke féloldalas lesz, vagy rosszabb lesz a technikája, esetleges egészségügyi problémái adódnak. Egy korábbi bejegyzésben Ladvenszky Zsolt is írta, a törzs megfelelő és az evezőstechnika fejlesztésével rengeteg probléma elkerülhető. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki a váltott evezést. (Magyarországon ugye kevesebben vagyunk, akik eveztek már oar-ban is). Fiatalkorban azért is ajánlatos, mert jobb mozgáskoordináció alakul ki azoknál, akik mindkettőt jól elsajátítják. Más izmokkal dolgozunk jobbra/balra evezésnél (belső kar – inkább forgat – külső kar inkább húz).

De vannak dolgok, amikről nem szabad elfeledkezni! A helytelen technika mindkét irányzat művelőinél problémákat okoz a későbbiekben (elsősorban a derék táján). Ebben az edzők felelőssége rendkívül nagy. A megfelelő lapátmunka, testtartás kialakítása az ő feladatuk. Hisz láttunk már scullben és sweepben is borzalmasan evező tanulókat (Édesapám első OB-m után finoman közölte, hogy ne evezzek oarhajóban, ha van rá mód, aztán 7 évvel később első felnőtt bajnoksági érmemet éppen kormányos kettesben szereztem).

Az evezés hagyományait, magát a sportot tekintve, felelőtlen az, aki egyik vagy másik irányzatot hanyagolni akarja, akár egészségügyi, akár más okból.

A Magyar Bajnokságokon kialakult nyolcas sorrendet figyelve, észrevehetjük, hogy azok az egyesületek, ahol (megfelelő edzésmunka elvégzése mellett) nagy hangsúlyt helyeznek mindkét irányzatra, rendre jobban szerepelnek.

Nemzetközi szinten több olyan versenyző van, aki sikereket ért el váltott és párevezésben is. Az angolokkal kezdve, Sir Redgrave ’79-ben a moszkvai ifi vb-n szkiffben szerzett ezüstérmet, amit 5 olimpiai arany követett négyesben. A kanadai Derek Porter nyolcasban olimpiai aranyat, szkiffben ezüstöt szerzett. Az ausztrál Duncan Free az idei peror győzelme előtt, vb-n négypárban szerzett bronzot, és szkiffben is döntős helyezett volt. De Mahe Drysdale és Rob Waddel sőt olaf Tufte is négyesben kezdte. A szlovén Iztok Cop is perorban nyerte első olimpiai érmét. Persze a kivétel erősíti a szabályt: Matthew Pinsent volt az egyedüli angol evezős, aki felmentést kapott az őszi szkiff felmérőkről a párevezésben mutatott „hiányosságai” miatt (az oarosoknak is részt kell venniük a szkiff felmérőn).

Magyarországon a scull és sweep váltásában Szolnokon és Szegeden járnak véleményem szerint a legmagasabb szinten. Szabó Kornél, Püski Csaba egyaránt jól szerepeltek scull és oar számokban is (előbbi rendszeresen végzett dobogón szkiffben és perorban is az OB programján). Míg utóbbi ifi válogatottként versenyzett dublóban és perorban is az ifi vbn (utóbbiban Úri Szabó Karcsival érmet is szereztek). A ’90-es években a Csordás-Bartal 2- (98-ban vb 9.) egységből Csordás ’96-ban 4x-ban próbált kvalifikációt szerezni és sajnos csak egy hajszállal maradtak le.

Jellemző trend nálunk, hogy ha valaki „kiszáll” a válogatottság/VB/Olimpia cél hármasból, melyben, általában scullerként szerepel, elmozdul a váltott evezés irányába: Dani Zsolt 2002 és 2006 közt minden évben nyert kormányos kétevezősben országos bajnokságot. Idén pedig ugyancsak a szegediek révén egy 7. hellyel lettünk gazdagabbak a nem olimpiai számok világbajnokságán kormányos kettesben – korábbi dublós világbajnokunk Haller Ákos és scullt ugyancsak kipróbáló Tari János (k: Baka) révén.

A ’90-es évek végén Kokas Gergely és Weller Ferenc ks 2- -ban értek el VB döntős helyezést, és 2 évvel később Kokas ks szkiffben érmet is nyert.

A Danubiusban is vannak néhányan, akik mindkét stílusban nyertek már bajnokságot. Vanczák Gergely és Parizán Mihály idén ks négyesben állhatott a dobogó legfelső fokára (Neisteinnel és Kozsákkal) 2 évvel korábban, pedig a ks négypárban értek el hasonló eredményt (Gergő, Kanóccal megszerzett dublós egyetemi vb címéről nem is beszélve). Illetve Horváth Menya és Erdélyi Zsolt idén kormányos kettesben ezüstöt, négypárban pedig első helyet szereztek.

Persze sokan vannak, akikről itt most nem írtam, de nem is ez volt a cél. Sokkal inkább azt szerettem volna érzékeltetni, hogy az evezős teljesítmény szempontjából fontos, hogy a versenyzők, minél többféle hajó egységben kipróbálhassák magukat, hogy minél több tapasztalatot/tudást szerezzenek – persze, megfelelő képzés mellett. 

Ahogy azt az elmúlt 3 bejegyzésben is olvashattátok a december 22.-én tartja a klubunk a rendes karácsonyi évzáróünnepségét. Bár évközben tartottunk néhány kisebb bulit, most megpróbálunk utána még egy kis beszélgetős, zenélgetős estére invitálni a benneteket/megjelenteket – itt elsősorban a jelen és a régi tagokra gondolok, akiket szeretettel várunk.

Sajnos novemberben, nem maradt erőm megírni az „Egy éves a blog című beszámolót – pedig elég sok mindenről szólhatott volna a bejegyzés. Mivel vége az évnek, úgy gondoltam érdemes lenne összefoglalni, hogy mi is történt 2008-ban a Danubius NHE háza táján. Erről ugyanis jó képet ad az a majdnem 80 bejegyzés, amit 2007.10.25.-e óta írtunk az oldalra. Ezúton is szeretném megköszönni Máthé Krisztának, Zarándy Beának, Zarándy Pálnak, Balogh Ákosnak és a Reakciónak (a rólunk írt cikket), Varga Orsinak, Ladvenszky Zsoltnak, hogy írásaikkal, fordításaikkal hozzájárultak, az oldalhoz és végül de nem utoljára Pignitzky Borinak, hogy megértette azt, amiért annyit püfföltem „közepes” helyesírással a billentyűzetet.

(Ha valamire/valakire, egy adatra rosszul emlékszem kérlek benneteket a kommentben javítsatok ki)

Január

Az év első hónapja a maga lassúságával fogadott bennünket a Margitszigeten. Mindenki készült a felmérőkre, vagy vizsgákra. Ami azonban ennél nagyobb hír, hogy dr. Alliquander Annát ismét meghívták az amszterdami Amstel Ergoheadre, ahol ezúttal 20 percen állt rajthoz. Nemcsak magamögé utasított mindenkit, de új világcsúcsot is húzott a női könnyűsúlyban a távon, amivel ismét bebizonyította, hogy a számon kell tartani a világ legjobb ergósai között. A versenyen Haller Ákos is ott volt, a korábbi évekkel ellentétben idén sajnos nem húzott világcsúcsot, de ismét begyűjtötte a első helyet. (Illetve Varga Tamás is ott szerepelt a kiutazók listáján, de betegség miatt le kellett mondania.) Mindeközben tovább folytatódott a gyűjtés a Swift nyolcasra.

Február

Február elején szokás szerint (ez lehet, hogy sokszor lesz leírva a következőkben) lefutottuk a HHH (HármasHatárHegy) kört. Küzdöttünk felfelé, csúszkáltunk a lejtőn (idézet a bejegyzésből: „Mellékesen jegyzem meg, hogy az elmúlt évek talán legszebb időjárásával áldott meg minket a sors, az ég kék volt a Nap gyönyörűen sütött és mindannyian csúszkáltunk a felmelegedett sárban.”) Csepregi Gábor és az elit hiányában RÁczRÓbert bizonyult a legjobbnak.

A másik februári csúcs verseny természetesen az ergo OB volt, amit idén Szolnokon rendeztek. Varga Marci és Ali Anna második lett – igaz Anna betegség és fogyasztás után állt oda – persze csak sajátfelelősségre a kockázatok és mellékhatások végett. Ami nagyobb dolog, hogy Székér Laci és Orbán Gergely (jómagam) is felkerült a dobogóra – ilyen utoljára 1999-ben történt.

Február 24-én vizre szállhatott az első két csapat a férfi ks és ns csapat. Meg is néztük a Lágymányosi öbölt, mint évindító esemény.

Március

Márciusban nem történtek nagy dolgok, a blog leginkább mindenféle szakmai cikkel volt tele. A szokásos varsányi edzőtáborban az elmúlt évek legnagyobb DNHE-es csapata vehetett részt. Ahol végig kísérhettük a legjobbak edzéseit is. Nem titkoltan, itt a felnőtt ks csapatról írok, mert az ő történetük valahol minden magyar evezős története. Épp pihenő hét volt nekik, de valahogy mégis szédültnek tűntek a srácok és folyamatosan csak Sabaudia „árnyoldaláról” beszéltek, annak pozitívumai mellett.

Április

Áprilisban letudtuk a hosszútávút és az addigi Kiságas készüléssel felhagyva, a szkiffek visszakerültek a Margitszigeti bázisra, a DEK szempontjából se, nem jól, se nem rosszul nem sikerült a verseny, nincs is nagyon mit/kit kiemelni.

Hó közepén jött a Széchenyi verseny, amely a maga szervezési nehézségei mellett, az egyik legjobb része a klubéletneknak. Idén az egyetemek mellett a cégeknek is volt tízevezős versenye, a rendes számok mellett. A Szerencsejáték Zrt. Jóvoltából az egylet kezelési jogába került egy tízevezős hajó, amelyen fogyatékos fiatalokat és felnőtteket taníthatunk, illetve saját magunk is használhatjuk. Idén sajnos nem volt élő zene, de ettől függetlenül jól éreztük magunkat.

Április végén megkezdődött az igazi versenyszezon a válogatóval és nemzetközivel Szegeden. Ali Anna harmadik lett egy „száraz” (értsd, nem izzadós) fogyasztás után. A férfiak közt Szekér Laci 4. lett, Orbán Gergő pedig érdekes, inkább rossz versenyzéssel, ugyan győzni tudott, az ifjak előtt, de a táv felénél még 8 másodperc hátránya volt a csepeli Szél mögött. Férfi ks-ben a teljes DEK négypár ott volt (Csepi, Ráró, Szatír, Szabados), ami azért nem semmi. Másnap a nemzetközin a fiatalok is jól szereltek Cs. Kovács-Krausz dobogós lett serdülő dublóban. A felnőtt dublóban meglepetésre, se a Szekér – Orbán, se az Erdélyi - Haller dubló nem jutott be – ami nem csak az edzőjüknek volt csalódás, de ilyenkor nincs mit tenni, menni kell tovább, és edzeni kell.

Május

A klub megtartotta éves közgyűlését, mely idén tisztújító is volt egyben. Leszögezendő, hogy az egyre nehezedő külső helyzet ellenére az elmúlt évek legszorgalmasabb elnöksége választódott meg. Mindemellett a klub (értsd: működés) finanszírozása egyre nehézkesebbé vált. A Danubius Hotels-szel ekkor még mindig nem jött létre a támogatási szerződés, mely a klub korábbi költségvetésének, majd negyedét adta éves szinten. Ugyanakkor még nem látszódtak nagyobb problémák és úgy tűnt a „gazdasági válság” mely elérte a szállodaipart, nem fog tovább elhúzódni. A tagdíj 6000 Ft, a pártolói tagdíj 1500 Ft lett (amiből sokkal többre lenne szükségünk).

Május közepén klubunk fiataljai Splitben jártak, ahol a lányok győzedelmeskedtek a fiúk versenyegyesülésben, pedig harmadikok lettek az egyetemi versenyen. Még egyszer köszönet a Varga Orsinak a beszámolóért.

Volt még ORV válogató és egyetemi OB a hónapban, serdülőink – Cs. Kovács és Krausz D. négypározhatnak majd az ORV-n. Szekér pedig megküzdött a démonokkal és győzött.

Az idő mindeközben felmelegedett. A Dunán idén nem volt hatalmas áradás, sőt az év végéig még a legalacsonyabb vízszinthez is közelkerültünk. Az OB-ra való felkészülés megkezdődött, hisz a MESZ döntése értelmében kitolt, augusztusi OBig, még sok idő volt hátra.

A vizen, Budai Anna, Farkas Gabi, Sarkós Erzsi mellett Forró Dezső egyengette a versenyzők felkészülését, pályáját.

A ks válogatott ebben a hónapban négypárban állt rajthoz, a győzelem jó jelnek bizonyult a felkészülés szempontjából, ugyanakkor a második napi döntők lemondása a repülő esetleges lekésése miatt, némi amatőrizmusra mutat a csapat körül mozgó team részéről (2007-ben, mikor a svájci nyolcas bejutott az amszterdami vk döntőjébe, lemondta a hazafelé vezető utat…)

Június

ORV, Velence, Bled. A legelsőn a már korábban említett serdülő srácok 5. helyezést értek el a négypár tagjaiként. Velencén mindannyian lent voltunk kvalifikálni, sajnos a legtöbb másik klub is ezt tette, így kevesen maradtunk a Budapest Bajnokságra. De sebaj! Csapataink jól szerepeltek (bár ezt a közhelyt nem szívesen használom), sőt a ks 4x (Csepregi-Rácz-Szabados-Szatír) másfél hajót kapva a normál u23-as válogatottól simán verte a bajai válogatott csapatot. A sztori amellett, hogy nagyon jó, azért érdemel kiemelést, mert az addig kiemelten válogatott tisztán bajai csapat helyett a tisztán Danubiusos csapat nem lehetett válogatott, sőt még szétlövést sem írtak ki. Persze, azt sosem tudjuk, meg, hogy ez jó vagy rossz döntés volt-e a u23 ks négypár VB szereplését látva, de azért érdekes  pillanat felvétele ez a magyar evezésnek. Az Orbán-Szekér dubló az év egyik legjobb pályáját evezve második lett luftkasznin belül a Galambos-Varga csapatnak.

A verseny legnagyobb hibája azonban a pályafenntartó „felkészületlensége”, vagy nem is tudom, hogy lehetne nevezni – egyszerűen: nem voltak pontonok az ország második pályáján.

A válogatott szinten elkezdődtek a világkupa futamok, a csapat mindhárom versenyen 5. lett. Nem látszódtak különös problémák, bár a feszültségről hallani lehetett, de ez nem feltétlen tartozik mindenkire. Aggodalomra legnagyobb okot az adta, hogy az angolokat leszámítva mindenki cserélődött a sorrendben a fiúk körül.

Bledben a DEK-et képviselő Orbán Gergő és Szekér Laci felállhatott a kétszeres olimpiai érmes szlovén dubló (Luka Spik és Iztok Cop) mellé a dobogóra, sőt az érmeket maga Szlovénia miniszterelnöke adta át.

Mindeközben várjuk a februárban megrendelt kínai nyolcast, ami a hónap 3. hétvégéjén meg is érkezik, és mindannyian átértékeljük az evezést, mint a klasszikus angol rowing fogalmat. A ks csapat elsőbbsége a körülmények között érthető, néha vegyes evezésekkel használják a normálsúlyúak is a hajót.

Július

Közeledik az OB pontosabban, alig van már verseny addig, csak rengeteg idő. A Budapest Bajnokságon a megszerzett kvalifikációk miatt kevesen indulunk, főleg a kisebbek, Budapest Baja is átértékelődik – Vanczák Gergely egészségügyi gondok miatt nem vesz részt először évek óta. Közben élesedik a helyzet a klubon belül, kikerüljön a felnőtt ks és ns négypárba. Végül Vánczák a ks négyes mellett dönt, így megoldódik a kérdés Szatír és Szabados számára, illetve a normálsúly esetén Horváth Menyhért az érintett. A férfi és a női nyolcasok is vizen vannak már.

A klubban megkezdődött a nyári tábor és a Tárt Kapuk akció is, mely novemberig fogadja az evezés iránt érdeklődőket.

A válogatottaknak persze nincs megállás. Ali Anna a nem olimpiai számok VBjén tartja a frontot, a ks négypár tagjaként és 8. helyezett lesz. Ráró és Csepi kijut élete első válogatott nemzetközi versenyére, a brandenburgi u23 VBre és nagy meglepetésre bejut az első hat csapat közé a ks négypárok mezőnyében.

Augusztus

Gőzerővel haladunk az OB felé. Idén is a bevett szokásnak megfelelően az egész hetet lent töltöttük, az alföld legnagyobb városában és élveztük a Pusztát. Idén az egyre nehezebb anyagi helyzet ellenére biztosítást kötöttünk a hajószállítóra, mivel a nyolcas vásárlás révén a szállítmányok értéke durva becsléssel is elérte a 18 millió forintot, amiért a klub felelőséggel tartozik a tagoknak.

Csak röviden: Elmondhatjuk sikeres OBt zártunk, noha nem közelítettük meg a korábbi évek rekordját az aranyak tekintetében (12db), nagyon sok fontos számban értünk el minőségi eredményt, viszonylag kisebb versenyzőszámmal. Az élen idén a férfi ks csapat végzett 3. arannyal, újra elhozták a nyolcas és a négypárt, sőt először sikerült megszerezni a ks négyes első helyét is. A normálsúlyúak is jól szerepeltek aranyak tekintetében: először sikerült teljesen tisztán nyerni négypárban és a férfi szkiff Illés Andor vándorkupája is először került a Margitszigetre. A nők sajnos hátrébb szorultak az aranyak tekintetében de a nyolcas továbbra is itt maradt, vagyis volt a verseny végén torta. Majdnem 10 évvel az utolsó nagy serdülő csapat után Buday Anna tanítványainak sikerült megszereznie serdülő négypárban az aranyat. Mindenkit sajnos nem lehet kiemelni, remélem, ezt megérti aki nem látja magát itt, ezért ugorjunk is tovább.

Mindezt beárnyékolta olimpikonjaink és edzőjük pekingi szereplése (14. hely), sajnos már közhely számba mennek az érvek és ellenérvek, amikkel a felek akkor támadták egymást, illetve magyarázták az okokat. A későbbi jelentések, melyek felkerültek a szövetség honlapjára nem feltétlen szolgálják a tanulás fizetségét. A „függetlennek” nevezhető orvosok és a csapatot közelről szemlélők sokszor semmit mondó jelentéseire elég nehezen lehetett alapozni, egy az objektivitás kereteibe beleférő véleménymondására se. A nap végén úgy állunk itt a Kárpát-medence evezős vizei mellett, hogy senki sem tudja/látta, valójában mi volt az oka a végeredménynek. Tanulságos volt látni, hogyan fordulnak el egyesek tőlük, és hogyan viszonyulnak ők maguk is egymáshoz. Jól jellemzi a történteket a következő komment:” Ej…az OB-t sem fogják megtartani emiatt”

Szeptember

Az OB után többen a jól megérdemelt pihenést választották. Az egyetemi csapatba bekerült DEKkesek azonban komolyan folytatták. Horváth Menyhért és Erdélyi Zsolt nyolcasban, Orbán Gergely És szekér László dublóban készült a belgrádi egyetemi vbre. Az oarosok 7. helyet, míg a dublósok a 4.-et szerezték meg a kánikulában.

A velencei Diákolimpiáról egy hír maradt meg: Horváth Kristóf Nyerni tudott. Persze a Tisza kupán is ott voltunk elsősorban a kisebbek és jól is szerepeltünk…

Az Európa Bajnokságon Athénban ugyancsak a normálsúlyú dubló képviselte a klubot. Sajnos az egyetemi vb viszonylagos sikerei után úgy tűnik elfáradt a csapat, mivel összetettben csak 14. helyezett lett. Sajnos a folyamatosan változó széljárás, nem kedvezett a csapatatnak, ami így elesett a középfutamban a továbbjutási jogtól.

Beindult a beléptető rendszer, amivel klub biztonságát hivatott szolgálni.

Október

Lelassult a tempó és nőtt a kilométer szám. Elkezdődött az ősz.  Sajnos a klub anyagi helyzete tovább nehezedett. Ahogy azt korábban írtam, nem jött létre a Danubius Hotelsszel a támogatási szerződés, ami az ősz elejére már napi szinten gondokat okozott, melyeket a klub vezetése már nem tudott megoldani a bevételek növelése révén. Sajnos olyan döntést kellett hozni, mely senkinek sem volt ínyére, de így alakult. Októberben meg kellett válnunk Farkas Gabitól, aki nagyon sokáig volt a klub edzője. Feladatait Buday Anna és Sarlős Erzsi vette át.

November

A hónap legnagyobb eseménye a közös trepni gyártás és tereprendezés volt a véleményem szerint, bár vannak, akik az évadzárót előbbre helyezikJ. Persze mindkettő fontos. A felelős tagsághoz hozzá tartozik, hogy nemcsak pozitív dolgokban veszsük ki a részünket, de sokszor a tagdíj költségén felül is az időnkből adunk a klubnak, munka formájában erre sorkerült november elején, amikor stégeket és partot is rendbe tettük.

Megtartottuk az évadzárót, amivel egybe kötötten faültetést és klubgyűlést is tartottunk.

December

Decemberben csak a vizsgák az edzés és a meleg történt velünk, olyan melegre gondolok, amiben lehet evezni, és amire nagyon régóta nem volt példa. De van még hátra decemberből, és biztos lesznek még pozitív fejlemények holnapis.

Mi lesz 2009-ben

Az élet nem áll meg, 2009-ben is edzeni, versenyezni és főleg evezni fogunk. Kedves olvasó, ha már ideig eljutottál. Sajnos azonban olyan problémákkal kell szembenéznünk, amikhez mindenki segítségére szükségünk van. Egy része anyagi a napi működést befolyásolja, hogy legyen áram, fizetni tudjunk az alkalmazottaknak és tudjunk versenyekre járni. Másik része, pedig a puszta létünkről szól. 2009 márciusában jár le a fenntartói szerződésűnk a PM házról és egyszerűen fogalmazva az állam utjai kifürkészhetetlenek. Nem tudjuk mi lesz. Folyamatos kapcsolatban állunk az illetékesekkel, de még nem történt meg a pályázat kiírás. Még egy hasonlóan fontos, sőt, valójában sokkal fontosabb probléma: a kisház. A kisház ugyanis megrogyott, kijavítása halaszthatatlan, a tavasszal sort kell rá keríteni – ugyanakkor tanácstalanok vagyunk milyen forrásból. Egyenlőre, stabilan áll, de napról napra nehezebb a faépítmény megtartása. Kérünk bárkit, akinek van ismeretsége szakértelme, lehetősége segítse megoldani ezt a problémánkat.

Végezetül várunk mindenkit 21-én a klubba (első sorban mai és régi tagokat), boldog karácsonyt és boldog új évet kívánunk.

Kedves Szülők! 

Kedves Tagok, Sportolók, Szülők, volt tagjaink és Barátaink!

Engedjétek meg, hogy szeretettel meghívjunk benneteket a december 22.-ei karácsonyi évzáró estünkre.

Program:

17:00 Megnyitó/Köszöntő beszéd - Zarándy Pál gazdasági alelnök

17:05 Karácsonyi Műsor

17:30 Sportolóink jutalmazása

18:10 Angyal verselés (ajándékozás)                                                            

18:30 Zárás/Buli kezdete

Közérdekű információ

A fenti öröm teli eseményen túl, sajnos még egy kevésbé jó hírt is közölnünk kell. Az elmúlt hónapokban az egylet finanszírozása, zökkenőmentes működése, egyre több akadályba ütközik. Szerencsére eddig ez (bízunk benne), nem okozott problémát a klubnak feladatai ellátásában, és hozzá kell tenni, ezt nem szeretnénk a jövőben sem.

Ezért a következő döntést hozta a klub vezetése: 2009. január elsejétől átalakul a tagdíj/”telephasználati díj” kedvezmények rendszere, a következők szerint:

1. Az eseti tagdíj kedvezmények megszűnnek
2. Ha egy családból több testvér is tagja/sportolója az egyletnek, mindannyian 1500 Ft általános kedvezményben részesülnek.

Reméljük mindenki megérti és elfogadja döntésünket.

Mivel már régen volt bejegyzés, és a naptár és album készítés miatt el vagyok havazva mellékelem a következő írást, amit a Budai Polgár c. kerületi lapnak írtam...remélem meg is jelenik majd:)

Pár infó még: a gyűjtés jól halad, a naptárak ra is jelentkeznek az emberek, viszont a hajókkal kellene valamit kezdeni, nem hiszem el, hogy senkinek sem testszene egy darab szép fa a kertbe virágot ültetni?

Karácsonyi ünnepség valszeg dec. 22.-án lesz, utánna zsúrral, bővebb infó később

Szóval a cikk:

Hideg idő beköszöntével legtöbben úgy ítélik meg, vége a szabadtéri sportolásnak és irány a fitness terem, vagy a squas pálya. Akik így gondolkodnak, bizonyára nem ismerik eléggé a II. kerületbeli sportolási lehetőségeket, mely nem csak a hegyi futás és túrázás számára kiváló hely, de a vizisportoknak is.

A kerület közvetlen szomszédságában, a Margitszigeten található Danubius Nemzeti Hajós Egyletben sem áll másképpen a dolog. Bár az evezősöket is rosszul érinti a tél beköszönte, az elmúlt évek időjárása bizakodásra ad okot a klubtagoknak. A múlt század közepén alapított, Széchenyi István nevével fémjelzett Nemzeti Hajós Egylet és a Danubius Evezős Klub egyesüléséből 1993-ban létrejött klubban többen arra számítanak, hogy az idén, végig tudják evezni a telet, ha enyhe időjárás lesz, illetve, amíg nem kezdődik meg a jégzajlás a Dunán.

De nem kell megijedni azon kedves szülőknek, akik az előző sorok olvasása után elborzadnak. Ez csak a felnőtt, „elvadult” versenyzők álma. És ők is csak a megfelelő technikai felszereléssel indulnak útnak.

De, ha mégsem válna valóra az elképzelés, akkor sincs baj, mert közhiedelemmel ellentétben az evezősök nem pihennek télen. Sőt! Ilyenkor erősítenek igazán. Az edzés reportoárban szerepel a futás, erőnléti edzések, úszás, szpinningelés és evezős ergométerezés. Mindez, tökéletes alapokat biztosít a tavaszi vízre szálláshoz a versenyzőknek, és megfelelő kondícióban tartja a szabadidős sportolókat, veteránokat.

Szükség is van ezekre az edzésekre. A korosztályonként eltérő munkamennyiség, mely a legkisebbeknél mindössze heti 2-3 alkalom a felnőtteknél már akár heti 10-12 edzést is lehet, feltétele a sikeres felkészülésnek a versenyekre. Az evezés az egyik leginkább embert kívánó sportág, ha a versenyzésre gondolunk. Állóképességi, gyorsasági és erőnléti képességeket is, igényel ugyanakkor az egyik legjobban felüdítő mozgásforma is, azok számára, akik csupán kikapcsolódásra vágynak a városi élet forgatagában és elvágynak a természetbe.

Az egyesület 2009-ben is nagy célokra akar törni, és erre meg van minden létjoga is. Az elmúlt években az Országos Bajnokságokon rendre jól szereplő egyesület, idén 7 bajnoki címet szerzett, közte a férfi egypár evezős (Orbán Gergely) és a női nyolcas. Az egylet versenyzői közül, többen is kiemelkednek a hazai mezőnyből és nemzetközi szinten is, megmérethették magukat. Alliquander Anna, Sydney olimpikonja az év elején Amszterdamban 20 perces távon ergométer világcsúcsot állított be női könnyűsúlyban. Csepregi Gábor és Rácz Róbert Bence a brandenburgi U23-as korosztályos világbajnokságon értek el hatodik helyezést. A klub egyetemistái is jól dolgoztak idén, a belgrádi egyetemi világbajnokságon Szekér László és Orbán Gergely férfi kétpár evezősben negyedik, míg Horváth Menyhért és Erdélyi Zsolt a válogatott nyolcas tagjaiként a hetedik helyet szerezték meg. Az év egyik utolsó, és talán legkiemelkedőbb eredménye, a női kormányos négypár evezősök tengeri világbajnokságához kötődik, ahol a Pignitzky Borbála, Máthé Krisztina, Kulifai Krisztina, Bányai Zita, kormányos Melis György összeállítású csapat harmadik helyen végzett a san remo-i versenyen.

A szakmai munka színvonalának megtartása elengedhetetlen feltétele az ilyen eredményeknek, a klub közösségi szelleme mellett, hiszen ezeket az eredményeket a mögöttes segítség nélkül senki sem érhette volna el. Mindezen közösen dolgoznak a klub alkalmazottai és elhívatott tagjai.

Az evezősök remélik jövőre még jobb évet zárnak, és rengeteget evezhetnek a Wesselényi csónakházról indulva a Duna budapesti szakaszain.

1. Megrendelhető:

Készül az idei (2009-es) naptár, ami megrendelhető december 2.-áig az irodában Áginál/Katánál - vagy nálam mailben (orbangergelyj@freemail.hu - tárgy: naptár).

Ára: 1900 Ft

És még jobb lesz, mint a tavalyi/tavaly előtti :)

2. Elvihető!

Régi fa testek, amiket már nem fogunk felújítani - mert nem lehet, illetve mert selejtezünk. Kertbe virágtartónak, vagy darabjaiban fellógatva ugyancsak virágtartónak, esetleg részekben felújítva dísztárgynak. (Azért valami jelkjépes pénzt kérünk érte:)

Ugyancsak eladnánk fa nyolcasunkat, aminek a teste teljesen ép, szerelékkel kellene dolgozni leginkább - persze azért van mit rajta csinálni - de még nincs szétrohadva, viszont a telet nem fogja nálunk kibírni az udvaron. Alakuló Egyesületeknek tökéletes választás, Bagóért adjuk.

3. Adható:

Idei tablóra, fali képekre, albumra gyűjtést szervezünk. a klubban a bejárat melletti kisasztalon van a persely. kb 25 ezer Ft lesz - eddig 3e jött össze...

A fontos részeket kiemeltem vastag betűvel!

Sajnos ismét közérdekű dolgokról kell, hogy szó essék (a következő bejegyzés a lap alján az évadzáróról és tipikus blogos témáról szól, lásd lent). Pontosabban, nem sajnos, hiszen mindez hozzá tartozik, ahhoz, hogy aktív részesei legyünk közvetlen környezetünknek, vagyis ebben az esetben klubunknak, illetve tágabban a nagy betűs VILÁGNAK.

Mint tudjátok, úgy néz ki gazdasági válság felé tart nem csak az ország, de az egész világgazdaság. Ez persze közhely, gondolhatnátok, gondolhatnánk, de sajnos minket is érint, mint Danubius NHE, holott nincs se részvény pakettünk, se kötvényeink mindenfelé a fejlődő világban.

Mindezek miatt idén gyűjtést szeretnék kezdeményezni, az elmúlt két évben meghonosodott újévi dekorációs anyagok és a fotóalbum elkészítésére. Ez körülbelül 25 000 Ft-ba (képkeretezés, fotó album, képkeretek, képek előhívása, fotósarkok, nem is beszélve a belfeccölt munkáról) szokott kerülni. Egy befőttes üvegben fogjuk a pénzt gyűjteni a kisasztalon a főbejárat mellett – aprót, ami megmarad a nap végén, ha beteszitek/betesszük, hátha lejjebb tudjuk faragni ennek a költségét.

Sajnos úgy tűnik, idén nem lesznek megfelelő forrásaink, hogy minden karácsonyi díjazott kapjon a jövő évi naptárból (inkább az a valószínű, hogy senki sem fog). Kérlek december 3.-áig jelezzétek az irodában Katának, vagy Áginak, hogy szeretnétek-e naptárat, illetve mennyit (kb. 1800-2000 Ft lesz a költsége a gyártási költségtől függően).

Még folytatni szeretném, hogy miért is állunk úgy, ahogy állunk. Bevételi oldalon, idén még nem jött létre (és attól tartok nem is fog létrejönni), a támogatási szerződésünk a Danubius Hotels Nyrt.-vel, fő támogatónkkal. Ez konkrétan a válságnak tudható be, mivel, sokkal kevesebben utaznak a világban és így a Magyarországra is, kevesebb a bevétele a cégnek, amiből minket tudna támogatni – ez van, nem tudunk mit csinálni ezzel a tényállással kapcsolatban.

Sajnos a kialakult helyzet miatt január 1.-ével felül vizsgáljuk a szociális támogatásaink rendszerét, de ezzel kapcsolatban, amint pontos döntés születik szóban is tájékoztatva lesznek az érintettek.

De nézzük a kiadásainkat, hiszen mi elsősorban azokat tudjuk befolyásolni. Ide tartoznak a közüzemi számláink: villany, víz, gáz és benzin felhasználásunk. Minden egyre drágább (kivéve a benzint, de az, sajnos idén már nem lesz aktuális), így fontos, hogy mindannyian oda figyeljünk a takarékosságra ezen az eszközöknél:

1. Ne fürödjetek órákon keresztül, csak amennyire szükséges a megfelelő tisztálkodáshoz.
2. Ne tekerjétek fel a radiátorokat feleslegesen (max. 2-es fokozatra), nem kell szaunázni a telepen, menjetek inkább az uszodába ezért.
3. A villanyt mindig kapcsoljátok le a termekben, helyiségekben, wc-kben, ahonnan kijöttök, feleslegesen ne égjenek az égők.
4. Vigyétek haza mosni ruháitokat, törülközőiteket

De ezen túl még a következőkkel tehettek igazán a klubért, és így egymásért:

1. Tagdíjak: befizetitek minden hó 5-éig a tagdíjakat, ezzel nem csak a működést segítitek, de hátralékotok sem halmozódik fel. Mert bizony 18000 Ft-ot sokkal nehezebb kifizetni a szülőknek, vagy akár nektek.
2. December 5.-éig még be lehet fizetni egyben a következő féléves tagdíjat, telephasználati díjat, ami 30 000/32 500 Ft, így egy hónapot meg lehet spórolni. (A következő közgyűlésig tartó időszak miatt van erre lehetőség).
3. Ha te kedves olvasó esetleg régen tag voltál, és most van rá lehetőséged, nagy segítség lenne számunkra, ha támogatnál minket pártolói klubtagság felvételével: ennek díja 15 000 Ft egy évre. Ez jogot biztosít a klub közgyűlésén való aktív részvételre és más lehetőséget is, biztosít számodra.
4. Ha elmúltál 16 éves, kérd felvételedet a klub tagjai közé. Ezzel egy egyrészt 500 Ft-tal kevesebb díjat kell fizetned havonta – igaz ezt egész évben kell fizetni, de ezzel jogod lesz beleszólni a klub folyó ügyeibe a közgyűlésen, ami nagyon fontos mindenki számára.
5. Végül, az adó 1 százalék, amivel ugyancsak tudsz nekünk segíteni, igaz ezt már csak jövőre fogjuk megkapni…

Remélem mindenki vette az adást pestiesen szólva, de azért még el fogom/fogjuk mondani egyszer kétszer ;)

Ui.: Akinek a következő eseményekről vannak képei, kérem, adja oda Katának, vagy Áginak az irodában, hogy odaadják nekem (november 22-ig)!

Köszönet: Orbán

ERGOMETER BAJNOKSÁG – SZOLNOK

SZÉCHENYI ÉVADNYITÓ

SZEGEDI VÁLOGATÓ - SZEGED

VIDÉK BAJNOKSÁG - VELENCE

ORSZÁGOS BAJNOKSÁG - SZEGED

DIÁKOLIMPIA – VELENCE

Talán egy kis magyarázatra szorul a fenti cím? Lehet, bár szerintem elég egyértelmű. Témaváltás következik a blogon – nyugalom nem a hitel vagy tőzsdeválságot fogom taglalni, de az időjárás változásával nekünk is váltanunk kell. Az evezős vizi eseményekről, a verseny beszámolóktól a következő néhány hónapban valószínűleg el kell búcsúznunk. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen annyi téma van, amiről egy evezős blogban lehet írni véleményt kifejteni. Például: téli edzés tervek; ergométerek műszaki fejlődése, utazási élmények és még hosszasan (ez majd kiderül) sorolhatnám. De szó mi szó, kezd egyre hidegebb lenni, igaz, már régen evezhettünk november közepén ilyen jó időben, de kezd lehűlni az idő.

Az Évadzáró – előtti nap

Engedjétek meg, hogy azért néhány szót ejtsek a múlt hétvégi évadzáróról – mivel néhányan nem tudtak eljönni. Megnyugtathatok mindenkit – lezajlott. A munkákat már előzőnap elkezdtük, kicsit lassan, de fontolva haladtunk. Megcsináltuk a gerenda leemelést, ehhez át kellett hoznunk a Kisházról a „fagerendát”, amit a nyolcas (aznap nyolcasoztunk egy közepesen, gyengén, érdekesre sikeredett 15 km-t) hatjai hangzatos módon meg is tettek, a vállukon cipelve a rönköt, bár lehet, hogy ennek a leírására jobb lenne azt írni, hogy üvöltöttünk, ahogy bírtunk, mert olyan nehéz volt, hogy csak így ment olajozottan a gépezet. Aztán kicseréltük a Nagyház fémgerendájára, amihez műszaki gondolkodást is be kellett vetni, de még így is az erő dominált. Nem is akarom szaporítani a szót, a lényeg, hogy felhoztuk és Péter meg hegesztette-flexelte-kalapálta a víz által szépen meggörbített rudat a kicsik segítségével az utánfutón. Mindeközben Ligeti Zsolttal felfedezőútra indultam a solymári fatelepre. Hát…már tényleg városi gyerekké váltam, aki fát csak a munkahelyen az íróasztal lapjaként látott, de nincs is ezen mit szégyenleni, ilyen világot élünk. Mikor vissza értünk Péter már majd’ befejezte. Ági, Erzsi, Kata (lehet, hogy lefelejtettem valakitJ)– féle csapat közben kitakarított rendesen a másnapi eseményre. Mikor indultunk haza Péter még jelezte: nem biztos, hogy jó lesz ez így, hisz a fagerenda nem tart semmit, bármikor leeshet és akkor a ház kiúszhat a partra és akkor lesz ne mulass – ha kövek kitörik a hordókat. Mondanom sem kell gondolkodóba ejtett ez, de elkellett mennem valahova és közben csak a szétszéledt embereket próbáltam összeszedni. Sajnos kevesebb, mint több sikerrel. Volt, aki tanult, volt, aki nem volt már pesten, volt, akit nem értem el és volt, aki először tanult, majd mikor már nagyon rá akartam beszélni, közölte, hogy szüleit kell szállítania…szóval mindenki volt valahol. Kétségbe esésemben már mindenkit felhívtam, olyanokat is, akik már vagy egy éve nem voltak lenn a telepen, de megvolt a számuk. Szerencsére összejött egy kis csapat, még egyszer köszönöm nekik, hogy lejöttek (Varga Marci, Juraszik Viktor, Csepi, Tomika, Máthé Kriszta és Melis Gyuri, Ali Anna, Lőrinc Attila, Hörbi). Így tízen megküzdöttünk a fém gerendával, amit délelőtt huszonöten hoztunk fel. Ez alkalommal, tényleg a gyengék voltunk, úgyhogy gondolkodnunk kellett. Sikerült is és így este fél nyolckor el is hagyhattuk a telepe. Szerencsére nem esett az eső.

Az Évadzáró

Másnap tovább folytak a dolgok, a szülők és a veteránok elkezdték, már reggel főzni az aznapi paprikás krumplit, miközben a legtöbben játszottak, néhányan pedig folytatták az apróbb munkákat, volt üvegezés, deszkavágás sőt még betonoztunk is a nyolcas verseny előtt. Úgy tűnik sikeres volt az előző bejegyzés mert volt, aki arra hivatkozott, hogy honnan tudta: esemény lesz. Röviden: minden haladt szépen a maga medrében.

A nyolcas verseny idén különösen izgalmasra sikeredett. Előfutamot is kellett tartani, de csak egy győzhetett a végén. Mikor befejeződött a vizi program, még megpróbáltuk felhozni a tegnap levitt fa gerendát, mielőtt a elvitte volna a víz. Kicsi hiba csúszott a számításokba és majdnem csúnya vége lett a dolognak, mert, akik legelöl mentek rossz helyen indultak meg a betonfalon, ahol tele volt levéllel és még a kövek is csúsztak. Nem tudom hány szülő borzadt el, mikor látta, hogy csemetéje fajinan csúszkál kifelé egy majd 200 kilós gerenda alól, miközben minden kipróbál valahogy segíteni. De megúsztuk minden kisebb nagyobb baj nélkül, így mehettünk is az ebédhez, eredményhirdetéshez. Mert ismét volt torta és érem osztás a kajaosztás előtt vele egyszerre.

Ebéd után még két formalitáson is túl kellett esni: az első a kellemes a diófa és egy kisebb bokor elültetése volt, amit előző nap már jól előkészítettek a lányok Csenge vezetésével, így pikk-pakk megvoltunk.

A Gyűlés

A nap zárásaként, egy kisebb gyűlést tartottunk, ahol szó volt a klubban aktuális dolgokról. Az anyagi nehézségekről – tagdíj helyzetről, a tagdíj politikánk felül vizsgálatáról (szociális segélyek felül vizsgálata), a beléptető rendszer használatáról, a villany lekapcsolásáról. Az edzők közti munkamegosztásról és néhány kisebb dologról.

A nap végén ismét sikerült az utolsók közt elhagyni a telepet, de jó érzéssel, mikor Ali Anna tortával és néhány farönkkel a biciklijén elrobogott mellettem.

A következő hetek

A következő hetekben remélhetőleg egyre lassabban, de befogjuk fejezni a vizi edzéseket. Kivéve, ha öt fok felett fog járni a hőmérséklet, mert akkor nyolcasozunk!! Sajnos a Nagy-Duna vízszintje nagy figyelmet kíván minden még vizen lévő sporttárstól, hiszen előbukkantak olyan zátonyok, amiket a 2003-as hajóforgalom leállásos időszak óta egyszer sem láttunk. A Kis-ágban szinte végig látni a meder alját, és Szentendrei-ág is egyre érdekesebb.

Most sokkal inkább a hosszú evezések dominálnak mindenkinél, bár az igazi felnőtteknek ugyanúgy csak max 20 kilométer jut munka előtt, ha jól is osztják be az idejüket, illetve a hétvégék, amik még az ember előtt állnak.

Minap épp szabadságomat töltöttem és gondoltam evezek egy kicsit hosszabbat, mint szoktam. A Nagy-Duna már, bevallom őszintén, egyre unalmasabb, hisz az elmúlt évi pár ezer km nagy részét itt tettem meg, így egy rövid gondolkodás után délnek vettem az irány, úgy az ötven kettes környékén. Ezt persze csak az teheti meg akinek van saját hajója és elmúlt már 18, mivel lehetnek komplikációk lefelé menet. Szerencsére nekem nem volt ilyen végig is haladtam szép nyugodtan a városon. Bár be kell vallanom nagyon durva, hogy mikor rájön az ember milyen és mekkora zaj szennyezés van metropoliszunkban. Mostanság, hogy a rakpart állt nem is figyeltem fel rá a de a kiságban végig csönd van, amit csak néha tör meg az elrobogó HÉV zaja. De a belvárosban? A Margit-híd alatt, majd szét robbant a fejem az építkezés zajától. Persze ez nem tudta elvenni a kedvemet attól, hogy tovább evezzek és megcsodálhassam alulról a főváros hídjait. Egy szem hajóval nem találkoztam és végig sima volt a víz. Mikor leértem az öbölbe egy kósza Spartacus-os kajakossal szóba elegyedtem. Váltottunk néhány mondatot aztán mentem 3 kört. Pont 600 méter hosszú az öböl (60 csapás) ideális volna egy sprint verseny megrendezésére. A végén tribűn/lelátó van, ami csak arra vár, hogy betöltsék, de az üresen álló pavilonok (egyben működik csak egy kávézó), kiáltanak a programért – hasznosításért. Csónakháznak is ideálisak volnának. Visszafelé 8 kilométert kellett megtennem a rakpart mellett. Meg is szemléltem az építkezést, és az építkezés is megszemlélt engem, minden munkás csoport, akik ép az ebédjüket nyomatták inkább lassan mint gyorsan befelé odaszólt valamit. Meg kell vallani – jól esett. A Szabadság híd felett úgy 50 méterrel, vagy lehet, hogy annyi sem volt megállt bennem az ütő, megláttam magam alatt egy hatalmas sziklát. Egyből betartottam hátha zátonyra futok, de szerencsém volt csak egy darab szikla volt végig az egész parton, bár én sem a szélén közlekedtem. Még egy aprócska kalandos része volt a visszaútnak, még mielőtt áteveztem volna a Margit-híd felett elmentem az épülő fal mellett, mikor eltávolodtam tőle, egy hatalmas kő zuhatag zuhant tőlem 10 méterre a vízbe – a markolós csak arra várt, hogy elmenjek, töltötte fel a partot. Vagy legalábbis Én ezzel nyugtatom magam.

Szóval evezni jó, meg minden…jó ergozást és minél több evezést télire.

Idén is megrendezi a KLUB az évadzárót, kicsit másképp, de azért ugyanúgy. Most mikor kinézek az ablakon, este mikor a nap már rég lement vagy ötkor, de mégis kellemes kora őszi szél fúj odakint arra gondolok: nem éppen évzáró az időjárás, de azért mégis csak november van és ilyenkor szokott lenni.

Majd minden klubban van ugyanilyen vagy hasonló rendezvény! Vannak, akik nyíltan csinálják és az évek alatt még „legendát” is tudtak kreálni koré (Csepel és a libafutam). A BESZ vagy a BEE is megrendezi sajátját itt Pesten. Az előbbi rendes verseny utóbbi inkább nyíltnap. Szolnokon december környékén tartják – ilyen idő mellett lehet, hogy nekünk is akkor kéne. A lényeg mindenki lezárja az évet, vagy a száraz edzések kezdetekor, vagy legkésőbb a klub karácsonyi ünnepségén.

A mi évadzárónk valahol mindezek keveréke. 2007-ben is már a stégjavítás/takarítás/ÓRIÁS FA kihúzása a ház alól folyt párhuzamosan a gulyásfőzéssel, trepni készítéssel vagy a sorversennyel. A programok lezárásaként beülőnként sorsolt négypár és nyolcas versennyel.

Idén is hasonló lesz a program, de már egy nappal korábban kell kezdenünk - összejött a munka. Ki kell javítani a partot (betonozunk egy jót) és trepniket kell ismét készíteni a Nagyházra. Vasárnap gerenda leemelés és csere mindenképp elvégzendő feladat. Isten adja, jó időnk legyen, és ne kelljen fagyoskodnunk vagy áznunk mindezekhez.

Program szerint most nem az „evezősverseny” lesz a csúcspontja a napnak, hanem a régóta először megtartott klubgyűlés, mely a versenyzői gyűlés, a szülői, a veterán találkozó egyvelegeként szeretnénk megtartani, ahol a Danubius jelenlegi helyzetéről, problémáinkról, a téli edzésrendről szeretnénk beszélni beszélgetni a jelenlévőkkel, de a mindennapjainkat érintő apró dolgok is szerepet kapnának. Például a beléptető rendszer, vagy a villanyoltás és a súlyok elpakolása is egyaránt fontos lesz. A közgyűlés óta eltelt hónapokban történt dolgokról szólna ez a fórum: versenyzőkkel, hobbisokkal, veteránokkal, szülőkkel, kicsikkel és nagyokkal.

Sajnos a klub jelenlegi helyzete miatt idén nem tudja vállalni az ebéd költségét ezért nevezési díjat (300 Ft) kell szednünk a versenyen résztvevőktől, illetve az ebédet fogyasztóktól, remélem mindenki megérti a helyzetet.

Búcsúzásképpen: ha olvasod ezt a bejegyzést és tagja vagy a klubnak vagy használója a létesítményeknek esetleg régen Danubiuszos voltál, kedvet kaptál, és lejössz, esetleg lehozod a családodat is, de anyut és aput mindenképp…

Ui.: Első olvasás és javítás után (igen, el szoktam olvasni általában egyszer a szöveget a helyesírás által mutatottakkal ellentétben) rájötten mennyire nem ilyet akartam írni, de ez jött ki. Nem csak a száraz programról akartam írni, nem a nevezési díjról, vagy a társadalmi munkáról. Nem, azokról a pillanatokról szerettem volna írni, amikre emlékszem az évadzárókról, amiért szeretném, hogy minél többen jöjjenek az emberek, akik csak hobbizni vagy veteránként járnak le hajót használni, a legkisebbek és a versenyzők, a régi tagok, és minél több régi tagot hívjanak az emberek: Mert egy élmény. Egy jó élmény. Együtt lenni veletek – igen tudom ez már kicsit giccses, de ez van, ebből lehet klubot építeni, erről tudok írni az évadzáró kapcsán. Életem első Danubiusos évadzáróján fogalmam sem volt, hogy fog zajlani a dolog és csodálkozva néztem mikor Amiga vagy a Dalos a motorcsónak elején ülve „filmet” forgattak a „versenyről” és az esti bulin ÓRIÁS vetítés volt, de arra is mikor majd szétfagytunk és mindenki csak a forró teát várta a Nagyház társalgójában. De nem egyszer nyújtott vicces látványt mikor egy 3 hete evező tanuló sztrókolta a nyolcast, mögötte egy mondani sem kell apróbb termetű felnőttel. A vetélkedők a stégen és a parkban vagy a nap végén a focibajnokság. Most is jó lenne kihúzni egy 10 méter hosszú 1 méter átmérőjű fatörzset a Nagyház alól, de a jelenlegi vízállás mellett nem valószínű, hogy addig megragad egy. Mindegy. A kötelet lehet, hogy most is el tudjuk tépni, ha más nem kötélhúzással.

Arról szerettem volna írni, mennyire jó lenne, ha minden kisebb srác vagy lány elhozná szüleit, hogy lássák ez nem csak „egy” sportklub, ez nem kajak-kenu, ez evezés, itt célja van a közösségnek és a nyolcasnál kisebb hajó amúgy sem hajó. Hogy végre egyszer megjelenne minden felnőttként a DEK-ben vagy a Vörös Csemegében versenyzett „veterán”, még ha el is távolodtak az evezéstől, a klubtól, de ezen az egy napon lejönne és inna egy teát vagy valami hasonlót… Hogy tudnék készíteni a nap végén egy fotót, amin csak csíkos pólókban virítanak az arcok és ellepik a házat…

Valami ilyesmiről szerettem volna írni…

(a képek mindegyik kép valamelyik évadzárón készült)

Ilyen röviden le lehetne írni, milyen részt venni a tengeri evezős világbajnokságon. Persze ennél sokkal több élmény és hatás éri az embert, ha részt vesz. Megpróbáltam leírni néhányat:

Az eredményekről nem hiszem, hogy sokat kell írnom, hisz a Hunrowing nálam gyorsabban közölte már az eredményeket (hacsak a Pignitzky, Kulifai, Máthé, Bányai, k: Melis Gy. bronzérme), de talán élmény oldalról hozzá tudok tenni Én is az esemény leírásában.

Szóval: képzeljetek el egy igazi, hivatalosan is világversenynek nevezett eseményt, ami nem a válogatottakról szól, nem a klasszikus értelemben vett profi sportról (ami ugye az evezés tekintetében még mindig amatőr kategóriának számít a profi sportok között), nem csupán az eredményről szól, hanem az EVEZÉSről, egy alapvetően más környezetben. Ekkor elérünk a FISA által tavaly felkarolt Coastal Rowing Worldchampionships kezdeményezéshez.

Persze ha győzni akar az ember, nem árt, ha rendelkezik némi tapasztalattal a műfajban. Erre azért van szükség, mert a széllel vagy a széllel szemben való evezés, a pálya négy bolyájának megkerülése, pusztán a pálya követése nem kis és nem könnyű feladat. Hol kell tempót váltani, milyen szögben kell rá menni a hullámverésre vagy merjünk e ütközni és hasonló kérdések csak apró mozzanatok az a legalább 6-10 kilométeres versenyből.

Már tavaly sem voltunk kevesen itthonról, de az idei san remoi verseny után kijelenthetjük: igazi tengeri nemzet a magyar. Sőt a férfi négypárok közt meglehetett volna rendezni az „első magyar tengeri bajnokságot”. 2007-ben 18-an indultunk és már akkor is jó helyezéseket értünk el, de az idei arany és bronz után remélhetőleg a jövőben is sikeresek tudunk maradni, nem beszélve az indulók számának növeléséről.

A tavalyi cannes-i versenyt színvonalát idén San Remo is hozta. Sőt az angol nyelvet beszélő szónokok számának növekedése kimondottan pozitív élmény volt. A tavalyi versenyhez hasonlóan idén is biztosítottak hajókat a rendezők, elegendő számban és csere alkatrészeket is (tulipánt és lapátot is kellett cserélni a futamok között több helyütt is).

San Remo szépségeit nem hiszem, hogy hosszan kellene itt taglalni, de tény, hogy egy igazi olasz városban nem csak a versenyzésre lehet koncentrálni. Ezt a szervezők is így gondolhatták, mikor a megnyitót a helyi Ariston színházba szervezték és a záróünnepséget, mely egyben a díjkiosztó volt a helyi konferencia központba. Sajnos a megnyitón kiütközött, amit már korábban is írtam: a szónokok nem nagyon szerettek angolul beszélni, aminek következtében néhányan el is hagyták a termet, majd a helyi rezesek előadása végképp betette a kaput sokaknál, akik így lemaradtak az est legvégén előadott balett előadásról.

Ravell: Bolero-jára előadott bemutató csodálatos lezárása volt a megnyitónak. Nem vagyok tánchoz értő, de az est és hely színvonalát nagyban emelte ez a végső lezárás.

Jövőre az angliai Plymouth-ban lesz a verseny, bár nem tudom, hogy ennek kapcsán nőni fog-e a versenyzői létszám, belegondolva a helyi klímába.

Egyetlen probléma volt, a Riviéra mintegy 1400 kilométer, de azt hiszem, megéri. A verseny jó alkalmat jelentett sok résztvevőnek és családjának, barátainak, hogy utána őszi szünetként átugorjanak Cannesba, Nizzaba, Monaccoba, vagy esetleg Spanyolországba, néhányan Velencében sétáltak, mi pedig a Garda-tó partján fogyasztottuk el a vacsoránkat.

Végül néhány információ, alapvetően klubtagoknak, barátoknak. Sokan már tudjátok, hogy Pignitzky Bori 3 hónapra elmegy Új-Zélandra, ennek kapcsán indult blogját itt megnézhetitek. Ez persze csak a kezdett, majd szebbíteni fogjuk.

Már több mint 10 nap telt el októberből és több mint tíz nappal közelebb kerültünk ahhoz, a csúnya télhez mikor csak az ergo lesz. Mindannyian látjuk ennek jeleit már azzal is, ha kitekintünk az ablakon. Sajnos ideért az ősz. Érezzük, mikor kikelünk reggel az ágyból és már egyből, nyúlni kell a köntösért, a nap még fel sem kell, mikor kilépünk az ajtón és a biciklire is kesztyűt kell venni, mikor a csónakházba indulunk.  Minden egyes reggel többet evezünk sötétben, egyre gyakrabban nézzük végig a napfelkeltét a vízről, és egyre gyakrabban száll köd a folyóra és a tavakra is. Munka vagy iskola után, pedig egyből sietni kell vissza a csónakházakba, hogy még sötétedés előtt vízre lehessen menni, pedig ilyenkor milyen szép a város, Budapest a kivilágított rakparttal. De ne felejtsd el a villogót, hogy mindenki lásson a vizen!

Persze versenyek és egyéb események is történtek a legutóbbi bejegyzés óta, szóval nézzük szép sorjában:

Negyedikén rendezték a BESZ évadzáróját és tényleg évadzárós hangulata volt, mert az idő annyira lehűlt és az eső is esett, hogy sokan elgondolkodtak egyáltalán lesz e verseny. Pedig nagyon jó kis versenyt hoztak össze a rendezők. Végre a Szentendrei-ág helyett a sokkal könyebben megközelíthető Új-pesti öbölben rendezték meg, gyakorlatilag állóvízen a versenyt. Volt bolya sor (igaz csak rövidke), büfé és a Budapesti Evezős Egylet épületében a verseny után még egy pörköltöt(et) is ellehetett fogyasztani – persze a tea és a pörkölt mellett a 900 Ft-os sör próbálkozás kicsit csúnya volt, de megérte hazaevezés után visszamenni. A rendes evezősszámok mellett volt tízevezős verseny utánpótlás és cégek közti kategóriában is, utóbbiban a MOL és az UTIBER csapatai mérték összetudásukat – ez alkalommal az UTIBER győzött, de majd legközelebb... A DNHE jól szerepelt: vegyes négypárban, egyetemi nyolcasban és férfi dublóban megmutathattuk, hogyan is kell ősszel versenyezni (és még mennyi mindenben). Sajnos azonban hazafelé menet két hajónk is meg sínylette a visszaevezést: a Margitsziget északi csücskénél zátonyra futottak. Ezúton is kérek mindenkit, hogy a Nagyágból lefelé jövet az Árpádhíd középső pillérje között próbáljon leevezni, nehogy hasonló történjen vele, mert lehet, hogy nem a legjobbak a hajóink, de ezekből is csak ennyi van.

A másnap megrendezésre kerülő Szabados emlékversenyen (Szentendrei-sziget+Margitsziget kerülés, 84 km) az előző napi rossz idő miatt csak, Alighanem Anna mert indulni a klubból. A rekord tartó négypár és dubló az előző napi időjárási viszonyok és a korábbi svert elhagyási arány (négypárban 3 év alatt háromszor sikerült) végül is papírkutya állásba helyezkedett és pihizett egy kicsit. Sajnos egyéb infónk nincs a versenyről, mert nem sikerült Annával beszélni (volt e rajta kívül valaki?), de mivel ismét láttam kerekezni a városban, így tartom valószínűnek: megcsinálta és épségben visszaért.

Mondanom sem kell a következő (vagyis múlt) héten egyből elkezdett melegedni az idő, de a legtöbben nem használhatták ki azt evezésre, mert készültek a hosszútávúra, ahol felemás eredmények születtek: a serdülő fiú négypár második lett (lányok kérem, jelezzék: hogy végeztek). Szabados Misi trónfosztást követett el legalább is a klubon belül és 5. helyével első lett, Csepi/Ráró tizedmásodpercre ugyanannyit evezett, és Szentkereszty is jól pengette.

Mi, az otthon maradottak, eközben jót eveztünk és Vanczák szavaival élve: kieveztünk (a ködös szombat reggelen) a világból: sikerült 26 km menni négyesben, ami ritka eset e hajóosztály tekintetében a DEKben a nagysikerű Dalos-Honti-Baka-Végvári négyes óta. Evezés után még jött egy kis evezés oktatás a Tárt kapuk keretében, mintegy 25 német SOTE-s hallgatót és néhány vállalkozó kedvű amatőrt is oktattunk.

Mindeközben, nagyom sokan és nagyon helyesen a klagenfurti Wörthersee kerülésen képviselték klubunkat (15 km+pénzdíj, nemzetközi mezőny)) és a magyar evezést sok más, más klubból való  (főként Külker) evezőssel együtt. Örömhír, hogy Aliquander Annának idén sikerült nyernie (igaz most nem adatott meg neki az esély, hogy elverje az immár olimpiai 3. helyezett belorusz Karstent). A DEKből Sai Hanna és Csontos Csenge képviselte még. (Anna! Attila indult?)

De, ha ennyi nem elég egy hétvégére, akkor még leírom azt is, hogy vasárnap sokan és sokat dolgoztunk a klubban. Majd mindenki kapott üzenetet wiwen erről az akcióról, de hogy mégis mit csináltunk: Kimertük a Kisház stégjéből a vizet, párnafát cseréltünk, trepniztünk, a másfél éve hiányos lelépőt ledeszkáztuk. Összeszedtük a partról a drótköteleket. A Nagyházon ugyancsak trepniket cseréltünk és szétszedtük a rohadókat (itt ez volt a munka nagyrésze 10től este 6ig). Ettől még ugyan nem kell ugrálni a deszkákon, de mindenképpen biztonságosabb végig menni rajtuk. Miska lefestette, és körbe szögesdrótozta a kaput, hogy nehogy még egyszer bemásszon egy vagy két vandál.

De azért nyugalom még maradt munka a november 2. hétvégéjén megrendezésre kerülő klub évadzárón: a nagyház felső gerendájának cseréje, a part betonozása, a nagyház és a stég közti tartó vasak kiegyenlítése és persze a beragadt fák kipiszkálása.

Itt még egyszer köszönetet szeretnék mondani (írni) mindenkinek, aki lejött: Manó, Csepi, Ráró (tudom, hogy csak a fűrészgép miatt maradtál annyit J, legközelebb szerzünk egy „classic” Stihlt is), Johny, Szabados, Ligeti Zsolt, Ancinak köszönet a teáért. Külön köszönet Cs. Kovács Zolinak, Pete Balázsnak és Rózsa Bálintnak, hogy még este hatkor is trepniket szerkesztettek.

Mondanom sem kell volt olyan is, aki lejött, közölte, hogy bocs a késésért, majd elment súlyzózni – csak név nélkül akartam ideírni. És még egy üzenet, azoknak, akik még előző nap is azt mondták lejönnek: emlékezni fogunk rá – máskor inkább nem mondjátok, hogy jöttök és nem számítunk rátok.

Végül pedig egy sajnos már, már cikivé váló üzenet és kérés: akinek van TAGDÍJ tartozása KÉREM FIZESSE BE, ismét a százezres nagyságrended karcoljuk a mínusz tekintetében és mellesleg nektek is nehezebb lesz befizetni a többlet hátralékot.

Jó evezést kívánok minden DEK-es és nem DEK-es evezősnek a maradék napokra.

Úgy tűnik véget értek az idei fő nemzetközi versenyek a múlt hétvégén a maratoni Európa Bajnoksággal, bár ne feledkezzünk meg az október harmadik hétvégéjén, megrendezik Tengeri Evezős vb-t, amire rekordszámú, mintegy 30 magyar fog utazni – de mindenről a maga idejében.

Szóval hétfő reggel fél nyolckor megérkeztünk Ferihegyre. Sajnos minket nem vártak hatalmas transzparenseket lengető, őrjöngő fanok, pedig lett volna ok rá, de mindenki örült családtagjainak. Miután leadtuk a raktári felszerelést, az irányt egyesek hazafelé, mások munkába vették.

Összességében „jó kis versenyt” zártunk és utána még csapatépítésre is volt idő.

Ugyanúgy, mint Belgrád esetében, most sem mehetünk el az eredmények megemlítése nélkül. Sajnos elég kevés döntőt és így magyar versenyzőt láthattam élőben, mert a FISA a 2003-as tapasztalataira alapozva a „jobb félni, mint megijedni” stratégiát választotta és másfél nap alatt lezavarta az eredetileg három naposra tervezett versenyt. Így  szombaton a középdöntőket, C, A és B döntőket reggel fél nyolc és fél egy között 5 percenként indították. Ez úgy nézett ki a gyakorlatban: mikor egy futam beért a célba a következő már ötszáz méternél tartott.

A futamok sorrendjében az eredmények: Elsőként a nagy reményű (J) Szekér-Orbán dubló következett, sajnos a C döntőben. Az eredmény ismeretes, 14-ikek lettünk. Ismét sikerült kifogni egy erős mezőnyt, ezt mutatja, hogy az Egyetemi vb-n második román csapat lett 13. Olimpikonok és U23 vb döntősök voltak az ellenfeleink. Ismét sikerült egy kemény pályát mennünk és a románok, akikkel az elmúlt két hétben négyszer is versenyeztünk, megcsinálták a házi feladatukat: az első 500-on sikerült megcsúszniuk (korábban sosem) és gyakorlatilag végig fél-háromnegyed hajót tartaniuk. Mindkettőnknek a reményfutam volt azonban kritikus, ahol 900 méternél befordult a toló szél ellenoldal szélnek, aminek eredményeként az 1-2-es pálya előnye erősen kiütközött a péntek délutáni eredményekben (mi az ötös pályán versenyeztünk).

Mire levezettünk és kikötöttünk már véget is ért néhány A döntő így Hajdú Zsuzsi és Novák Zsófi futama is, ahol sikerült megszerezniük a harmadik helyet. Gratulálunk, nem csak a helyezéshez (ami Kuli Kriszta és Bartz Gita, illetve Székely Viki. Verőczi Lídia VK bronza után ez elmúlt évek első felnőtt női érme FISA nemzetközi versenyről), de azért is, mert a lányoknak kijött a lépés. A verseny előtt mikor az esélyeket latolgattuk Zsuzsi, elmondta: papírforma alapján mindenki erősebb náluk – ezek szerint mégsem.

Varga Tomi és Hirling Zsolt megfényesítette a kardot, az olimpia fiaskója után, ahogy egyik gratulálójuk írta. Izgalmas futam volt, ezernél még 5. majd 1500nál már negyedikek és 1950 méternél megszerezték a 3. helyet, amit itt nézhettek meg.

Vinkó Gazsi és Simon Béla ismét kitettek magukért hetedik helyükkel - sajnos nem láttam a futamot, de a hunrowing szerint kemény verseny volt.

Szabi Kati a B döntőben 4.ként ért a célba. Míg a férfi négypár (Juhász-Szabó-Kelemen-Szél) 10. helyen végzett.

A mezőny ismét elég vegyes volt, hisz sokan az olimpia után más egységekben indultak. Így bizonyos számokban erős és az év korábbi részéhez képest új mezőny alakult ki. Jurij Jansen négypárban, a francia dubló (Hardy és Maquet) pedig nyolcasban győzedelmeskedett. A görögök taroltak, ami a ks számokban nem is volt meglepő. Lehet, hogy szkiffben érdemes lett volna indítani versenyzőt, hisz a legnagyobb név a mezőnyben a kisebbik Yanakijev volt, és a görög győztes után a szlovák Babac második helye könnyűsúlyúként meglepetést okozott. Visszatérve a görögökre, egyedül a peror győzelme volt igazi meglepetés hisz ők a finisben megtudták verni a sokkal esélyesebb Stojic-Jagar szerb egységet.

A verseny maga itt is, mint Belgrádban nagyon jól meg volt szervezve. Igaz a másfél napra leszorított versenyidő elég sok mindent megváltoztatott, hisz majdnem mindenki (más csapatok is) további egy napot tölthettek az „All inclusive” Club Med-ben, ahol a teljes kiszolgálás mellett élvezhettük a tengert, szörfözést, tangeri kajakozást, teniszt, és még kultúrára is maradt idő.

A pálya, mint létesítmény számomra nagy élményt jelentett, nem csak a kialakítás és bőséges hely miatt a vizen, de a létesítmények „tájba” illesztése miatt, sőt a szervezők még arról is gondoskodtak, hogy pénteken egy „kivezényelt” általános iskola szurkolja végig a futamokat.

Voltunk Athénban is másnap: sajnos csak rövid időt, de Zeusz templomot és az Akropoliszt sikerült megnézni, ahol nem kevés evezőssel futhatott össze az ember.

Még egy apropója volt a rövid rendezésnek, hogy két bankett is volt.

Egyéb videók:, ergo, férfi nyolcas

A következő cikkért külön köszönetet szeretnék mondani Balogh Ákosnak a Reakció munkatársának, aki révén eljutott hozzám a New York Times cikke, és Máthé Krisztának, aki fáradságos munkával lefordította. Először felmerült a darabokban való közlése az írásnak, de végül mégis úgy döntöttünk, hogy ennek egyben van értelme. Persze az egész apropója, hogy kezdődik a tanév és mindenhol várják az ifjú evezni vágyókat, az idei rövid pihenő után. Következzen egy időbeli és térbeli utazás a századforduló amerikájának egyetemi evezősei közé:

Egyetemi Evezés

Cikk a „The New York Times”-ból

1900. június 3.

Szerző: Jr. Henry Stanford Brooks, a Harvard-Yale Egyesült Atlétikai Szövetség kitalálója és megalapítója

Az evezést az egyetemeinken az összes sport közül a legnagyobb tisztelet övezi, és egyben a legnagyobb hagyománnyal is rendelkezik. Míg a futball, a baseball és az atlétika gyorsan népszerűvé válik majd elfelejtődik, az evezés soha. Az evezést soha nem veszi körbe hisztérikus népszerűség, azonban, nem is merül feledésbe. A diákság közvéleménye egy pillanatra sem engedné, hogy elfelejtődjön, és természetesen, az számít, amit ők tartanak fontosnak. Az első évesek mindig azt hallhatják, hogy a foci remek, a baseball is nagyon jó, ám az evezés a legjobb dolog az évadban. Az újoncok pedig csak csodálkoznak, hogy lehet ez: eddig nem sokszor, vagy inkább egyáltalán nem, találkoztak az evezéssel, és teljesen világosan látják, hogy ez a sport kevesebb személyes élményt nyújt, mint bármely másik az egyetemen. Alkalmasint belefuthatnak az évfolyam csapatának edzésébe, először megérezve, mit is jelenthet ez az egész. Kétségtelen, az evezés jár az élen az egyetemeinken biztosított sportágak közül, teljesen érthetően, hiszen igényli az agyi kapacitás nagy részét, miközben bármekkora fizikai erőt fel tud emészteni. Ha tehetségesek vagyunk műszaki téren, és kézügyességünk is elég jó, vagy általában jól mozgunk és ügyesen kontroláljuk a testünket, az evezés varázslatosan bekebelezi és magába szívja ezeket mind, hogy azután még többért kiáltson. Nincs még egy olyan sport, amely annyi önmegtartóztatást és áldozatot kíván, mint az evezés. Egy evezősnek több hónapnyi edzésmunkát kell elvégeznie, és némely egyetem már januárban elkezdi a készülést a júniusi versenyzésre. Az első munkafázis a tanmedencében kezdődik, ami speciálisan az evezéshez van kialakítva, és ahol micsoda rabszolgamunka zajlik! Azon morfondírozol magadban, miért vagy ekkora idióta, hogy egy hajó – ami le van horgonyozva! – guruló ülésén ülve és az életedért küzdve húzod a lapátot, miközben a tavalyi „Varsity” nyolcas csapat tagjának a hátszőrét bámulod és félig bódultan azon jár az eszed, ő vajon húz-e olyan keményen, mint te, és mégis miért nem vágatja le a haját, amikor egy hirtelen rándítás kihoz a transzból. Ösztönösen a könyököd magasságában rád meredő csillogó szempárra nézel, majd meghallod a lágy, kedves hangot is, amely ahhoz az úriemberhez tartozik, aki edz téged. A hang azt kérdezi, hogy az oviban érzed-e magad, ahogy egy hintalovon ülsz, vagy láttál-e már homárt, olyan igazi zöldet, vagy csak pirosat, megfőzve; és jó-e a megfigyelőképességed, mert akkor kiszállhatnál a hajóból, hogy jobb látószögből figyelhess.

Amint a jég felszakad a folyón, a csapatok felkészülnek a vízreszállásra. Ennek te rendkívül örülsz; bármi kellemesebb a tanmedencénél, gondolod mindaddig, amíg be nem ülsz a hajóba, ahol a hideg víz végigsöpör a kezeden, majd a rajtad átsüvítő jeges szél éles késként hasít a bőrödbe. Ekkor azon kezdesz merengeni, hogyan gondolhattad a tanmedencét unalmasnak, és vajon az az emberformájú ördög – az edző – egész éjszaka idekint fog-e titeket hajtani, és mégis hogyan gondolhatják, hogy az a hatalmas, ügyetlen víziló mögötted, aki két másodpercenként a bordáidba fúrja a nyelét, valaha igazi evezőssé válhat. Majd eljön az izgatott versenyvárás, büszkeség és diadalmámor tölt el, amikor az edzői asztalhoz hívva megtudod, hogy te vagy az egyik kiválasztott. Tegnap még egy senki voltál; ma pedig a világod legbecsesebb csapatához tartozol. Észreveszed a diáktársaid megváltozott viselkedését, és úgy érzed, végre vagy valaki – egy részecske, ami az egész működéséhez nagyon fontos. Teljesen eltölt a dicsőség, már el is felejted a múltbeli rabszolgamunkát, és nem törődsz a jövőben rád váró hasonló nehézséggel. Mindent elnyel az a dicsőséges gondolat, hogy valamit tehetsz az egyetemedért, mindezt a diáktársaid helyeslésével és tiszteletével.

Csak nagyon kevesen vannak azok, aki még nem láttak evezős csapatot vízen, akik pedig igen, többnyire távolról, talán egy vonatról vagy kirándulóhajóról. Azonban, ez egy igazán izgalmas látvány, úgyhogy érdemes megnézni egy evezősversenyt. Ha valaki szeretne egy csapat közelébe kerülni, és úgy igazán átérezni a hangulatot, kérje az edző engedélyét, hogy egyik edzésen vele tarthasson a kísérő hajóban. Ebből az előnyös helyzetből szinte meg lehet érinteni az evezősöket; látható az erős testalkatuk, a lebarnult hátuk és arcuk – kipirosodva az indiános rézbőr alatt -, és még a szinte üvegtiszta szemük is. Nem is beszélve az embertípusok csodálatos kontrasztjáról – a világos hajú szász óriás együtt a feketehajúval, akinek ősei talán valamelyik latin vagy kelta népcsoportból származnak. Azután, ott van a dölöngélő testek misztikus ritmusa, a lapátok hangja a vízben, a villák nyikorgása és a kormányos ’nyekergése’. Az egész egy fantasztikus és soha nem felejthető látvány.

A történelem ismétli önmagát úgy evezésben, mint ahogy minden egyébben is, azonban az evezésben az ismétlődő rész kétszer gyakrabban jön el, mint másban. A Harvard a nyolcvanas évek elején szinte legyőzhetetlen volt. Volt egy határozott csapástechnikájuk, és egy határozott elképzelés Bancroft úr személyében, aki harmóniára és kellemes hangulatra törekedve tanította az evezés művészetét, így minden könnyedén ment. A Yale, ezzel szemben, nem volt elégedett az evezős hagyományai által nyújtottakkal, habár alkalmanként elég volt a győzelemhez, és igyekezett új dolgok felé fordulni. Volt egy kis csapatuk, akik „mindent tudtak”, jobban, mint bárki más. Készítettek egy kilométer hosszú hajót – legalábbis úgy tűnt; párokba tették az embereket, és adtak nekik általuk kifejlesztett üléseket, villákat és különös formájú lapátokat; felszereltek előre egy vitorlát, hátulra pedig valami hasonlót, majd beültettek 8 férfit az emberi faj legkiválóbb példányaiból, és eveztettek velük 50-60 csapást percenként. A versenyek napján, a New Londonban fekvő pályán a Yale kitartóan lerángatta a hajóját a Harvard mögött a „2 métert előre egyet hátra” technikával, és végül kb. 500 méter hátránnyal veszített - minden évben. 1886-ban a Yale csapat tagjai bedühödtek és visszatértek a hagyományokhoz, megtanulva a „Cook csapás”-nak nevezett technikát, amit Angliából hozott át R.J. Cook 1876-ban. Ezután a Yale sorozatos győzelmeket ért el, teljesen meglepve a Harvardot és rögtön lerántva róluk a higgadtság leplét, sőt, komoly belső harcokat és vitákat szülve.

Így most a Harvardra került a sor, hogy hasonló újítással álljon elő. A történelem készült megismételni önmagát. Kipróbálták a „Bancroft csapást”, majd a „Faulkner csapást” és a „Storrow csapást”, végül a stílusokat vegyítették, azonban ezek sem vezettek eredményre. Az elméletek megdőltek, minden kaotikussá vált, az evezősök már csak erőlködtek, a csapatok pedig hitüket vesztették, így a helyzet elég sötétnek és baljósnak tűnt. Ez jellemezte az utóbbi évek evezését, és ezzel állt készen minden arra, hogy a történelem tegye a dolgát és megismételje önmagát. Most a Harvardon volt a sor, hogy felálljon és megmutassa, mit tud. Evezősei magukat felszívva, eltökélten álltak az újrakezdés elé, Peabody úr irányítása alatt, aki Harvardon és Cambridge-ben végzett, és akinek ráadásul sikerült meggyőznie a cambridge-i Lehmann urat, hogy Angliából jöjjön át az Államokba és mutassa meg a Harvardnak, hogyan kell evezni. Lehmann úr az amatőr evezés legjelesebb képviselője Nagy-Britanniában, a Harvard tehát nem is választhatott volna tapasztaltabb embert a kísérletezéseihez. Lehmann úr nem az az ember volt, aki ezt a fajta munkát félvállról venné, hanem igazi elszántsággal vágott bele. Mi sem bizonyítja jobban, hogy milyen komoly körültekintéssel fogott a munkának, mint az, amilyen részletességgel megszervezte a saját érkezését. Először is kijelentett, hogy csak abban az esetben hajlandó nekifogni a küldetésnek, ha teljeskörű meghatalmazást kap, azzal a privilégiummal kiegészítve, hogy először néhány éves sikertelenséggel indulhat a munkája. Kevés reményt táplált azzal kapcsolatban, hogy az első évben gyökeret tudnak verni az evezés fő alapelvei a Harvard Egyetemen. Amint megérkezett, körbenézett a terepen, hogy felmérje az aktuális állapotot, azonban bármilyen felkészülten is próbált szembenézni az elszomorító valósággal, még neki is sikerült meghökkennie a körülményeken. Gyorsan meggyőződhetett arról, hogy evezés, mint sport általában, nem létezett a Harvardon; valójában, minden évben volt néhány fiú, aki úgy érezte, jó eséllyel pályázhat a „Varsity” nyolcas egyik helyére, és ezekből az emberekből került kiválasztásra a csapat. Azonban, az evezés úgy általánosságban, mint egyetemen kívüli szabadidős tevékenység egyáltalán nem érdekelte őket. Lehmann úrnak már a legelejétől szembesülnie kellett a valós helyzettel, ami elkeserítő és az általa eddig megszokottól teljesen eltérő volt. Komoly nehézséget jelentett számára az egész problémát egyszerre kezelni. Ő egész életét evezősök között töltötte, akik teljes szívükből szerették ezt a sportot – magát az evezést szerették teljes szívükből, beszéltek róla, az étellel vették magukhoz, ebben éltek nappal, és ezzel álmodtak éjszaka. Az első kijelentése az volt, hogy a Harvardon uralkodó evezős helyezet nem normális, ezért egy pillanatig sem lehet tovább tűrni. Szerinte kezdő lépésként nem az egyént, hanem a tömegeket kell tanítani, és minden harvardi rátermett fiút meg kell győzni, hogy jelentkezzen evezősnek és vegye ki a részét a terhelésből. Eltudjuk képzelni, mit jelenthetett mindez, milyen reménytelen feladatnak tűnhetett és mekkora bátorságra volt szükség arra, hogy egyáltalán beindítson valaki egy ilyen rendszert? Azonban, Lehmann úr a rendszert beindította, egészen az elejéről kezdve. Természetesen kemény hegyimenet volt, mégis, soha nem érhetett volna célba, ha az egyéneken, vagy egyének csoportján alapult volna. Mindenegyes egyetemistának egységessé kellett válnia a csapattal, miközben kivette saját részét a munkából. Senki nem várta, hogy minden elsőre simán megy. Lehmann úr, minden bölcsessége ellenére, nem engedte, hogy bármilyen különbség legyen az amerikai fiatalságot meghatározó versenyzési jellemben, az éghajlatban, vagy egyéb körülményekben, amik ugyan hasonlatossá tették, de meg is különböztették őket angol társaiktól. A harvardi egyetemistákat úgy kezelte, mintha angolok lennének, azonban a kiváltott reakciók nem feleltek meg a vártaknak. Lehmann úr kénytelen volt ezt beismerni az első, ebben az országban megtapasztalt versenye után, amikor is mind a Cornell, mind a Yale megverte a Harvardot. Azonban, nem tört le, és a következő nyáron ismét elindította a tanítványait, hogy láthassa őket veszíteni. Én nem hiszem, hogy az amerikai egyetemek, az egészet tekintve, értékelni tudják, hogy milyen nagyszerű ez az angol sportember; hogy mennyi mindent feláldozott azért a sportért, ami a legközelebb áll a szívéhez; hogy milyen mélyen belevetette magát ebbe a feladatba azért, hogy felemelhesse az evezés ügyét. Azonban, az amerikaiak, bár néha nemtörődömök, egyáltalán nem érzéketlenek, és egyszer majd minden amerikai egyetem (nem csak a Harvard) el fogja ismeri, hogy adósa Lehmann úrnak. A Harvardon elvetett mag nem hullott terméketlen földbe, és a legfontosabb, hogy az elvetett mag nem csak az evezésben vetett gyökeret, hanem minden más sportban is. Ez pedig a „sportolni a sport szeretetéért” gondolat. Néhány elszánt harvardi evezős olyan komoly munkába fogott, félretéve minden összeegyeztethetetlent és mindent ehhez igazítva, hogy a tavaly zárult evezős évadban örömmel arathatták le az új rendszer első gyümölcseit. A Harvard legyőzte a Yalet, mind a „Varsity” nyolcasban, az elsőévesek nyolcasában és négyesben. És nem szándékozott itt megállni; még csak most fogott bele a munkába, ebben az évben tehát elkezdhette tökéletesíteni a rendszerét, ami az angol mintán alapult.

Az angol egyetemi csapatokat néhány kisebb iskola alkotja, következésképpen az evezős idényben nagyjából minden egyetemista valamilyen szinten érdekelt. A Harvard megalapította a Weld Evezős Klubbot, azután pedig a Newellt. Számos csapat került ki ezekből a klubokból, amelyek egymás ellen küzdöttek. Először mindenki a Weld tagja akart lenni, mivel ők voltak a legsikeresebbek, ám a szakemberek közbeléptek és egyenlően szétosztották az embereket a két klub között. A bölcs döntés hamar meghozta gyümölcsét, mivel ebben az évben a Newell bizonyult sikeresebb klubnak, megnyerve a versenyek nagy részét, és most emberállománya is felduzzadt. A tavaszi versenyeken a két klub összesen 26 csapatot tudott kiállítani. Álljunk csak meg egy percre, és gondolkodjunk el, mit is jelent mindez! Nem is olyan régen még a „Varsity” tagjait nem beválogatták, és az evezősei igazi zöldfülűként küzdöttek a klubcsapatok mögött.

Ezzel szemben, a Yale jól megszokott útján vánszorgott, és nem ismerte fel, hogy a néhány évvel ezelőtt még divatos módszerek – amikor az egyetem még kicsi volt -, mára már nem felelnek meg az elvárásoknak. Evezősei elhatárolódnak attól, hogy a Harvard „általános evezési módszerét” elfogadják. Szerintük az evezés tudománya nehéz ügy, és egy csapat tökéletesítésére meglévő idő túl kevés – így, amikor sok emberre egyszerre szánjuk az energiánkat, azzal természetesen növeljük a sport iránti érdeklődést és ezzel egy általánosan jó ügyet szolgálunk; mégis, ezzel feláldozzuk az egyént és végül a „Varsity” nyolcas nem lesz olyan kiforrott és technikás, mint amilyen a régi rendszerrel lehetett volna – azaz a szezon elején csupán néhány embert kiválasztva és tréningezve.

A két rendszer érdemein túl meg kell említeni, hogy a „csapások kérdésében” a Yale kicsit bajban van. Amikor néhány évvel ezelőtt a Henley-n részt vettek, a „Cook” csapást alkalmazták, ami ugye angol eredetű. Maga Cook ment velük edzőként. Amint az angol evezősök meglátták a Yale csapásait, határozottan kijelentették, hogy semmiféle hasonlóság nincs az angol technikával, és végül sikeresen meggyőzték Cookot, hogy eltávolodott a kiindulási ponttól. Azonban, akkor már késő volt bármit is tenni, és a Yale-t szépen elverték. A következő évben Cook ismét edzette őket, a csapástechnikát az új elméletéhez igazítva, ezúttal azonban a Cornell győzte le a Yalet. A következő évben Cook már nem edzette őket, és az evezés ügye olyan viszonylag fiatal emberekhez került, akik az eredeti Cook módszeren nőttek fel. Akad azonban néhány fiatalabb evezős - köztük olyannal, akik a jelenlegi Yale csapatban is benne vannak -, akik az új Cook technikában hisznek, így két pártra szakadtak, jobban mondva, két vélemény alakult ki a legjobb csapástechnikát illetően. Az idősebbek amellett érvelnek, hogy amikor a Yale a régi Cook csapást alkalmazta, mindig nyert, és az újonnan kialakított csapatok csupán külsejükben változtak az előzőhöz képest. Mindent egybevetve, a Yale jelenleg mélyponton van, és ez a cikk esetleg rávilágított az okára. Ebben az évben a Yale a „fejlesztett Cook technikát” fogja alkalmazni, bármit is jelentsen ez. Lehet, hogy amikor a Harvard már a sokadik évben söpri le a pályáról sorozatban a Yalet, és majd visszahozzák Cookot, ám még gyalázatosabb vereségeket szenvednek, akkor rájönnek, hogy az egész nem annyira az edzőn, mint a jól szervezett, kiegyensúlyozott rendszeren múlik.

Felvázoltam tehát azt a két rendszert, amelyet a két legnagyobb evezős egyetem alkalmaz. El kell még telnie néhány évnek, hogy a Harvard módszere meghozza valódi eredményét, és véleményem szerint ugyanennyinek, hogy a Yale megváltoztassa a rendszerét. Mindez azonban nem tarthat vissza engem vagy téged attól, hogy a témában állást foglaljunk.

Tehát, szerinted melyik rendszer a jobb?

Jr. Henry Stanford Brooks

Már biztos a legtöbben tudják, vagy tudhatnák, hogy az elmúlt hétvégén többen a magyar válogatottból Belgrádban jártak, az immár 10. alkalommal megrendezésre kerülő FISU World University Championships – en. A versenyt most először a FISU közösen rendezte a FISA-val. Így maga a szervezés és az induló cspatok színvonala is nőtt (pl.:  lengyel nyolcasban 6 ültek az olimpiai cspatból és több u23 szinten sikeres sportoló is itt volt)

Az eredményekről csak annyit: Galambos Peti (VVEC) nyert a könnyűsúlyú egypárban – nem gondolom, hogy sokat kellene hozzáfűzni ehhez, hisz 2002 óta (Neisz-Vanczák) nem avattak tudtommal magyar egyetemi világbajnokot. Azt, hogy Peti jól versenyzett nem tudom. Hisz mi a jó verseny, vagy ki a jó versenyző? Aki rajtból kilőve végig vezetve beér a célba, vagy fej-fej mellett haladva végig küzdi a pályát, vagy az utolsó 500 méteren másfél hajóval lemaradva a 2.-tól megindul, mint egy szívbajos és egy hajóhossz vezetéssel nyer, miközben a part azt visszhangozza, hogy „Belgrád, Belgrád” (sokáig a szerb vezetet). Peti az utóbbi féle képpen versenyzett. Nem hiszem, hogy ecsetelnem kellene mekkora öröm volt, mikor a levezetésből visszaeveztünk és a céltoronynál találkozva csak annyit mondott: „Nyertem” és nevetett.

De haladjunk inkább időrendben: a női könnyűsúlyú kétpár (Ecsedi Andi, Lajkó Zsuzsi) szombat délután versenyzett utoljára a B döntőben, ahol 9.-ek lettek, őket követte a férfi nyolcas. A csapatnak nem sikerült a döntőbe jutás, de a B fináléban tisztán verték a kínaiakat. Majd igazi sportbarátként a közös fotó és fürdés mellett néhány dresszt is cseréltek. Vicces apropója a dolognak, hogy Kitka Gergőnek sikerült egyedül jó méretet megkaparintania, mivel Ő a kormányossal cserélt. A többiekre mind csak egy számmal nagyobb jutott, még Erdélyi Zsoltra is.

De a viccet félretéve, többeknek is az volt a véleménye, hogy ez a csapat egy jó kiindulás lehet a jövő évi, ugyancsak Belgrádban megrendezésre kerülő Universiade-ra, ahol végre megrendezik az evezős számokat is. Szóval hajrá!

A hat egységből még döntőbe került a csongrádi Kincses Lilla (ks 1x), a mohácsi Verőczi Lídia (1x) és Danubiusos Orbán-szekér dubló (igen ezek mi vagyunk).

Lilla 6.ként fejezte be futamát, de látva a középsőfutamát, ez is nagyon szép teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy első „vb-je” szkiffben, és második nagy nemzetközi versenye úgy egyáltalán. Nem is beszélve arról, hogy gyönyörűen hajrázott a reményfutamban…

Lídia erős mezőnyben 4. lett, sajnos nem láttam a futamát csak az ellenfeleit hallottam a speakerből,. Sajnos a futamról vele se beszéltem, hogyan értékeli a napot, mindenesetre, ahogy mások mondták jól ment és edzője (A Sztár) integetéséből ítélve biztos örültek. Innen is üzenem, hogy remélem folytatja az egészségügyi dolgai után!

Mit írjak a saját teljesítményünkről? Úgy érzem, érezzük, hogy sikerült kiköszörülnünk OB csorbáját, igaz helyet cseréltünk és három napon keresztül hergeltük egymást, hogy maximális és egyre javuló pályákat tudjunk húzni. Ez sikerült is, de sajnos a helyezés az nem lett érmes, de reméljük a csigaza****kat sikerül, majd az EB-n megvernünkJ. Még egy jó tanács mindenkinek: nemzetközi versenyen csak 600 méter után lehet visszavenni (ezt legközelebb, már mi is így csináljuk).

A versenyzőkről ennyit. Inkább írok a versenyről és a városról.

A verseny abszolút profin volt megrendezve. Biztonság, közlekedés, étkezés nem hiszem, hogy külön fejezetet érdemelne. Az étteremben, ahol ettünk mindig volt egy-két hostess, akik segítettek kérni, vagy nem kérni a konyhás néniktől. A pályán a döntők napján, több helyen is kihelyeztek vizes palackokat és rengeteg üveg ásványvizet (36-40°C között ingadoztunk), nehogy valaki dehidratálódjon. Bemelegítéshez rendelkezésre álltak ergométerek, sátrak voltak a hajóállványok mellett pihenni. A pálya – ami körül gyakorlatilag egy óriási szórakoztató center, plázs, wakeboard pálya működik hihetetlen tiszteletben tartotta, az evezősversenyt. Az amúgy bömbölő zenét, mindenhol lehalkították, az úszómesterek kizavartak mindenkit a vízből. Persze volt olyan eset, mikor a döntő előtt, bemelegítés közben (a bemelegítő rész a nudista strand előtt van) a lapáttoll és hajó közt elment egy fej és egy meztelen test – mondhatom kicsit beparáztunk. Egyetlen zavaró dolog a sok hínár volt, de szedték is rendesen a szervezők.

Szóval a verseny profi volt, de a város, noha nagyon sokat fejlődött 2003-hoz képest, még mindig kicsit balkáni – legalábbis ami a kóbor kutyák számát illeti.

Röviden ennyit az egyetemi vbről, hisz kezdődik máris az EB. A válogatott nagy része már Varsányban van, míg mi csak ma csatlakozunk hozzájuk. A hajók már hétfőn indulnak – szóval remélem mindenki tudja: szept. 19-21 Evezős Európa Bajnokság – Görögország

És végül egy kép, hogy milyen egy jó szövetségi busz:)